Európai látnok által követvén

Földi vándorlásom idején eretnekséggel és istenkáromlással vádoltak. A világ megmentésére vonatkozó terveim elkészültek, és Én egy lelket sem fogok egykönnyen elengedni. A Szeretet egy olyan tulajdonság, amelyet a Sátán gyűlöl, mert Isten a Szeretet. Mindenki, aki egy másik embert szeret, örömet érez a szívében. A Szeretet a legtermészetesebb érzés, és pontosan a szeretet az, ami égve tartja Isten Fényét a sötét világban. A Sátán fel fog használni minden alkalmat, hogy támadja a szeretetet. Ő, akiktől csak tudja, el fogja ragadni a szeretetet, és sok más gonosz helyettesítővel fogja azt felcserélni. Amikor a Házasság Szentségét támadja, akkor meggyengíti a szeretetet minden egybekelt között, amíg ott már csak gyűlölet marad. Baráti kapcsolatokat fog tönkre tenni.

Megosztottságot, bizalmatlanságot és gyűlöletet fog okozni, amikor – és ahol csak tud. Ő az oka a gyilkosságoknak, az emberek közötti erőszaknak, a zsarnoki cselekedeteknek, a kínzásoknak és a háborúnak. Azok, akiknek „Tüzes Nyelvek” adatnak, nem fogják eltűrni a bűnt. Lehetetlen lesz figyelmen kívül hagyni azt a Szeretetet, amelyet azok fognak továbbadni, akik meg lesznek áldva a Vigasztaló Erejével, és emiatt a Sátán ereje meg fog gyengülni, a világ fölötti szorítása pedig meglazul, míg csak vissza nem hull a mélységekbe.

Örüljetek, szeretett követőim, mert Szeretetem Erejének köszönhetően meg fogom menteni a világot, és mindazokat, akik elfogadják Irgalmamat.

Menjetek Szeretetemben. Úgy szeressétek egymást, ahogyan Isten szeret titeket.

2017.12.26. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A Karácsony megünneplése

2010. december 26. vasárnap, 00.30

Miért vonakodsz most szeretett leányom? Nem tudod, hogy vezetésem alatt állsz? Szívedben most biztosan érzed azt, hogy mit kell tenned. Érzed, hogy vissza kell vonulnod, hogy szíved megnyílhasson Előttem, hogy üzenetem befogadására készen álljon. Higgy bennem. Hidd el, ha átadod nekem minden félelmed, aggodalmad, kívánságodat és kérdéseidet, akkor Én mindent átveszek tőled és annak megfelelően fogok neked válaszolni. Most arra kell időt szakítanod, hogy meg tudjad szívlelni ezeket a sürgős üzeneteket, amelyeket az egész emberiség számára adok. Munkád előrehaladását ne késleltesd, hogy ez a szent alkotás minél előbb elkészülhessen.
Szeretett leányom, szívleld meg a következőket: miközben a világ keresztényei a Betlehemi születésemet ünneplik és tiszteletet tanúsítanak Irántam, addig mások csak megjátsszák ezt a tiszteletet, mivel nincs szeretet a szívükben. Mégis sokan fognak, közelebb kerülni Szívemhez. De lesznek olyanok is, akik csak bólintani fognak és mosolyogni, esetleg rövid említést tesznek arról, hogy mi ennek a fontos ünnepnek az értelme, mert ők nem tudják, hogy ezen a napon, a világ a legnagyobb ajándékát kellene megünnepeljék. Ez az ajándék, egyedülálló ajándék volt az egész világ számára, amelyet az Atya, valaha is gyermekeinek adott.
Sajnos, amikor hűséges híveim a Karácsonyt ünneplik, a pompával és a világi dolgokkal tele ceremóniák elterelik figyelmüket.
Vajon hány keresztény magyarázza el gyermekeinek születésem valódi értelmét? Hányan emlékeznek meg arról az alázatról, amelyet szeretett Anyám és Szent József mutatott? Hányan értik azt meg, hogy Én azért lettem emberré, hogy a pokolhoz vezető útról megmentsem az emberiséget? Ez volt a Karácsony valódi üzenete, amit évszázadokon keresztül eltorzítottak és teljesen más jelleggel látták el. Mégis voltak olyan áhítatos keresztények, akik ebben az időben magukba szálltak és elgondolkoztak az Irántam és az Atya iránti hűségükről. Felhívom figyelmeteket, hogy ezen az ünnepen imádkozzatok mindazokért, akiknek szerte a világon fel kell ébredniük, mert csak így lehet részük az örökségben. Abban az örökségben, ahol mindenki számára hely van biztosítva, de csak akkor, ha azt ők is elfogadják.
A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve
Azok a hírek, amelyek naponta, szinte percenként körbe járják a világot, megzavarják és befolyásolják gyermekeim életét, pedig ezeknek az Örök Életben semmi jelentősége sincs. Gyermekeim itt az ideje, hogy megvizsgáljátok lelkiismereteteket még most, a Nagyfigyelmeztetés előtt, ami második eljövetelemet fogja megelőzni. Imáitokat, saját egyszerű szavaitokkal fogalmazzátok meg, így könyörögjetek Isteni vezetésért. A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve. Legyetek éberek. Legyetek készenlétben.
A ti Isteni Megváltótok és Igazságos Bírótok,

Jézus Krisztus

 

Eretnekséggel és istenkáromlással vádoltak, amikor a földön jártam

 

 

2011. december 26. hétfő, 15.50

 

Én vagyok a ti Jézusotok, aki soha nem hagy el benneteket, bármennyire is szenvedtek. Én vagyok az Alfa és az Omega, Isten Fia, aki emberré lett és a Szeplőtelen Szűz Máriától született.

 

Drága szeretett leányom, emelkedj felül ezen a hirtelen jött szenvedésen, és sose felejtsd el azt a sok lelket, akiket ezáltal megmentesz.

 

Gyermekeimnek el kell szenvedniük a megtisztulást, annak érdekében, hogy lelkük megtisztuljon ebben az időben, ezért hozzá kell szokniuk ehhez. Sok Gyermekem még mindig megtisztulás alatt áll, mielőtt a Nagyfigyelmeztetés megtörténik. Leányom, ők időben meg fogják érteni, miért történik ez velük.

 

Az angyalok állandóan veled vannak, mint eddig még soha, mert téged, leányom, az eddigi legnagyobb támadások fognak érni, ezen üzenetek miatt.

 

Minden szó, melyet kiejtek (minden üzenet, melyet adok), ízekre lesz szedve.

 

Minden tanítást és igazságot, amit próbálok a világgal közölni, most meg fognak kérdőjelezni és istenkáromlónak fognak tartani.

 

Az Én Szent Igémet – mikor Követőimet tanítottam, amikor a földön jártam – éppúgy kritizálták.

 

Eretnekséggel, istenkáromlással vádoltak, valamint azzal, hogy megbocsátok a bűnösöknek, amikor Népem között jártam. Igémet nem fogadták el akkor sok helyen, főleg a papok és a farizeusok körében nem.

 

Leányom, azon emberek felől jön majd a legrosszabb támadás, akik bibliai ismereteikkel kérkedve kigúnyolják üzeneteimet. Ők arrogánsan fognak érvelni amellett, hogy téves értelmezésük a Szent Evangéliumot illetően sokkal fontosabb, mint az igazság.

 

Gőgjük megakadályozza őket abban, hogy felismerjék Hangomat, amikor a világhoz szólok napjainkban.

 

Soha ne szálljatok szembe ezekkel a szegény lelkekkel, mert ők nem a világosság fiai. Sajnos, ők úgy gondolják, hogy azok. Ne feledjétek, hogy azok, akik lenéznek és kigúnyolnak másokat az Én nevemben, nem képviselnek Engem.

 

Ők nem mutatnak szeretetet, megértést vagy alázatot.

 

Ezek a támadások, amik most jelentkeznek, próbálnak megállítani téged ebben a munkában, és újabb kételyeket ébreszteni gondolataidban. Imádkozz ezekért az emberekért. Ne foglalkozz velük. Ne engedd, hogy ez bármilyen hatással is legyen erre a szent munkára, csak az Én hangomra összpontosíts.

 

A sátán hatékonyan dolgozik ezekben a lelkekben, és fel fogja használni a ravasz érvelés minden formáját, hogy aláássa ezeket az Ajkamról fakadó üzeneteket. Azáltal, hogy szembeszálltok vagy reagáltok ezekre a támadásokra, megadjátok a sátánnak azt a hatalmat, amit keres.

 

Most menjetek békével. Mindig nézzetek előre, és maradjatok engedelmesek Kívánalmaimnak minden időben. Ne feledjétek, Nekem adtátok szabad akaratotokat ajándékul. Ezért hadd vezesselek benneteket. Bízzatok Bennem feltétel nélkül.

 

Szeretlek Benneteket.

 

A ti Jézusotok

 

A világ megmentésére vonatkozó terveim elkészültek, és Én egy lelket sem fogok egykönnyen elengedni

2013. december 26. csütörtök, 14:20

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy mindnyájatoknak vigaszt nyújtsak ebben az időben. A világ megmentésére vonatkozó terveim elkészültek, és Én egy lelket sem fogok egykönnyen elengedni. Isten minden egyes gyermeke képes szeretni – még azok is, akik eltávolodtak Istentől. Minden lélek a Szeretet Ajándékával született – Isten Ajándékával, aki bennük lakozik, még akkor is, ha nem ismerik fel Őt.

A Szeretet egy olyan tulajdonság, amelyet a Sátán gyűlöl, mert Isten a Szeretet. Mindenki, aki egy másik embert szeret, örömet érez a szívében. A Szeretet a legtermészetesebb érzés, és pontosan a szeretet az, ami égve tartja Isten Fényét a sötét világban. A Sátán fel fog használni minden alkalmat, hogy támadja a szeretetet. Ő, akiktől csak tudja, el fogja ragadni a szeretetet, és sok más gonosz helyettesítővel fogja azt felcserélni. Amikor a Házasság Szentségét támadja, akkor meggyengíti a szeretetet minden egybekelt között, amíg ott már csak gyűlölet marad. Baráti kapcsolatokat fog tönkre tenni.

Megosztottságot, bizalmatlanságot és gyűlöletet fog okozni, amikor – és ahol csak tud. Ő az oka a gyilkosságoknak, az emberek közötti erőszaknak, a zsarnoki cselekedeteknek, a kínzásoknak és a háborúnak. Amikor a Sátán megtámadja a szeretet természetes törvényét, amit Atyám alkotott, akkor szörnyű gyötrelembe viszi az embert. Amíg a szeretet hiányzik az életükből, nem fognak békére lelni. Ahol nincs szeretet, ott hiányozni fog a mások iránti bizalom is, és ha egy ember lelkében gyűlölet van, akkor rettenetes kegyetlenséggel fog bánni másokkal.

A gyűlölet soha nem jöhet Istentől. A gyűlölet az ördögtől származik. Aki gyűlöl, az utánozza a Sátánnal együtt járó tulajdonságokat. Mivel utánozza a Sátánt, ezért az ember gyakran fogja a gyűlöletet édes és ravasz álarc mögé rejteni. Gyakran megtörténik, hogy amikor valaki gyűlöli a másikat, – azért hogy megtévessze őket – azt mondja, hogy ő csupán szeretetből beszél, s közben kárt okoz neki. Az az ember, aki gyűlöl, akárcsak a Sátán, nagyon elővigyázatos, nehogy felfedje a gyűlöletét. Sokan azt fogják mondani, hogy ők jóhiszeműen jártak el, mert szükség van a becsületességre. Azonban a gyűlöletből fakadó cselekedet nem hozhat jó gyümölcsöt, mert akárcsak a romlott hús, romlást fog hozni és aztán a lélek halálát.

A Szeretet minden, ami számít a Szememben. Biztosak lehettek abban, hogy mindazok, akik tele vannak szeretettel – egymás és Isten iránt -, azok már a kegyeimben vannak. Azoknak, akik Isten kegyeit élvezik, nagy Irgalmasságot fogok mutatni. Azok, akiknek a lelkében gyűlölet van, nem fognak Irgalmasságban részesülni, hacsak előbb meg nem váltják önmagukat a Szememben. Nem szabad elfelednetek, hogy a gyűlölet a maga mindenféle formájában, különösképpen, ha azt az Én Nevemben gyakorolják, csak lelki sivárságot fog hozni.

Az Én Szeretetem sokkal nagyobb, mint azt bárki érezni képes. Az meghaladja felfogóképességeteket. Irántatok való Szeretetem nagyságának és mélységének köszönhetően, el foglak tölteni mindnyájatokat Szentlelkemmel. Szeretetem elő fogja hozni szívetekben a szeretetet, független attól, hogy az mennyire csekély az adott lélekben. Ezért, kérem, hogy ne adjátok fel soha a reményt, mely szerint Én üdvösséget hozok az egész világ számára, mert a Türelmem végtelen és a Szeretetem örökkévaló.

Jézusotok

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Azok, akiknek „Tüzes Nyelvek” adatnak, nem fogják eltűrni a bűnt.

2014. december 26. péntek, 14:00

Drága szeretett leányom, az Én Időm egyre csak közeledik, és a bűn okozta szenvedés, nyomorúság és fájdalom hamarosan megszűnik.

Addig is Szeretetem fogja fenntartani a világot, és Én véget fogok vetni minden rossz cselekedet és gonosz tett forrásának, amelyet ellenségeim hoztak létre. A gonosz elleni csatát az a Szeretet fogja megnyerni, amelyet Én a jó lelkek szívébe fogok csepegtetni. Ez a Szeretet magával fogja ragadni mindazokat, akik azzal kapcsolatba kerülnek, és a Szentlélek tüze fogja betölteni mindazok lelkét, akik Isten Szeretetével vannak megáldva.

A Szentlélek ezen kiáradása, amelyhez hasonló még nem történt amióta Pünkösdkor Apostolaim meg lettek áldva, fel fogja ébreszteni az emberi nemet. Nagyon kevesen lesznek olyanok, akik érzéketlenek maradnak a Szentlélek Erejére; ők tehetetlenek lesznek vele szemben.

És mert Isten szereti gyermekeit, ezt a nagyszerű Ajándékot küldi az emberiségnek. A lelkek tisztábbakká válnak, és azok, akiknek „Tüzes Nyelvek” adatnak, nem fogják eltűrni a bűnt.

Lehetetlen lesz figyelmen kívül hagyni azt a Szeretetet, amelyet azok fognak továbbadni, akik meg lesznek áldva a Vigasztaló Erejével, és emiatt a Sátán ereje meg fog gyengülni, a világ fölötti szorítása pedig meglazul, míg csak vissza nem hull a mélységekbe.

Örüljetek, szeretett követőim, mert Szeretetem Erejének köszönhetően meg fogom menteni a világot, és mindazokat, akik elfogadják Irgalmamat.

Menjetek Szeretetemben. Úgy szeressétek egymást, ahogyan Isten szeret titeket.

Jézusotok

2017.12.26. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás