Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A szabadkőműves csoportok munkálkodásai máris meggyengültek a világotokban
 

 

2012. május 9., 21:00

Drága szeretett leányom, azok közül, akik ismerik Tanításaimat – amelyeket Én most ezeken az üzeneteken keresztül adok neked – egyre többen és többen fogadják el végre, hogy a világgal kommunikálok.

A Szentlélek ereje fel fogja ébreszteni azokat, akikből kihalt az Atyám iránti szeretet, hogy az Ő, szeretett Fia Szavát megízleljék.

Én, Jézus Krisztus, bátorítást szeretnék adni nektek abban a szenvedésben és megpróbáltatásban, amelyet talán megtapasztaltok.

Ez a szenvedés nem tart majd sokáig.

Az irántatok való Szeretetem oly erős és Irgalmasságom oly nagy, hogy nem fogom engedni, hogy kínok között szenvedjetek, melyeket azok okoznak nektek, akik irányítani szeretnék nemzeteiteket.

A szabadkőműves csoportok munkálkodásai a világotokban máris meggyengültek.

Imáitok enyhítették a gonosz tetteket és csökkentették hatékonyságukat.

Ők megpróbálják megsemmisíteni a hiteteket, de ti, Maradék Egyházam, az igazság lángját égve fogjátok tartani.

Nem szabad félnetek, ha megbíztok Bennem.

Csak akkor érezhettek békét, ha megbíztok Bennem, Jézusotokban.

Kérlek benneteket, maradjatok közel Szent Szívemhez és ne engedjétek, hogy a félelem megsemmisítse az életeteket.

Ha egyszer szerettek Engem, és olyan életet éltek, amelyet, mint tudjátok, elvárok tőletek, akkor az életeteket szeretetben, imádságban és megelégedettségben kell élnetek.

Amikor szenvedtek, ajánljátok fel Nekem és folytassátok útjaitokat.

Ne engedjétek, hogy bármi is elfordítsa Tőlem szíveteket.

Maradjatok közel Hozzám, és Én, megvédelek majd benneteket, és biztonságba foglak irányítani, vezetni titeket.

 
 

Szeretett Jézusotok
Az emberiség Üdvözítője

 

Leghőbb Vágyam az, hogy a fiatalok lelkét keressétek

2013. május 9. csütörtök, 22.45

Szeretett leányom, örökké tartó a Szeretetem azon – bármilyen nemzetiségű, bőrszínű vagy felekezetű – fiatalok iránt, akik nem ismernek el Engem. Mély bánatot Érzek ezen kicsiny Lelkeim miatt. Imádkozni kell értük, különösen most. Habozás nélkül Irgalmamba fogadom őket, ha ezen Imahadjárati Ima által kértek Engem.

Imahadjárat (106) Irgalom azon fiatalok számára, akik nem ismerik el Istent

„Drága Jézus, vedd Védelmed alá Isten azon gyermekeinek lelkét, akik nem ismernek Téged, akik nem ismerik el Szeretetedet, és akik nem fogadják el Ígéretedet.
Áraszd ki Kegyelmedet, a megtérés kegyelmét, és adj nekik örök életet.
Légy irgalmas mindazokhoz, akik nem hisznek Jelenlétedben, és akik nem törekednek a bűneikért való bűnbánatra. Ámen.”

Szeretett Maradék Hadseregem, leghőbb Vágyam az, hogy a fiatalok, az agnosztikusok, és azok lelkét keressétek, akik nem hisznek Istenben. Ők élvezzenek elsőbbséget számotokra. Kérlek benneteket, hogy vonjatok minden nemzetet, minden hitfelekezetet, minden bőrszínt és minden vallást Védelmem alá. Amikor ilyen lelkeket hoztok Elém, Én nagy Ajándékokat adok majd számukra, és megígérem üdvösségüket.

Fontos, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül azokat, akiket nem érdekel saját üdvösségük. Ők az elveszett lelkek, akik után Epekedem, és követni fogom őket minden szegletbe, minden zugba és minden országba, amíg Királyságomba nem tudom vonni őket.

Ne feledjétek ezt a kérést. Ne feledjétek, Óhajom az, hogy elérjem azokat, akik nem ismernek Engem, és azokat, akik nem akarnak ismerni Engem.

 

Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ; Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Isten, az Atya: Isteni Akaratomnak soha nem szabad ellenszegülni

 


 

2014. május 9. péntek, 17:00

Drága leányom, a világot Én teremtettem, mert ez volt az Akaratom. Az Akaratom mindig is létezett, és mindig létezni is fog. Az Akaratom be fog teljesedni, akár akarja azt az emberiség, akár nem. A szabad akarattal, amit Kezem által adtam az embernek, visszaéltek, és ez azt eredményezte, hogy az ember elszakadt Tőlem, Örök Atyjától. Amíg az ember a szabad akarat ajándékával rendelkezik, ez azt jelenti, hogy csak azok válhatnak Részemmé, akik úgy döntenek, hogy Fiam, Jézus Krisztus által jönnek Hozzám – ismét teljes épségben.

Amikor az ember akarata ellenszegül az Én Akaratomnak, az keserű harcot eredményez, mert egyedül csak az Én Akaratom múlhat fölül mindent, ami van. Isteni Akaratom irányít mindent amit Én megengedek, vagy lehetővé teszek, hiszen Én mindig elfogadom a szabad akaratot, amit Én adtam az embernek, mert nem veszem vissza, amit adok. Időnként az ember a saját szabad választásának köszönhetően, szörnyű fájdalmat okoz a világban, és kapzsisága és önzése által nagyon megbánt Engem. Mégsem avatkozom bele az ember szabad akaratába, mert egyedül csak ő döntheti el, hogy megszeretné – e tenni, vagy sem, amire Akaratom vágyik. És bár Én nem fogom megkísérelni, hogy elvegyem a szabad akaratot, azonban a szabad választás mégsem jelenti azt, hogy az ember az ő szabad akarata szerint diktál Nekem mindabban, ami az Enyém.

Isteni Akaratomnak soha nem szabad ellenszegülni, mert az ember soha nem tudja leküzdeni Akaratomat. Ha ezt mégis megteszi, azt fogja tapasztalni, hogy nem szállhat szembe Velem anélkül, hogy a következmények miatt ne szenvedne. Egyedül Én döntök az élet és a halál kimenetele fölött, mert a döntés joga az Enyém. Amikor eldöntöm, hogy véghezvigyem Terveimet gyermekeim megmentése érdekében, senkinek sincs hatalma arra, hogy lábbal tiporja azt. Ha az ember megpróbál beavatkozni a világnak adott Ajándékaimba, amelyek magukba foglalják az élet minden formáját, akkor ő nemcsak kudarcot fog vallani, hanem ennek eredményeként szenvedni is fog.

Senki ne próbáljon megállítani Engem azon Tervemben, hogy beteljesítsem Szent Szövetségemet.

Senki ne gyalázzon Engem vagy álljon Akaratom útjába, nehogy váratlanul el legyen vágva Tőlem.

Senki ne próbáljon megállítani Engem abban, hogy örök életet adjak a lelkeknek, különben annak az élete véget ér. Ha mégis megpróbálnátok ellenszegülni Nekem, soha nem fogtok sikerrel járni. Amikor az ember továbbra is tagadja Szavamat, és Istenségem ellen akar harcolni, akkor annak zűrzavar, katasztrófa, az emberi élet elvesztése és szörnyű büntetés lesz az eredménye. Ezért van az, hogy amikor egy lélek szabad akaratából elfogadja a felszólítást, hogy engedelmeskedjen Nekem, vagy kövesse Utasításaimat, többé már nem képes ellenállni Akaratomnak.

Leányom, te megpróbáltál ellenszegülni Akaratomnak – bár már átadtad magad Nekem. Időközben tudni fogod, hogy ennek nem sok haszna van, mert amit Én diktálok, azt csak a Magam módján lehet véghezvinni.

Gyermekeim, Én a ti Atyátok Vagyok. Én Vagyok a ti Teremtőtök. Egyedül csak Én tudom, hogy mit tartogat számotokra a jövő, de meg fog vigasztalni benneteket az a tudat, hogy minden Tervem elkészült. Csak akkor lehet Királyságomat teljes mértékben megvalósítani és végre beteljesíteni, amikor a ti akaratotok egybefonódik az Enyémmel. Csak ekkor fognak véget érni a konfliktusok az ember között és Köztem, Örök Atyátok között. Béke fog uralkodni az eljövendő világban – egy olyan tökéletes világban, amelynek soha nem lesz vége.

Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

 

2018.05.09. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás

Ne feledjétek, hogy az Én vágyam az, hogy elérjem azokat, akik nem ismernek Engem, és azokat, akik nem akarnak megismerni Engem.

A szabadkőműves csoportok munkálkodásai máris meggyengültek a világotokban. Én, Jézus Krisztus, bátorítást szeretnék adni nektek abban a szenvedésben és megpróbáltatásban, amelyet talán megtapasztaltok.

Ez a szenvedés nem tart majd sokáig.

Az irántatok való Szeretetem oly erős és Irgalmasságom oly nagy, hogy nem fogom engedni, hogy kínok között szenvedjetek, melyeket azok okoznak nektek, akik irányítani szeretnék nemzeteiteket.

A szabadkőműves csoportok munkálkodásai a világotokban máris meggyengültek.

Imáitok enyhítették a gonosz tetteket és csökkentették hatékonyságukat.

Ők megpróbálják lerombolni a hiteteket, de ti, Maradék Egyházam, az igazság lángját égve fogjátok tartani.

Nem szabad félnetek, ha megbíztok Bennem.

Csak akkor érezhettek békét, ha bíztok Bennem, Jézusotokban.

Kérlek benneteket, maradjatok közel Szent Szívemhez, és ne engedjétek, hogy a félelem megsemmisítse az életeteket.

Ha egyszer szerettek Engem, és olyan életet éltek, amelyet, mint tudjátok, elvárok tőletek, akkor életeteket szeretetben, imádságban és megelégedettségben kell élnetek.

Amikor szenvedtek, ajánljátok fel azt Nekem , és folytassátok útjaitokat.

Ne engedjétek, hogy bármi is elfordítsa Tőlem szíveteket.

Maradjatok közel Hozzám, és Én megvédelek majd benneteket, és biztonságba foglak irányítani, vezetni titeket. Az Én leghőbb vágyam, hogy felkutassátok a fiatalok lelkét.Szeretett Maradék Hadseregem, az Én leghőbb vágyam, hogy felkutassátok a fiatalok, az agnosztikusok és azok lelkét, akik nem hisznek Istenben. Őket részesítsétek előnyben. Arra kérlek benneteket, hogy vonjatok Védelmem alá minden nemzetet, minden hitfelekezetet, minden fajta bőrszínű embert és minden vallást. Amikor ilyen lelkeket hoztok Hozzám, akkor Én nagy Ajándékokat adok nekik, és megígérem a megmentésüket.

Fontos, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül azokat, akik nem törődnek az üdvösségükkel.

Ők azok a lelkek, akik után vágyakozom, és Én követni fogom őket minden sarkon, minden résen és országban, míg csak Királyságomba nem vonhatom őket. Egyedül Én döntök az élet és a halál kimenetele fölött, mert a döntés joga az Enyém. Amikor eldöntöm, hogy véghezvigyem Terveimet gyermekeim megmentése érdekében, senkinek sincs hatalma arra, hogy lábbal tiporja azt. Ha az ember megpróbál beavatkozni a világnak adott Ajándékaimba, amelyek magukba foglalják az élet minden formáját, akkor ő nemcsak kudarcot fog vallani, hanem ennek eredményeként szenvedni is fog.

Senki ne próbáljon megállítani Engem azon Tervemben, hogy beteljesítsem Szent Szövetségemet.

Senki ne gyalázzon Engem vagy álljon Akaratom útjába, nehogy váratlanul el legyen vágva Tőlem.

Senki ne próbáljon megállítani Engem abban, hogy örök életet adjak a lelkeknek, különben annak az élete véget ér. Ha mégis megpróbálnátok ellenszegülni Nekem, soha nem fogtok sikerrel járni. Amikor az ember továbbra is tagadja Szavamat, és Istenségem ellen akar harcolni, akkor annak zűrzavar, katasztrófa, az emberi élet elvesztése és szörnyű büntetés lesz az eredménye. Ezért van az, hogy amikor egy lélek szabad akaratából elfogadja a felszólítást, hogy engedelmeskedjen Nekem, vagy kövesse Utasításaimat, többé már nem képes ellenállni Akaratomnak. Gyermekeim, Én a ti Atyátok Vagyok. Én Vagyok a ti Teremtőtök. Egyedül csak Én tudom, hogy mit tartogat számotokra a jövő, de meg fog vigasztalni benneteket az a tudat, hogy minden Tervem elkészült. Csak akkor lehet Királyságomat teljes mértékben megvalósítani és végre beteljesíteni, amikor a ti akaratotok egybefonódik az Enyémmel. Csak ekkor fognak véget érni a konfliktusok az ember között és Köztem, Örök Atyátok között. Béke fog uralkodni az eljövendő világban – egy olyan tökéletes világban, amelynek soha nem lesz vége.

2018.05.09. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás