Európai látnok által követvén

Isten, az Atya: Én, a ti szeretett Atyátok, kitűztem végre a Nagyfigyelmeztetés napját. Egyedül csak Én ismerem ezt az időpontot. Óvakodjatok Haragomtól. Mert bár a Haragomat visszafogom és a Türelmem nagy, mégis nagy csapást fogok mérni a Földre, még akkor is, ha ennek következtében annak nagy része megsemmisül. Akárcsak egy betegség, amely felfalja az emberi Testet, éppen úgy az embernek testvére ellen irányuló gonosz cselekedetei is elpusztítják majd az egészséges sejteket. Ha ez a betegség nem lesz megállítva, és ha a beteg testrész nem lesz kivágva és eldobva, akkor nem tudom a testet újra egészségessé tenni.

Egyedül csak Fiam Földi Egyházának egészséges Teste jöhet majd az Én földi Új Királyságom kapuihoz. Azok, akik távol tartották magukat attól a kísértéstől, hogy elutasítsák Fiamat, könnyebben méltóknak fognak találtatni arra, hogy egy Testként egyesüljenek Fiammal. Ők örök életet fognak kapni, és fájdalom nem lesz többé. A Gecemáni Kertben ezekért a szegény lelkekért sírtam Vérkönnyeket Fájdalmam kínzó eme lelkek miatt, és neked Leányom, soha nem szabad figyelmen kívül hagynod azon Vágyamat, hogy elérjem a hitetleneket. Nem számít az, hogy ezért mennyire megvetnek, leköpnek és elátkoznak téged, neked fölül kell emelkedned a gyűlöleten – mely továbbra eme Küldetés ellen fog irányulni -, és hozd el Nekem ezeket a lelkeket, nem számít, hogy milyen áron. Hozd el Nekem szeretett követőimet, majd pedig azokat, akik nem ismernek, vagy nem szeretnének megismerni Engem. Aztán hozd el Nekem azokat a lelkeket, akik gyűlölnek Engem. Ez legyen mindnyájatok célja. Ha elhozzátok Nekem ezeket a szegény szomorú lelkeket, Én nagy Kegyelmeket adok nekik, hogy Irgalmasságomba tudjam vonzani őket.

Amikor körülnéztek, és látjátok azokat a lelkeket, akikkel kapcsolatba kerültök, akik megfeledkeztek azon Tervemről, hogy újra eljövök, el kell érnetek és nekem kell szentelnetek őket. Ha ezt megteszitek, nagy vigaszt és örömet fogtok hozni Nekem, mert akkor bármit meg tudok tenni, hogy egyesítsem mind a lelkeket, bárhol lennének is.

2018.04.01. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Isten, az Atya: Én, a ti szeretett Atyátok leszögeztem végre a Nagyfigyelmeztetés napját. Egyedül csak Én ismerem ezt az időpontot.

 

2013. április 1. hétfő 17:22

Drága leányom, az emberiség érdekében hozott áldozatok, melyeket Én, a ti szeretett Atyátok meghoztam, a végéhez közelednek.

A gyermekeim iránt érzett tiszta szeretetemnek köszönhetően, minden kísérletet megtettem annak érdekében, hogy megmentsem őket a bűn gonoszságától. Ezekben az időkben, minden valláshoz és mindenféle fajhoz tartozó összes gyermekem megmentéséért folytatott végső csata most már az utolsó szakaszába érkezett.

Ki fog közületek az Igazság mellett kiállni, minekután az már oly régóta adatik nektek? Ki fogja közületek Szent Szavamat elfogadni úgy, ahogyan az ma az Igazság Könyvében elétek van tárva? Azok közületek, akik ráripakodnak prófétámra, el lesznek hallgattatva, hogy így Gyermekeim képesek legyenek meghallani szeretett Fiam édes Hangját, mivel az biztonságos kikötőbe vonzza a lelkeket, hogy felkészítse őket a földi Új Paradicsomra.

Felszólítom minden Gyermekemet – az erőseket, a gyengéket, a sebezhetőket, a tudatlanokat és azokat, akik tele vannak büszkeséggel, akik azt hiszik, hogy ismerik a próféciák Igazságát, melyet az évszázadok során megígértem -, hogy válaszoljanak erre a Mennyei Királyságomból jövő hívásra.

Én, a ti szeretett Atyátok leszögeztem végre a Nagyfigyelmeztetés napját. Egyedül csak Én ismerem ennek a Nagy Napnak az időpontját, amikor Fiam vissza fog térni, hogy igényt tartson arra a Királyságra, amelyet megígértem Neki.

A Nagyfigyelmeztetés napja, mely nagy Ajándékként adatik nektek, kétfelé fogja osztani az emberiséget. Az egyik fele el fogja fogadni Fiam nagy Irgalmát. A másik fele elbújik majd és elszalad. Ők azt fogják hinni, hogy elég erejük lesz ahhoz, hogy ellenálljanak Isten azon beavatkozásának, amellyel meg akarja őket menteni. Amit pedig nem tudnak, hogy Én követni fogom őket egészen az Utolsó Napig, hogy megmentsem őket a végső rémülettől, ahonnan többé már nincs visszatérés.

Gyermekeim, ne féljetek Tőlem. Az irántatok való nagy Szeretetem miatt van az, hogy megengedtem a végső üldöztetést, amikor a gonosz olyan módon fogja magát megismertetni, mint még soha azelőtt.

Minden Keresztény Egyház lelkileg földig lesz sújtva. Egyesek felszámolásra kerülnek. Mindenekelőtt a Katolikus Egyház fog a legtöbbet szenvedni, mivel annak most a központi magva lesz megfertőzve.

Ez a betegség rosszindulatú lesz, de a Fiam által alapított Egyház túl fogja élni ezt a gonoszságot, még ha annak nagy része Rómán kívül fog is elhelyezkedni, mivel Péter Székét megszentségtelenítették.

Álljatok fel mindnyájan, akik hűséget fogadtok Fiamnak. Maradjatok együtt és imádkozzatok, hogy a fertőzés ne falja fel azok lelkét, akik életüket Fiamnak adták. Ó, mennyire fogják őket kísérteni az új törvények, amelyekről azt fogják hinni, hogy a Mennyország írta elő azokat Róma Széke által közvetítve. Milyen hevesen fog verni a szívük a szomorúságtól, amikor kitör a zűrzavar. Mennyire fognak sírni, amikor a felszentelt szolgákat százezrével fogják kiközösíteni az Egyházból. Csak ekkor fogják kinyújtani a kezüket és hívni Fiamat, hogy vezesse őket.

Istenségem be fogja borítani a világot, és Fiam Királyságába gyűjti össze minden Gyermekemet. Nektek várnotok kell ezt a hívást, és hálás szívvel kell fogadnotok ezeket a nektek fegyverként adott Ajándékokat, amelyekre azért van szükségetek, hogy küzdjetek a gonoszság ellen, mely sötétbe fogja borítani a földet.

A szelíd és alázatos szívűek, akik szeretnek Engem, az ő Atyjukat, és akik elfogadják egyszülött Fiam, Jézus Krisztus Istenségét, elsőként lesznek összegyűjtve. Azokat, akiknek neve az Élet Könyvében írva áll, meg fogják hívni, hogy a szentek mellet vezetőként uralkodjanak Izrael tizenkét törzsének soraiban.

Aztán a langyos lelkűek is meg fognak világosodni közületek, és így a ti terhetek nehezebb lesz. A ti imáitoknak köszönhetően lesz az, hogy a többiek, azok, akik elbújnak Előlem, Védelmem hajlékába kerülnek.

A fenevad, aki gyáván meglapul Előttem, nem fogja egykönnyen megkaparintani az Én gyermekeim lelkét. Az Irgalmasság minden cselekedete, minden csoda és a Részemről történő minden beavatkozás gyermekeim érdekében fog történni.

Azok, akik Utamba és Gyermekeim útjába állnak, szörnyű büntetést fognak majd elszenvedni. Bár Én minden gyermekemet szeretem, mégsem fogok tétovázni, hogy megállítsam azokat közülük, akik – ha megengedném nekik – elvennék Királyságomat, amelyet a teljes családommal fogok betölteni.

Óvakodjatok Haragomtól. Mert bár a Haragomat visszafogom és a Türelmem nagy, mégis nagy csapást fogok mérni a Földre, még akkor is, ha ennek következtében annak nagy része megsemmisül. Akárcsak egy betegség, amely felfalja az emberi Testet, éppen úgy az embernek testvére ellen irányuló gonosz cselekedetei is elpusztítják majd az egészséges sejteket. Ha ez a betegség nem lesz megállítva, és ha a beteg testrész nem lesz kivágva és eldobva, akkor nem tudom a testet újra egészségessé tenni.

Egyedül csak Fiam Földi Egyházának egészséges Teste jöhet majd az Én földi Új Királyságom kapuihoz. Azok, akik távol tartották magukat attól a kísértéstől, hogy elutasítsák Fiamat, könnyebben méltóknak fognak találtatni arra, hogy egy Testként egyesüljenek Fiammal. Ők örök életet fognak kapni, és fájdalom nem lesz többé.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

 

A Getszemáni Kertben ezekért a szegény lelkekért sírtam Vérkönnyeket

2014. április 1. kedd, 21:00

Drága szeretett leányom, néha ennek a Küldetésnek a sebessége és növekedése nyomasztó lehet. Fontos, hogy minden országban meghallják Szavamat, és minden nemzetben alakuljanak Keresztes Imahadjárat-csoportok, különösen azokban az országokban, ahol nem tisztelnek Engem.

Soha ne engedjétek, hogy ennek a Szónak az intenzitása háttérbe szorítsa az okát annak, amiért el kell érnem a világot. Én azt akarom, hogy még a legkeményebb lelkek is, akik nem kívánják, hogy a Szentlélek megérintse a lelküket, hallgassanak arra – és hallják meg, amit mondok, és értsék meg Ígéretemet.

Az Üdvösség Tervem nem a leghűségesebbek megvédésére van – ez mindenki számára van, beleértve a legfeketébb lelkeket is, akiktől talán undorodtok. A Getszemáni Kertben ezekért a szegény lelkekért sírtam Vérkönnyeket. Ők voltak azok a megkeseredett, elveszett lelkek – a fenevad kedvelői – akikkel a Sátán a Színem előtt kérkedett. Ő megmutatta Nekem, hogy még mindig mennyien elutasítanának Engem, annak ellenére, hogy szolgálatkészen feláldoztam Magam Istennek, és azon Vágyam ellenére, hogy Kereszthalálom által megváltsam a világot.

Fájdalmam kínzó eme lelkek miatt, és neked Leányom, soha nem szabad figyelmen kívül hagynod azon Vágyamat, hogy elérjem a hitetleneket. Nem számít az, hogy ezért mennyire megvetnek, leköpnek és elátkoznak téged, neked fölül kell emelkedned a gyűlöleten – mely továbbra eme Küldetés ellen fog irányulni -, és hozd el Nekem ezeket a lelkeket, nem számít, hogy milyen áron. Hozd el Nekem szeretett követőimet, majd pedig azokat, akik nem ismernek, vagy nem szeretnének megismerni Engem. Aztán hozd el Nekem azokat a lelkeket, akik gyűlölnek Engem. Ez legyen mindnyájatok célja. Ha elhozzátok Nekem ezeket a szegény szomorú lelkeket, Én nagy Kegyelmeket adok nekik, hogy Irgalmasságomba tudjam vonzani őket.

Amikor körülnéztek, és látjátok azokat a lelkeket, akikkel kapcsolatba kerültök, akik megfeledkeztek azon Tervemről, hogy újra eljövök, el kell érnetek és nekem kell szentelnetek őket. Ha ezt megteszitek, nagy vigaszt és örömet fogtok hozni Nekem, mert akkor bármit meg tudok tenni, hogy egyesítsem mind a lelkeket, bárhol lennének is.

Menjetek, és sokasodjatok a szerint, mert az út már el van készítve. Rövid idő telt el azóta, hogy Én e Küldetésen keresztül először felszólítottam a világot. Mindazonáltal ez egy fáradságos utazás volt, és most minden út fel fog osztódni és szét fog ágazódni, hogy egy nemzet se legyen kizárva; ilyen az Én Irgalmam.

Jézusotok

2018.04.01. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás