Európai látnok által követvén

Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása. Misztikus élményben lesz részük mindazoknak, akik 7 évnél idősebbek.

Ha az emberek elutasítják ezeket az üzeneteket, ne érezd magad megsértve. Légy hálás, hogy ezt az ajándékot átadhatod. Ezen jövendölések igazságait akkor fogják megérteni, amikor ez a misztikus esemény bekövetkezik, és amelyet világszerte minden 7 évnél idősebb gyermek is át fog élni. Mindazok, akik ezt az eseményt átélik, óvatosabban fogják megítélni ennek a könyvnek a tartalmát. Nehezen fogják tudni ignorálni, még akkor sem, ha hitük túl gyenge lenne. Emlékeztessétek ennek a könyvnek a tartalmára mindazokat, akik most nem akarják az Igazságot megismerni. Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit.

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok (főleg most), az Isteni Irgalmasság imáit, a saját lelketekért és a hitetlenek lelkéért. Az imacsoportok segíteni fognak nektek az Igazság terjesztésében és azokat is hitre segíthetik, akik azt sem tudják, hogy honnan jöttek és hová mennek. Mindez elősegíti azt, hogy az evangéliumi tanítás elterjedhessen, ami máris érezhető a világ minden táján.

Az eddigi üzenetek próféciái már beteljesedésben vannak, és az események sorozatosan bekövetkeznek, és második eljövetelem is egyre közeledik. Szívetek legnagyobb nyugalmával vonuljatok vissza, mindennap legalább egy félórára, hogy magatokba szálljatok. (ima)

Olvassátok a Zsoltárokat és a Példabeszédeket és tegyétek fel a kérdést: érvényesek – e ezek a tanítások ebben a mostani világban az én életemre is? „Természetesen, igen.” Imádkozzatok azért az erőért, hogy megváltozzon hozzáállásotok és felfogásotok a halál utáni életről. Elmélkedjetek ezen a fontos tanításon! A földi élet csak egy rövid időszak. Az egyetlen igazi boldogság és az Örök Élet, a Mennyben van, Velem, a Paradicsomban, Atyám Birodalmában. Szűz Mária: Teljes szívvel imádkozzatok Benedek pápáért. Itt van egy különleges ima, a Keresztes Imahadjárat 23. imája, Benedek pápa biztonságáért:

„Ó, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében és azokért a szenvedésekért melyeket azért szenvedett el, hogy a bűntől megmentse a világot, most arra kérlek, hogy védd meg a Katolikus Egyház földi szent Helytartóját, Benedek pápát, hogy ő is segíthessen gyermekeid és minden Felszentelt Szolgád megmentésében, a sátán ostorcsapásaitól és bukott angyalai uralmától, akik a Földön járva lelkeket lopnak.
Ó, Atyám, védelmezd meg földi Helytartódat (pápádat), hogy gyermekeidet az igaz ösvényen vezethesse a Földi Új Paradicsomod felé. Ámen.” Az ateizmus növekedése azt jelenti, hogy már az Isten és az általa előírt törvények puszta említése is felháborodást okoz. Ez odáig fajult már, mintha Isten szerepének említése is istenkáromlás lenne az életetekben.

Hamarosan megszavaznak egy törvényt, amely hatályon kívül helyezi az istenkáromlás jelentését, annak érdekében, hogy kiirtsanak minden nyilvános Isten iránti hűséget. Manapság kevesebben hisznek Isten Szavában, mint valaha. Azok, akik csak azokat a részeket veszik ki belőle, amelyek a saját életmódjuknak felelnek meg és eltávolodnak Isten Törvényeitől, nem fognak semmiféle vonzódást érezni iránta. Az Igazság, amit ma tanítanak, csak egy árnyéka annak, amit a Bibliába foglal magába.

Én most három okból kifolyólag beszélek nektek az Igazságról. Az első: hogy az Igazság Szavára emlékeztesselek benneteket, amit Atyám Könyve tartalmaz. A második: hogy megerősítsem azt a tényt, hogy Isten Szava nem írható át. A harmadik ok az, hogy Én Isten Igéjével táplálhassam Isten gyermekeit egy olyan időszakban, amikor azt hamarosan meg fogják vonni tőletek. Ezt most az Igazság Könyve által teszem, ami a próféták által meg volt ígérve számotokra. Ha az Igazság nem nyeri el a tetszéseteket, akkor ti Isten Szavát nem fogadjátok el. Ha ti nem fogadjátok el Isten Szavát, akkor Én nem vihetlek benneteket Királyságomba, és nem hozhatok nektek üdvösséget, amit akkor ígértem meg, amikor meghaltam a Kereszten a bűneitekért.

2018.01.28. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

2011. január 28. 0:15 – 1:00

A mai éjszakán, kedves leányom, kegyelmem által megerősítettelek, hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad. Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által, hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét. Tudom, hogy elvonják figyelmedet, és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért boldog vagyok, hogy megteszed, de sok időnk már nincs.

A világ különleges ajándékban részesül – az Igazság Könyve – , hogy megmutassa gyermekeimnek, hogy mit kell tenniük most ahhoz, hogy felkészülhessenek a Figyelmeztetésre, a lélek megvilágosítására. Ez a könyv nagy segítség az emberiségnek, hogy kellőképpen felkészülhessen második eljövetelemre.

Azok is alkalmat kell kapjanak az Igazság olvasásához, akik nem hisznek Bennem. Amikor az emberiséghez eljutnak ezek az üzenetek, nemsokára a Nagyfigyelmeztetés is bekövetkezik. (Megj. még nincs minden üzenet közé téve)

Akkor felismerik az üzenetek valódiságát, amelyeket te leányom, most a világba helyezel, hogy megmeneküljön az emberiség.

Misztikus élményben lesz részük mindazoknak, akik 7 évnél idősebbek

Ha az emberek elutasítják ezeket az üzeneteket, ne érezd magad megsértve. Légy hálás, hogy ezt az ajándékot átadhatod. Ezen jövendölések igazságait akkor fogják megérteni, amikor ez a misztikus esemény bekövetkezik, és amelyet világszerte minden 7 évnél idősebb gyermek is át fog élni. Mindazok, akik ezt az eseményt átélik, óvatosabban fogják megítélni ennek a könyvnek a tartalmát. Nehezen fogják tudni ignorálni, még akkor sem, ha hitük túl gyenge lenne. Emlékeztessétek ennek a könyvnek a tartalmára mindazokat, akik most nem akarják az Igazságot megismerni.

Sohase add fel, leányom, amikor a lelkek megmentéséről van szó. Minden szeretett gyermekem, az Örök Atya szeretetéből született. Atyám minden egyes gyermekét szereti, még akkor is, ha egyesek a helyes útról letértek.

Higgyél, gyermekem! Mindazok lelkét, akiket a Szentlélek megáldott, a hit által, újra lángra lehet gyújtani. Azok a kiválasztott gyermekeim, akik szavaimat a világba helyezik, vagyis üzeneteimet továbbítják, örömkönnyekre fogják fakasztani azokat a lelkeket, akik üres, rendszertelen életük miatt vezetésért kiáltanak.

Mindenkire az Én szemeimmel nézzetek

Mindig az Én szemeimmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok, anélkül, hogy ismernék ennek okát. Kövessétek példámat és akkor segítségemre lesztek, elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem együtt egyesülve, lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet és azok akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak.

Végül, engedjétek meg, hogy emlékeztesselek benneteket arra, hogy két lehetőségetek van. Higgyetek Bennem, azáltal, hogy Szíveteket megnyitjátok az Igazság előtt. Az Igazságot, az Evangéliumban találjátok meg. Ha már nincs semmi hitetek sem, akkor legalább olvassatok el egy – egy részt tanításaimból. Az után kérjetek meg Engem, hogy nyissam meg szíveteket az Igazság előtt. Akkor meg fogjátok tudni, hogy melyik az az út, ami a Mennyországba vezet. De meg is tagadhatjátok mindezt, ha csukott szemmel jártok. Akkor már csak a buzgó hívők imái segíthetnek rajtatok. Híveim imái és az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet a 20. században Fausztina nővérnek adtam, megmentheti lelketeket, még a halál utolsó pillanatában is.

Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok (főleg most), az Isteni Irgalmasság imáit, a saját lelketekért és a hitetlenek lelkéért. Az imacsoportok segíteni fognak nektek az Igazság terjesztésében és azokat is hitre segíthetik, akik azt sem tudják, hogy honnan jöttek és hová mennek. Mindez elősegíti azt, hogy az evangélikus felvilágosítás elterjedhessen, ami máris érezhető a világ minden táján.

Az eddigi üzenetek próféciái már beteljesedésben vannak és az események sorozatosan bekövetkeznek és második eljövetelem is egyre közeledik.

Gyermekeim, legyetek mindig készenlétben. Maradjatok kegyelmi állapotban és nyissátok meg szíveteket a szeretet és a béke tanításai előtt. Ha gyermekeim eddig is követték volna tanításaimat, most a világban nem lenne sem háború, sem kapzsiság, sem gyűlölet, és szegénység sem. Szívetek legnagyobb nyugalmával, vonuljatok vissza, mindennap legalább egy félórára, hogy magatokba szálljatok. (ima)

Olvassátok a Zsoltárokat és a Példabeszédeket és tegyétek fel a kérdést: érvényesek – e ezek a tanítások ebben a mostani világban az én életemre is? „Természetesen, igen.” Imádkozzatok azért az erőért, hogy megváltozzon hozzáállásotok és felfogásotok a halál utáni életről. Elmélkedjetek ezen a fontos tanításon! A földi élet csak egy rövid időszak. Az egyetlen igazi boldogság és az Örök Élet, a Mennyben van, Velem, a Paradicsomban, Atyám Birodalmában.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

 

Szűz Mária: Teljes szívvel imádkozzatok Benedek pápáért

2012. január 28. szombat, 21:00

Gyermekem, a sátán hatalma napról napra egyre gyengébb, mivel a Szentlélek továbbra is kiterjeszti szárnyait Isten minden gyermeke fölött.
Az imádság és a különleges kegyelmek hatására a hit és az Isten iránti szeretet egyre növekszik mindenütt, melyet az Atya, a Legmagasságosabb Isten ajándékoz gyermekeimnek. A megtérések száma egyre növekszik. Sok gyermekem nincs ennek tudatában, de mindezt ti is látni fogjátok, ha kinyitjátok szemeteket.
Kérlek benneteket gyermekeim, hogy teljes szívetekből imádkozzatok Benedek pápáért. Ő, az aposztázia (hitehagyás) miatt, melyet a Vatikánon belül és kívül lát, oly sokat szenved, és a legtöbbször egyedül van bánatában.
A Szentszékben töltött napjai meg lettek hosszabbítva, és ennek köszönhetően sok pusztító tett is elhárult, melyet a gonosz okozott volna.

Az ima, gyermekem, olyan, mint egy mennydörgés a Mennyben. Imáitok meghallgatásra kerülnek, és a Mennyországban megválaszolják azokat, gyermekeim.

Ez így jó. Továbbra is imádkozzátok a neked adott Keresztes Imahadjárat imáit.

Itt van egy különleges ima, a Keresztes Imahadjárat 23. imája, Benedek pápa biztonságáért:

„Ó, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében, és azokért a szenvedésekért melyeket azért szenvedett el, hogy a bűntől megmentse a világot, most arra kérlek, hogy védd meg a Katolikus Egyház földi szent Helytartóját, Benedek pápát, hogy ő is segíthessen gyermekeid és minden Felszentelt Szolgád megmentésében, a sátán ostorcsapásaitól és bukott angyalai uralmától, akik a Földön járva lelkeket lopnak.
Ó, Atyám, védelmezd meg földi Helytartódat (pápádat), hogy gyermekeidet az igaz ösvényen vezethesse a Földi Új Paradicsomod felé. Ámen.”

A ti Mennyei Földi Királynőtök

Az üdvösség Anyja

 

Hamarosan megszavaznak egy törvényt, amely hatályon kívül helyezi az istenkáromlás jelentését


2013. január 28. hétfő, 21:15

Drága szeretett leányom, mondd meg Tanítványaimnak, hogy Szent Szavam iránti odaadásukat sohasem szabad feladniuk.

Az ateizmus növekedése azt jelenti, hogy már az Isten és az általa előírt törvények puszta említése is felháborodást okoz. Ez odáig fajult már, mintha Isten szerepének említése is istenkáromlás lenne az életetekben.

Hamarosan megszavaznak egy törvényt, amely hatályon kívül helyezi az istenkáromlás jelentését, annak érdekében, hogy kiirtsanak minden nyilvános Isten iránti hűséget.

Ti, szegény követőim, nehéznek fogjátok találni, hogy felemeljétek a hangotokat az Én Nevemben. Sértegetni fognak benneteket, és szörnyű dolgokat fognak kijelenteni Rólam, mégsem lesztek képesek megvédeni Engem.

Ezeknek a Keresztény országoknak, ahol az emberek tisztelnek Engem, nem lesz megengedve, hogy Kereszténységüket kinyilvánítsák e törvények miatt, melyek ellentmondanak Tanításaimnak.

Oly sokan nem akarnak tudni Rólam. Azokat közületek, akik követnek Engem, üldözni fogják. Ezalatt azt értem, hogy minden alkalommal, amikor megpróbáltok imádkozni Hozzám, visszavonultságotokban félbeszakítanak benneteket. Minden alkalommal, amikor megpróbáljátok magatokhoz venni a Szentségeket, egyre nehezebbé teszik azok elérhetőségét.

Aztán, amikor imacsoportokat hoztok létre, azt fogják mondani nektek, hogy szüntessétek be azokat. A csoportok mindegyike ellenállásra talál majd, de nemcsak bizonyos körökön belül, hanem a csalók még azzal is próbálkozni fognak, hogy beszivárogjanak a csoportokba, azzal a céllal, hogy tönkretegyék azokat a gyümölcsöket, amelyeket eredményként fognak teremni. Olyan ellenállásnak lesztek tanúi, mint eddig még soha az Irántam való odaadásotok, a Keresztes Imahadjárat Csoportjai és az Üzeneteim miatt.

Sok pap és egyházi személy gyorsan válaszol hívásomra, mivel ők ismernek Engem és felismerik a Hangomat. Oly sokan lesznek továbbra is az elhivatottak, mivel válaszolni fognak azon kérésemre, hogy készítsék fel a lelkeket.

De ahogyan növekszik az ő számuk, úgy fognak mások felháborodással és ítélkezéssel felemelkedni nyájuk közül. Ők – akik válaszolni fognak -, az Irántam való szeretetük miatt szenvedni fognak. Ellenségeik azokból állnak majd, akik bár szeretnek Engem, de mások által félre vannak vezetve; azok által, akiknek hűséget esküsznek. Másokat pedig a gonosz szelleme fogja kísérteni, hogy elítéljenek Engem. Ezt azért fogják tenni, hogy megakadályozzák azon Tervemet, hogy teljesítsem Atyám Akaratát: megmenteni a lelkeket, és átölelni Isten minden gyermekét az Ő Új Paradicsomában.

Nektek az ilyen erőfeszítéseknek ellent kell állnotok, de maradjatok mindenkor méltóságteljesek. Imádkozzatok továbbra is azokért a felszentelt szolgáimért, akik, az egyik Arcomat megcsókolják majd – mint ahogyan azt őket megelőzvén Júdás is tette –, miközben a másikkal elárulnak Engem.

Ezen gyötrelmek közepette Én veletek maradok, mert még ti is meg fogtok döbbenni attól a méregtől, amely azok szájából fog rátok ömleni, akik azt állítják, hogy a Tanítványaim lennének.

Jézusotok

 

Manapság kevesebben hisznek Isten Szavában, mint valaha

2014. január 28. kedd, 23:15

Drága szeretett leányom, senkinek se legyen kétsége afelől, hogy nem találja meg az Igazságot Atyám Könyvében, a Szent Bibliában. Az Ige ott van, mint évszázadokkal ezelőtt, hogy annak mindenki tanúja lehessen. A Szent Biblia az Igazságot tartalmazza, és minden elvárás az emberiség felé, nyíltan fel van tárva.

Mindaz, ami prófétáim és tanítványaim ajkáról áradt, akiket a Szentlélek vezetett, fellelhető benne. Az Igazság benne van az Igében, ami Atyám Könyve. Akkor tehát miért vonja kétségbe az ember az Ige érvényességét? Mindaz, ami az ember lelki javáért adatott, megtalálható a Szent Bibliában.

Az Igazságot a lelkek különböző módon emésztik meg. Azok, akik lélekben alázatosak, és akik elfogadják Isten Szavát, nem kérdőjelezik meg azt. Mások fogják, és félredobnak részeket belőle, míg végül az már nem hasonlít az Igazsághoz. Aztán ott vannak azok, akik sohasem fogják elfogadni az Igazságot, mert számukra annak kevés jelentősége van. Ők a Szent Bibliában foglalt Igazságot nem tekintik másnak, mint néphagyománynak.

Manapság kevesebben hisznek Isten Szavában, mint valaha. Azok, akik csak azokat a részeket veszik ki belőle, amelyek a saját életmódjuknak felelnek meg és eltávolodnak Isten Törvényeitől, nem fognak semmiféle vonzódást érezni iránta. Az Igazság, amit ma tanítanak, csak egy árnyéka annak, amit a Bibliába foglal magába.

Én most három okból kifolyólag beszélek nektek az Igazságról. Az első: hogy az Igazság Szavára emlékeztesselek benneteket, amit Atyám Könyve tartalmaz. A második: hogy megerősítsem azt a tényt, hogy Isten Szava nem írható át. A harmadik ok az, hogy Én Isten Igéjével táplálhassam Isten gyermekeit egy olyan időszakban, amikor azt hamarosan meg fogják vonni tőletek. Ezt most az Igazság Könyve által teszem, ami a próféták által meg volt ígérve számotokra. Ha az Igazság nem nyeri el a tetszéseteket, akkor ti Isten Szavát nem fogadjátok el. Ha ti nem fogadjátok el Isten Szavát, akkor Én nem vihetlek benneteket Királyságomba, és nem hozhatok nektek üdvösséget, amit akkor ígértem meg, amikor meghaltam a Kereszten a bűneitekért.

Jézusotok

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Szent Bibliára szinte lehetetlen lesz találni

2015. január 28. szerda, 17:00

Drága szeretett leányom, Engem már a vadonba dobtak, és nyomorúságosan érzem Magam Bánatomban a miatt, ahogyan a Keresztényeket a világban rágalmazzák.

A Hangom csak olyan, mint egy suttogás a fenevad és azok ordítása közepette, akik megvetnek Engem. Az elégedetlenség eme hangjai meg fognak sokszorozódni, és el fogják fojtani azt az Igét, amely az Életemből származott. Eretnekek, pogányok, hamis látnokok és próféták, árulók és az arany szerelmesei kórusban fognak felkelni, hogy fellázadjanak Ellenem. Azok, akik nyomdokaimat követik, el lesznek nyomva, a Kereszt súlyos terhét fogják rájuk rakni, és nekik egy meredek hegyet kell majd megmászniuk, ha kedves számukra mindaz, amit tanítottam.

Szent Bibliára szinte lehetetlen lesz találni, mielőtt még teljesen eltűnne. Mindent meg fognak kísérelni, csakhogy tagadják Istent, míg csak fel nem cserélik az Igét a sötétség tanaival. Nektek, akik hisztek Bennem, Jézus Krisztusba, semmi olyannak nem szabad megadnotok magatokat, ami nem Tőlem származik. Csak egyedül Én védelmezlek benneteket a veszéllyel szemben, és csak Általam fogjátok megtalálni az Örök Üdvösséget.

Legyetek óvatosak a hamis imákkal szemben, amelyeket bemutathatnak nektek, mert azokat nem a Szentlélek fogja ihletni, és ezeket kerülnötök kell. Itt-ott egy kis szó, egy rövid mondat, vagy annak egyszerű kihagyása, hamisságba fordíthatja az imát. A gonoszság a lélek csendes gyilkosa, és azt nem könnyű felismerni, amikor az Igazságként van álcázva. Itt az ideje, hogy kigyomláljátok kerteteket, és hogy hűségesek maradjatok mindahhoz, amit tanítottam nektek, mert minden más jelentéktelen, és a hitetek elvesztését okozhatja.

A Belém és azon Ígéretemben vetett hitet, hogy újra eljövök Nagy Dicsőségben, nem szabad félretolni a hamis próféták, a varázslók, a pogányok és az eretnekek gerjesztette izgalmak javára. Ellenségeim keményen dolgoznak, hogy megtévesszenek benneteket, és a legtöbbjük tökéletesen tisztában van azzal, hogy Én Ki Vagyok, de ők azt akarják, hogy ti mindenáron utasítsatok el Engem. Nektek olyanoknak kell lennetek, mint a kicsiny és bizakodó gyermekek, amikor hívtok Engem, és Én a Királyságomhoz vezető Úton foglak vezetni benneteket. Én védelmezni fogom közületek mindazokat, akik teljesen megbíznak Szeretetemben és Szent Akaratomban.

Csak így tudok majd oly módon beavatkozni, hogy eltöröljem ellenségeimet és terjesszem az Igazságot, hogy Isten minden gyermeke benépesíthesse az eljövendő új világot.

A bizalom, a hit, a remény és a szeretet fontos szerepet játszik, ha arra az erőre akartok találni, hogy Mellettem maradhassatok. Az Irántam való feltétel nélküli szeretet nagy Kegyelmekben fog részesíteni benneteket a Dicsőséges Királyságomhoz vezető utazásotok során – egy olyan világba, amelynek nem lesz vége.

Szeretett Jézusotok

2018.01.28. Szerző: | Üzenet | , , , , | Még nincs hozzászólás