Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A bűn mindig bűn lesz, nem számít, hogyan igazoljátok

 
 
2011. május 29. vasárnap; 17:30
 
Drága, szeretett gyermekem, mennyire sírok valamennyi vétkező Gyermekemért, mert nem értik meg Tanításaimat. Sokan közülük nincsenek tudatában, hogy megbántanak Engem, mert vagy sosem tanították őket az igazságra, vagy úgy döntöttek, megvédik bűneiket. Sokan azok közül, akik vétkeznek, próbálják igazolni saját tettüket, mert másokra hallgatva – mintegy bűneik igazolásaként-, azok toleranciájára (megértésére) támaszkodnak.  A bűn mindig bűn lesz az Én Atyám szemében, nem számít, mennyire apró (kicsiny) az a bűn. Sokan azok közül, akik súlyos bűnt követnek el, valahogyan mindig megvédik „jogukat a vétkezéshez”, azáltal, hogy vakká válnak a gonoszságra, mely bűnüket megtestesíti.
 
Gyermekeim szerencsések, mert megbocsájtom vétkeiket
 
Ha  Gyermekeim az egész világon ismernék Irgalmasságom, akkor felismernék, mennyire szerencsések, hogy a megbocsájtás ezen nagyszerű ajándékát kínálom nekik ebben az életükben.  Ha nem kérik rendszeresen a megbocsájtást, akkor bűneik a vétkezés folytatásához vezetik őket újra és újra. Minél többet vétkeznek, annál távolabb kerülnek Tőlem, és annál nehezebb lesz visszatérniük Hozzám.
 
Figyeljetek Rám. Irgalmasságom mindannyiatoké, hogy éljetek vele. Fogadjátok azt el most Tőlem. Ne engedjétek, hogy a világ csapdába csaljon, hogy a bűn kísértésének áldozataivá váljatok. Ha vétkeztek, csapdába estek, és nem fogjátok tudni, hogyan szabaduljatok. A bűn legbelül, lelketek mélyén kelt bennetek rossz érzést.
 
A tolerancia divatos napjainkban
 
Oly sok Gyermekem hirdeti fennhangon a „társadalmi tolerancia” szükségét.  A tágan értelmezett tolerancia divatos napjainkban. Még a legsúlyosabb bűnök kiforgatására is használható. A tolerancia úgy van ügyesen formálva, hogy valamennyi, a mai világban az ember által ismert bűnt védelmezze. Mindenki követeli jogát a toleranciához. Nem számít milyen bűn, a legtöbb esetben, úgy mutatják be, mint polgári jogot. Nem számít, hogyan mutatnak be „igaznak, jogosnak” egy bűnt, mindig tévedni fognak. Itt az idő, hogy az ember szembesüljön az igazsággal; hogy ismét felelősségteljes legyen; hogy elfogadja, hogy a bűnös cselekedetek – melyekben részt vesz -, azok erkölcsileg helytelenek; hogy a hozzá közelállókat, köztük az anyaméhben lévő gyermekeket egyenjogúakként kezelje, minden tekintetben.
 
Imádkozzatok erősen a kegyelmekért, hogy az igazságot olyannak lássátok, amilyen az valójában, és ne egy manipulált, feljavított változatként, amelyről úgy döntötök, hogy abban hisztek, mert az felel meg önös céljaitoknak. Csak egyetlen Igazság létezik. Szívetekben mindannyian ismeritek a különbséget jó és rossz között. Fogadjátok ezt el most, ha azt akarjátok, hogy megmentselek benneteket a pokol tüzétől.
 

Megváltótok, Jézus Krisztus

Az imák el tudják hárítani azokat a rémtetteket, amelyeket az atombombák sürgős bevetésére terveznek  

 

 

 

 

2012. május 29. kedd, 17:42

Drága szeretett leányom, prófétáim, hírnökeim és minden igaz látnokom a világban, lélekben egyesülnek ebben az időben, hogy Szent Szavamat hirdessék.

Azok, akiket a nehéz küldetésre választottak, hogy minden ember lelke számára biztosítsák a felkészülést Második Eljövetelemre, jelenleg utasításokat kapnak, hogy felszólítsák a világot.

Ők hamarosan sürgős imára lesznek ösztönözve, hogy segítsenek azoknak, akik az eljövendő háborúkban szenvedni fognak.

A háborúk kitörésének ideje közel van, és sok ártatlan lélek lesz áldozata ezeknek az Isten gyermekei ellen elkövetett gyűlölettel telt rémtetteknek.

Sokan különböző irányba fognak elszakadni egymástól ezekben a háborúkban, és Közel Keleten nagy zűrzavar fog keletkezni.

Nagyon sok kisebb háború fog kiterjedni.

Először sok szárnyra oszlanak, majd egy kisebb számú szárnyba olvadnak.

Aztán a nagyobb hadseregek sok nemzetet maguk után vonnak, melyek belekeverednek.

Mennyire folynak könnyeim ezen szörnyű gonoszságok felett, amelyeket a Sátán hatására irányítanak, aki a lehető legtöbb embert akarja megölni, és ezt a lehető leggyorsabban.

Imádkozzatok e háborúk enyhüléséért.

Imádkozzatok, hogy Isten gyermekei imáik által elkerüljék a rémtetteket, amelyeket az atombombák bevetésére terveznek.

Drága leányom, a sátán mindent meg fog tenni ebben az időben hatalmánál fogva, hogy arra bátorítsa a Katolikus Egyházat, hogy elítéljenek téged, és hogy ezeket az üzeneteket eretnekségként tüntessék fel.

Neked figyelmen kívül kell hagynod ezeket a támadásokat. Mindazoknak, akik követik tanításaimat, csak arra van szükségük, hogy a szívüket kövessék, mert ők könnyűnek fogják találni, hogy felismerjék az igazságot.

Ha prófétáimnak nem adattak volna égi kegyelmek, hogy az ilyen üldöztetésnek ellenállhassanak, akkor Szent Szavamat, Utasításaimat arra vonatkozólag, hogy Isten minden gyermeke felkészülhessen Második Eljövetelemre, nem hallották volna meg.

Ha nem lenne Isten minden prófétája és hírnöke makacsul kitartó már az idők kezdete óta, akkor Isten gyermekei tudatlanok maradnának.

Amikor ismereteket adnak nektek, drága követőim, akkor már nem kell félnetek, mert ti az Örök Élethez vezető ösvényt követitek. Minden más ösvény, a dicsőségtől függetlenül értéktelen, azok csak kísértések, amelyek a világi csapdák felé húznak benneteket, és nem Hozzám fognak vezetni titeket.

Mert ha a Szent Eukarisztiámról elkezdenek a hazugságok kialakulni, és amikor kialakulnak, akkor legyetek bátrak, és távolodjatok el.

 Imádkozzatok az erőért, az elszántságért és a bátorságért, hogy követhessetek Engem az Üdvösséghez vezető végső Ösvényen.

 

 

 

Szeretett Jézusotok

Isten, az Atya: Ütést fogok mérni minden nemzetre a meggyilkolt ártatlanok számarányának megfelelően

 

2013. május 29. szerda 22:50

Drága leányom, Én vagyok a Kezdet és a Vég. Én vagyok a Teremtője mindannak, ami van, és ami lesz. Én vagyok az élet és a halál Ura. Senkinek sincs joga beavatkozni az életbe vagy a halálba, mivel egyedül csak Én, a ti Mindenható Atyátok vagyok az, aki mindkét esetben beavatkozhat.
Amikor az ember elkezdi hinni, hogy ő éppolyan jó, vagy talán még jobb, mint Én, akkor megpróbál utánozni Engem. Amikor az ember át akarja venni az irányítást Teremtésem fölött, akkor őt erre a Sátán kísérti, hogy vétkezzen. Amikor a büszkeség bűne ilyen mértékben fertőzi meg a lelket, akkor az ember szembeszáll Velem, elpusztítván az életet a Földön.
Miért akarná ezt tenni az ember? Ő, amikor elveszi az anyaméhben lévő gyermek életét, hatalmat akar szerezni magának a fölött, amit Én önként adtam. Amikor az ember ellenőrizni akarja a népességet, akkor el fogja pusztítani az életet a születés előtt, és megöli azokat, akiről úgy véli, hogy nem szabad tovább élniük.
Létezik egy bizonyos csoport által készített terv, leányom, hogy tönkretegye a világnépesség növekedését, és mindezt az abortusz gonoszságának beiktatása által. Az abortusz növekedése és annak világszerte történő gyors bevezetése, nem véletlen. Ez minden nemzetben egyre csak terjed. Azok a nemzetek, akik az abortuszt ellenzik, félre lesznek állítva a tízszarvú fenevad által, és kényszerítve lesznek, hogy ezt a förtelmes (tettet) bevezessék.
Kezem által súlyos büntetést fogok kiszabni azokra a nemzetekre, akik az abortuszt bevezették. Látni fogjátok, hogy ez megtörténik, amint az ilyen törvényeket bevezetik, és a kimért büntetések által is. Tudni fogjátok, hogy az Én Kezem az, amely lesújtott az ilyen gonoszságra. Azoknak, akik azt gondolják, hogy joguk van elvenni az életet, tudniuk kell, hogy ez a jog nem létezik. Vegyétek el az életet, és akkor nem lesz életetek. Nem lesz Örök Életetek, ha részt vesztek bármilyen tevékenységben, amely ilyen gonosz törvényeket léptet életbe. Ugyanez a büntetés lesz kiszabva azokra is, akik igazolni merik az eutanáziát.
Irgalmam bőséges, és meg fogok bocsátani azoknak, akik nem értik a jó és a rossz közötti különbséget. De amikor tudatosan vesztek részt egy világméretű tervben, hogy egy bizonyos sátáni csoport részeseiként életet pusztítsatok, akkor elkárhoztok. A jövőtök megpecsételtetett a fenevadnak tett ígéretetek által, és rövidesen szövetségesei lesztek az Antikrisztusnak.
Azáltal, hogy elveszitek az ártatlanok életét és erőszakkal léptetitek életbe az ilyen törvényeket, akkor nyíltan szembeszálltok az egyik legfontosabb Parancsommal, hogy „Ne ölj!” Ha egy ilyen világméretű népirtást terveztek, akkor a gonosz munkáját végzitek, és ezért Én el foglak pusztítani benneteket.
Először figyelmeztetéseket adok nektek, s aztán, ha ezek a gonosz törvények nem kerülnek korlátozásra, nem hagytok más választást Számomra. A Föld olyan erővel fog rázkódni, hogy el fog nyelni benneteket. Ütést fogok mérni minden nemzetre a meggyilkolt ártatlanok számarányának megfelelően.
Ha nem avatkoznék be, akkor a vadállat a nemzeteket nagyon hamar felfalná, és senki sem maradna belőle. Azt akarom, hogy tudjátok: a bűn olyan mértékben fertőzte meg a Földet, hogy már csak egy pislákoló Fény maradt belőle. Ez a Fény Isten Fénye, és ez jelen van Fiamban és az Ő Misztikus Testében. Bűneitek továbbra is ostorozzák Őt, és ez fokozódni fog egészen addig a szakaszig, amíg Egyházát keresztre nem feszítik. Amikor ez megtörténik, a sötétség leereszkedik, és eljön a vég.
Haragom elérte határát. Imáitok segíteni fognak enyhíteni néhány büntetést, melyeket erre a hálátlan világra és az ilyen gonosz bűnösökre fogok bocsátani, de nem mindenkire; mert ezeknek a büntetéseknek be kell következniük, megakadályozván, hogy ezek a tervek elpusztítsanak benneteket. Ha nem próbálnám megakadályozni az ilyenfajta utálatosságok terjedését, akkor később már lelkiismeretfurdalás sem lenne. Szégyen sem. Az a tény sem lenne tudatos, hogy az életet Én teremtem, a Legmagasságosabb Isten, és azt Én vehetem csak el, Szent Akaratomnak megfelelően. Senki másnak nincs hatalma arra, hogy hasonlóképpen cselekedjen.
Az évszázadok során Haragom megmutatta magát gyermekeimnek, de mostanáig ellen tudtatok állni a büntetéseknek, melyeket most azokra zúdítok, akik az abortusz cselekedetének bevezetéséért felelősek.

 

Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

Amikor egy ember elárul Engem, vétkezik Ellenem

 

2014. május 29. csütörtök, 00:45
Drága szeretett leányom, amikor Apostolaim oda jöttek Hozzám, a csalódottságtól könnyezve és sírva a miatt, hogy milyen kegyetlenül bántak velük az Én Nevemben, a következőket mondtam nekik:
Soha ne féljetek attól, amikor az Én Nevemben elutasítanak benneteket.
Soha ne ijedj meg a gonosz üvöltésétől, aki azoknak a száján keresztül ordít, akik őt szolgálják.
Soha ne féljetek, amikor az Én Nevemben felelősségre vonnak benneteket. De amikor azok, akik közel állnak hozzátok, elárulnak benneteket, tudnotok kell, hogy Én Vagyok az, akit Arcul ütöttek.
Amikor egy ember elárul Engem, vétkezik Ellenem; amikor pedig Isten prófétáit árulja el, akkor a Szentháromság Egy Istent árulja el, és ezért nagyon fog szenvedni.
Amikor a lelkek elutasítják a Szentháromság Egy Isten Beavatkozását – akik a legnagyobb Mennyei Hatalomnak állnak ellent -, akkor nekik lelkiismeretük nyugtalanságát kell elviselniük. Ez a nyugtalanság soha nem fogja elhagyni őket, hacsak nem békítik meg a lelküket Velem, Jézusukkal. Elutasítani Engem, amikor a lélek tudja, hogy Én Vagyok az, Jézus Krisztus, Aki beszél, sajnálatos dolog. De a Szentháromság Egy Istennel való dacolás, azáltal, hogy az ember akadályozza Isten Beavatkozását azon feladatában, hogy lelkeket mentsen, Atyám gyors büntetését fogja eredményezni.
Az ember kigúnyolhatja, megkérdőjelezheti, és elemezheti Szavamat – ahogyan az most adatik –, de amikor bátorkodnak megpróbálni és akadályozzák azt – elárulván Bizalmamat -, hogy lelkeket mentsek és ellenszegülnek Irgalmamnak, akkor számukra nincs Kegyelem.
Jézusotok

2018.05.29. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás