Európai látnok által követvén

Fontos, hogy minden Keresztény éber maradjon a Sátán által kidolgozott azon tervekkel szemben, melyek segítségével ő fel akarja falni azok lelkét, akik szeretik és szolgálják Fiamat.

Fiam csak akkor tud igazán a lelkekben elmerülni, amikor azok megnyílnak Számára, de akikben nincs büszkeség, rosszindulat vagy önszeretet. De mihelyt Ő már teljesen a lélekben lakozik, sokan fogják érezni Jelenlétének Fényét azok, akikkel ezek a lelkek kapcsolatba kerülnek. Ők vonzani fognak másokat, hogy Fiam tanítványaivá váljanak. Ők ugyanakkor a gonosz célpontjaivá is válnak, aki elszántan fog harcolni azért, hogy elszakítsa őket Fiamtól. Amikor a gonosznak nem sikerül kísértésbe vinnie ezeket a lelkeket, akkor az ellenük folytatott küzdelme még hevesebbé válik, ezért ő másokat fog megfertőzni azért, hogy megtámadják, sértegessék és rágalmazzák ezeket a lelkeket.

Fontos, hogy minden Keresztény éber maradjon a Sátán által kidolgozott azon tervekkel szemben, melyek segítségével ő fel akarja falni azok lelkét, akik szeretik és szolgálják Fiamat. Ő sokkal jobban vágyik ezekre a lelkekre, mint bármelyik más lélekre, és nem fog addig nyugodni, amíg ezek a lelkek nem engednek kísértéseinek.Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a hitetekért, mert mindaz, ami kedves a szíveteknek, rétegről rétegre el lesz távolítva. Nektek úgy kell keresnetek a Kiengesztelődés Szentségét, mint még soha ezelőtt, mert nélküle képtelenek lesztek ellenállni annak a fertőzésnek, amelyet a Keresztényekre kényszerítenek ebben az időben.

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik. Jöjjetek, és kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy imádkozzak mindnyájatokért, hogy így továbbra is hűségesek maradhassatok az Igazsághoz; és hogy az alábbi imádságot imádkozván, megvédjétek a hiteteket.

A Keresztes Imahadjárat 151. imája: A hit megvédéséért

Ó, Istennek Anyja, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Isten Igaz Szavához. Készíts fel bennünket, hogy védjük meg a Hitet, támogassuk az Igazságot, és utasítsuk el az eretnekséget.

Védd meg minden gyermekedet a szükség ezen idején, és adj mindnyájunk számára Kegyelmeket, hogy bátrak legyünk, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy utasítsuk el az Igazságot, és tagadjuk meg Fiadat.

Imádkozz, Istennek Szent Anyja, hogy megadassék nekünk azon Isteni Beavatkozás, hogy Isten Szent Igéje szerinti Keresztények maradjunk. Ámen.

Ti mindnyájan nagy bátorsággal lesztek megáldva, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját imádkozzátok. Menjetek békével, gyermekeim, hogy szeressétek és szolgáljátok Fiamat, Jézus Krisztust.

2018.05.22. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Újabb jövendölés: A nyár folyamán árvíz lesz Franciaországban…

 

 
2011. május 22. vasárnap, 14.30
 
Szeretett leányom, most teljesedett be az a jövendölés, amit 2011. március 18 – án adtam neked, és ami arról szólt, hogy a májusi hónap folyamán vulkánkitörés lesz Izlandon.
Lehet, hogy csodálkozol azon, hogy miért sokkolt ez téged, amikor megtörtént, pedig megjövendöltem neked. Tehát elmagyarázom.
Habár a legtöbb kétséged abban volt, hogy valódiak az általam kapott közlések, mégis attól féltél, hogy a jövendöléseket nem helyesen ismered fel. Most bizalommal kell felemelkedned és meg kell engedd nekem, hogy eloszlassam félelmeid. Itt az ideje, hogy cselekedj és minden vonakodás nélkül kinyilatkoztasd azokat az eseményeket, amelyeket megjövendöltem neked. Miközben ezt teszed, egyre több ember fogja felfogni azt, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki figyelemre szólít fel, ami azért fontos, hogy segítsetek a lelkek megmentésében.
 
Amikor ezek a jövendölések valóra válnak, követőim szívében már kevesebb kétségek lesznek a hitelességükre való tekintettel. A megkeményedett lelkek, akik a hitet elutasítják, és akik mindig egy logikus feleletet adnak, amikor az Igazságnak tanúivá válnak, mégsem lesznek erről meggyőződve.
 
Árvíz Franciaországban és kánikula Törökországban…
Hallgass most meg Engem. Ezen a nyáron Dél-Franciaországban árvíz lesz. Törökországban egy nagy hőhullám (kánikula) fog bekövetkezni. Más természeti események is lesznek, amelyek összezavarják az embereket, beleértve egy földrengést is Angliában (de ez nem most rögtön fog megtörténni). Egyes események más Európai országokra fognak kiterjedni. Várható a Földközi-tenger szintjének a megemelkedése is, ami mindenkit sokkolni fog. Földrengések lesznek érezhetőek Norvégiában és Dél-Amerikában is. Leányom, még más eseményeket is ki fogok neked nyilatkoztatni, de csak egy okkal teszem ezt: hogy ezáltal megtérjenek gyermekeim. Örömet fog Nekem hozni az, ha elfogadják azt a tényt, hogy Én általad hozzájuk szólok. Nem akarom megijeszteni gyermekeimet, de ezek az események a világban továbbra is fokozódni fognak, amelyek az elkövetkezendő nagy büntetésnek csak egy része. Ezek elengedhetetlenek a csaló elleni harcban.
 
Imádkozzatok most gyermekeim, hogy meggyengüljenek, vagy elmaradjanak ezek az események, mert az ima különös erővel bír, hiszen ez a megbocsájtás eszköze.
Most eredj békével. Ne félj nyilvánosságra hozni ezeket a jövendöléseket, mert be fognak teljesedni.
 
Megváltótok,
 

Jézus Krisztus

Az Én Könyvem, az Igazság könyve, mint egy láng, gyorsan fog elterjedni az egész világon

 

2012. május 22. kedd, 15:20

 Drága szeretett leányom, ebben a Szent Küldetésben a következő szakasz most van kibontakozóban.

Az Én Könyvem, az Igazság könyve, mint egy láng, gyorsan fog elterjedni az egész világon.

A megtérés gyorsan fog bekövetkezni, és Szent Szavamat minden nyelven meghallják majd.

Isten minden gyermeke pedig terjeszteni fogja üzeneteimet, és a Szentlélek tölti majd el őket.

Ajkuk az Igazságot fogják közölni, és mindenki nyelveken fog prófétálni, hogy az Igazság gyorsan hallható legyen.

Isten azon gyermekeinek szomjúsága, kik lelkük üressége miatt zavart tudatállapotban kóborolnak, csillapítva lesz.

A Jelenlétem iránti kínzó éhségérzet akkor lesz kielégítve, amikor elhozom a lelkeknek a táplálékot, amelyre kétségbeejtően szűkségük van.

Amikor ez megtörténik, nagyon kevés lélek lesz a világon, aki nem lesz tudatában Nagy Irgalmasságomnak.

Vegyétek Ajándékomat, Szent Szavamat, Könyvemet, az Igazság Könyvét, és faljátok azokat. Mert ezek nélkül ti olyanok lesztek, mint a test, lélek nélkül.

Ha majd nyelitek Bölcsességem Szavait, akkor ti újra egészségesek lesztek.

Amikor újra egészségesek lesztek, akkor készen fogtok állni arra, hogy Velem jöjjetek a Béke Új Korszakába, a Földön.

Várakozzatok most, szeretett követőim, mert az Én Írott Szavam hamarosan veletek lesz, és ti örvendezni fogtok szeretettel és békével a lelketekben.

Induljatok mindnyájan, Követőim.

Tegyétek lehetővé, hogy ti, szeretteitek és minden követőm az Én Nevemben prófétálhassatok.

Járjatok Velem, miközben Én, elvezetlek benneteket az Örök Életre.

 

Szeretett Jézusotok,
Az emberiség Megváltója

 

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

Üdvösség Anyja: Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a Hitetekért (&151.)

 

2014. május 22. csütörtök, 15:26

Drága gyermekeim, a szenvedés, amelyet Fiam az ember bűne miatt elvisel, mérhetetlen ebben az időben. Az Ellene és a legszentebb Szava – ahogyan azt a Legszentebb Biblia tartalmazza – elleni gyűlölet sok ember szívében megmutatkozik, és ez magába foglalja a hamis vallásokat, ahol a Szentháromság Egy Istent nem ismerik el, valamint azokat, akik Kereszténynek vallják magukat.

Minden elkövetett bűn fájdalmat okoz Fiamnak, és minden halálos bűnt a Testére mért brutális ökölcsapásként érez. Az eretnekség minden elkövetett cselekedete olyan, mint egy újabb tüske elsüllyesztve a szenvedés Koronájába, amelyet már elviselt. Ahogy Fiam szenvedése nő, egy olyan időszakban, amikor minden Isten ellen elkövetett bűnt tagadnak, úgy fog növekedni az igazi Keresztények szenvedése is.

Bár a szenvedés egy szörnyű dolog, és bár azok szenvedése, akik az Ő Szent Igéjét megvédik, elviselhetetlen, mégis ez az útja annak, hogy még bensőségesebb kapcsolatba kerüljenek Fiammal. Amikor a szenvedést úgy fogadjátok, mint egy áldást, és azt nem átoknak tekintitek, akkor meg fogjátok érteni, hogy hogyan használja fel azt Fiam a gonosz legyőzésére. Ha elfogadjátok a zaklatás és a gúnyolódás fájdalmát, amire mindig számíthattok, amikor Fiammal egységben jártok, akkor sok Kegyelem adatik nektek. Ezek a fájdalmak nemcsak, hogy erősebbé tesznek benneteket, hanem Fiam még a mások iránti Együttérzését is fel fogja tárni nektek, akikről le tudja mosni a bűnt a Számára hozott áldozatotoknak köszönhetően.

Oly sok ember nem ismeri azt fel, hogy amikor sikerül egy szorosabb kapcsolatba kerülni Fiammal, és amikor Ő bizonyos lelkekben ott lakik, akkor ez mindig szenvedést eredményez azok számára, akik magukra veszik a Keresztjét. Fiam csak akkor tud igazán a lelkekben elmerülni, amikor azok megnyílnak Számára, de akikben nincs büszkeség, rosszindulat vagy önszeretet. De mihelyt Ő már teljesen a lélekben lakozik, sokan fogják érezni Jelenlétének Fényét azok, akikkel ezek a lelkek kapcsolatba kerülnek. Ők vonzani fognak másokat, hogy Fiam tanítványaivá váljanak. Ők ugyanakkor a gonosz célpontjaivá is válnak, aki elszántan fog harcolni azért, hogy elszakítsa őket Fiamtól. Amikor a gonosznak nem sikerül kísértésbe vinnie ezeket a lelkeket, akkor az ellenük folytatott küzdelme még hevesebbé válik, ezért ő másokat fog megfertőzni azért, hogy megtámadják, sértegessék és rágalmazzák ezeket a lelkeket.

Fontos, hogy minden Keresztény éber maradjon a Sátán által kidolgozott azon tervekkel szemben, melyek segítségével ő fel akarja falni azok lelkét, akik szeretik és szolgálják Fiamat. Ő sokkal jobban vágyik ezekre a lelkekre, mint bármelyik más lélekre, és nem fog addig nyugodni, amíg ezek a lelkek nem engednek kísértéseinek.

Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a hitetekért, mert mindaz, ami kedves a szíveteknek, rétegről rétegre el lesz távolítva. Nektek úgy kell keresnetek a Kiengesztelődés Szentségét, mint még soha ezelőtt, mert nélküle képtelenek lesztek ellenállni annak a fertőzésnek, amelyet a Keresztényekre kényszerítenek ebben az időben.

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik. Jöjjetek, és kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy imádkozzak mindnyájatokért, hogy így továbbra is hűségesek maradhassatok az Igazsághoz; és hogy az alábbi imádságot imádkozván, megvédjétek a hiteteket.

A Keresztes Imahadjárat 151. imája: A hit megvédéséért

Ó, Istennek Anyja, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Isten Igaz Szavához. Készíts fel bennünket, hogy védjük meg a Hitet, támogassuk az Igazságot, és utasítsuk el az eretnekséget.

Védd meg minden gyermekedet a szükség ezen idején, és adj mindnyájunk számára Kegyelmeket, hogy bátrak legyünk, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy utasítsuk el az Igazságot, és tagadjuk meg Fiadat.

Imádkozz, Istennek Szent Anyja, hogy megadassék nekünk azon Isteni Beavatkozás, hogy Isten Szent Igéje szerinti Keresztények maradjunk. Ámen.

Ti mindnyájan nagy bátorsággal lesztek megáldva, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját imádkozzátok. Menjetek békével, gyermekeim, hogy szeressétek és szolgáljátok Fiamat, Jézus Krisztust.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

2018.05.22. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás