Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A megkeményedett lelkek nem fogják a Nagyfigyelmeztetést könnyűnek találni

 

2011. Szeptember 30. péntek, 21:15
Drága szeretett leányom, most egyre erősödik a lelkek megtérésére vonatkozó feladatom hatékonysága.
Kérlek, annyi embert figyelmeztess, amennyit csak tudsz, hogy a Nagyfigyelmeztetésre felkészíthessék lelküket.
Értesíts minden papot, apácát, püspököt és más vallási felekezetet, mindazokat, akik Örök Atyámban hisznek, hogy hallgassanak Szavamra. Nagyon sok gyermekem olyan sötétségben van, hogy isteni Dicsőségem fénye fájdalmat fog lelküknek okozni. Ők valódi fájdalmat fognak érezni, mert nem lesznek képesek elviselni Irgalmasságom (eme) nagy cselekedetét.
Egyes emberek szórakozva mosolyognak ezeken a Szent Üzeneteken. Ez elszomorít Engem. Nem azért, mert nem hiszik el, hogy Én ilyen módon szólok hozzájuk, hanem azért, mert nem akarnak hinni Bennem. Mindannyiatoknak mondom, akik szeretteitekért aggódtok: imádkozzatok, hogy ez a megtisztulás, amellyel ők a Nagyfigyelmeztetés alatt szembesülnek, végül a Szívemhez hozza őket.
Az a kérésem, hogy most minden követőm védekezzen a Sátán ellen. Meg kell hinteniük Szenteltvízzel lakásaik minden sarkát, Benedek keresztet kell hordaniuk és mindig legyen Rózsafüzér náluk. Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz is. A Sátán és követőinek hadserege mindent meg fognak tenni, hogy arról győzzenek meg benneteket, hogy nem Én szólok hozzátok. A Sátán és démonai elkezdenek kínozni benneteket és elmétekbe szörnyű kétségeket helyeznek. Ti gyermekeim, megállíthatjátok őt, azáltal, hogy követitek utasításaimat. Sajnos, a gyenge lelkek elméit annyira megzavarja, hogy teljesen elutasítanak Engem.
A megkeményedett lelkek, nem fogják a Nagyfigyelmeztetést könnyűnek találni. Ők érvelni fognak, hogy hogyan és miért bántottak meg Engem. Még a Nagyfigyelmeztetéskor megtapasztalható pokol égő tüze sem fogja eltörölni Létezésem minden kétségét.
Sokan hazugságokat fognak a Nagyfigyelmeztetésről terjeszteni, miután már beteljesedett. Ők, a pogányok, akik a Sátán rabszolgái, egy olyan hazugságot fognak kitalálni, amelyet mindenfelé terjeszteni fognak. Tudományos érveket fognak előhozni, hogy az eseményt kimagyarázzák. Ők nem akarják hallani az igazságot. Ezért értük imádkozni kell. A Sátán olyan erősen tartja a markában a világot, hogy a Nevemet még mormolni sem fogják nyilvánosan. Amint az már nyilvánvaló, a földi Létezésem megvitatása egy kellemetlen beszédtéma lett.
Manapság a Nevemet legfőképpen a „rossz nyelvek” használják, vagy az átkozódáskor, a megszólók nyelve által. De most hallgassatok meg Engem. A Nevemet újból meg fogják hallani és el fogják ismerni a Nagyfigyelmeztetés után, mindazok, akik meg fognak térni. Azután, akkor fogják Nevemet használni, ha gyermekeim imádkozni fognak Hozzám.

Szeretett Jézusotok

 

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban

2013. szeptember 30. hétfő, 15:45

Drága szeretett leányom, arra kell kérnem minden felszentelt szolgámat, hogy legyenek éberek, amikor arra szólítják fel őket, hogy lelkigyakorlatokon vegyenek részt, amelyeket meggyőzésük érdekében vezetnek be, hogy beleegyezzenek egy új hűségeskü letételébe, amely – ha beleegyeznek – érvényteleníteni fogja a Nekem, Jézus Krisztusnak tett legszentebb esküjüket.

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban, és hamarosan elő fogja írni az új liturgiáját, mely figyelmen kívül fogja hagyni Legszentebb Akaratomat. Ezt a liturgiát, amelyet az Isten ellenségei hoztak létre, és amelyet az újhoz való alkalmazkodás címén álcáznak, hogy megfeleljen azoknak a politikai erőknek, akik be akarják tiltani a Kereszténységet, olyan gyorsan fogják bemutatni, hogy sokan meg fognak döbbenni Egyházamban. Fájdalmas lesz számukra ilyen utálatot látniuk, de hűséges szolgáim hangját nem lehet majd a nyilvánosság előtt hallani, mert ők, a Szabadkőművesek, úgy fogják irányítani, hogy ezt az új liturgiát minden tekintetben átéljék. Minden kifogást, amelyet az egyházmegyékben világszerte felhoznak, el fognak utasítani és félre fognak dobni. Azzal fognak mentegetőzni, hogy az Egyháznak szüksége van új fiatal lelkek toborozására, akik eltávolodtak tőle. A szekuláris világra hivatkozva, azt fogják mondani, hogy ez az új liturgia még több embert fog megtéríteni.

Ó, mennyire megtévesztő lesz ez az utálat, és milyen sokan fognak áldozatul esni ezeknek a hazugságoknak, ami végül ahhoz fog vezetni, hogy sokan távol maradnak majd az Igazságtól. Az Igazság Könyve Dániel prófétának volt megjövendölve, hogy Isten gyermekei ne feledjék el soha az Igazságot, amikor a hazugságokban fuldokolnak, amelyek fel fogják falni földi Egyházamat.

Fogadjátok el az Egyházam által meghatározott törvényeket. Ne fogadjátok el az új törvényeket, amelyeket az Én Szent Nevemben akarnak majd rátok kényszeríteni, s amelyek Szentségtöréssel érnek fel.

Jézusotok

2017.09.30. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

A megkeményedett lelkek nem fogják a Nagyfigyelmeztetést könnyűnek találni. Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban.

2017.09.30. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Isten, az Atya: A sátán napjai nemsokára véget érnek a földön. A Nagyfigyelmeztetés utóhatásai. Szeretetem le fogja győzni a gonoszságot és a gyűlöletet Amikor az Én időm elérkezik, meg fogom nektek mutatni az Új Paradicsomot, de azt szeretném, ha türelmesek lennétek. Éljétek az életeteket harmóniában másokkal. Viseljétek gondját családjaitoknak, amint azt eddig is tettétek. Jöjjetek Hozzám templomaitokban, mint azelőtt.

2017.09.29. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Isten, az Atya: A sátán napjai nemsokára véget érnek a földön…
 

2011. szeptember 29. csütörtök, 20:15

Én vagyok az Alfa és az Omega. Én vagyok Isten, az Atya.

Szeretett leányom, közeledik az idő a világ számára, hogy tanúja lehessen annak az irgalmasságnak, melyet drága Fiam, Jézus Krisztus az emberiségnek meg kell, hogy mutasson.
A gonosz erői legjobban azon elveszett lelkek által tapasztalhatóak meg, akik hűséggel vannak a csaló, a sátán iránt. Ők is készülnek a Nagyfigyelmeztetésre, és pimaszul (arrogánsan) azt hiszik, hogy az a hatalom, amelyet a sátán ígért nekik, egy saját maguk által készített új, világi paradicsomba vezeti őket. Ez a sátán eddigi legnagyobb hazugsága, aminek ők mind bedőltek. Ezeknek a lelkeknek a sötétsége azt jelenti, hogy ők nem lesznek a szívük által irgalmasak azokkal szemben, akik hisznek Bennem, az Istenben, minden dolog megteremtőjében. Azonban most már a rendelkezésükre álló hatalmuk meggyengült.

A sátán napjai nemsokára véget érnek ezen a földön. De a sátán mégsem fog megnyugodni addig, ameddig ezeknek a félrevezetett, és tévhitben lévő lelkeknek millióit be nem hálózta. Imádkozz értük leányom, hiszen ők cél nélküli lelkek. Ők (lelkileg) ketté vannak szakadva és a pánik miatt meg fognak próbálni mindent, amit csak tudnak, hogy anyagi javaik által ellenőrizhessék gyermekeimet.

Vegyétek figyelembe Szavamat. Az emberiségnek nincs hatalma. Az egyetlen hatalmat csak az ima fogja létrehozni, ez lesz a fegyver a gonosz emberek ellen. Ők, akik halálos bűnben élnek, megbántottak Engem és értékes teremtésemet, és ezért szenvedni fognak. Oly sok esemény fog most lejátszódni egy hitetlen világ szeme előtt. Olyan sok gyermekem lesz összezavarodva és sokkolva, amikor érezni fogják a Tisztítótűz és a Pokol szenvedéseit.
Minden bűnös meg fogja tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és után, hogy mi történne velük, ha az életüket elveszítenék. Mindazok, akik bűnben élnek, ugyanazt az égető megtisztulási folyamatot fogják elszenvedni, mint a Tisztítótűzben levő lelkek, akik arra várakoznak, hogy Dicsőséges Királyságomba bemehessenek. Mindazok, akik halálos bűnben élnek, mély kétségbeesést és a Pokol tüzének sötétségét fogják megtapasztalni. Ez a szenvedés nem fog túl sokáig tartani, és azután ismét meg fogják ízlelni a világot, mint ahogy azt a Nagyfigyelmeztetés előtt tapasztalták.
Ez a világ azonban teljesen más lesz, mint az azelőtti világ volt. Végül is a szemük meg fog nyílni a Mennyország, a Pokol és a Tisztítótűz valósága előtt. Aztán dönteniük kell, hogy melyik ösvényt szeretnék követni. Neked, leányom az lenne a véleményed, hogy ők az én Isteni Szeretetem és Irgalmasságom ösvényét fogják követni. De nagyon sok megátalkodott bűnös esetében nem ez lesz a helyzet. Annyira meg lesznek fertőzve a hamis, üres ígéretek által, amelyet a csaló adott nekik, hogy újból az ő irányítását fogják követni. Ők harcolni és küzdeni fognak, és a démonok hatása alatt, akiket a sátán oldozott el a Pokol mélyéből, lelkükben meg fogják engedni, hogy a sátán globális uralmának gonosz tervébe beszippantsa őket.
Ez a sürgős felhívás, mindannyiatok figyelmeztetésére szolgál, hogy szívetekből keressétek a megváltást önfejű életetek miatt. Még van arra idő, hogy ezt megtegyétek, de gyorsan cselekedjetek.
Készüljetek fel, hogy kérhessétek az irgalmasságot. Én minden gyermekemet szeretem. A nagy esemény minden gyermekem javára szolgál. A félelem helyett engedjétek meg nekem, hogy Szeretetemmel borítsalak be benneteket, hogy megerősödjetek. Így majd helyt tudtok állni abban a szenvedésben, ami még előtettek áll.

A ti szerető Örök Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

A Nagyfigyelmeztetés utóhatásai

2011. szeptember 29. csütörtök, 20:45

Drága szeretett leányom, mivel a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik, kérd meg szeretett követőimet, hogy imádkozzanak és örömmel legyenek hálásak azért a nagy kegyelemért, amelyet Örök Atyám az emberiségnek adott.

Ennek a dicsőséges cselekedetnek a hatására, amely tiszta szívből fakad, az emberiség nagy része megmenekülhet, hogy a földi béke korszakát élvezhessék. Legyetek hálásak, hogy ti, ezekben az időkben éltek, mert milliók fognak megmenekülni közületek, akik különben sohasem mehettek volna be a Mennyország kapuján.

Az előkészületek befejeződtek. Készítsétek fel otthonaitokat, néhány hétre legyen elegendő szentelt gyertyátok, vizetek és élelmiszeretek. Az utóhatások nehezek lesznek, de nem kell félnetek. Inkább könnyebbüljetek meg, mert a szenvedést hálaadásként, az örök életért lehet felajánlani, amelyet most azok a drága lelkeim kapnak, akik elfogadják (átölelik) ezt a nagy ajándékot.

Legyetek békességben. Bízzatok Bennem, ne feledjétek, hogy Én vagyok a ti Megváltótok és a hűséges lelkeket minden pillanatban védelemben részesítem. Én veletek lépkedek. Vezetlek benneteket. Gyengéd szeretettel tartom a kezeteket. Az Enyéim vagytok, és nem fogom sohasem hagyni, hogy Szent Szívemtől elszakadjatok. Ti, követőim, azokkal a kegyelmekkel vagytok körülvéve, amelyekre szükségetek lesz, hogy a Nagyfigyelmeztetést túléljétek.

Szeretett Jézusotok
Az emberiség Megváltója és Megmenekítője

 

A hívők sohase érezzék biztonságban magukat abban a tudatban, hogy ismerik az Igazságot
2012. szeptember 29. szombat, 19:15
Drága szeretett leányom, el kell mondanom mindazoknak, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, hogy ébredjenek fel, és most az életüket Bennem éljék.
Ezek az Üzenetek nemcsak azoknak adatnak, akik nem hisznek Krisztusban, az emberiség Megváltójában, hanem azok számára is, akik hisznek Istenben.
A hívők sohase érezzék biztonságban magukat abban a tudatban, hogy ismerik az Igazságot.

Azoknak mondom közületek, akik ismerik Tanításaim Igazságait: nektek sohasem szabad önelégültséget éreznetek. Ha ti azok lennétek, akkor ez azt jelenti, hogy elhanyagoljátok azt a munkát, mely szükséges a lelketek megszentelődéséhez.

A hívők összezavarodhatnak Tanításaimat illetően. Oly sokan nem értik meg Második Eljövetelem jelentését.
Sokan követőim közül az gondolják, hogy ez azt jelenti, hogy az emberiség valamilyen módon tájékoztatva lesz, és hogy Isten Irgalmassága által majd megmenekülnek. Ó, mennyire szeretném, ha ez igaz lenne! Hogy mennyire megkönnyebbülést jelentene ez Nekem! Sajnos sokan nem lesznek felkészülve.
Sokan elutasítják, hogy Figyelmeztetéseimet meghallgassák. Így nem sikerül majd megfelelően felkészülniük.
Második Eljövetelem be fog következni. Azoknak a követőimnek, akik hiszik az Igazságot, melyet a Szent Biblia tartalmaz, tudniuk kell a következőket: Nektek könnyű elfogadnotok, ami abban meg van jövendölve, és ami már megtörtént. Azt azonban nem könnyű elfogadni, hogy az emberiség a jövőbeli próféciák tanúja lesz.
Fogadjátok el tehát azt a tényt, hogy az Isteni Üzeneteket azért küldik nektek, hogy felkészüljetek. Fogadjátok el, hogy erre a felkészülésre most kerül sor.
Legyetek éberek minden időben. Ne utasítsatok vissza Engem ebben az időben, mert ez a felkészülés ideje.
Legyetek hálásak, hogy ti ezt a nagy ajándékot kapjátok.

Szeretett Jézusotok


Ma oly sok ember van megszállva a hírnévre való törekvéstől és az öndicsőítéstől

 

2012. szeptember 29. szombat, 22:00
Drága szeretett leányom, miért van az, hogy a világban oly sok ember hiszi azt, hogy a halandósága meghatározhatatlan?
Ma oly sok ember van megszállva a hírnévre való törekvéstől és az öndicsőítéstől. Oly sokakat bálványoznak azok közül, akik a nagy elismerés elnyerését keresik és a sikert, azok, akik azt hiszik, hogy ez a dicsőség az, amire törekedniük kell, és ami majd kielégíti őket.
Idejükből nagyon keveset szánnak arra, ami igazán számít. Eltipornak másokat, hogy megkapják, amit akarnak, mivel kielégíthetetlen az a vágyuk, hogy a világ előtt dicsőségben ragyogjanak.
Hiúságukat a világ szórakoztatása táplálja, a média, és az önmaguk tökéletesítésére való törekvésüket megtapsolják.
Ez az, amire a mai hétköznapi ember törekszik. Nyíltan csodálják az ilyen érvényesülési vágyat, és ez olyan lesz, mint egy vallás. Ők azokat bálványozzák, akik ilyen csúcspontokat érnek el, és akkor elkezdik utánozni ezek életét.
Egyszer sem veszik fontolóra, hogy az ilyen dolgoknak nincs valódi értelmük. Sohasem állnak meg önmaguk kérdezgetésével: „Ez az, ami az életem tartalmát adja?”
A legtöbb esetben nem hisznek Istenben, mert ha mégis, akkor tudniuk kellene, hogy Isten Szemében mennyire bántó, hogy ilyen módon keresik az öndicséretet.
Amikor egy személy folyamatosan a figyelemre, az öndicséretre törekszik, és megszállottja annak a képnek melyet lefestenek a világnak, akkor ők nem értik, hogy milyen rövid ez az út. Ez idővel el fog tűnni, és üresnek találják majd önmagukat, és nem marad szeretet bennük, hogy azt megosszák másokkal.
Oly sok időt töltenek önmagukat szeretetével, hogy már nincs helye mások iránti szeretetnek. A saját igényeiket mások elé helyezik. Mindent el fognak követni, beleértve az olyan tetteket is saját dicsőségük elérése érdekében, melyek megbántják Istent.
Ennek a generációnak annyi hazugságot mondtak arról, hogy milyen módon éljék az életüket. Őket egy olyan világra ösztönzik, mely úgy véli, hogy az anyagi javak, a hírnév, a kultúra és a becsvágy- mely nagy csodálatot hoz magával -, a legfontosabb dolgok, melyre törekedni kell.
Milyen keveset tudnak. Mennyire meg fognak döbbenni, amikor rájönnek, hogy milyen rossz úton járnak.
Azok az emberek, akik ilyen életet folytatnak, a csalódottsággal fognak szembesülni, amikor vágyaik nem lesznek kielégítve. Minden cselekedet, hogy még több örömben részesüljenek az önmegszállottság ambícióján keresztül, nem fog békét hozni nekik.
Imádkozzatok, hogy az emberek hamarosan rájöjjenek, hogy a hírnévre és az öndicsőségre való törekvés csak rövid ideig elégít ki. Csak egyetlen cél van amire törekednetek kell, és az az, hogy az Úr Tanításait követitek.

Ha ezt teszitek, békében lesztek.

Ti továbbra is számos örömet élvezhettek a világban, de meg fogjátok érteni, hogy mi az, ami igazán számít.
Oly sok fiatal tulajdonít fontosságot annak, hogy hogyan jelenjenek meg másoknak. A rájuk nehezedett nyomás, hogy életüket ugyanazon célok hajhászásában éljék, mint azok a hírességek, akiket csodálnak, károsítja lelküket.
Ez kizárja azt a valóságot, ami Istennek tetszik.
Kizárja az Igazságot.
Csak az Igazság teszi őket elégedetté, és hoz nekik békét, szeretetet, örömet és boldogságot.
Én vagyok az Élet, melyet keresnek.
Bennem találják meg a Dicsőséges életet.
Erre a dicsőségre kell törekedniük.
Mert ha visszatérnek Hozzám, akkor az Új Paradicsomban az élet Nagy Dicsőségét fogják élni.
Ez az egyetlen dicsőség, mely elmondhatatlan örömet fog hozni számukra.
Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

 

Isten, az Atya: Szeretetem le fogja győzni a gonoszságot és a gyűlöletet (&168.)

2014. szeptember 29. hétfő, 20:50

Drága leányom, amikor elfogadják Szeretetemet, az képes arra, hogy bőséges gyümölcsöt teremjen. De amikor az ember elutasítja azt, akkor ennek egy terméketlen föld az eredménye. Szeretetem nélkül nincs élet, nincs öröm, nincs béke. Amikor az ember érzi Szeretetemet, akkor ez nagy csodálatot, áhítatot és mély hálaérzetet vált ki annak az embernek a lelkében, akinek megadatott ez az Ajándék.

Drága gyermekeim, amikor a szeretetnek bármilyen formáját megtapasztaljátok egy másik ember iránt, az Én Szeretetem az, melyet éreztek. A Szeretet csak Tőlem jöhet, mert Én Vagyok a Szeretet. A Szeretet egy ajándék, amelyet meg kell ragadnotok, amikor érzitek, hogy megmoccant a szívetekben. Azoknak mondom, akik elfogadják Szeretetemet: tudnotok kell, hogy Én még több Ajándékkal foglak eltölteni benneteket, ha megosztjátok azokkal a Szeretetemet, akiknek ez a kegy nem adatott meg.

Szeretetem le fogja győzni a gonoszságot és a gyűlöletet. A Szeretet eltörli a gyűlöletet, mert a gonosz, aki egy tüske az ember oldalában, nem képes szeretni. Ha azt mondjátok, hogy szerettek Engem, akkor keményen harcolnotok kell, megakadályozván azt, hogy a gyűlöletnek bármiféle foltja beszennyezze a lelketeket. Ha szerettek Engem, meg fogtok bocsátani ellenségeiteknek, mert úgy fogtok rájuk nézni, ahogyan Én látom őket. Ez kitartást és fegyelmet követel a részetekről, és meg fog akadályozni benneteket abban, hogy szóban vagy fizikailag bántalmazzatok másokat.

Ha megengeditek Szeretetemnek, hogy szétáradjon ereitekben, teljes békét és szabadságot fogtok érezni. Ez annak tulajdonítható, hogy már nincs bennetek rosszindulat, harag, sem bosszú, és neheztelni sem fogtok a többi gyermekemre. Ez Szeretetem legtisztább formájának az Ajándéka. Fogadjátok el ezt Tőlem, az alábbi imát imádkozván.

A Keresztes Imahadjárat 168. Imája: Isten Szeretetének Ajándékáért

Ó, drága Atyám,

Örökkévaló,

Legmagasságosabb Isten,

Tégy méltóvá engem Szeretetedre.

Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy másokat megbántottam, és bocsáss meg nekem minden rossz cselekedetet,
amellyel fájdalmat okoztam bármelyik gyermekednek.

Nyisd meg a szívem, hogy lelkemben üdvözölhesselek, és tisztíts meg engem minden gyűlölettől, amelyet lehet, hogy mások iránt érzek.

Segíts nekem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és elvessem Szereteted magvait mindenhol, amerre csak járok, azok között, akikkel naponta találkozom.

Add meg nekem, drága Atyám, az Állhatatosság és a Bizalom Ajándékát, hogy megvédhessem Szent Szavadat, és így életben tartsam Nagy Szereteted és Irgalmad lángját egy sötét világban. Ámen.

Gyermekek, vigasztalódjatok abban a tudatban, hogy Én mindnyájatokat szeretlek, független attól, hogy kik vagytok, milyen bűnöket követtetek el, és hogy átkoztatok Engem, vagy sem. Az irántatok való Szeretetem feltétel nélküli.

Azonban el kell választanom azokat, akik megpróbálják elvakítani gyermekeimet üdvösségük igazságával szemben azoktól, akik Tőlem valók. Ha nem lépnék közbe, sokan elvesznének Számomra, Én pedig nem vagyok hajlandó feláldozni a lelkeket azok javára, akik – a Részemről tett – minden erőfeszítés ellenére el fognak Engem utasítani az utolsó napon.

Arra kérlek benneteket, hogy helyezzétek minden bizalmatokat Belém, és tartsátok közel magatokhoz a Védelem Pecsétjét, bármilyen formában. A harc már elkezdődött, és Én szabadjára engedem igazságszolgáltatásomat, megbüntetvén azokat, akik megpróbálják elpusztítani gyermekeimet.

Soha ne feledjétek el azt, hogy Én Ki Vagyok. Én Vagyok a kezdet és a vég. Mindazok, akik Hozzám jönnek, Örök Életre találnak. Engedjétek, hogy biztonságba és az Akaratommal egységben lévő dicsőséges életbe vigyelek benneteket. Amikor az Én időm elérkezik, meg fogom nektek mutatni az Új Paradicsomot, de azt szeretném, ha türelmesek lennétek. Éljétek az életeteket harmóniában másokkal. Viseljétek gondját családjaitoknak, amint azt eddig is tettétek. Jöjjetek Hozzám templomaitokban, mint azelőtt. De mindig emlékezzetek arra, hogy az Igazság, Isten Igaz Igéje, nem változtatható meg soha, mert Én Vagyok az Igazság. Én nem változhatok meg soha, mert az nem lehetséges.

Szeretlek benneteket. Megáldalak és Védelmezlek benneteket.

Szerető Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

2017.09.29. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás, és sokan meg fogják tapsolni a világ névleges vezetői közül. De közülük az egyik sokakat meg fog téveszteni, mert alázatos módon fogja önmagát királyként bemutatni, meggyőzve az embereket arról, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Azokat a vezetőket, akik mint megmentőt fogják őt bemutatni – aki véget vet majd a közel- keleti háborúnak –, a világ számos részén nagy tiszteletben tartják. Ezért fogják a hamis messiást olyan könnyen elfogadni. Második Eljövetelemet megérkezésem jele előtt fogom bejelenteni, amelyik megjelenik majd az égen az egész világon. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie. mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében. Egyházamat illetően azokra utalok, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok.Ragaszkodjatok mindenkor az Igazsághoz, mert nélküle hazugságban fogtok élni. Merjétek csak meghamisítani az Igét, és akkor elárultok Engem, Jézus Krisztust.

2017.09.28. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás, és sokan meg fogják tapsolni a világ névleges vezetői közül


2012. szeptember 28., péntek, 22:15

Drága szeretett leányom, a nagy változás a világban, mely megelőzi a megjövendölt Második Eljövetelemet, hamarosan rétegről rétegre kibontakozik.

A csalók számára – akik azt fogják állítani, hogy az Én Nevemben jönnek-, hogy bemutassák magukat a világnak, az idő nagyon közel van.

Oly sok embert szednek rá, hogy higgyenek ezekben a hamis prófétákban, mivel nagy pompával fogják magukat bejelenteni.

De közülük az egyik sokakat meg fog téveszteni, mert alázatos módon fogja önmagát királyként bemutatni, meggyőzve az embereket arról, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus.

Ez az ember azt fogja mondani a világnak, hogy ő a Messiás, és sokan meg fogják tapsolni a világ névleges vezetői közül.

Először is őt, mint egy rendkívüli és könyörületes vezetőt fogják bemutatni.

Úgy fognak tekinteni rá, mint egy tehetséges béketeremtőre, amint azt már mondtam nektek. Fellépése és kelleme egy misztikus képet fog mutatni, amely úgy tűnik majd, mintha isteni eredetű lenne.

Szép megjelenése és elbűvölő személyisége vonzani fogja a tömegeket.

Ő lesz az, aki hamarosan bemutatásra kerül a világ számára és hirtelen fog fellépni.

Azokat a vezetőket, akik mint megmentőt fogják bemutatni őt – aki véget vet majd a közel- keleti háborúnak –, a világ számos részén nagy tiszteletben tartják. Ezért fogják a hamis messiást olyan könnyen elfogadni.

Egy idő után a vonzereje elterjed. A média dicsérni fogja diplomáciai képességeit, és nagy számban lesznek követői.

Ez az az ember, aki azt fogja mondani, hogy ő a messiás. Mindenkinek azt fogja mondani, hogy ő Jézus Krisztus, aki azért jött vissza, hogy bejelentse második eljövetelét.

Ő az Antikrisztus.

Ne hagyjátok, hogy egy pillanatra is megtévesszenek benneteket! Én, Jézus Krisztus először testben jöttem el, hogy megmentsem az emberiséget. De tudnotok kell a következőket: Ez alkalommal nem testben jövök el. Eljövök majd, mint a tolvaj az éjszakában. Felkészítem a világot – ezeken az üzeneteken keresztül –, de nem fogom megmondani nektek sem a napot, sem az órát, mert ezt Én sem tudom. Egyedül Atyám ismeri az időpontot.

Második Eljövetelemet megérkezésem jele előtt fogom bejelenteni, amelyik megjelenik majd az égen az egész világon.

Bárki, aki azt állítja, hogy ő Jézus Krisztus, és aki emberként jár a földön, az hazug.

Fussatok el, mert ő elmondhatatlan nyomorúságot és szenvedést fog hozni. Megtévesztése egy hamis Isteni szeretetbe ringatja majd a lelkeket. Elferdíti majd az Igazságot. Azok, akik követik őt, nagy veszélyben vannak.

Jézusotok

 

Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie

2013. szeptember 28. szombat. 15:23

Drága szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében.

Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor van, amikor eltűnik az Igazságba – Isten Szavába – vetett hit, és amikor a bűnt dicsőítik a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, hogy a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztrefeszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezést csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni.

Egyházamat illetően azokra utalok, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-Csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok akik imádkozzák az Imákat, mint egy ajándék, mely segít szeretett tanítványaimnak, hogy megbirkózzanak a vallási üldöztetéssel.

Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a minden felekezetből való, bárhol lévő Keresztényt – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot (Istentől), és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és hogy Isten megbocsát mindent. Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket.

Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni.

Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság el fogják pusztítani.

Az, amit nem vesztek észre, hogy ezáltal ti magatok váltok önként részeseivé ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, hogy a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől.

Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok.

Jézusotok

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Ragaszkodjatok mindenkor az Igazsághoz, mert nélküle hazugságban fogtok élni

 

2014. szeptember 28. vasárnap, 18:15

Drága szeretett leányom, Isten Igéje, ahogyan Ő azt meghatározta és lediktálta Szent Apostolaimnak, volt az az alap, amelyre Misztikus Testem, az Egyház épült.

Az Örök Ige az az alap, amelyen az Egyház áll. Ez nem fordítva van. Isten Igéje Örökkévaló – ez kőbe van vésve. Az Ige az Igazság alapja. Egyházam alapját nem lehet megrendíteni, de az épületen, mely azon áll, lehet változtatni és módosítani. Azonban, ha az épületet megváltoztatják, akkor az alap azt már nem tudja megtartani, ha az eltér az épület szerkezetétől, amilyenre azt tervezték.

Isten Igéje soha nem módosítható, mert az nem változtatható meg soha. Hogyan is lehetne azt megváltoztatni? Isten nem azért mond egy dolgot, hogy az mást jelentsen. Az Egyháznak kell alárendelve lennie Isten Igéjének. Isten Igéje nincs alárendelve Egyházam azon tagjainak, akik talán másképpen éreznek. Merjétek csak meghamisítani az Igét, és akkor elárultok Engem, Jézus Krisztust. Én Vagyok az Egyház. Az Egyház az Én Testem, és mindaz, ami Belőlem fakad, szent.

Mert mindaddig, amíg ti, felszentelt szolgáim, fenntartjátok az Igazságot, képviselni tudtok Engem. Mindaddig, amíg bíztok Bennem, tiszteltek Engem és biztosítjátok, hogy a megfelelő eljárások a helyükön maradjanak Egyházamban, addig mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok.

Amikor Isten a Szentlélek Ereje által lediktálta az Evangéliumokat, az Ige bemutatására talán különböző kifejezések voltak használva, de az értelmük mindenképpen ugyanaz maradt. Amikor Isten szólt a próféták és apostolaim által, akik a Szentlélek Ajándékával voltak megáldva, a nyelvezet világos, egyszerű és hiteles volt. Ugyanez igaz ma is, amikor Isten a prófétáihoz szól. A nyelvezet tiszta, egyszerű és tekintéllyel kerül átadásra, mert Istentől származik. Az Általam, Megváltótok által kimondott Szavak hűek az Írásokban foglalt Szent Igémhez, mert ezek ugyanattól a Kéztől származnak. Ezért őrizkedjetek bármelyik embertől, aki az Igazságnak egy olyan új változatát adja nektek, melyet nehéz megérteni, nehéz követni és homályos. Amikor elferdítik az Igazságot, abból egy hamis tan fog létrejönni. Tele lesz hiányosságokkal, logikátlansággal, és teljes ellentéte lesz Isten Szent Szavának.

Amikor azt mondják nektek, hogy Isten elfogadja a bűnt, mert Irgalmas, akkor tudnotok kell, hogy ez egy hazugság. Isten a bűnbánó lelket fogadja el, de a bűnt soha, mert az képtelenség.

Ragaszkodjatok mindenkor az Igazsághoz, mert nélküle hazugságban fogtok élni.

Jézusotok

2017.09.28. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás

Kétmilliárd lélek lesz, aki visszautasítja majd Irgalmasságom kezét. Üdvösség Anyja: A bűn egy tény. Létezik, és továbbra is létezni fog egészen Krisztus Második Eljöveteléig.

2017.09.27. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Kétmilliárd lélek lesz, aki visszautasítja majd Irgalmasságom kezét

2012. szeptember 27, csütörtök, 9:00

Drága szeretett leányom, a kétmilliárd lélek – azok, akik vissza fogják utasítani Irgalmasságom Kezét – megmentése missziójának részét kell képeznie mindazok napi imáinak, akik magukat Isten Keresztes Hadjárata harcosainak nevezik.

Az emberiség nagy részében oly sok csodát fog eredményezni az átadásra kerülő Üdvösség Ajándéka, és oly sokan fognak belépni az Új Paradicsomba.

Szívem sajgása oly fájdalmas e lelkek elvesztése miatt. Ezért kell Tanítványaimnak kitartóan imádkozniuk, hogy mindannyian egy családdá egyesülhessenek az Új Korszakban, mert ha a családom széthullik, akkor az szörnyű kínszenvedést hoz Nekem.

Felszólítalak mindnyájatokat, hogy mentsétek meg azokat a lelkeket, akik makacsul elutasítják Isten elfogadását, ezzel az imával, a Keresztes Imahadjárat 79. imájával: Ima a kétmilliárd elveszett lélekért.

Ó, drága Jézus, könyörgöm Hozzád, hogy áraszd ki Irgalmasságodat az elveszett lelkekre.

Bocsásd meg nekik, ha elutasítanak Téged, és használd fel imámat és szenvedésemet, hogy Kegyelmeidet kiáraszthasd rájuk Irgalmasságod által, melyre szükségük van a lelkük megszentelődéséhez.

Kérem Tőled az irgalom ajándékát lelkük számára.

Kérlek, nyisd meg a szívüket, hogy Hozzád menjenek és kérjék Tőled, hogy a Szentlélekkel töltsd el a lelküket, hogy ez által el tudják fogadni szereteted Igazságát, és hogy Veled együtt és Isten Családjával örökké éljenek. Ámen.

Sok ember számára nehéz Isten Irgalmasságát elfogadni. Ez a Sátán hatalma miatt van, melyet fölöttük gyakorol; csak ők ezt sok esetben nem tudják.

Azonban, egyes esetekben nincsenek kétségeik Isten létezése miatt, mégis a Sátánt választják, teljes tudatában annak, hogy Isten létezik, és hogy Ő teremtette meg őket. Ők hátat fordítanak Isten Királyságának.

A királyság, melyet választanak, a Sátán egyik ígérete számukra. Azt hiszik, hogy ez a királyság az idők végén nagy gazdagságot, nagy csodákat kínál fel nekik, és hogy majd az egy csillogó világ lesz, pedig nem. Minden, amit találni fognak, az egy nagy tüzes tó lesz, ahol a gonosz keze által fognak szenvedni. Kínozni fogja őket mindörökre, és ezt a fájdalmat minden másodpercben el fogják szenvedni, mert ennek sohasem lehet vége.

Most már tudjátok, hogy miért szenvedek ilyen kínszenvedést, mert pusztán a szenvedés gondolata, mely az ilyen lelkek előtt áll, túl sok elviselni.

Csak a ti imátok, követőim, és az Én Irgalmasságom nyújthat egy kis reményt nekik.

Segítsetek Nekem megmenteni őket.

Jézusotok

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

Üdvösség Anyja: A bűn, tény. Létezik, és továbbra is létezni fog egészen Krisztus Második Eljöveteléig

2014. szeptember 27. szombat, 19:20

Drága gyermekeim, mennyire össze van törve a szívem ezekben a borzalmas időkben, amikor az ember felemelkedett, hogy megannyi módon szembeszálljon Istennel.

Isten törvényeit kigúnyolják az egész világon, mert a bűnt többé már nem, mint egy rossz dolgot ismerik el. Ehelyett azt minden adandó alkalommal igazolják, úgyhogy az ember többé már nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Amikor a bűn minden formáját megölelitek, és azt állítjátok, hogy annak nincs semmi jelentősége, ti soha nem lesztek elégedettek. Ha a bűnt már csak egy emberi hibának tekintik, az egy sokkal nagyobb és súlyosabb bűnhöz fog vezetni, és végül a lélek sötétségéhez és az Istentől való elszakadáshoz. Ez egy ürességet fog hagyni a lelketekben, mely egyfajta nyomorúságot fog magával hozni, és amelytől nehéz lesz elszakadni.

A sötétség a gonosz szellemétől jön. A világosság pedig Istentől. A bűn sötétséget hoz, és ha azt nem ismeritek el bűnnek és nem keresitek a kiengesztelődést, akkor az növekedni fog, és el fog mérgesedni, míg végül megfojtja a lelket. Semmi a világon nem fogja és nem is tudja azt a megkönnyebbülést hozni a léleknek, amire az vágyik. Csak a léleknek az Istennel való megbékélése tudja ettől a szorongástól megszabadítani.

A bűn, tény. Létezik, és továbbra is létezni fog egészen Krisztus Második Eljöveteléig. Isten gyermekei, akik az Általa meghatározott Tízparancsolatot megértik, tudni fogják, hogy az embernek, amikor vétkezik, minden egyes alkalommal kérnie kell Isten bocsánatát. Nem számít, hogy újra és újra Isten elé áll, és könyörög Bocsánatáért, mert ez az egyetlen módja annak, hogy egységben maradjatok Vele. Ily módon, sok Kegyelemben fogtok részesülni, érettebbé váltok, és Isten Fényében fogtok lakni.

A bűn létezése miatt az embernek el kell fogadnia gyengeségét. El kell fogadnia, hogy a bűn elszakíthatja őt Istentől. Ha ezt a tényt nem fogadja el, akkor ezzel azt mondja, hogy ő egyenlő Istennel. Ha az ember nem hisz a bűn létezésében, nem tudja Istent szolgálni. Ezt követően a lélek és a Teremtője közötti távolság egyre jobban kiszélesedik, míg végül az ember és Isten közötti kommunikáció megszűnik.

A Sátán vágya, hogy megszerezze a lelkeket, és megakadályozza megmentésüket.

Az ember mindaddig tagadja Istent, amíg el nem ismeri, hogy mennyire fontos elfogadni az Ő törvényeit.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

2017.09.27. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

Bepillantás Keresztre feszítésem történetébe Szűz Mária: Hamarosan nagy változás fog elkezdődni a világban. A bűnt addig lehet megbocsátani, ameddig éltek. A halál után már nem. Isten, az Atya: Még ha városokat kell is elpusztítanom, hogy megállítsam a gonoszság terjedését, meg fogom azt tenni.

2017.09.26. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Bepillantás Keresztrefeszítésem történetébe

 

2011. szeptember 26., hétfő, 23:45
Drága szeretett leányom, ma este adtam neked az első bepillantást Keresztrefeszítésem történetébe, amely meglepett téged. Mégis, nagy jelentősége van annak, amit felfedtem előtted.
Sokan a langyos hívők közül, azt gondolják, mivel Én Isten Fia vagyok, hogy amikor Engem keresztre feszítettek, talán mégsem szenvedtem el azt a testi fájdalmat, amit egy ember elszenvedne. Azon a véleményen is vannak még, hogy Isteni állapotom miatt, semmi félelmem sem volt, azaz nem is lehetett volna, az által az erő által, amelyet Atyámtól kaptam.
A valóság egészen más volt. Nagyon egyedül éreztem magam és féltem. Számomra, a (Getszemáni) kertben eltöltött idő, emberi természetem miatt, borzasztó volt. Ne feledd, hogy testben jöttem hozzátok. Ugyanazt a fájdalmat és bánatot éreztem, mint minden más ember. Sok ember ezt nem érti meg.
Elhagyatottnak éreztem magam Örök Atyám által és bizonyos szempontból az apostolok ezt magától értetődőnek tartották, mert semmit sem tettek azért, hogy ebben a szörnyű órában megvigasztaljanak Engem.
Amikor hóhéraimmal álltam szemben, reszkettem a félelemtől és vádaskodásaikra alig tudtam válaszolni. Úgy éreztem magam, mint minden más ember, amikor egy erőszakos kivégzéssel kell szembe néznie. Méltóságom azonban megmaradt, tekintettel arra az áldozatra, amelyről tudtam, hogy ezt az emberiségért kell meghoznom. Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, mégis a szenvedésem alatt, a Szívemben, szeretetet és örömet éreztem. Mert tudtam, gyermekeim, hogy a halálom, az Örökkévalóságra fogja a lelketeket megmenteni. De most azt szeretném, ha megkérdeznétek magatoktól: kereszthalálom által, hányan menekülhetnének meg közületek? Ki szeretne megmenekülni, és ki érti valóban ennek a jelentőségét?
Mert halálom által, az emberek, most beléphetnek a Mennyországba. Vajon tudják – e, hogy, csak a saját elhatározásuk és a szabad akaratuk által valósulhat ez meg? Számotokra, az Istenbe, a Mennyei Atyába vetett hitetek előnyt kell, hogy élvezzen. Gyertek előbb Hozzám és Én, Hozzá viszlek benneteket. Kövessétek tanításaimat, melyeket a Szentírás által kaptatok. Szeressétek a felebarátaitokat. Maradjon a hitetek egyszerű. Tartsatok a hitetekről egy kiegyensúlyozott képet. Szeressetek Engem. Imádkozzatok Hozzám. Imádjatok Engem. Engedjétek meg Nekem, hogy gyengéd Szívemmel szeresselek benneteket, így Isteni Jelenlétem eláraszthatja értékes kis lelketeket. Én a tietek vagyok. Ti az enyéim vagytok. Ez ilyen egyszerű.
Minél többet imádkoztok, annál közelebb fogtok kerülni Hozzám és annál szorosabban fog összefonódni a szívetek, az Enyémmel.

Jézusotok,

Az emberiség Megváltója

 

Szűz Mária: Hamarosan nagy változások kezdődnek a világban

2012. szeptember 26. szerda; 16.40

Gyermekem, hamarosan nagy változások kezdődnek a világban.

Itt az idő, hogy az Üdvösség terve bevezetésre kerüljön minden nemzetet átívelően, az emberek szívében.

Oly sok ember fog megrendülni annak Igazságától, hogy honnan is származnak, és hogyan kell Isten Szemében megmenteniük magukat.

Isten gyermekei olyannyira felkészületlenek ezekre a nagy eseményekre. Isten – valamennyi Gyermeke iránti – Szeretete miatt kaptok figyelmeztetést.

Ha figyelmen kívül hagyjátok ezeket a figyelmeztető jeleket, a saját felelősségetekre, ha kinevetitek vagy kigúnyoljátok ezeket az Isteni Beavatkozásokat, melyek azért következnek be, hogy az emberek szívét Isten Szívéhez vigyék, akkor szenvedni fogtok.

Gyermekek, mindig legyetek éberek. A Mennybéli jelek és az Isteni Beavatkozás csodája napról napra közeledik.

Imádkozzatok, hogy megkapjátok a Kegyelmeket, hogy megnyissátok szíveteket, szeretett Fiam, Jézus Krisztus Nagy Irgalmasságára.

Minden út megnyílik Isten gyermekeinek visszacsalogatására, az Ő Szent Szívének menedékébe.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 

A bűnt addig lehet megbocsátani, ameddig éltek. A halál után már nem.

 

2012. szeptember 26., szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, megengedem neked ezt az intenzív fizikai szenvedést, hogy ma még több lélek megmenekülhessen. Ajánld fel ezt a fájdalmat azokért a kiválasztott lelkekért, akiknek megmentésében segítened kell Nekem. Ez a fájdalom nem fog sokáig tartani, de ha megkönnyebbülsz majd, tudnod kell, hogy sok lélek menekült meg a Pokol tűzétől, és most a Tisztítótűzben vannak, megtisztulásukra várva.

Mint ön-felajánlott lélek, el kell fogadnod, hogy Én megengedhetem számodra a szenvedés pillanatait, hogy segíts Isten gyermekei lelkének megmentésében. Egy nap majd találkozni fogsz ezekkel a lelkekkel, és akkor meg fogod érteni, hogy ez mennyi boldogságot hoz Atyámnak. Tudnod kell, hogy amikor szenvedsz, akkor Én is veled együtt szenvedek, hogy enyhítsem fájdalmadat. Te nem vagy egyedül. Amikor azt érzed, hogy nem tudsz lélegzetet venni, akkor ez ugyanaz a fulladás érzése, melyet azok a lelkek éreznek, akik a halál után a Pokol füstjével szembesülnek.

Bárcsak ismernék az emberek a halál utáni élet Igazságát. Miután a lélek elhagyja a testet, függetlenül attól, hogy a Kegyelem Állapotában van, vagy sem, akkor a Sátán, a csábítás erejével kínozza azt. Ő még akkor is azzal próbálkozik, hogy magához vonzza a lelkeket. Nagyon fontos az ima az ilyen lelkekért.

Én a lelkeket Világosságom felé vonzom. De csak azok tudnak ellenállni Irgalmasságom Fénye erejének, akik a Kegyelem Állapotában vannak. Ha nem tiszta a lelkük, akkor azt a Tisztítótűzben kell megtisztítani.

A tisztítótűzben, leányom, sok színt létezik, és az elkövetett bűnöktől függően a lélek eltelik a Szentlélek tisztító Tűzével.

A Tisztítótűz fájdalmas a lelkek számára, és azok, akiknek ott bizonyos időt el kell tölteniük, testi fájdalomként érzik azt, mintha még élők lennének.

Senki ne becsülje alá az áldozatokat, melyekre szükség van, hogy a lelkét olyan állapotban tartsa, mely méltó Atyám Királyságára.

Atyám minden gyermekét szereti, de a lelkeknek ki kell érdemelniük azt a jogot, hogy alkalmasak legyenek belépni Atyám Királyságába. Ahhoz, hogy méltók lehessenek, meg kell váltaniuk magukat az Én Szememben, ameddig még életben vannak. Nekik őszinte szívvel kell vezekelniük bűneikért.

A bűnös, még a halál időpontjában is igénybe veheti Nagy Irgalmasságomat, kérve Engem, hogy a bűneit bocsássam meg. Én megragadom majd őt és Karjaimba veszem. Majd elárasztom Irgalmasságommal, és azután kézen fogva vezetem be a Paradicsom Kapuján.

A bűnt addig lehet megbocsátani, ameddig éltek. A halál után már nem.

Jézusotok

 

 

Isten, az Atya: Még ha városokat kell is elpusztítanom, hogy megállítsam a gonoszság terjedését, meg fogom azt tenni

2013. szeptember 26. csütörtök, 17:55

Legdrágább leányom, Igazságosságom Keze lesújtott a világra, és meg fogom büntetni azokat, akik gyermekeim testében és lelkében kárt tesznek. Haragomtól félnetek kell, mint ahogy Irgalmamat is el kell fogadnotok.

Be fogok avatkozni nemzeteitekbe, hogy megállítsam a háborúk terjedését, és még ha városokat kell is elpusztítanom, hogy megállítsam a gonoszság terjedését, meg fogom azt tenni. Mivelhogy az ember gonoszsága vírusként terjed, ketté fogom vágni, és le fogom ütni azokat a (gonosz) lelkeket. Mennyire undorodom az abortusz, a háború, a gyilkosság gonosz bűnétől és azok félrevezetésétől, akik elősegítik a bűn terjedését. Ezért nekik most meg kell fizetniük.

A politikai tisztségekben lévők, akik az abortusz könnyű elérhetőségét irányítják, lesznek az elsők, akik meg lesznek büntetve. Most csak várjatok, és látni fogjátok, hogy ők hogyan fognak szenvedni azokért a kegyetlenségekért, amelyekért a Színem előtt szemet hunynak. Azok a csoportok, amelyek az abortusz által a világ megtizedelését tervezik, kínszenvedve fognak a Kezem által meghalni. Végre igazságszolgáltatásban lesz részük, és többé nem fogom nekik megengedni, hogy ilyen gonoszságot okozzanak gyermekeimnek. Azon arrogáns kijelentésük, hogy ők az emberiség érdekében cselekednek, el lesz hallgattatva, mert ők saját magukat vágták el Tőlem, és most már kevés idejük maradt arra, hogy tisztára mossák a lelküket.

Azoknak, akiknek a tanítás felelőssége adatott, hogy gyermekeimet az Evangélium Igazságára tanítsák, be kell tartaniuk Ígéretüket. Én fel foglak emelni benneteket, amikor az Igazságot mondjátok, de a mélységbe foglak dobni titeket, ha a Szent Eukarisztiát megszentségtelenítitek. És míg a hazugok az Igazság megváltoztatásának szükségességéről fognak meggyőzni benneteket és üldözni fognak titeket, az, amit az egész Földre fogok vetni, a sötétségtől is rosszabb lesz. Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, de senki sem fog meghallani benneteket. Többé már nem fogtok látni és hallani semmit, de érezni fogjátok azok fájdalmát, akiket elpusztítottatok a hitehagyás által, amelyet addig szítottatok, amíg az be nem burkolta azon felszentelt szolgák lelkét, akiket kioktattatok.

Féljétek Haragomat, mert az hirtelen fog leszállni rátok, és akkor már túl késő lesz számotokra. Ti nem fogjátok soha meglátni az Arcomat. Ezt az utolsó figyelmeztetést azoknak a vezetőknek adom, akik földi Egyházamat irányítják.

Amennyiben nem véditek meg Isten Szavát, illetve nem támogatjátok a Szent Eukarisztia fennmaradását, akkor ennek halál és kétségbeesés lesz a következménye. Nem fogok időt hagyni nektek, hogy elpusztítsátok az ellenségeim által kijelölt lelkeket.

Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

2017.09.26. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás