Európai látnok által követvén

A hamis prófétát élő szentként fogják kezelni, de azt, aki neki ellenáll, eretneknek tekintik majd. A bűn az imák hatására csökkenhet. Nektek nem kell csatába mennetek és ököllel harcolnotok, mindössze annyit kell tennetek, hogy imádkoztok.

Az Én Új Paradicsomom csodálatos, gyermekeim. Oly sok előkészület lezárult már, ugyanazokkal a csodákkal, amelyeket Ádámnak és Évának mutattak be, de melyeket ők, a bűn miatt visszautasítottak. Minden készen áll.

Követőim, ti részesülni fogtok abban a földi Új Paradicsomban, mely fölött Én fogok uralkodni.

Mert e nemzedék lett kiválasztva, hogy élvezzétek ezt a Paradicsomot, nem szabad abbahagyni azt a munkát, mely segít nekem, hogy valamennyi gyermekem Velem jöhessen Dicsőséges Királyságomba. Ez Atyám Isteni akarata, mely kezdettől fogva megegyezik az emberiségnek tett ígéretével. az Én Időm a Földön, úgy tűnik, mintha a Keresztre-feszítésemkor véget ért volna, de ez csak a kezdet volt.

Az Én Időm, mely összefonódik Atyám Isteni Akaratával, szinte elérkezett hozzátok, és végül még egyszer eljövök, hogy Szentséges Szívembe zárjam az emberiséget.

Sok minden megvalósult, de nemcsak általatok, drága szeretett Tanítványaim, hanem Egyházam hite által is, mivel az bátran szembeszáll földi Testem világi kormányok által okozott üldöztetésének.

Mennyire szeretem hűséges Követőimet! Mennyi vigaszt hoznak Nekem a határozott és állhatatos hűségük által. A Szentlélek (munkálkodása) feltartózhatatlan ebben az időben, és mint egy háló, az emberiség fölé lett dobva a gonosz szellem ellenszereként, mely jelen van az emberek szívében.

Ha a démonokat ti úgy látnátok, hűséges Követőim, ahogyan azt Én látom, amint kóborolnak a Földön, otthont keresvén maguknak, akkor meghalnátok a félelemtől. Ők menedéket keresnek az emberi lélekben és azokban az otthonokban, amelyet az emberek laknak. Azok a lelkek, akik nem szeretnek Engem, akik elutasítják Istent, és a Sátán által terjesztett hamis tanításokat követik, beleértve a new age szervezeteket – melyek vallási és spirituális szervezeteknek adják ki magukat –, megnyílnak e gonosz lelkek előtt. Sokan megsértődnének ezen lelkek közül, ha megmondanák nekik, hogy ők az ilyen gonosz szellemek hordozói. Azonban ezt nem hinnék el, még akkor sem, ha aggodalmuk mély érzelmeit mutatnák.

Ezek a gonosz lelkek – és sok van belőlük – megmutatják magukat Nekem, bár ahol vannak, befészkelik magukat a sötétségbe Előlem. Látom őket, amint gúnyosan vigyorognak és aljas szájukkal Rám köpnek. Amikor Isten gyermekeiben jelen vannak, akkor ők azt a személyt – melybe beléptek – átalakítják, bár a kezdetben csak lassan. Idővel ezek a szegény lelkek trágárságokat fognak köpködni Istenre és az általa lefektetett Törvényekre. Ezek elősegítik a gonosz cselekedetek minden fajtáját, és elindulnak, hogy széles körben csábítsanak el más lelkeket is, hogy azok bűnt kövessenek el. Miközben megnövelik az általuk okozott fertőzés sebességét, a Szentlélek, aki jelen van Követőim szívében, egy erőteljes csatába fog kezdeni, hogy segítsen e gonosz kiirtásában. Ezért olyan fontos az ima. Kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 87. imáját, hogy megvédjétek nemzeteteket a gonosztól, és hogy az üldöztetés gonosz cselekedetét enyhíteni lehessen.

Keresztes Imahadjárat 87. imája : Védd meg nemzetünket a gonosztól.

Ó, Atyám, Fiad nevében, ments meg minket a kommunizmustól. Ments meg minket a diktatúrától. Védd meg nemzetünket a pogánysággal szemben.

Mentsd meg gyermekeinket a bajtól. Segíts nekünk, hogy meglássuk Isten Világosságát. Nyisd meg szívünket Fiad Tanításaira. Segíts meg minden egyházat, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Isten Igéjéhez.

Kérünk Téged, tartsd biztonságban nemzetünket az üldöztetéstől. Drága Atyánk, irgalommal tekints le ránk, függetlenül attól, hogy mennyire bántottunk meg Téged.

Jézus, Emberfia, boríts be minket Drága Véreddel. Ments meg minket a gonosz csapdáitól. Könyörgünk Hozzád, drága Istenünk, lépj közbe és állítsd meg a gonoszt abban, hogy elnyelje a világot, ebben az időben.

Ámen.Isten, az Atya: Az emberiségnek adott szabad akarat ahhoz vezetett, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem. Az Én Akaratom beteljesedik, mivel az az idő, amikor az ember szabadon választhatja, hogy vágyainak megfelelően cselekedjék, a végéhez közeledik.

Én szabad akaratot adtam az embernek. Ez egy Ajándék. Ezt az Ajándékot több más Ajándékkal együtt Én hagytam örökségül gyermekeimre. Annak ellenére, hogy ők a saját akaratuk követése mellett döntöttek, túllépve azt, amit elvártam tőlük, Én még mindig tiszteletben tartom szabad akaratukat. Én vagyok az ő Menedékük, de ők ezt nem értik meg. Bennem fogják megtalálni mindannak a kezdetét és végét, ami örömet, békét és szeretetet hozhat számukra.

Bár a gonosz arra használja a szabad akaratot, amit az embereknek adtam, hogy elcsábítsa őket, Én minden bűnöst vissza fogok vinni Birodalmamba akkor, amikor ők fel fogják ismerni, hogy (ő) nem teljesítette számukra mindazt, amit kerestek: hogy békét hozzon nekik. Közel az idő, hogy Királyságom beteljesedjen. A lelkek – ezt Ígérem nektek – azt a késztetést fogják érezni, hogy amikor az idő elérkezett, futva jöjjenek Hozzám, szeretett Atyjukhoz. Aztán letörlik majd a pókhálót a szemükről, a megkeményedett burkot a szívükről és a sötétséget a lelkükről és megkeresnek Engem.

Gyermekeim, mindig bízzatok a mindnyájatok iránti Nagy Szeretetemben, mert hogyan is lehetne ez másként? Ti az Enyéim vagytok, mint egy végtag, mint Szívemnek egy darabja. Az, hogy félretoljalak és száműzzelek benneteket, olyan lenne, mintha Testem egyik Részét veszíteném el. Ezért – az utolsó Hívásom után és miután minden intézkedést megteszek, hogy elnyerjem a szíveteket –, siessetek. Én várni fogok. Elviszlek majd titeket és beborítalak benneteket Szent Birodalmamban, távol minden bajtól.

Azon a Napon el fogjátok felejteni az akaratotokat – mert az hasznavehetetlen lesz számotokra, és nem lesz már jelentősége – és összefonódtok az Én Akaratommal, mert amikor haza jöttök Hozzám, egyként fogunk egyesülni.

2018.01.21. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A Hamis Prófétát élő szentként fogják kezelni. Azokat, akik szembehelyezkednek vele, eretnekeknek fogják tekinteni.


2012. január 21. szombat, 13.15

Drága, szeretett leányom, a világban levő Hírnökeim – akik arra választattak, hogy terjesszék Szent Szavamat (Üzenetemet) – mindegyike különböző szerepet kapott. Nincs két egyforma.
Ezért Hírnökeimnek sosem szabad összezavarniuk minden egyes üzenetet azáltal, hogy összehasonlítják azokat egymással.
Leányom, te, mint a 7. hírnök, arra választattál, hogy tájékoztasd Gyermekeimet az igazságról. Igazságom nagy részét már átadtam neked, de a java még csak most jön.
Az ezekben levő titkok miatt, amikor ezek nyilvánosságra kerülnek, ki fognak téged nevetni, kigúnyolnak és bolondnak néznek majd.
Ezek az üzenetek azért vannak, hogy segítsenek megtisztítani Népemet, beleértve azokat, akik elfogadják a hívást, hogy kövessenek Engem, csakúgy, mint azokat a lelkeket, akikben nincs szeretet és hideg a szívük.
E nélkül a tisztítás nélkül a föld nem tudna megtisztulni. Azért kell megtisztulnia, hogy méltóvá váljon arra, hogy Én újra rajta lépkedjek.
Gyermekeimnek örvendezniük kell. A félelem nem Tőlem származik.
A félelem a gonosztól ered. Mégis megbocsátást és felmentést kapnátok, amikor félelmet és aggodalmat éreztek azokért a lelkekért, akik vakságban járnak – nem azért, mert nem látnak, hanem azért, mert nem akarnak látni.
Követőimből álló szeretett Hadseregem, nektek az a kötelességetek Felém, hogy segítsetek nekem előkészíteni az utat az Én közelgő Isteni Uralmamra a földön.
Szükségem van a segítségetekre. Szükségem van az imáitokra. Imáitok gyengíteni fogják az Antikrisztus munkálkodását valamint a hamis prófétát, aki el fogja foglalni helyét a Szentszékben, Rómában.
Gyermekeim, mindannyiatoknak tudnotok kell, hogy Én mindent megbocsátok. Még azok is megmenekülhetnek a pokol kapui felé történő további lesüllyedéstől, akik kapcsolatban állnak a sátánista csoportokkal, akikről beszélek.
A bűn enyhülhet az ima hatására. Nem kell csatába mennetek és harcolnotok felemelt ököllel, mindössze annyit kell tennetek, hogy imádkoztok.
Az Én Új Paradicsomom csodálatos, gyermekek. Az előkészületek nagy része már befejeződött, ugyanazokkal a csodákkal, mint amit Ádámnak és Évának mutattak be, melyet ők visszautasítottak a bűn miatt. Minden készen áll.
Ti, Követőim, részesülni fogtok a gyönyörű Új Paradicsomból a földön, amely fölött Én fogok uralkodni.
Mert nektek – ezen nemzedék tagjainak, akik arra választattak, hogy élvezzék ezt a Paradicsomot – nem szabad megállnotok azon munkátokban, hogy segítetek Nekem, hogy elvigyem Magammal minden Gyermekemet az Én Csodálatos Királyságomba.
Gyermekeim, azonban azt is tudnotok kell, hogy a hamis próféta el fogja hitetni veletek, hogy ő is egy Paradicsomhoz hasonló helyre készít fel benneteket.
Hazugságai el fogják bűvölni a katolikus hívők egy naiv csoportját. Ő külső megjelenésre egy csodálatos és szeretetteljes személyiséget fog mutatni, és minden Gyermekem a Katolikus Egyházban, össze lesz zavarodva.
Ennek egyik jele az ő gőgje és arroganciája lesz, mely egy külső hamis alázat mögé lesz bujtatva. Olyannyira megtévesztettek lesznek Gyermekeim, hogy ők azt fogják hinni róla, hogy egy kivételes és tiszta lélek.
Őt élő szentként fogják kezelni. Egyetlen szavát sem fogják megkérdőjelezni.
Ezen kívül úgy fog tűnni, mintha természetfeletti adományai lennének, és az emberek azonnal el fogják hinni, hogy képes csodákat tenni.
Bárki, aki szembehelyezkedik vele, azt bírálni fogják, és eretneknek tekintik majd.
Minden ilyen, eretnekséggel vádolt lelket félre fognak lökni, és oda fognak dobni a kutyáknak eledelül.
A Tanításaimmal kapcsolatos valamennyi igazságot kiforgatják és elferdítik majd. Minden csak hazugság lesz. Az üldöztetés lassan bontakozik ki, és eleinte alig lesz észrevehető.
Az Én igaz Felszentelt Szolgáimnak a Szentmiséket titokban kell majd mondaniuk, és sok esetben nem is egy katolikus templomban.
Rejtekhelyeken kell majd miséket bemutatniuk. Gyermekek, mikor ez megtörténik, nem szabad elveszítenetek a reményt. Ennek rövid időn belül vége lesz.
Csak imádkozzatok azokért a lelkekért, akik a Hamis Próféta iránti elköteleződésükben megfeledkeznek majd a Szentháromságról, mely mindennek az alapja, amelyre a Katolikus Egyház épült.
Sok vallás csak egyetlen személyt követ a Szentháromságból. Egyesek az Atyát tisztelik, mások a Fiút, de ők mind egyek, Leányom.
Csak egy igaz Isten létezik. Ez pedig nem más, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek, három különböző személy, egyetlen isteni lényegben. Minden vallás hamarosan meg fogja kapni az igazságot, és sok vallás el fogja fogadni ezt a szent misztériumot.
Kövessetek Engem az üdvösségetekre vezető úton, Követőim, dicsőséges jövő áll előttetek, de erősnek kell maradnotok.
Ez a kiválasztott generáció az Én Új Paradicsomomra a Földön.
Ne utasítsátok vissza az életnek ezt a dicsőséges ajándékát, mely teljes pompájában ragyog. Egyetlen lélek sem fog másra vágyni. Az Én Új földi Paradicsomom a béke és boldogság korszaka lesz, melyben nem lesz bűn.
Ez az Én Atyám isteni akarata, és ez volt az Ő ígérete az emberiségnek a kezdetektől fogva.
Örüljetek és legyetek boldogok, mivel sok minden vár rátok, gyermekek.
Az előttetek álló megpróbáltatások jelentéktelenekké válnak, mikor tanúi lesztek a rátok váró dicsőséges Királyságnak.
Szeretlek benneteket gyermekek. Tudom, hogy ti is szerettek Engem. Ezért arra kérlek benneteket, hogy tanúsítsatok szeretetet azok iránt, akik vakok az Én Szentlelkemre.
Imádkozzatok értük, amikor csak tehetitek, hogy ők újra megláthassák Ígéretem igazságát, melyet akkor tettem az emberiségnek, mikor meghaltam, hogy biztosítsam a ti örök üdvösségeteket.
Szeretett Jézusotok

Az egész Emberiség Megváltója

 

Az Én Időm, mely összefonódik Atyám Isteni Akaratával, szinte elérkezett hozzátok


2013. január 21. hétfő, 15:50

Drága szeretett leányom, az Én Időm a Földön, úgy tűnik, mintha a Keresztre-feszítésemkor véget ért volna, de ez csak a kezdet volt.

Az Én Időm, mely összefonódik Atyám Isteni Akaratával, szinte elérkezett hozzátok, és végül még egyszer eljövök, hogy Szentséges Szívembe zárjam az emberiséget.

Sok minden megvalósult, de nemcsak általatok, drága szeretett Tanítványaim, hanem Egyházam hite által is, mivel az bátran szembeszáll földi Testem világi kormányok által okozott üldöztetésének.

Mennyire szeretem hűséges Követőimet! Mennyi vigaszt hoznak Nekem a határozott és állhatatos hűségük által. A Szentlélek (munkálkodása) feltartózhatatlan ebben az időben, és mint egy háló, az emberiség fölé lett dobva a gonosz szellem ellenszereként, mely jelen van az emberek szívében.

Ha a démonokat ti úgy látnátok, hűséges Követőim, ahogyan azt Én látom, amint kóborolnak a Földön, otthont keresvén maguknak, akkor meghalnátok a félelemtől. Ők menedéket keresnek az emberi lélekben és azokban az otthonokban, amelyet az emberek laknak. Azok a lelkek, akik nem szeretnek Engem, akik elutasítják Istent, és a Sátán által terjesztett hamis tanításokat követik, beleértve a new age szervezeteket – melyek vallási és spirituális szervezeteknek adják ki magukat –, megnyílnak e gonosz lelkek előtt. Sokan megsértődnének ezen lelkek közül, ha megmondanák nekik, hogy ők az ilyen gonosz szellemek hordozói. Azonban ezt nem hinnék el, még akkor sem, ha aggodalmuk mély érzelmeit mutatnák.

Ezek a gonosz lelkek – és sok van belőlük – megmutatják magukat Nekem, bár ahol vannak, befészkelik magukat a sötétségbe Előlem. Látom őket, amint gúnyosan vigyorognak és aljas szájukkal Rám köpnek. Amikor Isten gyermekeiben jelen vannak, akkor ők azt a személyt – melybe beléptek – átalakítják, bár a kezdetben csak lassan. Idővel ezek a szegény lelkek trágárságokat fognak köpködni Istenre és az általa lefektetett Törvényekre. Ezek elősegítik a gonosz cselekedetek minden fajtáját, és elindulnak, hogy széles körben csábítsanak el más lelkeket is, hogy azok bűnt kövessenek el. Miközben megnövelik az általuk okozott fertőzés sebességét, a Szentlélek, aki jelen van Követőim szívében, egy erőteljes csatába fog kezdeni, hogy segítsen e gonosz kiirtásában. Ezért olyan fontos az ima.

Imáitok, melyek az Istent sértő gonosz törvények terjedésének megállítására vannak felajánlva, meghallgatásra kerülnek és melyeket cselekedet követ.

Kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 87. imáját, hogy megvédjétek nemzeteteket a gonosztól, és hogy az üldöztetés gonosz cselekedetét enyhíteni lehessen.

Jézusotok

 

Isten, az Atya: Az emberiségnek adott szabad akarat azt jelentette, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem


2014. január 21. kedd, 15:44

Drága leányom, az Én Akaratom beteljesedik, mivel az az idő, amikor az ember szabadon választja, hogy vágyainak megfelelően cselekedjék, a végéhez közeledik.

Én szabad akaratot adtam az embernek. Ez egy Ajándék. Ezt az Ajándékot több más Ajándékkal együtt Én hagytam örökségül gyermekeimre. Annak ellenére, hogy ők a saját akaratuk követése mellett döntöttek, túllépve azt, amit elvártam tőlük, Én még mindig tiszteletben tartom szabad akaratukat.

Én feltétel nélkül szeretem gyermekeimet. Sohasem tudnám nem szeretni őket, bár ők oly sok módon bántanak meg Engem. Az emberiségnek adott szabad akarat azt jelentette, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem azon csillogó ígéretek javára, melyek naponta hozzák őket kísértésbe, amikor a szépségre, gazdagságra, hírnévre és hatalomra vágynak, melyek elterelik őket Tőlem.

Én vagyok az ő Menedékük, de ők ezt nem értik meg. Bennem fogják megtalálni mindannak a kezdetét és végét, ami örömet, békét és szeretetet hozhat számukra.

Bár a gonosz arra használja a szabad akaratot, amit az embereknek adtam, hogy elcsábítsa őket, Én minden bűnöst vissza fogok vinni Birodalmamba akkor, amikor ők fel fogják ismerni, hogy (ő) nem teljesítette számukra mindazt, amit kerestek: hogy békét hozzon nekik. Közel az idő, hogy Királyságom beteljesedjen. A lelkek – ezt Ígérem nektek – azt a késztetést fogják érezni, hogy amikor az idő elérkezett, futva jöjjenek Hozzám, szeretett Atyjukhoz. Aztán letörlik majd a pókhálót a szemükről, a megkeményedett burkot a szívükről és a sötétséget a lelkükről és megkeresnek Engem.

Gyermekeim, mindig bízzatok a mindnyájatok iránti Nagy Szeretetemben, mert hogyan is lehetne ez másként? Ti az Enyéim vagytok, mint egy végtag, mint Szívemnek egy darabja. Az, hogy félretoljalak és száműzzelek benneteket, olyan lenne, mintha Testem egyik Részét veszíteném el. Ezért, –az utolsó Hívásom után és miután minden intézkedést megteszek, hogy elnyerjem a szíveteket –, siessetek. Én várni fogok. Elviszlek majd titeket és beborítalak benneteket Szent Birodalmamban, távol minden bajtól.

Azon a Napon el fogjátok felejteni az akaratotokat – mert az hasznavehetetlen lesz számotokra, és nem lesz már jelentősége – és összefonódtok az Én Akaratommal, mert amikor haza jöttök Hozzám, egyként fogunk egyesülni.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

A bölcsesség magával hozza az Igazság meglátásának a képességét

2015. január 21. szerda, 20:24

Drága szeretett leányom, a bölcsesség egy Ajándék, mely a Szentlélek Ereje által adatik az embernek. Mert minden gazdagság, hatalom és a Földön összegyűjtött drágakő, amelyre az ember szert tehet, semmit sem ér, ha nem rendelkezik a bölcsesség Ajándékával.

A bölcsesség magával hozza az Igazság meglátásának a képességét, amelyet Isten a próféták által adott az emberi nemnek. Sajnos a bölcsesség egy ritka dolog a mai világban. Mivel nem tudtok ellenállni azoknak a dolgoknak, amelyeket ember teremt az embernek, nem vagytok képesek meglátni azt, ami azon csábító, megnyugtató gőzök rétegeiben van elrejtve, mely elborítja a világot, mivel az ember mindarra az örömre, cselekedetre, szóra és szellemi stimulációra törekszik, ami nem Istentől származik.

Az ember mezítelenül születik a világra, sebezhető és másokra van utalva, hogy táplálják és ruházzák őt. Ő testtel és lélekkel születik erre a világra, és semmit sem fog magával vinni, amikor elhagyja ezt a világot, beleértve ruhadarabjait is, amelyekbe öltözik. Az ember embertől tanul, de neki Isten Igéjéből is tanulnia kell. Minden újabb ismeret nagy jutalmat jelent számára, de ha azt nem bölcsen használja fel, szörnyű szenvedést okozhat másoknak. Ha a tudást okosan használják fel, akkor azzal Isten azon Terve is beteljesülne, hogy segíteni és táplálni tudja gyermekeit.

Az emberi nemet az Igazságot illetően becsapják. Ez a nagy megtévesztés elnyeli a tudást, és az ember lelke kiszárad. A bűnt nemcsak hogy elfogadják, de még erénynek is tartják. Jelenleg az erényt helytelenítik és hamarosan a Nevem puszta említése a nyilvánosság előtt, bűncselekménynek fog számítani.

Az ördög befolyása elcsavarja az emberi elmét, és mindent a visszájára fordít. Az ördög Isten ellentéte, és ezért, ha Isten azt mondja, hogy egy dolog jó, akkor ő, a gonosz arról fog benneteket meggyőzni, hogy az rossz. Ami helyes, azt rossznak fogják tekinteni, és egy gonosz tettet vagy szót, helyesnek fognak mondani. Minden bűnt, mely Isten Szemében elítélendő, meg fognak indokolni, és ez magába fogja foglalni a gonoszság minden formáját.

Az eljövendő új világegyházban a bűnről soha többé nem fognak említést tenni, és azok cselekedetei, akik meg szeretnék tartani Isten Igéjét, törvényellenesnek fog számítani. És így a bölcsesség, mely Isten Ajándéka, hiányozni fog a társadalmatokból, mivel az emberi nem magához ölel olyan cselekedeteket, amelyeket Isten elítél.

Ha a világ azt mondja nektek, hogy Isten Igéjét figyelmen kívül kell hagyni, és ragaszkodik ahhoz, hogy részt vegyetek olyan cselekedetekben, amelyek halálos bűnnek számítanak, akkor Én nem tudlak benneteket megmenteni. Az embert arra ösztönzik, hogy megtapsoljon minden olyan ravasz törvényt, mely tagadja Isten Igéjét, s közben ellenségeim rendkívül aktívak a történelem menetének megváltoztatásában.

Minden jó dolog, mely a Keresztény hitből származik, hamarosan el fog tűnni, amíg el nem érkezik az a nap, amikor üldözni fognak benneteket, amiért a Szentségekhez járultok. De minden gonosz tettért, amelyet azok követnek el, akik Engem megvetnek, Isten az Övéire fogja árasztani Szentlelkét, hogy ellensúlyozza ezt a gonoszságot. Ha Ő ezt nem tenné meg, csak kevés remény lenne arra, hogy megmentse gyermekeit a sötétség markolatából. A Sátán a világ minden részében kinyilvánította befolyását. Azok, akiket ő elcsábít, az ő készséges ügynökei, és örülnek, amikor Isten népének minden ellenállását megtörik, hogy térdre kényszerítsék a világot.

De Isten az irántatok való Szeretete miatt biztosítani fogja azt, hogy a Szentlélek Ereje által az embernek adott Bölcsesség fegyverzetté váljon, amelyet az Ő hűséges szolgái arra fognak használni, hogy az embereket távolra elvezessék a Sátán füstjétől.

Isten Világossága fényesen fog ragyogni népe körében, és az Ő Védelme alatt az emberek meg fogják tartani Igéjét, és másokat is a Bölcsesség lelkületére fognak vezetni. A lelkek, akik valóban ismernek Engem, vonzódni fognak az Isten által adott bölcsesség Ajándékához, mert az úgy fog ragyogni, akár a Nap, és vigasztalást fog hozni Isten minden emberének, akiket le fognak nézni, amikor nyilvánosan megvallják az Isten iránti Szeretetüket.

A gonosz nem fogja, és nem is tudja legyőzni a bölcsesség Ajándékát, amelyet Isten hamarosan örökségül fog adni mindazoknak, akik szeretik Őt. Aztán már semmi sem fog Isten Útjába állni, ahogyan Ő halad előre, hogy minden nemzetet Szerető és Védelmező Karjaiba gyűjtsön.

Minden vallás, minden lélek, és minden nemzet meg fogja kapni a bölcsesség Ajándékát. De ezt csak azok kaphatják meg, akik valóban szeretik Istent, mert egyedül csak az Iránta való szeretetük által lesznek képesek imádkozni azokért, akik nem akarják, hogy Istenhez bármilyen közük is legyen.

Jézusotok

2018.01.21. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás