Európai látnok által követvén

Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt.

Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba? Gondoljatok az Én korlátlan szeretetemre és együttérzésemre… Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által, akik nem Istentől valók. Hívásomat, sohase hagyjátok figyelmen kívül. Csak akkor fogjátok biztosan tudni, hogy valóban Én vagyok az, aki hozzátok szólok, amikor látni fogjátok, hogy azok a jövendölések, amelyeket kiválasztott hírnökeim nyilvánítottak ki, elkezdenek beteljesedni. Az Én Új Királyságomban nagy bőséggel lesztek elhalmozva, és nem szenvedtek hiányt semmiben. Hát nem elmondtam már nektek, hogy egy csodálatos Új Béke Korszak vár mindazokra, akik szeretnek Engem?

Mi az, amitől félni kellene?

Ez a jövőtök iránti aggodalom lenne, aggodalom családjaitokért, vagy, mert nincs tudomásotok arról, ami előtettek áll? Ha ez így van, akkor tudnotok kell a következőket:

Én szeretlek mindnyájatokat. Azt akarom, hogy Isten valamennyi gyermeke egy Szent Családdá egyesüljön, szeretetben.

Ezért van az, amiért most a kellő időben veletek kommunikálok, hogy mindnyájatokat közelebb vonzzam Magamhoz.

Annak érdekében, hogy mindnyájan visszaforduljatok, és hogy megnyissátok szíveteket a szeretetre, amelyet Én minden egyes lélek iránt érzek ezen a Földön, figyelmeztetnem kell az emberiséget azokra a veszélyekre, amelyekkel szembesülnek.

Ha Én nem úgy szeretnélek benneteket, amint teszem, nem figyelmeztetnélek benneteket.

Szeretetem oly erőteljes, hogy az minden emberi lény számára ismeretlen. Mert közületek senkinek sincs képessége arra, hogy érezze azt a szeretetet, amelyet irántatok érzek.

Szeretetem azt jelenti, hogy Én nem akarom, hogy Isten gyermekei szenvedjenek.

Elviszlek mindnyájatokat, azokat, akik a Nagyfigyelmeztetés után látni akarják az igazságot, és megmutatom majd nektek azt a szeretetet, amelyet érzek.

Nektek és mindazoknak, akik szellemben, testben és lélekben Hozzám tartoznak, a legcsodálatosabb ajándékot fogják adni, amely számotokra felfoghatatlan.

Új Paradicsom és Föld vár benneteket, amelyre talán elképzelésetek szerint vágyakoztok, ennek az elképzelésnek azonban nem lesz jelentősége, amikor meglátjátok azt a Királyságot, melyet számotokra készítettek.

Gyermekeim, már előre örülhettek sok mindennek, ami rátok fog várni. A félelemre nincs szükség.

Ehelyett azt vegyétek fontolóra, hogy az örök életet adják majd nektek.

Nagy bőséggel lesztek elhalmozva, és nem szenvedtek hiányt semmiben.

A színek, az illatok, a szeretet, amelyet azok iránt fogtok érezni, akik benneteket körülvesznek, a béke a családotokon belül, a félelemtől való felszabadulás, Isten szeretetével telített lelketek, és tökéletes testetek – miért is ne tudnátok Királyságomra vágyakozni? A megkönnyebbülés, amelyet érezni fogtok – amikor a bűnös világ, amelyben most éltek, többé már nem fog létezni – örömet, nyugalmat és elégedettséget fog hozni.

Nem lesz többé gond, félelem, aggodalom, és bűn sem.

Nektek még akkor is lesz szabad akaratotok, de az már más lesz. Ti teljes egységben fogtok élni Velem, Atyám Szent Isteni Akaratának megfelelően. Ő türelmesen várt erre a pillanatra.

Én türelmesen készítem fel Isten minden gyermekét, hogy egyetlen lélek se vesszen el. Az Én Igém a vég. Az Én Igém végleges. Nem létezhet más Ige. Szentlelkem le fog ereszkedni minden olyan nemzetre, ahol Imacsoportjaim létesültek.

Meg fogom sokasítani a csodák számát, melyeknek tanúi voltatok ott, ahol meggyógyítottam a szerencsétlen emberek elméjét, lelkét és testét és a köztetek lévő betegeket. Jelenlétem miatt fel fogtok Engem ismerni, melyet azokba fogok becsepegtetni, akik a pártfogásomat kérik. Ti valóban áldottak vagytok – ti, e generáció gyermekei, kik oly nagy számban lettetek kiválasztva, hogy Királyságomban az örök életnek örvendjetek, melynek soha nincs vége. Le fogjátok győzni a halált. A gonosz fel lesz falva kitartásotok ereje által és a bűn többé már nem fog kárt tenni a lelketekben.

Gyermekeim, itt még sok a tennivaló. Engedjétek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket Keresztes Imahadjáratom imái által, mivel azok megnyitják majd szemeteket az Igazságra. Mihelyt képesek vagytok már látni az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács: amikor gorombán visszautasítanak benneteket, miközben az Igazságot mondjátok, csendben kell maradnotok. Imádkozzatok azokért a lelkekért, hogy ők szintén megkapják a kegyelmet, mely segít nekik abban, hogy elfogadják az Igazság Könyvét.

Az Én Igém a vég. Az Én Igém végleges. Nem létezhet más Ige. Senki nincs felhatalmazva arra, bárki is legyen az, hogy az Én Nevemben beszéljen 2010 novemberétől, azóta, hogy ez a küldetés elkezdődött, mert ők nem Tőlem jönnek. Azok a próféták, akik az előtt jöttek, és akik szintén az Én Nevemben beszélnek, áldottak, és Én továbbra is védelmezni fogom őket. Hangom ezeken az üzeneteken keresztül szól a világhoz. Szeretett Édesanyám, a Szeplőtelen Szűz Mária is beszél a látnokaihoz, és Én Küldetését újból megáldom.

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni. Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt. De azután megannyi színben fog világítani, amilyet ember még soha nem látott. Én látható leszek minden korosztályú férfi, nő és gyermek számára, nagy lesz a megrázkódtatás, de ugyanakkor az izgalom is. Az emberek nem fognak hinni a szemüknek, és sokan elnémulnak – mások viszont a megkönnyebbüléstől és az örömtől könnyeket fognak ejteni. Sokan felkészületlenek lesznek, és annyira nyomasztónak fogják találni ezt az eseményt, hogy a szomorúság könnyeit fogják ontani, mert a szívükben már tudni fogják, hogy hogyan utasították el az igaz Messiást, és mennyire méltatlanok arra, hogy belépjenek Királyságomba. De ezeknek az embereknek Én a következőt mondom: Azon a Napon hívnotok kell Engem, és kérnetek kell, hogy bocsássak meg nektek. Akkor ti is Új Királyságomba lesztek gyűjtve

Arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy úgy készüljenek erre a Nagy Napra, mint egy király látogatására. Bízzatok Bennem, készítsétek fel a lelketeket, imádkozzatok minden lélek üdvösségéért és jöjjetek megfelelően felöltözve, készen, várakozással – úgy, ahogyan a menyasszony várja a vőlegényt. Azon a napon, ti, Isten gyermekei, egyesülni fogtok Velem, akárcsak Atyámmal, Szent Egységben az új világ és az Új Korszak kezdetére, mely már a kezdetektől fogva meg volt ígérve nektek.

Legyetek békében. Szívetek szeretetével és egyszerűségével készüljetek erre a Nagy Napra. Ne féljetek attól a naptól. Üdvözöljétek azt. Még ha nagy sötétségben lennétek is, Én a Világosságomba viszlek benneteket. Mindössze annyit kell tennetek, hogy kitárjátok Felém karjaitokat, és Én pedig mint Enyéimet, meg foglak ölelni benneteket.

2018.05.13. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba?

 
 

2011. május 13. péntek, 22.45

 
 
Szeretett leányom, a következőket a kételkedőknek szeretném mondani, különösen azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik Igéimet elutasítják, amelyek ezeken az üzeneteken keresztül válnak ismeretessé: Erősítsétek meg hiteteket azáltal a felismerés által, hogy nemcsak akkor hirdettem Igéimet, amikor itt a Földön éltem, hanem azután is, a Szentlélek ereje által.
 
 
A világ kezdete óta, az Örök Atya próféták által nyilatkozta ki Önmagát az emberiségnek. Az Igazság tanításai ilyen módon lettek ismeretesek az emberek előtt, hogy a hitük erős maradhasson. Az emberiség, az Igazságról, az apostolok által is, vagy más ájtatos tanítványaim, prófétáim és János Evangélista által is, kapott jövendöléseket és tanításokat. Annak idején minden rendben volt, amikor az emberiség megkapta tanításaimat, Igéimet és mindazt, amire megmenekülésükre szükségük volt. Most, amikor a világ történelmének legnagyobb változása elé nézünk, Isten, az Örök Atya új prófétákat küldött a világba. Ezek a próféták nem követnek el hibákat, nem új tanításokat hoznak nektek, mert erre nincs szükség. Ennek inkább három oka van.
 
 
Az első ok az, hogy az Igazságra figyelmeztesse az emberiséget, amelyet a jövendölések könyve is tartalmaz. A második ok az, hogy arra az időre hívja fel az emberiség figyelmét, amelyben jelenleg élnek úgy, hogy hitük újra éledhessen. A harmadik ok, az emberek megtéréséhez szükséges segítség, vagyis, hogy az Én követőim a legnagyobb hadsereget alkotva, lelkeket mentsenek. Közölni valómat ezen és más prófétámon keresztül adom, hogy Igéimet a világ minden sarkában hallhassák.
 
 

Gondoljatok az Én korlátlan szeretetemre és együttérzésemre…

 
 
Gondosan hallgassatok ezekre az üzenetekre, amelyek nemcsak az Én Igéimet nyilvánítják ki, ahogyan azt ti már ismeritek, hanem egyenként mindannyiatok számára korlátlan szeretetemet és együttérzésemet is. Ne felejtkezzetek meg az Én Nagy Irgalmasságomról. Minden bűnösnek meg lesz bocsájtva, amint kérni fogják megváltásukat.
 
 

A Rózsafüzér és az Irgalmasság rózsafüzérének fontossága

 
 
Habár lesznek természeti katasztrófák, ne feledjétek, hogy az ima segíteni fog sok katasztrófa elhárításában, különösen a Rózsafüzér és az Irgalmasság rózsafüzére. Ne feledjétek, drága gyermekeim, hogy ti, akik Bennem és az Örök Atyában hisztek, és követitek utasításaimat, nincs mitől félnetek. Arra is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a két nagy Irgalmasság cselekedete – a Szentlélek ajándéka, amely néhány napja az egész világra kiáradt, és a Nagyfigyelmeztetés – milliókat fog megtéríteni az Igazságra. Ez egyben egy nagy csoda is lesz, amely örömet hoz majd sok embernek.
 
 

Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által, akik nem az Istentől valók…

 
 
Noha, a sátán, a szegény tévútra tért hívei által, ki fog emelkedni azok által, akiket elvont Tőlem, az örök megváltás egyetlen reményétől, ez mégis csak rövid ideig fog tartani. Ez egy félelmetes periódus lesz – figyelmeztetnem kell benneteket – az üldöztetés ideje, a vörös sárkány vezetésével és azok által a politikai szervezetek által, akik nem Istentől valók. Az ima és a Szentségek által megtaláljátok majd a szükséges erőt ahhoz, hogy ezeket a próbatételeket kiállhassátok. Mindezek az események előre meg voltak jövendölve, és meg is kell történniük, hogy végre a gonoszt ki lehessen irtani, a világból. Ezért fontos, hogy a világ megtisztítása és a büntetések sorozata megtörténjen, mert csak ezután lesz felkészülve a világ az új Paradicsomra.
 
 
Hívásomat, sohase hagyjátok figyelmen kívül. Csak akkor fogjátok biztosan tudni, hogy valóban Én vagyok az, aki hozzátok szólok, amikor látni fogjátok, hogy azok a jövendölések, amelyeket kiválasztott hírnökeim nyilvánítottak ki, elkezdenek beteljesedni.
 
 

A ti Isteni Megváltótok

 
 

Jézus Krisztus

 

Az Én Új Királyságomban nagy bőséggel lesztek elhalmozva, és nem lesz szükségetek semmire sem

 

2012. május 13., vasárnap, 16:00

Drága szeretett leányom, itt az ideje megérteni: üzeneteim nem azért vannak, hogy félelmet keltsenek.

Ezek azért vannak, hogy szeretetet hozzanak. Ezeket felhasználva el lehet mondani azoknak, akik bűnt követnek el vagy rosszat tesznek, hogy Szememben megmenthetik magukat, vagy Számomra örökre elvesznek.

Miért ne mondanám el az igazságot az emberiségnek?

Tudom, hogy te, leányom, mint ezen Isteni Üzenetek címzettje, időről időre megterhelve érzed magad.

Hát nem elmondtam már nektek, hogy egy csodálatos Új Béke Korszak vár mindazokra, akik szeretnek Engem?

Mi az, amitől félni kellene?

Ez a jövőtök aggodalma lenne, aggodalom családjaitokért, vagy, mert nincs tudomásotok arról, ami előtettek áll? Ha ez így van, akkor tudnotok kell a következőket:

Én, szeretlek mindnyájatokat. Azt akarom, hogy Isten valamennyi gyermeke egy Szent Családdá egyesüljön, szeretetben.

Ezért van az, amiért most a kellő időben veletek kommunikálok, hogy mindnyájatokat közelebb vonzzam Magamhoz.

Annak érdekében, hogy mindnyájan visszaforduljatok, és hogy megnyissátok szíveteket a szeretetre, amelyet Én minden egyes lélek iránt érzek ezen a Földön, figyelmeztetnem kell az emberiséget azokra a veszélyekre, amelyekkel szembesülnek.

Ha Én nem úgy szeretnélek benneteket, amint teszem, nem figyelmeztetnélek benneteket.

Szeretetem oly erőteljes, hogy az minden emberi lény számára ismeretlen. Mert közületek senkinek sincs képessége arra, hogy érezze azt a szeretetet, amelyet irántatok érzek.

Szeretetem azt jelenti, hogy Én nem akarom, hogy Isten gyermekei szenvedjenek.

Elviszlek mindnyájatokat, azokat, akik a Nagyfigyelmeztetés után látni akarják az igazságot, és megmutatom majd nektek azt a szeretetet, amelyet érzek.

Nektek és mindazoknak, akik szellemben, testben és lélekben Hozzám tartoznak, a legcsodálatosabb ajándékot fogják adni, amely számotokra felfoghatatlan.

Új Paradicsom és Föld vár benneteket, amelyre talán elképzelésetek szerint vágyakoztok, ennek az elképzelésnek azonban nem lesz jelentősége, amikor meglátjátok azt a Királyságot, melyet számotokra készítettek.

Gyermekeim, már előre örülhettek sok mindennek, ami rátok fog várni. A félelemre nincs szükség.

Ehelyett azt vegyétek fontolóra, hogy az örök életet adják majd nektek.

Nagy bőséggel lesztek elhalmozva, és nem lesz semmire sem szükségetek.

A színek, az illatok, a szeretet, amelyet azok iránt fogtok érezni, akik benneteket körülvesznek, a béke a családotokon belül, a félelemtől való felszabadulás, Isten szeretetével telített lelketek, és tökéletes testetek – miért is ne tudnátok Királyságomra vágyakozni?

Az Én Királyságom lesz a ti új otthonotok, amikor az Ég és a Föld eggyé olvad, és a halottak, akik Megváltójuknak fogadtak el Engem, fel fognak támadni, hogy szeretetben és boldogságban egyesüljenek családjaikkal, testvéreikkel.

A megkönnyebbülés, amelyet érezni fogtok – amikor a bűnös világ, amelyben most éltek többé már nem fog létezni – örömet, nyugalmat és elégedettséget fog hozni.

Nem lesz többé gond, félelem, aggodalom, és bűn sem.

Nektek még akkor is lesz szabad akaratotok, de az már más lesz. Ti teljes egységben fogtok élni Velem, Atyám Szent Isteni Akaratának megfelelően. Ő türelmesen várt erre a pillanatra.

Én türelmesen készítem fel Isten minden gyermekét, hogy egyetlen lélek se vesszen el.

Nos, szeretet leányom, nem kell félned.

A szenvedés nem fog sokáig tartani. Ennek helyébe az az otthon fog kerülni, amelyhez Isten minden gyermeke tartozik.

Ez az Én ígéretem mindnyájatok számára. Ne érezzetek szomorúságot, félelmet, vagy aggodalmat, mert ez teljesen felesleges.

Egyszerűen, tanuljatok meg jobban szeretni Engem. Minél jobban szerettek, annál jobban fogtok bízni Bennem.

Csak ekkor fog a félelem elhagyni benneteket.

Csak ekkor lesztek igazán szabadok.

Szeretlek mindnyájatokat. Ezt soha ne feledjétek, különösen akkor nem, amikor talán a jövőtök felől aggódtok.

Szerető Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus

 

Az Én Igém a vég. Az Én Igém végleges. Nem létezhet más Ige.


2013. május 13. hétfő 16:38

Drága szeretett leányom, az Én maradék hadseregem nagyon gyorsan meg fog növekedni ebben az időben, és ötvennyolc nemzetben el fog el terjedni. Vezetők is lesznek köztetek, és nektek egyesülnötök kell bárhol is vagytok azáltal, hogy „Jézus az Emberiségért” imacsoportokat hoztok létre.

Először azokat tereljétek nyájatokba, akik követnek Engem és aztán azokat indítsátok el, akik mindenféle más tant követnek. Én sohasem kedveznék egy léleknek sem egy másikkal szemben. Azt szeretném, hogy ezt mondjátok el mindazoknak, akik nem hisznek Bennem, és Én megígérem nekik, hogy a Nagyfigyelmeztetés során az Igazság meg lesz mutatva számukra. Nehéznek fogják találni, hogy megtagadjanak Engem, mert Én oly módon fogom elárasztani majd a lelküket, hogy az meg fogja őket lepni, és sokkolni fogja őket. Szentlelkem le fog ereszkedni minden olyan nemzetre, ahol Imacsoportjaim létesültek.

Meg fogom sokasítani a csodák számát, melyeknek tanúi voltatok ott, ahol meggyógyítottam a szerencsétlen emberek elméjét, lelkét és testét és a köztetek lévő betegeket. Jelenlétem miatt fel fogtok Engem ismerni, melyet azokba fogok becsepegtetni, akik a pártfogásomat kérik. Ti valóban áldottak vagytok – ti, e generáció gyermekei, kik oly nagy számban lettetek kiválasztva, hogy Királyságomban az örök életnek örvendjetek, melynek soha nincs vége. Le fogjátok győzni a halált. A gonosz fel lesz falva kitartásotok ereje által, és a bűn többé már nem fog kárt tenni a lelketekben.

Gyermekeim, itt még sok a tennivaló. Engedjétek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket a Keresztes Imahadjáratom imái által, mivel azok megnyitják majd a szemeteket az Igazságra. Mihelyt képesek vagytok már látni az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács: amikor gorombán visszautasítanak benneteket, miközben az Igazságot mondjátok, csendben kell maradnotok. Imádkozzatok, hogy azok a lelkek szintén megkapják a kegyelmet, mely segít nekik abban, hogy elfogadják az Igazság Könyvét.

Az Én Igém a vég. Az Én Igém végleges. Nem létezhet más Ige. Senki nincs felhatalmazva arra, bárki is legyen az, hogy az Én Nevemben beszéljen 2010 novemberétől, azóta, hogy ez a küldetés elkezdődött, mert ők nem Tőlem jönnek. Azok a próféták, akik az előtt jöttek, és akik szintén az Én Nevemben beszélnek, áldottak, és Én továbbra is védelmezni fogom őket. Hangom ezeken az üzeneteken keresztül szól a világhoz. Szeretett Édesanyám, a Szeplőtelen Szűz Mária is beszél a látnokaihoz, és Én Küldetését újból megáldottam.

Tudnotok kell, hogy a Sátán hadseregéhez számos hamis próféta tartozik, akik édeskés hangon beszélnek. Nyugtatgató, szerető és álcázott üres ígéretekkel, ők pontosan az ellenkezőjét fogják mondani annak, mint amit Én mondok nektek. Tudnotok kell, hogy egyedül csak az Én Hangom fogja mondani nektek az Igazságot. Csak egyedül az Én hangom fogja elmondani nektek az eljövendő eseményeket, amelyek valóban bekövetkeznek. Senki másnak nem lehet megadni és nem is lesz megadva az a jogosultság, hogy az Én – Jézus Krisztus – képviseletemben, vagy szeretett Atyám képviseletében beszéljen.

Vigasztalódjatok ezen kinyilatkoztatással és ismerjétek fel, hogy egyedül csak a Szentháromság beszél ilyen tűzzel, Aki elnyeli a lelkeket, akikben nincs büszkeség, és tele vannak Irántam való alázatos szeretettel.

Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ; Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Az ég három napig el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt

2014. május 13. kedd, 8:50

Drága szeretett leányom, a legnagyobb öröm Számomra látni szeretett követőimet, akik válaszoltak a Hívásomra, hogy imádkozzák a Keresztes Imahadjárat Imáit, amelyek a Szentlélek Ereje által a lelkek milliárdjait fogják megmenteni.

Én a Keresztes Imahadjárat Imáit arra fogom felhasználni, hogy megújítsam és megtisztítsam az emberek lelkét, egy időben azzal, amikor a Föld arculatát is megújítom. A nagy megújuláskor minden egyazon időben fog befejeződni, hogy a világ készen álljon és méltó legyen az Én, Jézus Krisztus, visszatérő Megváltó fogdására.

Csakúgy, mint amikor a nemzetek a fejedelmiségeket fogadják, sok előkészületre lesz szükség mielőtt a király a lábát a földjeikre tenné. Ti soha nem engednétek meg egy királynak, hogy akkor érkezzen látogatóba, amikor mindenhol rendetlenség, rongálódás van, vagy amikor az utcák piszkosak. Ezért eme országok képviselői gondoskodni fognak arról, hogy megfelelően legyenek felöltözve, és kellőképpen felkészülve, hogy méltóképpen fogadhassák a látogató előkelőséget. Ők nagy gondot fognak fordítani egy nagy fogadás előkészítésére, és képviselőket fognak választani, akiket méltónak tartanak arra, hogy üdvözöljék a látogatóba érkező királyt. Végül nagy ünnepséget fognak rendezni, hogy megünnepeljék a király érkezését, és azon a napon fel fognak sorakozni az utcákon, és dicshimnuszokat fognak énekelni. Ők kitüntetésekkel fogják elhalmozni a látgató fejedelmet és kíséretét. Így lesz az Úr Nagy Napján is, amikor Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök.

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni. Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt. De azután megannyi színben fog világítani, amilyet ember még soha nem látott. Én látható leszek minden korosztályú férfi, nő és gyermek számára, nagy lesz a megrázkódtatás, de ugyanakkor az izgalom is. Az emberek nem fognak hinni a szemüknek, és sokan elnémulnak – mások viszont a megkönnyebbüléstől és az örömtől könnyeket fognak ejteni. Sokan felkészületlenek lesznek, és annyira nyomasztónak fogják találni ezt az eseményt, hogy a szomorúság könnyeit fogják ontani, mert a szívükben már tudni fogják, hogy hogyan utasították el az igaz Messiást, és mennyire méltatlanok arra, hogy belépjenek Királyságomba. De ezeknek az embereknek Én a következőt mondom: Azon a Napon hívnotok kell Engem, és kérnetek kell, hogy bocsássak meg nektek. Akkor ti is Új Királyságomba lesztek gyűjtve

Arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy úgy készüljenek erre a Nagy Napra, mint egy király látogatására. Bízzatok Bennem, készítsétek fel a lelketeket, imádkozzatok minden lélek üdvösségéért és jöjjetek megfelelően felöltözve, készen, várakozással – úgy, ahogyan a mennyasszony várja a vőlegényt. Azon a napon, ti, Isten gyermekei, egyesülni fogtok Velem, akárcsak Atyámmal, Szent Egységben az új világ és az Új Korszak kezdetére, mely már a kezdetektől fogva meg volt ígérve nektek.

Legyetek békében. Szívetek szeretetével és egyszerűségével készüljetek erre a Nagy Napra. Ne féljetek attól a naptól. Üdvözöljétek azt. Még ha nagy sötétségben lennétek is, Én a Világosságomba viszlek benneteket. Mindössze annyit kell tennetek, hogy kitárjátok Felém karjaitokat, és Én pedig mint Enyéimet, meg foglak ölelni benneteket.

Jézusotok

2018.05.13. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás