Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A jelen korban élő apostolaimnak óriási küldetés adatott

 

2012. május 6. Vasárnap, 10:00

Legdrágább lányom, Isten gyermekei közül sokan azt hiszik, hogy azok, akik szent életet élnek, Atyám kedvencei.
Az igazság az, hogy ezeknek a lelkeknek, bár szentek és buzgók, mégis fáradozniuk kell más lelkek üdvössége érdekében.
Ezek a lelkek azok az átlag férfiak, nők és gyerekek, akik nagyon elfoglaltak, és kevés időt fordítanak az imára.
Sokan nem imádkoznak, és nincsenek kapcsolatban Velem. Egyesek nem hisznek Istenben. Mások ellenben igen. Ezen lelkek közül sokan tisztességesen élnek.
Szeretettel és jó szívvel viseltetnek mások iránt. Mások szükségleteit a sajátjaik elé helyezik; jótékonykodnak; szeretik egymást, de nem járnak templomba, nem járulnak a Szentségekhez és nem fogadják el, hogy Én, Jézus Krisztus létezem.
Következésképpen ti azt gondolnátok, hogy ők elveszett lelkek. Az igazat megvallva, nem azok.
Ők Isten gyermekei, és az Ő Fénye átragyog rajtuk; akiket nem ítél el, hanem szeret.
Idővel, amikor meglátják Létezésem bizonyítékát, azonnal át fognak ölelni Engem.
Csak azok a lelkek vannak elveszve, akik tudatosan bántják meg Atyámat, és akik ízlelgetik a borzasztó és gonosz bűnök kínálta élvezeteket.
Azok, akik nem tudnak úgy élni, hogy halálos bűnt ne követnének el, és akiknek a lelke – mivel a sátán hatalmában tartja őket- nagyon megfeketedett, bár szükségük lenne arra, hogy megszabaduljanak ebből a szörnyű sötétségből, nem lesznek elég erősek, hogy ezt megtegyék.
Ők szinte lehetetlennek fogják találni azt, hogy a segítségemet kérjék. Ők csakis az én szent és hűséges követőim imái által menthetők meg.
A jelen korban élő apostolaim egy óriási küldetést kaptak, amely egyenlő értékű-bár sokkal sürgetőbb- azzal, amelyet Apostolaimnak adtam mennybemenetelemkor.
Nektek, követőimnek az a kötelességetek, hogy imáitok által felkészítsétek ezeket a lelkeket az Új Paradicsomomra. Az imádság meg tudja őket téríteni.
Irgalmasságom olyan nagy, hogy meg fogok bocsátani az ilyen bűnösöknek, az én hűséges szolgáim nagylelkűsége, szenvedése és imái által.
Soha ne feledkezzetek meg arról, hogy imáitoknak mekkora ereje van. Ezt az erőt ajándékba kapjátok, hogy megmenthessétek testvéreitek lelkét.
Ne feledjétek, hogy Örök Atyám minden bűnöst szeret. Nagy az örvendezés, és örömkönnyek hullatnak minden megfeketedett és elveszett bűnösért, aki megmenekül a Pokol tüzétől.
Szeretett Jézusotok

 

Súlyos fájdalmat és üldöztetést okoznak nekem azok a szekták, amelyek titokban azon munkálkodnak, hogy megdöntsék a Szentszéket.

 

2012. május 6. Vasárnap, 19:30

Drága szeretett lányom, most azért jövök, hogy könyörögjek követőimhez: enyhítsék Szenvedésemet.
Súlyos fájdalmat és üldöztetést okoznak nekem azok a szekták, amelyek titokban azon munkálkodnak, hogy megdöntsék a Szentszéket.
Mennyire megsebeznek ezzel engem.
Nehéz elviselnem ellenem irányuló cselszövésük csalárdságát és kegyetlenségét.
Remegek, amikor látom szívűk irántam való korlátlan gyűlöletét.
A sátán ellopta az ő lelküket, értelmüket, szellemüket és testüket. Bár ők még mindig Isten gyermekei, de még sem akarják, hogy bármi közük legyen Atyámhoz.
Terveik szemeitek előtt játszódnak le, beleértve szent szolgáimét is, de sajnos ők ezt nem képesek meglátni.
A gonosz módja annak, ahogyan ők rejtőzködnek, és sikeresen ellenőrzés alatt tartják Egyházamat, összetöri a szívemet.
Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megállítsam őket, de a lelkük annyira fekete.
A te szenvedésedet, lányom, azon lelkek megmentése érdekében fogom felhasználni, akikben még megtalálható a szeretetnek egy szikrája, és akik válaszolni fognak hívásomra.
Arra sürgetlek benneteket, hogy lelkes hadseregként, imádkozzatok azokért a lelkekért, akiknek a szívében még van egy kevés szeretet Isten iránt.
Lelkükben jelen van még a Fény, Atyám Isteni Fénye. Csak az ima és a szenvedés segíthet rajtuk.
Ők nem fogják és nem is tudják legyőzni Egyházamat, mert Én vagyok az Egyház.
Követőim, ti vagytok az Egyház. Ők képtelenek szembe szállni azokkal, akik a világosságban vannak, mert az megvakítaná őket.
Idővel rá fognak ébredni arra, hogy csak másodperceik vannak a végső döntés meghozatalára.
Imádkozzatok, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét ahelyett, hogy engednék magukat az örök tűz tavába beszippantani.
Ezen lelkek miatt, akik bemocskolják Egyházamat, újra átélem a Megostorozást, a nap minden másodpercében.
Nem nyugszom mindaddig, amíg csak meg nem mentem őket.
Segítsetek nekem. Arra sürgetem valamennyi követőmet, hogy imádkozzanak ezekért a bűnösökért.

Szeretett Jézusotok

 

Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét

Drága szeretett leányom, azok, akik szándékosan bántanak Engem, de ártatlanok, mert nem ismerik Szavamat, hamarosan a szükséges vezetésben fognak részesülni.

Mindazokhoz szólok, akik ismerik Szavam Igazságát, mely 2000 évvel ezelőtt adatott az embernek: nektek tudnotok kell, hogy miközben egymással civakodtok, lelkek milliói vesznek el. Oly sokan – akik halálos bűnben vannak – követik el ezeket a cselekedeteket a gonosz fertőzése miatt. Ha ismernék Ígéretem Igazságát az örök életről, sokan nem vennének részt ezekben a cselekedetekben.

Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét. Ezt úgy kell tennetek, hogy szeretetet és tiszteletet mutattok mások élete iránt. Ez a „Ne ölj!” Parancs betartását jelenti Atyám Tízparancsolatából. Továbbá a ti kötelességetek annak biztosítása is, hogy tisztelettel bánjanak az emberi élettel, Isten dicsőségére.

Nektek emlékeztetnetek kell másokat az örök élet Ajándékára, éspedig olyankor, amikor tudjátok, hogy azoknak, akik megtagadják Istent, szükségük van a ti segítségetekre. Az imádság és az útmutatás segítsége által megmenthetitek ezeket a lelkeket. Szeretett követőim, a ti időtökből oly sokra van szükségem. Nektek a lelkek megmentésében nagylelkűeknek kell lennetek az időtökkel. Kérlek benneteket, továbbra is imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáimat, mert ha imádkozzátok azokat, Én az elveszett lelkek millióinak megtérését ígérem.

Ne engedjetek a gonosz támadásainak, aki továbbra is folytatja a ködösítését ezeknek az üzeneteknek, hogy megtévesszen benneteket. Fogadjátok el ezeket a támadásokat olyannak, amilyenek azok valójában: a Sátán és az összes gonosz szellem kísértésének, akik bekóborolják a Földet, hogy megakadályozzák Isten gyermekeit abban, hogy elnyerjék dicsőséges örökségüket, ami várja őket.

Arra is kérlek benneteket, hogy ebben a Nagy Nap előtti végső Küldetésben a Földön, legyetek nagylelkűek és imádkozzatok azokért, akik Ellenem fordultak.

Jézusotok

Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben?

 

2014. május 6. kedd, 20:02

Drága szeretett leányom, azért utasítják el oly sokan Szavamat, mert az Igazság olyan, mint egy tüske azok oldalában, akik feszélyezve érzik magukat, hogy nyilvánosan hirdessék Tanításaimat.

Az az ember, aki azt hiszi, hogy a szabad véleménynyilvánítás fontosabb, mint az Isten Szavához való ragaszkodás, egy nagyon veszélyes úton jár. Minden olyan ember, aki azt hiszi, hogy jogában áll a saját véleményét olyan módon kinyilvánítania, mintha az szent és sérthetetlen lenne, s közben elnézi a bűnt, az elárul Engem.

Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben? Az ilyen emberek, akik előírják a törvényeket, beleértve azokat is, akik Egyházatokat vezetik, azt szeretnék veletek elhitetni, hogy a szabad véleménynyilvánítás fölülmúlja Isten minden Törvényét, még akkor is, ha az a bűnt felmagasztalja.

A bűnnek sokféle megjelenési formája van, és a mai világban minden egyes bűnt félremagyaráznak, azt hirdetvén, hogy minden ember egyéni joga, hogy azt tegye, ami kedvére van. Amíg senkinek sincs joga ahhoz, hogy bárkit is elítéljen az Én Nevemben, addig ahhoz sincs joga közületek senkinek, hogy azt állítsa: a gonosz tettek jó dolgok lennének.

Jézusotok

Manapság nagyon sokan vannak közületek olyanok, akiknek egyáltalán semmi fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent Engem Keresztényként szolgálni.


2014. május 6. kedd, 23:00

Drága szeretett leányom, egy pillanatig se legyen kétsége senkinek afelől, hogy Isten valamikor is megengedné, hogy gyermekei eltávolodjanak Tőle, anélkül, hogy megmentésük érdekében meg ne tenne mindent, ami Hatalmában áll.

A kezdetektől fogva nagyon sok Ajándék adatott nektek a próféták által. Sok próféta ugyanazokat az üzeneteket ismételgette újra és újra, és mégis közülük sokakat figyelmen kívül hagytak, vagy pedig kigúnyoltak. Sokakat üldöztek, és megöltek. Isten Igéje miért vált ki ekkora gyűlöletet? Nem Isten Igéje keseríti meg a gyenge lelkeket, vagy azok lelkét, akik eltávolodtak a hittől. Nem. Hanem ez a Sátán válassza, aki brutálisan támad, amikor Isten felemeli a Kezét, készen arra, hogy megbüntesse a gonoszt. Ő (a sátán) jól tudja, hogy amikor Isten Szava a prófétáknak adatik, az – a Szentlélek erejének köszönhetően – nagyon gyorsan terjed, és amikor ez megtörténik, akkor a gonosz hatalma meggyengül, ezért van az, hogy a megtorlása ennyire erőszakos.

Amikor a Szentlélek ilyen módon kiárad az emberi nemre, akkor a bukott angyalok felemelkednek – a karddal készenlétben, hogy minden lehetséges módon átszúrjanak minden követőmet. Nektek tudomásul kell vennetek az ilyenfajta gyűlöletet, mely Igém ellen irányul, és annak kell azt felismernetek, ami az valójában: egy próbálkozásnak, hogy félrevezessen benneteket az Igazságtól. Minden apostolomnak, prófétámnak és felszentelt szolgámnak, aki ragaszkodik az Igazsághoz – Isten Szent Szavához –, keservesen fog kelleni majd küzdeniük a gonosz erőkkel szemben. Mindig is ez volt a helyzet. Nektek viszont nem szabad megengednetek, hogy az Irántam, szeretett Jézusotok iránt tanúsított gyűlölet ellankassza a lelketeket, mert pontosan ez az a pillanat, amikor Én valóban Jelen Vagyok a lelketekben. Szenvedjetek az Én Nevemben, és Én az eljövendő Királyságomban a Velem való dicsőséges egységre emellek benneteket. Okozzatok csak szenvedést másoknak az Én Nevemben – független attól, hogy ti ezt mennyire gondoljátok indokoltnak – és Én örökre elváglak Magamtól benneteket.

A most nektek adott figyelmeztetéseim is azért vannak, hogy emlékeztessenek benneteket arra, amit tanítottam nektek – ma, amikor nagyon sokan vannak közületek olyanok, akiknek egyáltalán semmi fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent Engem Keresztényként szolgálni.

Jézusotok

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta, nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok

2018.05.06. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

A jelen korban élő apostolaim egy óriási küldetést kaptak, amely egyenlő értékű,bár sokkal sürgetőbb azzal, amelyet Apostolaimnak adtam Mennybemenetelemkor.

Az igazság az, hogy ezeknek a lelkeknek, bár szentek és buzgók, mégis fáradozniuk kell más lelkek üdvössége érdekében.

Ezek a lelkek azok az átlag férfiak, nők és gyermekek, akik nagyon elfoglaltak, és kevés időt fordítanak az imára.

Sokan nem imádkoznak, és nem beszélgetnek Velem. Egyesek nem hisznek Istenben. Mások ellenben igen. Ezen lelkek közül sokan tisztességesen élnek. Csak azok a lelkek vannak elveszve, akik tudatosan bántják meg Atyámat, és akik ízlelgetik a borzasztó és gonosz bűnök kínálta élvezeteket.

Azok, akik nem tudnak úgy élni, hogy halálos bűnt ne követnének el, és akiknek a lelke – mivel a sátán hatalmában tartja őket- nagyon megfeketedett, bár szükségük lenne arra, hogy megszabaduljanak ebből a szörnyű sötétségből, nem lesznek elég erősek, hogy ezt megtegyék.

Ők szinte lehetetlennek fogják találni azt, hogy a segítségemet kérjék. Ők csakis az én szent és hűséges követőim imái által menthetők meg. Súlyos fájdalmat és üldöztetést okoznak nekem azok a szekták, amelyek titokban azon munkálkodnak, hogy megdöntsék a Szentszéket.

Mennyire megsebeznek ezzel engem.

Nehéz elviselnem ellenem irányuló cselszövésük csalárdságát és kegyetlenségét.

Remegek, amikor látom szívük irántam való korlátlan gyűlöletét.

A sátán ellopta az ő lelküket, értelmüket, szellemüket és testüket. Bár ők még mindig Isten gyermekei, de még sem akarják, hogy bármi közük legyen Atyámhoz.

Terveik szemeitek előtt játszódnak le, beleértve szent szolgáimét is, de sajnos ők ezt nem képesek meglátni. Arra sürgetlek benneteket, hogy lelkes hadseregként, imádkozzatok azokért a lelkekért, akiknek a szívében még van egy kevés szeretet Isten iránt.

Lelkükben jelen van még a Fény, Atyám Isteni Fénye. Csak az ima és a szenvedés segíthet rajtuk.

Ők nem fogják és nem is tudják legyőzni Egyházamat, mert Én vagyok az Egyház.

Követőim, ti vagytok az Egyház. Ők képtelenek szembe szállni azokkal, akik a világosságban vannak, mert az megvakítaná őket.

Idővel rá fognak ébredni arra, hogy csak másodperceik vannak a végső döntés meghozatalára.

Imádkozzatok, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét ahelyett, hogy engednék magukat az örök tűz tavába beszippantani.

Ezen lelkek miatt, akik bemocskolják Egyházamat, újra átélem a Megostorozást, a nap minden másodpercében.

Nem nyugszom mindaddig, amíg csak meg nem mentem őket.

Segítsetek nekem. Arra sürgetem valamennyi követőmet, hogy imádkozzanak ezekért a bűnösökért. Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét. Mindazokhoz szólok, akik ismerik Szavam Igazságát, mely 2000 évvel ezelőtt adatott az embernek: nektek tudnotok kell, hogy miközben egymással civakodtok, lelkek milliói vesznek el. Oly sokan – akik halálos bűnben vannak – követik el ezeket a cselekedeteket a gonosz fertőzése miatt. Ha ismernék Ígéretem Igazságát az örök életről, sokan nem vennének részt ezekben a cselekedetekben. Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben? Az az ember, aki azt hiszi, hogy a szabad véleménynyilvánítás fontosabb, mint az Isten Szavához való ragaszkodás, egy nagyon veszélyes úton jár. Minden olyan ember, aki azt hiszi, hogy jogában áll a saját véleményét olyan módon kinyilvánítania, mintha az szent és sérthetetlen lenne, s közben elnézi a bűnt, az elárul Engem. Manapság nagyon sokan vannak közületek olyanok, akiknek egyáltalán semmi fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent Engem Keresztényként szolgálni. egy pillanatig se legyen kétsége senkinek afelől, hogy Isten valamikor is megengedné, hogy gyermekei eltávolodjanak Tőle, anélkül, hogy megmentésük érdekében meg ne tenne mindent, ami Hatalmában áll.

A kezdetektől fogva nagyon sok Ajándék adatott nektek a próféták által. Sok próféta ugyanazokat az üzeneteket ismételgette újra és újra, és mégis közülük sokakat figyelmen kívül hagytak, vagy pedig kigúnyoltak. Sokakat üldöztek, és megöltek. Isten Igéje miért vált ki ekkora gyűlöletet? Nem Isten Igéje keseríti meg a gyenge lelkeket, vagy azok lelkét, akik eltávolodtak a hittől. Nem. Hanem ez a Sátán választja, aki brutálisan támad, amikor Isten felemeli a Kezét, készen arra, hogy megbüntesse a gonoszt. Ő (a sátán) jól tudja, hogy amikor Isten Szava a prófétáknak adatik, az – a Szentlélek erejének köszönhetően – nagyon gyorsan terjed, és amikor ez megtörténik, akkor a gonosz hatalma meggyengül, ezért van az, hogy a megtorlása ennyire erőszakos. Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta, nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység. tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

2018.05.06. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás