Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Szűz Mária: A Mennyei Atya meg tudja változtatni a világ sorsát
 

2012. május 8. kedd 12:30

 

Gyermekem, ez a küldetés lelkek millióit téríti meg, akik különben elvesznének.

Soha nem kell azt érezned, hogy az eléd helyezett akadályok meg tudják gátolni a Szentlélek kiáradását.

Fiam nagyon örül mindazoknak, akik figyelemmel követik azokat az Üzeneteket, amelyeket Ő ebben az időben a világgal közöl.

Buzgó imáitok, gyermekeim, nagyon sok elveszett lelket mentenek meg. Soha ne feledkezzetek meg az ima erejéről. Imáitoknak köszönhetően már nagyon sok rossz dolog meghiúsult.

Most az Egy-Világuralmi-Csoport munkájának szétrombolása, és terveik összezavarása folyamatban van.

Isten Irgalma olyan nagy, hogy az imádság képes bármilyen gonoszságot enyhíteni a világban.

A Szentlélek világossága most nagyon meg fog erősödni, hogy ez által majd több és több lélek láthassa az Úr igazságát, amint az mindenütt újra lángra lobban.

Gyermekeim, nektek továbbra is beszélnetek kell Atyámhoz, és növekednetek kell az iránta való buzgóságotokban.

Amikor Atyámat, a Fölséges Istent, Drága Fia nevében szólítjátok, Ő meg fogja hallgatni imáitokat, és válaszolni fog.

Nektek gyakrabban kellene az Atyához kiáltanotok, mert Ő – a Mindenható Isten – az, aki meg tudja változtatni a világ sorsát.

Egyedül csak Fiam, Jézus Krisztus által közeledhettek az Atyához. Ezért, ezt kell mondanotok:

Keresztes Imahadjárat (52) imája: Imádság az Atyához

 
 

Legdrágább Atyám!

Drága Fiad nevében, és az Ő Kereszten való Kínszenvedésére emlékezve kiáltok hozzád:
Te, a Legfölségesebb Isten,
A Világmindenség Teremtője, tartsd üdvösségünket Szent Kezeidben.
Öleld át valamennyi gyermekedet, beleértve azokat is, akik nem ismernek Téged, és azokat is, akik bár ismernek, mégis más irányba tekintenek.
Bocsásd meg bűneinket és ments meg minket a Sátán és az ő seregének üldözésétől.
Végy minket karjaidba és tölts el azzal a reménységgel, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy lássuk az igazság útját. Ámen.

Menjetek békével. Szeretett Édesanyátok.

 
 

Az Üdvösség Anyja

 


 

Maradék Egyházam, Hénok Próféta által ihletve, gyűlöletet fog kelteni mindenütt, ahol Szent Igémet meghallják
 

2012. május 8. kedd, 19:00

Drága szeretett lányom, azért jövök ma este, hogy elmondjam neked: Szeretetemnek és Irgalmamnak nagy jele fog most megnyilvánulni mindenütt a hívők szívében.

Szívükben oly módon fogják érezni jelenlétemet, hogy azt nem fogják tudni megmagyarázni, és egyesíteni fogják szívüket az Enyémmel.

Ez az ajándék meg fogja erősíteni őket a Hitemben, és mindennap éhezni fogják Jelenlétemet.

Arra sürgetem Isten minden gyermekét, akik érzik, hogy Szeretetem lángja elárasztja lelküket, hogy vegyék magukhoz Szent Testemet és Véremet a Legszentebb Oltáriszentségben, amilyen gyakran csak tudják.

Nektek, szeretett tanítványaim, szükségetek lesz Szent Testem ajándékára a Legszentebb Oltáriszentségen keresztül, hogy erőt adjon nektek.

Mert nektek minden cseppnyi erőre szükségetek lesz, amikor tanúi lesztek Szent és Apostoli Katolikus Egyházam széthullásának.

A Legszentebb Oltáriszentségemet meg fogják szentségteleníteni, mint ahogyan azt már nem is olyan régen megjövendöltem.

Kifogásokat hoznak majd fel, hogy ezt a Szent Ajándékot egyszerű cselekménnyé (gesztussá) tegyék, Keresztrefeszítésem emlékére.

Hamarosan Valóságos Jelenlétemet kétségbe vonják az új modern Katolikus Egyházban, amely majd más vallású Egyházakat is magába foglal.

Amikor ez megtörténik, a Szentháromság iránti szeretet és odaadás csökkenni fog, és megszűnik.

Ezek helyét majd hamis istenek fogják elfoglalni. Bár ez nehéz lesz nektek, emlékeznetek kell arra, hogy Én soha nem fogom elhagyni Egyházamat a földön.

Hűséges vagyok Egyházamhoz, amelyet Mennybemenetelem előtt Én alapítottam.

Szeretett Péterem által a kősziklára épített Egyház nem tud, és nem is fog soha elpusztulni.

Mert Én most, az utolsó időkben vezetni fogom Egyházamat, és meg fogom újítani a régen megjövendölt próféciákat.

Maradék Egyházam hirdetni fogja Evangéliumaimat a Föld minden szögletében.

Maradék Egyházamat Hénoch Próféta fogja ihletni, és ez gyűlöletet fog kelteni mindenütt, ahol Szent Igémet meghallják.

A Szentlélek majd lángra lobbantja Maradék Egyházam hitét, amely soha nem fogja feladni az Evangéliumok igazságának hirdetését, egészen az utolsó leheletéig.

Most menjetek, és utasításaimat követve készítsétek fel Maradék Egyházamat.

Bízzatok mindig Bennem, mert minden rendben lesz.

 

Szeretett Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ; Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Nem kell aggódni, mert Isten szeret mindnyájatokat

2014. május 8. csütörtök, 23:30

Drága szeretett leányom, nézz körül és sok olyan embert fogsz látni, aki gondtalan életet él. Nevetést, örömet és nagy bajtársiasságot fogsz látni, és tudni fogod, hogy ez csak Istentől jöhet. Sok ember, aki már ismeri az Igazságot, nyílt és hálás szívvel át fog ölelni Engem, és akkor mi eggyé válunk.

 

Az a Tervem, hogy összegyűjtsek mindenkit és nagy szeretettel, örömmel és boldogsággal árasszalak el benneteket. Gyönyörködni fogok Új Királyságomban, ahol lesz sok nevetés, öröm, gyönyörűség, valamint Örök Élet. A Szeretet sugározni fog mindenegyes teremtményből; minden egyes lélek és az élet tökéletes lesz.

 

Amikor a világ jövőjéért aggódtok, emlékezzetek arra, amit már mondtam nektek. Minden rendben lesz, mihelyt eljövök, hogy összegyűjtselek benneteket a vég nélküli új világba. Nem kell aggódni, mert Isten szeret mindnyájatokat. Ami pedig a hátrányos helyzetben lévő és szomorú életet élő lelkeket illeti, ők lesznek elsőként összegyűjtve, ha elfogadják, hogy Én Ki Vagyok. Azok, akik szörnyű sötétségben vannak, rendkívüli Kegyelmekben fognak részesülni, hogy megtisztuljon a lelkük, hogy így meglazíthassam a gonosz szorítását fölöttük, és elvigyem őket Irgalmasságom biztonságába. Ez egy csata, és ez kemény küzdelem lesz, de a Szentháromság ki fogja fejteni Erejét, és meg fogja világítani a lelkeket, hogy azok ne vesszenek el.

 

Én közületek fontos vezetőket fogok kiemelni, és egy hadsereggel mely minden nemzetben terjed, ti növekedni fogtok és Isten gyermekeinek nagy többségét magatokkal fogjátok vinni az Új Paradicsomba. Nézzetek Rám bizalommal, és ne féljetek Szeretetemtől; hiszen nektek tudnotok kell, hogy Én szándékosan soha nem ijesztenélek meg benneteket, mert amikor ismertté teszem Jelenlétemet, akkor az, nagy csodálattal és örömmel fog eltölteni benneteket. Biztosítalak benneteket, hogy nem kell félnetek, mert Én Maga Vagyok a Szeretet. A szeretet meg fog nyugtatni benneteket, és amikor szemtől szembe kerültök Velem, Jézusotokkal, akkor a meghittség egyfajta közvetlen érzése fog áthatolni rajtatok, amely csak akkor van jelen, ha a szívetek egybefonódik az Enyémmel.

 

Ó, mennyire szeretlek mindnyájatokat, és mennyire vágyom a lelketek után.

 

Jézusotok


2018.05.08. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

Nem kell aggódni, mert Isten szeret mindnyájatokat.

Most az Egy-Világuralmi-Csoport munkájának szétrombolása, és terveik összezavarása folyamatban van.

Isten Irgalma olyan nagy, hogy az imádság képes bármilyen gonoszságot enyhíteni a világban.

A Szentlélek világossága most nagyon meg fog erősödni, hogy ez által majd több és több lélek láthassa az Úr igazságát, amint az mindenütt újra lángra lobban.

Gyermekeim, nektek továbbra is beszélnetek kell Atyámhoz, és növekednetek kell az Iránta való buzgóságotokban.

Amikor Atyámat, a Fölséges Istent, Drága Fia nevében szólítjátok, Ő meg fogja hallgatni imáitokat, és válaszolni fog.

Nektek gyakrabban kellene az Atyához kiáltanotok, mert Ő – a Mindenható Isten – az, aki meg tudja változtatni a világ sorsát.

Egyedül csak Fiam, Jézus Krisztus által közeledhettek az Atyához. Ezért, ezt kell mondanotok:

Keresztes Imahadjárat (52) imája: Imádság az Atyához

Legdrágább Atyám!

Drága Fiad nevében, és az Ő Kereszten való Kínszenvedésére emlékezve kiáltok hozzád:
Te, a Legfölségesebb Isten,
A Világmindenség Teremtője, tartsd üdvösségünket Szent Kezeidben.
Öleld át valamennyi gyermekedet, beleértve azokat is, akik nem ismernek Téged, és azokat is, akik bár ismernek, mégis más irányba tekintenek.
Bocsásd meg bűneinket és ments meg minket a Sátán és az ő seregének üldözésétől.
Végy minket karjaidba és tölts el azzal a reménységgel, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy lássuk az igazság útját. Ámen. Maradék Egyházamat Hénok Próféta fogja ihletni, és ez gyűlöletet fog kelteni mindenütt, ahol Szent Igémet meghallják. Ez az ajándék meg fogja erősíteni őket a belém vetett hitükben, és mindennap éhezni fogják Jelenlétemet. Nektek, szeretett tanítványaim, szükségetek lesz Szent Testem ajándékára a Legszentebb Oltáriszentségen keresztül, hogy erőt adjon nektek.

Mert nektek minden cseppnyi erőre szükségetek lesz, amikor tanúi lesztek Szent és Apostoli Katolikus Egyházam széthullásának. Sok ember, aki már ismeri az Igazságot, nyílt és hálás szívvel át fog ölelni Engem, és akkor mi eggyé válunk.

Az a Tervem, hogy összegyűjtsek mindenkit és nagy szeretettel, örömmel és boldogsággal árasszalak el benneteket. Gyönyörködni fogok Új Királyságomban, ahol lesz sok nevetés, öröm, gyönyörűség, valamint Örök Élet. A Szeretet sugározni fog mindenegyes teremtményből; minden egyes lélek és az élet tökéletes lesz.

Amikor a világ jövőjéért aggódtok, emlékezzetek arra, amit már mondtam nektek. Minden rendben lesz, mihelyt eljövök, hogy összegyűjtselek benneteket a vég nélküli új világba. Ez egy csata, és ez kemény küzdelem lesz, de a Szentháromság ki fogja fejteni Erejét, és meg fogja világítani a lelkeket, hogy azok ne vesszenek el.

Én közületek fontos vezetőket fogok kiemelni, és egy hadsereggel mely minden nemzetben terjed, ti növekedni fogtok és Isten gyermekeinek nagy többségét magatokkal fogjátok vinni az Új Paradicsomba. Nézzetek Rám bizalommal, és ne féljetek Szeretetemtől; hiszen nektek tudnotok kell, hogy Én szándékosan soha nem ijesztenélek meg benneteket, mert amikor ismertté teszem Jelenlétemet, akkor az, nagy csodálattal és örömmel fog eltölteni benneteket. Biztosítalak benneteket, hogy nem kell félnetek, mert Én Maga Vagyok a Szeretet. A szeretet meg fog nyugtatni benneteket, és amikor szemtől szembe kerültök Velem, Jézusotokkal, akkor a meghittség egyfajta közvetlen érzése fog áthatolni rajtatok, amely csak akkor van jelen, ha a szívetek egybefonódik az Enyémmel.

Ó, mennyire szeretlek mindnyájatokat, és mennyire vágyom a lelketek után.

2018.05.08. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás