Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

2011 – A megtisztulás éve

2011. január 11-12. 23.45-00.30

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban, olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj, szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.
2011-es évben megkezdődik az átalakulás– a megtisztulás- folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.
Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.
Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosság száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.
Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción amelyek, dicsőítik a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.
A luxuscikkek iránti állandó hajsza, fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim, ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával megtapasztaljátok lassan, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok, nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.
A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz
A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig hálátlan gyermekeim, akik igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a nagy Szorongattatás ideje, ahol az ökológiai katasztrófák megerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni és el fogja fogadni Apám létezését és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki ezt a világot felkészítem és tanúmmá teszem második eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vesse magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre nőni fog, úgy fog nőni a sátán követőinek száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek fájdalmat okoznak és terrorizálni fogják őket.
Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek, csak a Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.
Elérkezett az idő a pecsét felbontására
Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsét felbontásra kerül és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy az a világ hasznot húzzon belőle. Függetlenül attól, hogy maga a sátán, milyen messzire jutott el gonosz tetteiben és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.
Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim és az Örök Atya követői és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzött meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, az olyanokban, mint: a becsületesség, a jó tett, és a családokért, vagy az egymásért való élet. Testvér, testvér ellen fordul, szomszéd, szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.
Miért büntettek engem a szeretetlenséggel?
Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért büntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről – vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, annak, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim ti a saját üdvösségeteknek fordítottatok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok lelki vezetésetekért.
A papok ignorálják tanításomat
Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög, hogyan működik minden egyes ember által, hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.
Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet, csak a túlvilágon következik be.
A jövendölések, irgalmasságból adattak
Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveim kivételével, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?
Erre a válaszom pedig az, hogy a következő alkalommal figyeljetek oda és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkeiért. Nem tudom elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik. Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket, nem erőszakolhatlak benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől. Üzeneteimet, nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.
Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok azt, hogy milyen sors vár mindazokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.
A pokol létezése
Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését- el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben mindenkinek része lesz, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.
A pokolhoz vezető út, először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértettek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem, végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külső élményeitek, tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő mulattató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz.
Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell válasszatok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban, a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.
Ezáltal, talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindőtöket, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek fel benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.
A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Megmentőtök és Igazságos Bírótok

 

A Holokauszt óta a legnagyobb gyűlölethadjárat szerveződik a zsidók ellen

 

2012. január 11. szerda, 15.00
Drága, szeretett leányom, figyeld most a Globális Hatalom által tett erőfeszítéseket, melyek nem a világosságtól valók, és amelyek megpróbálnak felépíteni egy hadjáratot Népem ellen.
Népem alatt a keresztényeket, és az Én választott népemet, a zsidókat értem.
Gonosz tervek szerveződnek annak érdekében, hogy kisöpörjék a kereszténység gyakorlását egy fondorlatos, ámde kifinomult módon. Ez az országok alkotmányának változásával fog kezdődni mindenütt a nyugati világban.
Mindent meg fognak tenni azért, hogy sértő nyilatkozatokat tegyenek Keresztény Egyházam ellen. Felszentelt szolgáim lassan vissza fognak vonulni, és csak csekély lelki támogatást fognak nyújtani Népemnek. Mindezek a törvények a tolerancia megtévesztő köntösébe lesznek bújtatva.
Gyermekeim, hitetek most folyamatosan próbára van téve úgy, mint még eddig soha.
A kereszténység és bármilyen próbálkozás Nevem nyilvános hirdetésére meg lesz akadályozva. Ennek helyére egy üres tan (dogma) kerül, és az emberek össze lesznek zavarva. Azt fogják gondolni, hogy ez a tan jó és megfelelő helyettesítője az igazságnak, holott valójában egy hazugság lesz.
Ez a gonosz csoport nagy hatalommal bír, kevesen tudnak létezéséről. Mégis ők mozgatják a szálakat mindenütt. Gyermekeim olyanok, mint a bábok.
Az Én kiválasztott népemnek, a zsidóknak ismét borzasztó üldöztetéssel kell szembenézniük. A tervek, hogy legyőzzék őket, már folyamatban vannak.
Azok, kiket barátaiknak hisznek, az ellenségeik.
Nagy nehézségeket fognak elszenvedni, ezért Én kérem az egész emberiséget, imádkozzatok Izraelért.
A Holokauszt óta a legnagyobb gyűlölethadjárat szerveződik az Én népem ellen.
Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az Antikrisztus csoportja megállításra kerüljön ezen gonosz tervek megvalósításában.
Ezeknek a sötét lelkeknek szükségük van az imáitokra, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt felismerjék majd bűneiket. Imádkozzatok, hogy ők tegyék le fegyvereiket, és könyörögjenek Irgalmamért.
Ha megteszik, akkor a háborúk és zavargások csillapodhatnak Izraelben.
Sok prófécia fog most beteljesedni a szemetek láttára. Azok, kik vakok az Én ígéreteimre, meg kell, hogy kapják az Én Irgalmam világosságát, hogy újra lássanak.
Ne áltassátok magatokat gyermekek. Ami külsőre jónak tűnik, nem mindig olyan, amilyennek látszik. A békefenntartó erőknek, akik közül sokan ártatlan sakkfigurák, folyamatosan hazudnak.
Soha ne féljetek, mert az Én Irgalmam jelentős hatást fog gyakorolni e felett a szekta felett, amely évszázadok óta szervezkedik Egyházam ellen.
Ők nem tudnak és nem is fognak győzni, de óriási rémületet fognak kelteni, ha csak az ima nem enyhíti az ő gonosz uralmukat.
Imádkozzátok az Imahadjárat (18). imáját, hogy segítsetek megállítani az Antikrisztust és az ő csoportját, akikről beszélek.
Ó drága Jézus, mentsd meg a világot az Antikrisztustól
Védj meg minket a sátán gonosz csapdáitól
Mentsd meg egyházad utolsó maradványait a gonosztól
Add meg valamennyi egyházadnak a szükséges erőt és kegyelmeket, hogy megvédjük magunkat a háborúktól, valamint a sátán és annak terrorista-hadserege által tervezett üldöztetéstől.
Ámen.”

 

Szeretett Jézusotok

Az egész emberiség Megmentője és Megváltója

 

A tövisek fájdalmát most érezni fogják a vezetők a Katolikus és a Keresztény Egyházakban

 


2013. január 11. péntek 11:25

 

Drága szeretett leányom, kérlek, hallj meg Engem és hallgasd, amint feltárom Fájdalmamat. A tövisekkel beborított fejem fájdalmasan össze van zúzva, mivel kétezer évvel a földi Időm után, Keresztre-feszítésem fájdalmát szenvedem el.

 

Második Eljövetelem ideje nagyon közel van. Senki se kételkedjék azon Ígéretemben, hogy újra eljövök. Senki se kételkedjék abban, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Készítsétek fel a lelketeket, mert az idő nagyon közel van. Inkább összpontosítsatok a lelketek állapotára, mint a jólétetek jövőbeli állapotára.

 

A tövisek fájdalmát most érezni fogják a vezetők a Katolikus és a Keresztény Egyházakban. Ők olyannyira szenvednek, mivel a politikai vezetők olyan tanokat írnak elő nekik, amelyek a fenevad szájából özönlenek.

 

Figyelmeztetnem kell mindazokat, akik Szavamat támadják, hogy a végidők csatája Isten és a Sátán között most van. Bocsássa meg Atyám nektek vétkeiteket! Árassza ki Irgalmát félrevezetett és csökönyös útjaitokra, melyek mindegyike elnézi a bűnt.

 

Jelenleg a Töviskorona fájdalma ismétlődik meg, melyet gyötrően a földi Keresztén Egyházamra nyomnak, amint az meg volt jövendölve. Az elutasítás fájdalmát – Szavam, Létezésem, és Tanításaim elutasításáét – nemcsak Én érzem, hanem azok a szegény lelkek is, akik tisztelnek Engem, akik hirdetik Szent Szavamat, és akik szeretnek Engem.

 

Szívem összefonódik velük a szeretetben és a szenvedésben. Ők ezt azonnal tudni fogják, mert Én most a Szeretet és a Megtérés könnycseppjeinek Kegyelmét adom meg nekik, amikor ők ezt a Keresztes Imahadjárat imáját mondják.

 

A Keresztes Imahadjárat 93. imája: a Megtérés Könnycseppjei

 

Ó, szeretett Jézusom, Te közel állsz a szívemhez.
Én egy vagyok Veled.
Én szeretlek Téged.
Én nagyra értékellek Téged.
Engedd, hogy érezzem Szereteted.
Engedd, hogy érezzem Fájdalmad.
Engedd, hogy érezzem Jelenléted.
Add meg nekem az alázat Kegyelmét, hogy méltó lehessek a Mennyei Királysághoz hasonló földi Királyságodra.
Add meg nekem a megtérés Könnyeit, hogy mint igaz tanítványod őszintén felajánljam magam neked, hogy segítsek Küldetésedben minden egyes lélek megmentésében a Földön, mielőtt újra eljössz ítélni élőket és holtakat. Ámen
.

 

Menjetek, szeretett követőim. Megígérem nektek, hogy megadom a Megtérés Könnyeinek Kegyelmét nektek, úgy, hogy Szentséges Szívemben eggyé váljatok, amikor ezt az imát mondjátok.

 

Szívem átölel benneteket, dédelgetett és hűséges tanítványaim. Szeretlek benneteket. Én most olyan módon vagyok veletek, melyet nehéz lesz majd letagadni.

 

 

Szeretett Jézusotok

 

Azok az emberek, akik a mai világban élnek nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek

2014. január 11. szombat, 10:48

Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy a világ megtudja, mennyire szeretem az embereket, mert Én még a legegyszerűbbet, a legmeggyötörtebbet és a legméltatlanabbat is szeretem. Aki csak azt gondolja, hogy Én az egyik embert a másik elé helyezem, az nem ismer Engem. Lehet, hogy kedvezek bizonyos lelkeknek, de nem szeretem őket sem jobban, sem kevésbé, mint a szerencsétlen lelkeket.

Én Szeretettel a Szívemben nézek minden lélekre. Én minden lélekhez ragaszkodom, mert ti Tőlem, az Atyától valók vagytok. Bár lehet, hogy gyengeségeitek által megbántódom és haragszom a gonosz szándékaitok és vágyaitok miatt, de az irántatok érzett Szeretetem sohasem hal meg. Isten minden bűnöst szeret – nem számít, hogy azok mit tettek. Istennek van végső Hatalma minden lélek sorsa felett, és ez a hatalom Őt illeti.

Csak Nekem van az egyedüli Felhatalmazásom arra, hogy ítélkezzek. Egy ember sem kapta meg közületek ezt a jogot. Amikor ő valakiről azt tartja, hogy bűnös, akkor ő csak vezekléssel büntetheti meg azt az embert és nem halállal. Soha senki sem ítélhet halálra egy embert a bűneiért, sem bíró, sem politikai vezető, sem földi Egyházam tagja függetlenül attól, hogy az mennyire gonosz. Senki sem ítélheti Pokolra a másikat, mert ha azt mondja, hogy egy lélek elkárhozott, akkor helyette ő lesz az, aki el fog kárhozni, attól függetlenül, hogy mennyi szent cselekedetet vitt végbe az Én Nevemben.

Mennyi időt pazaroltok arra, hogy egymást elítéljetek, ahelyett, hogy elfogadnátok a nektek adott Ajándékot – az egymás iránti szeretet Ajándékát! Szeressétek az Ajándékot, melyet Isten adott mindnyájatoknak, és ami a tietek, hogy kívánságotok szerint bármilyen módon továbbadjátok azt – ha ez megfelel Atyám Akaratának. Mégis oly sokan – akik szeretnek Engem, Jézus Krisztust-, azt gondolják, hogy Én elnézek minden olyan cselekedetet, melyek az egymás iránti gyűlöletet táplálják. Ehelyett tudnotok kell, hogy Én csak azt akarom, hogy szeressétek egymást és maradjatok állhatatosak Isten Szavához, amelyet az Ó és az Újszövetség tartalmaz.

Az Ige örök, nem változik meg soha. Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek. Talán több tudásotok és információtok lehet, de ti nem vagytok kiválóbbak, mint bármelyik előttetek élő generáció. Az ember halandó. Ebben a tekintetben semmi sem fog addig változni, ameddig el nem hozom nektek az Örök Életet.

Álljatok meg és gondolkodjatok. Utasításaim még mindig ugyanazok, mint ahogyan az Én földi Időmben adatott az emberiség számára. Most az egyetlen különbség az, hogy sok ember a tudomány fejlődése miatt azt gondolja, hogy nagyobbak lennének, mint Isten. Sokan annyira hisznek a halhatatlanságukban, hogy döntésük szerint nem fogadják el, hogy Isten teremtette őket. Sokan azt hiszik, hogy van hatalmuk Isten Törvényeinek átírására.

Sokan úgy döntöttek, hogy felépítik az új Bábel Tornyát, és amikor ezt teszik, akkor az Atyám Kezének egyetlen ütésétől romba fog dőlni. Akkor az ember rá fog jönni arra, hogy az élet csak Istennel és Istenért létezhet, ami megfelel Isten Akaratának. Nincsen élet Isten nélkül.

Jézusotok

 

 

2018.01.11. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz. A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a nagy Szorongattatás ideje, ahol az ökológiai katasztrófák felerősödnek. Elérkezett az idő a pecsét felbontására. Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel? Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről – vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, annak, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért. Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak. Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy a következő alkalommal figyeljetek oda és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkeiért. Nem tudom elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket, nem erőszakolhatlak benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől. A legutálatosabb összeesküvés készül a zsidók ellen a Holokauszt óta. Minden kísérletet meg fognak tenni arra nézve, hogy sértő követelményeket támasszanak az Én Keresztény Egyházam ellen. Felszentelt Szolgáim lassan visszavonulnak, és így csekély lelki támogatásban részesítik majd népemet. Mindezek a törvények a tolerancia ravasz külsejét öltik magukra.

A ti hiteteket úgy próbára teszik gyermekeim, mint eddig még soha. Imádkozzatok, hogy letegyék fegyvereiket és, hogy Irgalmasságomért könyörögjenek. Ha ezt megteszik, akkor megenyhülhetnek a háborúk és a zavargások Izraelben. Sok prófécia fog most kibontakozni szemeitek előtt. Azoknak, akik Ígéreteimmel szemben vakok, Irgalmasságom világosságát kell megadni, hogy ismét láthassanak.

Ne engedjétek, hogy megtévesszenek titeket, gyermekeim. Ami látszatra jónak tűnik, nem az, aminek látszik. A Békefenntartó erőknek is hazudni fognak, akik közül sokan csak ártatlan gyalogosok (sakkfigurák).

Ne féljetek soha, mert Irgalmasságom fontos befolyással lesz erre a Szektára, mely évszázadokon keresztül szövetkezett Egyházam ellen. Ők nem tudnak és nem is fognak győzni. Ellenben szörnyű rémületet fognak okozni, hacsak az ima hatása meg nem gyengíti uralkodásukat.

Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 18. imáját, hogy megállítsa az Antikrisztust és csoportját, amelyről beszélek!

„Ó, drága Jézus, mentsd meg a világot az Antikrisztustól. Védj meg minket a sátán gonosz csapdájától. Mentsd meg Egyházad maradékát a Gonosztól. Adj minden Egyházadnak erőt és kegyelmeket, melyre szükség lesz, hogy megvédjen minket a háborúk és az üldözések idején, amelyet a sátán és terrorista hadserege tervez ellenünk. Ámen.”
Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek. Álljatok meg és gondolkodjatok. Utasításaim még mindig ugyanazok, mint ahogyan az Én földi Időmben adatott az emberiség számára. Most az egyetlen különbség az, hogy sok ember a tudomány fejlődése miatt azt gondolja, hogy nagyobbak lennének, mint Isten. Sokan annyira hisznek a halhatatlanságukban, hogy döntésük szerint nem fogadják el, hogy Isten teremtette őket. Sokan azt hiszik, hogy van hatalmuk Isten Törvényeinek átírására.

Sokan úgy döntöttek, hogy felépítik az új Bábel Tornyát, és amikor ezt teszik, akkor az Atyám Kezének egyetlen ütésétől romba fog dőlni. Akkor az ember rá fog jönni arra, hogy az élet csak Istennel és Istenért létezhet, ami megfelel Isten Akaratának. Nincsen élet Isten nélkül.

Csak ennyit fedhetek fel a számotokra, még mielőtt szétválasztanám a juhokat a kosoktól. Az Úr szólt ma hozzátok, és ma van annak a napja, amikor a megjövendölt változások elkezdődnek. Az Első Feltámadás Napja érkezőben van, és azok, akik nem akarnak elfogadni Engem, mindörökre félre lesznek dobva. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha ti tanúi lennétek a langyos szívűek fakószürke és sötét lelkének, sírva fakadnátok. Sajnos, a lelkek többsége sötétségben van, és ha ti látnátok az emberek lelkének az állapotát, meghalnátok a rémülettől; ilyen az emberek lelki állapota.

2018.01.11. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás