Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Köszönetet mondok mindazoknak,  akik Szent Igéim terjesztésében segítenek

 
 
2011. május 25. csütörtök, 16:00
 
Most azért jövök, hogy bátorítsam mindazokat a követőimet,  akik felismerték valódi Hangomat és nagylelkűségük által, óriási munkájukkal válaszoltak. Mindazoknak köszönetet mondok,  akik önszántukból időt szánnak üzeneteimre, elősegítik és terjesztik azokat. Ti, értékes gyermekeim, ezekben az időkben,  nagy örömmel töltitek el bánatos Szívemet. Ti, gyermekeim, merészek és bátrak vagytok és el vagytok telve a Szentlélek ajándékával. Jóhiszeműségetek és időtök ajándéka. Számomra és hűséges szeretetetek az Igazság iránt, az Új Paradicsomban,  amelyet megígértem gyermekeimnek,  sok kegyelmet fog teremni.
 
Kezeteket fogom vezetni, ezalatt a Szent Munka alatt és érezni fogjátok szeretetemet. Sohase féljetek  hirdetni Igéimet,  mert azoknak,  akik ezeket az üzeneteket terjesztik  minden kis erőfeszítése meg lesz jutalmazva.
 
Menjetek most, értékes, jóhiszemű követőim. Terjesszétek Szent Igéimet és segítsétek azokat a testvéreiteket,  akiknek vezetésre van szükségük.
 
A ti szerető Megváltótok,
 
Jézus Krisztus
 
 
 

Figyelmeztető üzenet a világ vezetőinek

 

2011. május 25. csütörtök, 22:00  

Leányom,  forrongnak a világ országai a nyugtalanságtól és a gyűlölettől, amelyet az emberek egymás iránt mutatnak, és a bekövetkezendő természeti katasztrófák miatt is. A természet váratlanul kitör bilincseiből, figyelmen kívül hagyva az emberek arrogáns magabiztosságát,  hogy megmutassa nekik, hogy ők képtelenek mindent uralni.
Az embernek sok leckét kellett megtanulnia. A vezető beosztásban lévők állandó erőfeszítése,  hogy minél magasabb szintre kerüljenek, kihatással van az egyszerű emberre,  aki a kormány vezetőire kell, hogy hagyatkozzon, hogy azok törődjenek szükségleteivel. Abban az egyben mutatkozik meg  a valódi segítség, mert erre szüksége van az embernek,   hogy annak a bizonyos beosztásban levő vezetőnek, van –e  igaz szeretet szívében embertársai iránt. Sajnos,  a kapzsiság és a hatalomvágy azt mutatják,  hogy sok világvezetőnek valójában másak a szándékai.

Isten,  az Atya nem fogja tovább bűnös tetteiteket eltűrni…

Figyelmeztetésem ezeknek a vezetőknek, legyenek bárhol és bárkik a világban,  a következő: ha igazságtalanul fájdalmat és nélkülözést okoztok embertársaitoknak, akkor Atyám keze hamar le fog azokra az országokra és helységekre sújtani,  ahol éltek. Bűnös tetteiteket nem fogja tovább eltűrni. Rejtőzzetek el,  ha azt akarjátok,  de ennek semmi értelme. Romboló fegyvereitek meg lesznek semmisítve. Az a bánásmód, ahogyan embertársaitokkal bántok, olyan helyzetet fog teremteni, amiért Istennek az Örök Atyának felelni fogtok,  ha tetszik nektek, ha nem. Felelősségetek legyen erkölcsös, mert végül is cselekedeteitek után lesztek megítélve.
Vezessétek embertársaitokat szeretettel, méltósággal és tisztelettel, fizikai és erkölcsi jólétükre való tekintettel.  Ha elvonjátok embertársaitok vallási jogait,  vagy bármilyen diktatúra alá helyezitek őket, ami arra kényszeríti őket,  hogy a politikai egység nevében ne tudják vallásukat gyakorolni,  akkor ti el lesztek veszve. Nemcsak tetteitekért fogtok felelni, hanem az ítélet is szigorú lesz fölöttetek. Egyesek közületek,  akik embertársaiknak Isten, az Örök Atya nevében, hűséget esküdtek, mégis igazságtalan, új törvényeket vezetnek be, amelyek által megvonják jogaitokat,  hogy élelmiszerhez, vagy lakáshoz jussatok, vagy elveszik a vallási szabadságotokat, nekik Isten haragjával és lesújtó kezével kell szembe nézniük.
A világ most szenved, mert országaiban diktatúra uralkodik, és mégsem azokon a helyeken, ahol ti azt feltételeznétek, hogy ez a helyzet. A világ a pénzügyi nehézségek miatt is szenved, amely a kiszolgáltatottakat még gyengébbé teszi. Azt mondom most azoknak a vezetőknek,  akiknek még van egy kis keresztény együttérzésük: harcoljatok azért a jogért,  hogy engedjék, hogy tanításaim befolyásolhassák döntéseiteket,  amelyeknek közvetlen hatása lesz Gyermekeimre szerte a világon.
Mindazok,  akik hatalmuk erejével több országot elnyomnak azáltal, hogy az emberiséget ellenőrzés alatt tartják – ami nemzetről – nemzetre kihatással lesz, és ami nélkülözéshez vezet – , tudatában annak,  hogy cselekedeteik meg lesznek büntetve. Az Isten,  az Örök Atya eddig türelmes volt,  abban a reményben,  hogy fel fogjátok ismerni azt,  hogy milyen haszontalan úton jártok. Ehelyett törtettetek, mint egy Elit Csoport,  aki magát fontosabbnak tartja a többi emberi fajtánál. Figyelmeztetlek benneteket, cselekedeteitek katasztrófában fognak végződni. A gazdagságtól, az uralkodástól és a kapzsiságtól való függőségetek, nemcsak meztelenül és megsebzetten hagy majd hátra benneteket, hanem sokkal rosszabb állapotba fogtok kerülni azoknál,  akiket a hatalom visszaélésével meggyaláztatok.

 

Eljött a harc ideje,  hogy a világ megszabadulhasson a gonosztól és a sátán uralkodásától. Isten, az Örök Atya most azon van, hogy felébresszen benneteket, ezért eloldja a katasztrófák – a  temérdek földrengés, a cunamik és az árvizek – kötelékét. A világi és vallási vezetők megdöntésére, valamint az ellenőrző intézkedések, – beleértve a globális pénznem – bevezetésére irányuló összeesküvésetek, nem lesznek figyelmen kívül hagyva. Mivel ti,  tanúi vagytok (ezeknek) a most kibontakozó eseményeknek,  lehetetlen lesz számotokra ezeket figyelmen kívül hagyni. Ezek az események megtörik vak hatalomvágyatokat. Rá fogtok ébredni arra, hogy tévúton jártok. És amikor mindez megtörténik, én ott leszek és várni fogok. Rohanni fogtok Hozzám, de nemcsak azért,  hogy bocsánatot kérjetek, hanem,  hogy szeretetetekkel elégtételt adjatok Nekem. Ti pedig gyermekeim,  akiknek alapjában mély szeretet van szívében Irántam, legyetek az Én legnagyobb reménységem a gonosz és a világban most jelen levő igazságtalan politikai romlottság leküzdésében. Imádkozzatok azért a segítség kegyelemért,  hogy visszatérhessetek Hozzám.

Olyan klímakatasztrófák, aminek Noé napjai óta, senki sem volt még tanúja

Úgy, mint azt már megmondtam, a világ katasztrófáinak enyhítésében az ima fog segíteni, mert most olyan sorozatos katasztrófák lesznek a világon, amelyek az éghajlatváltozással hozhatók összefüggésbe,  és amiben az emberiségnek még nem volt része Noé napjai óta. A világ,  mint ahogyan ismeritek, szenvedni fog,  attól a sok és hirtelen eseménytől,  amelyek be fognak következni,  és ezek majd  káoszt és összezavarodottságot  fognak okozni.
Miért hagytátok,  hogy mindez megtörténjen? Azokhoz szólok, akiknek óriási politikai és pénzügyi befolyásuk van, és akiknek tudomásuk van arról, hogy mi történik a zárt ajtók mögött. Ez az utolsó esélyetek, – amelyet szeretetből és az emberek iránti együttérzésemből adok – arra, hogy megtérjetek és befejezzétek gonosz útjaitokat, amelyen jártok. Különben szembe kell néznetek a következményekkel.

  A ti Igazságos Bírótok, Jézus Krisztus,  az Irgalom Királya


Ezek az Üzenetek lesznek az utolsók, melyek a Nagy Nap előtt adatnak nektek, amikor Ítélni jövök

2013. május 25. szombat 21:49

Drága szeretett leányom, azon próféták fájdalma, akik előtted jöttek, sohasem volt igazán ismert. De az ő terhük nehéz volt. Ellentétben a látnokokkal, ők egyedül dolgoztak és az elfogadás minden formáját megtagadták tőlük.

A prófétákat gyűlölték, mert ők Isten Nevében prófétáltak, és mert azon jövőbeni tragédiákról beszéltek, melyek a bűn foltja miatt történnének az emberiséggel. Ők egy magányos és félelmetes életet éltek, és sokszor elestek a Küldetésük nehézsége miatt. Nehéz volt számukra megérteni a próféciákat, és sokan közülük nem ismerték a szavak értelmét, melyeket diktáltak nekik. Sokan bizonytalanok voltak abban, hogy ők tényleg próféták lennének, de Küldetésük gyümölcsei által, amikor láthatták Isten Szavának elterjedését, és tanúi lehettek a gyors megtéréseknek, akkor megértették.

Isten legtöbb prófétáját megvetették, kigúnyolták és eretneknek tartották. Sokakat a vadonba vetettek és gyötörték őket, mindezt azért, mert ők Isten által küldött hírnökök voltak.

A próféták egyedül csak Isten szeretete miatt voltak a világba küldve, hogy felkészítsék gyermekeit azokra az eseményekre, amelyeknek hatással kellett volna lenniük a lelkük üdvösségére. A próféták különböző küldetéseket kaptak.  Egyes esetekben ők azért voltak küldve, hogy figyelmeztessék az emberiséget az Atya iránti engedetlenség veszélyére. Mások azért voltak küldve, hogy figyelmeztessenek azokra a következményekre, amelyek az emberiséggel történnének, ha súlyos bűnbe esnének. Más esetekben azért voltak küldve, hogy felhívják az emberiség figyelmét azokra, akik üldöztetést okoznának az emberiségnek és megpróbálnák Isten Szavát megakadályozni, hogy táplálhassa gyermekeit. És aztán ott volt Keresztelő Szent János, aki azért küldetett, hogy felkészítse Isten gyermekeit a Messiás, Isten egyszülött Fia eljövetelére, aki pedig azért küldetett, hogy Isten Szemében megmentse őket. De ők nem hallgattak rá. A zsidók közül a legegyszerűbbek meghallgattak és elfogadtak Engem, Jézus Krisztust, az Emberfiát, de az akkori egyház legszentebb és legrangosabb szolgái nem voltak hajlandók elfogadni az Igazságot.

És most leányom, te elküldettél, hogy előkészítsd az utat Második Eljövetelemre, hogy üdvösséget hozzak a világnak, és így az Új Paradicsomomat megvalósíthassam. Ez meg volt jövendölve, de vajon meg fogják hallgatni? Sajnos, nem. Nem hajlandók elhinni, hogy a maga idejében, esetleg Atyám a világba küldheti az Ő utolsó prófétáját. Így cselekedvén, megtagadják Isten Szent Evangéliumát. Azt hiszik, hogy Második Eljövetelemre a messze távolban sem kerülhet sor. Ezt a hibát nem a Szentírásban való jártasságuk okozza, hanem a hibás emberi gondolkodásuk, mely szerint Ígéretemnek egyetlen arra vonatkozó részét sem tudják megérteni, hogy újból vissza fogok jönni.

A jövőtök Dicsőséges Öröksége, mely rátok vár, a tiétek. Minden egyes emberé, függetlenül attól, hogy mennyire megfeketedett vagy tiszta a lelketek, de nektek fel kell készülnötök és ébernek kell lennetek, mert ebben az időben a Pokol minden démona bekóborolja a földet és másokon keresztül próbálnak benneteket megállítani.  A Sátán nem akarja, hogy Atyám haza vigye gyermekeit az őket megillető Örökségükbe. Ő hazugságokat fog terjeszteni, zűrzavart fog okozni és meg fog zavarni benneteket. Az ő ravasz és álnok útjai agyafúrtak lesznek és mások lelkén keresztül fog munkálkodni, akik magukat nyitva hagyják az ilyen kísértésnek. Ezért az emberek nem fogják elhinni, hogy Isten ilyen módon valaha is küldene egy másik prófétát a világba. Erre nincs szükség, fogják mondani. Ehelyett félre fogják őket vezetni, hogy a hamis prófétákban higgyenek, és oly sokan vannak közülük – báránybőrbe bújt farkasok – kik azokhoz fognak vonzódni, akik mindazokat a dolgokat fogják mondani, amit ők hallani akarnak. Kitalált mesebeszédeket. Ezeket ügyesen álcázzák majd a szentbeszédekben, melyek rettenetes hazugságokat fognak rejteni, és amelyek megszentségtelenítik majd Szent Szavamat.

Te, leányom, az egyetlen leszel, aki ebben az időben Isten Igaz Szavát fogja mondani, hogy az hallható legyen az egész világ számára. Istennek vannak más prófétái is, de az ő küldetésük más. Tőled azt fogják kérni, hogy mond el az Igazságot, de az igazság éppúgy fog majd sokkolni, mint lelkeket menteni.

Azok, akik azt állítják, hogy ismernek Engem, nem gondolnak arra, hogy Atyám küldhet egy utolsó prófétát, hogy még Második Eljövetelem előtt a Szentlélek Ereje által felkészítsen benneteket? Nem ismeritek Őt? Nem tudjátok, hogy milyen nagy az Ő Szeretete? Nem ismeritek Együttérzésének nagyságát? Ha ismernétek, akkor hallgatnátok ezekre a Mennyei Üzenetekre. Ezek az Üzenetek lesznek az utolsók, melyek a Nagy Nap előtt adatnak nektek, amikor Ítélni jövök. Azoknak, akik az életüket Isten Igéje szerint élik, és nem ismerik ezeket az Üzeneteket, nincs mitől félniük. Azok, akik elfogadják ezeket az Üzeneteket és figyelmeztetéseket, és nem fogadnak el más tant, mint amit Én, Jézus Krisztus adtam a világnak, nincs mitől félniük, mert az Új Paradicsomom az övék lesz.

Azoktól, akik el fogják utasítani Irgalmasságom Kezét és elbarangolnak Tőlem, és akik a Sátánt tisztelve és annak minden üres ígéretét elfogadva, tönkreteszik a lelküket, ahelyett, hogy az ő Istenük és Teremtőjük ígéretét fogadnák el, meg lesz tagadva az örök élet, hacsak Irgalmamért nem könyörögnek.    

Még van idő arra, hogy megújítsátok az életeteket. Ez nagyon egyszerű. Gyertek Hozzám, és Én védelmezni foglak benneteket. Ezek a próféciák a jövőre vonatkoznak, és be fognak teljesedni.

Ha pedig mint ostobaságot elutasítjátok, akkor meg fogjátok bánni azt a napot, amikor hátat fordítottatok azon Igazságnak, mely mint Isten értékes gyermekeinek volt megígérve.

Jézusotok

2018.05.25. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Ha az imádkozás nehezetekre esik…

2011. május 24. kedd, 18:00
Szeretett leányom, ma boldog vagyok,  hogy ez a sok munka el lett végezve, mert munkád által Szent Igéimet hirdeted. Nem szabad arra gondolnod,  hogy nem teszel eleget ennek a munkának, csak azért, mert egy csomó ember visszautasítja ezeket az üzeneteket. Azok, gyermekeim,  akik most nem fogadják el Igéimet,  majd idővel meg fogják ezt tenni. Akkor éhezni fognak arra,  hogy meghallhassák Hangomat.
Most csak Rám koncentrálj. Ne hagyd,  hogy félrevezessenek téged azok,  akik gúnyt űznek ezekből az üzenetekből. Sohase légy bátortalan,  mert azok, akik most meghallgatják Igéimet Irántam való szeretetből valóban terjeszteni fogják az Igazságot másoknak is.
A megtérés egy nagy kihívás, egy olyan világban, ahol vakok az emberek az Örök Élet Igazságával szemben. Fontos a kitartás,  mert a Szentlélek segítségével,  akinek az ereje most mindenütt a világban megtalálható, vissza fognak térni gyermekeim Hozzám. De nem mind.  Azoknak, akik a mesterséges kényelmet előnyben részesítik, amit a csaló ajánl fel nekik,  azt mondom,  hogy nekik nagyon nehéz lesz  feladni ezt az életet, amit most élnek.
Imádkozzatok most családjaitok minden tagjáért és minden barátaitokért,  hogy a Nagyfigyelmeztetéskor, Irántam való szeretetetek által,  mindannyiatokat egyesíteni tudjam. Ha  ezt az eseményt, úgy fogadjátok el, hogy ez valójában a szabadsághoz vezető út,  akkor meg lesztek jutalmazva Irgalmasságom által.
Imádkozni nem egyszerű
Az imádkozás sok gyermekem számára nem egyszerű dolog,  főleg azoknak,  akik állandóan a hosszú imákat ismételik,  mert unalmasnak találják. Ha valóban ilyen módon imádkoztok és harcoltok,  akkor üljetek le nyugodtan és teljes csendben próbáljátok Velem felvenni a kapcsolatot. Egyszerűen gondoljatok a Földi életemre,  idézzétek fel azt az időt,  amit a Földön töltöttem el és gondoljatok Szeretetem tanításaira,  amelyet mindannyiatoknak adtam. Ez elég is. Hagyjátok,  hogy megnyugodjon lelketek és Èn majd szemlélődésetekkor mellétek ülök. Mindenkivel együtt megyek sétálni. Jelen vagyok a nap minden percében, mindegy, hogy éppen akkor mit csináltok.  Sohasem vagyok távol tőletek. Ne feledjétek,  hogy az életben Én vagyok a mankótok. Támaszkodjatok Rám.  Őszintén kérjétek támogatásomat és meg fogom hallgatni hívásotokat,  amint azok Szent Akaratomnak is megfelelnek. De bármikor is kértek arra a szívességre,  hogy mértéktelen, felesleges világi javakat adományozzak nektek, ezt sohasem fogom megadni. Sohasem tudnálak benneteket olyasmivel megajándékozni,  amiről tudom, hogy lelketek kárára válna. Ajándékaimat azért adom nektek,  hogy azok közelebb hozzanak Szent Szívemhez benneteket,  mert ha ez megtörténik, akkor már semmi másra sem lesz szükségetek.
A ti szerető és odaadó Megváltótok,

Jézus Krisztus

Mindazok, akik megmentették magukat Szememben, a Nagyfigyelmeztetés alatt nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz fájdalmait  

 

2012. május 24., csütörtök, 18:30

Amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés ideje, drága szeretett leányom, akkor ezt számos jel fogja kinyilatkoztatni.

Azért mondom ezt el neked, hogy Isten minden gyermekét emlékeztesse arra, hogy még idejében felkészüljenek.

Két csillag össze fog ütközni, és sokan félni fognak.

Nincs mitől félni, mert ez a legnagyobb ajándék, amit azért hozok, hogy egyetlen lélek se vesszen el a Pokol tűzében.

Aztán az Én Keresztem meg fog jelenni az égen, amely egyetlen lélek figyelmét sem fogja elkerülni.

Sokan összeesnek majd a félelemtől, és egy nagy földrengéshez hasonló remegés lesz érezhető.

Aztán csend következik.

Mindig úgy készüljetek erre a napra, mintha ez már holnap bekövetkezne. Keressétek most a megváltásotokat, és tárjátok fel Nekem bűneiteket.

A katolikusok menjenek gyónni.

Azok, akik nem katolikusok, mondják el a Keresztes Imahadjárat 24. imáját, amelyet a többiek számára adtam a világon a Teljes Búcsú elnyeréséért.

Ó, Jézusom, Te vagy a világ világossága Te vagy a ragyogó fényesség, mely megérint minden lelket Irgalmad és szereteted végtelen Nem vagyunk méltók a Te kereszthalálod által hozott áldozatra Mégis tudjuk, hogy nagyobb a Te szereteted irántunk, mint a mi Irántad érzett szeretetünk, Add meg nekünk, Ó, Urunk, az alázatosság ajándékát, hogy kiérdemeljük a te Új Királyságodat Tölts el bennünket a Szentlélekkel, így tovább menetelhetünk és vezethetjük a Te hadseregedet, hogy hirdessük a Te Szent Szavad igazságát és felkészítsük testvéreinket Dicsőséges Második Eljöveteledre a földön Magasztalunk Téged Dicsőítünk Téged Felajánljuk magunkat, bánatainkat, szenvedéseinket Neked ajándékként a lelkek megmentésére Szeretünk téged Jézus Légy Irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is legyenek. Ámen.

A Teljes Búcsú ajándéka Isten minden valláshoz tartozó gyermeke számára adatott, és nagy megtisztulást kínál fel. Ne utasítsátok vissza ezt az ajándékot. Fogadjátok el azt!

Azoknak a katolikusoknak, akik megkérdőjelezik Ajándékomat, és akik húzódozva kritizálják azt, a következőket mondom:

Azt hiszitek, hogy Én nem ajándékoznám ezt a Szentséget Isten minden gyermekének?

Nektek nagylelkűnek kell lennetek és boldognak, hogy ezt megteszem.

Azt gondoljátok, hogy ők nem kaphatnának ilyen ajándékot? Ha így gondoljátok, akkor ti nem igazán szerettek Engem.

Hajtsátok meg a fejeteket, és dicsőítsétek Istent ezért a csodálatos ajándékért, amelyet az emberiségnek adott, hogy megmentse a lelküket.

Akik megmentették önmagukat az Én Szememben, akkor, a Nagyfigyelmeztetés alatt, nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz fájdalmát.

Azok, akik meglátják bűneiket leleplezvén előttük, ahogyan azok Szememben látszanak, meg lesznek döbbenve.

Sokan nehéznek fogják találni, hogy elfogadják, mennyire megfeketedett a lelkük.

Azok, akik ezt elfogadják, és bűnbánatot mutatnak, kérni fognak Engem, hogy bocsássak meg nekik. És Én megteszem.

De néhányan nem fogják bánni, és szívükben megvédik az általuk elkövetett rémtetteket, ahogy azok Szemem előtt megjelennek. Ők nem fognak bűnbánatot tartani, és arcul fognak ütni Engem.

Mindkét esetben a megtisztulás és a szenvedés tűzét fogja érezni minden bűnös.

Az időtartam a bűneik súlyosságától fog függni.

Azoknak, akik eltávolodtak Tőlem, szükségük van a ti imáitokra. Ők több időt kapnak, hogy visszatérjenek Hozzám, és kérjenek, hogy bocsássak meg nekik.

De ez az idő lehet akár olyan rövid, mint egy nap, vagy olyan hosszú is, mint néhány év.

Senki más, csak egyedül Atyám tudja Második Eljövetelem időpontját.

A két esemény közötti időszak nem lesz olyan hosszú, amint azt gondolnátok.

Végül gyermekeim fel fogják ismerni azt az időt, amelyben élnek, és elfogadják az Igazságot.

Azoknak, akik már ismerik az igazságot és hisznek Bennem az a kötelességük, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik nem fogják Irgalmasságomat elfogadni.

Leányom, az a legnagyobb vágyam, hogy megmentsem az egész világot, beleértve azokat is, akik Számomra el vannak veszve.

Követőim – akik egyetlen hanggá egyesülnek – valamennyi imája segíteni tud Nekem, hogy ezt megtegyem.

Menjetek szeretettel. Bízzatok mindig Bennem, mert az idő rövid, és az emberiség üdvözítésének a terve Örök Atyám kezében nyugszik.

 

Szeretett Jézusotok


Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.

 

2013. május 24. péntek 21:50

Drága szeretett leányom, mindenhol hallják Hangomat, minden helyen, és minden Isten imádására szentelt templomban szakadás lesz.

Bár sokan a hódolatukat fejezik ki Irántam, Tanításaim és Egyházam iránt, most, amikor a Hangomat hallják, amely figyelmet parancsol, mégis be fogják fogni a fülüket.

Hangom süket fülekre és makacs lelkekre fog találni. A Hangomat, a Szavamat és Hívásomat dühösen el fogják utasítani és ki fogják köpni, miközben Engem még egy utolsó alkalommal üldözni fognak a Földön. Ez az utolsó hívás, hogy még a Második Eljövetelem előtt Isten gyermekeit a Keblemre vonjam, és mégis az emberek közül sokan, akiket a démonok által terjesztett hazugságok megzavarnak, el fognak fordulni Tőlem, és el fogják utasítani Irgalmasságomat.

Engem azok fognak ismét elutasítani, akik Isten Házában foglalnak helyet, a papok és mindazok, akik nem fogadják el az Igazságot. Hamarosan mindnyájan látni fogjátok a Nevemnek szánt végső sértést. Azok közületek, akik betakarjátok a szemeteket és bekötött szemmel jártok, végül is úgy fogjátok látni az Igazságot, ahogyan az ebben az időben adatik a számotokra.

Én nem hozhatok létre egyházszakadást Egyházamban, mert akkor saját Magamat tagadnám meg. Az Én Testem az Egyház maga, és az sohasem halhat meg, de Egyházamban azok, akik el fognak Engem utasítani, meg fognak halni. Éppúgy, ahogyan az első alkalommal elutasítottak (Engem), ez alkalommal is megpróbálnak majd elpusztítani Engem, még mielőtt eljövök, hogy elhozzam az embernek a megígért végleges üdvösséget.

Az ember gyenge. Az ember tudatlan, és nem méltó Irgalmamra. Az ember makacs. Az embernek megadatott az Igazság földi Időm során, de még mindig nem érti Ígéretemet. A Második Eljövetelkor történő visszatérésemet az utolsó Prófétám elutasítása fogja kiváltani. A prófétanő, aki azért küldetett, hogy lelketek felkészítése érdekében Isten végső Szavát átadja nektek, kíméletlenül fog szenvedni. Én vagyok az, Jézus Krisztus, akit rágalmaztok, amikor az Isten prófétájának adott Szent Szavamat kigúnyoljátok. Isten Szava az, amit elutasítotok, mely azért adatik, hogy felkészítsen benneteket az Antikrisztus elleni csatára. Így cselekedvén, elpusztítjátok a lelkeket. Megakadályozzátok, hogy ezek a lelkek bejussanak a Paradicsomomba.

Azok, akik gonosz dolgokat mondanak Üzeneteimről, nem tudják megindokolni ellenérzésüket, dühüket vagy logikájukat, mert tele vannak olyan hibákkal, amelyek a gőg bűnéből születtek. Hamarosan nehéz lesz megkülönböztetni az Igazságot az új világszervezet hazugságaitól, amely az új pogány világvallást fogja bemutatni.

Ha most nem hallgattok Rám, akkor kényszeríteni fognak benneteket, hogy elfogadjátok ezt a gonosz helyettesítőt. Ezt egy csillogó aranyozott külsőbe fogják öltöztetni, mely közületek még a legbuzgóbbakra is nagy hatást fog gyakorolni, elferdítvén az Irántam való hűségeteket, és azt mindenki csodálni fogja. Ez lesz az a vallás, amely megtéríti az ateistákat elhitetve velük egy nagy hazugságot. Nem fognak békére találni azok, aki követni fogják ezt a pogány utálatot. Az egymástól való félelem és az egymás iránti gyűlölet nyilvánvaló lesz, ahol testvér a testvér ellen fog harcolni, és az emberi nem két részre fog oszlani. Az egyik fele el fogja fogadni az igazságnak ezen új világvallás által kicsavart változatát, mely sok egyház és hitfelekezet fölött fog elnökölni, valamint a Katolikus Egyház nagy része fölött. A másik fele azokból fog állni, akik valóban szeretnek Engem, és akik hűek maradnak az Igazsághoz.

Ha nem fogadjátok el az Igazságot – a szent Bibliában foglalt Igazságot -, akkor hazugságban fogtok élni. Nem marad a lelketekben Irántam való szeretet, ha elfogadjátok azokat a hazugságokat, amelyeket majd megetetnek veletek.

És bár Szavam ma eretnekségnek tűnhet, ahogyan az Én Időmben is történt a Földön, mégis amikor az Antikrisztus ellenőrizni fogja nemzeteteket, és éhezni fogtok az Igazságra, sokan közületek falni fogják ezeket az Üzeneteket. Hason fogtok kúszni és sikítani fogtok Utánam. Ti, akik káromoltatok Engem, majd ki szeretnétek vágni a nyelveteket, mert ráébredtek arra, hogy szavaitok mennyire megbántottak Engem. Én türelmesen várom azt a napot, de ha Elém állnátok és akadályoznátok Engem, hogy elérjem a lelkeket, akkor lekaszabollak benneteket. Ha továbbra is káromolnátok Engem azt állítván Üzeneteimről, hogy az a gonosz munkája lenne, akkor nektek sohasem lesz megbocsátva. Mert ez a legnagyobb bűn Isten ellen.

Ne feledjétek, hogy Én ezzel az utolsó alkalommal azért jövök Isten gyermekeihez, hogy Atyám Szövetséget beteljesítsem. Az ő Akarata most már úgy teljesülhet a Földön, mint az a Mennyben van. Senki sem tudja közületek megakadályozni, hogy ez bekövetkezzék. Senki sem tudja megakadályozni közületek – még ha néhányan utálnak is Engem – Második Eljövetelemet. Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.

Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni

 

 

2014. május 24. szombat, 21:20

Drága szeretett leányom, a fő oka annak, hogy ma nagyon sok ember, különösen a fiatalok, nem akarnak tudni Rólam az, hogy az önérdekük féktelen. Az önmegszállottság és annak vágya, hogy az ember csak önmagának és vágyainak tegyen eleget, azt jelentette, hogy nincs egymás iránti igaz szeretet, és az ilyen lelkekben felebaráti szeretet is alig van. Amikor ők az önmegvalósításra törekedvén elkülönülnek a többiektől, nem tudják szeretni felebarátjaikat. Ha nem szeretik felebarátjaikat, Engem sem tudnak szeretni.
Az Istentől való elszakadás még soha nem volt ennyire elterjedt. A szívükben lévő kevés szeretetnek köszönhetően, a gonosz egy kellemes környezetre talál, ahol gyökeret ereszt. Amint egyszer a gonoszság be van ültetve a lelkekben, akik könnyű prédává váltak, a gonoszság gyorsan fog nőni és terjedni. A gonoszság minél tovább terjed, annál kevesebb szeretet lesz a lélekben, és a mások iránti gyűlölet fog abba belecsepegni. Hamarosan a gyűlölet, a féltékenység, az irigység, a kapzsiság és a mohóság lesz a közös jellemvonás, amelyek egyesítik a modern társadalmat, míg végül egységre jutván, a lelkek nem fognak érezni semmit. A lélek üressége nagy veszélyhez vezet, mert a gonosz intelligens, és ebben a szakaszban arra fogja felhasználni a lelkeket, hogy háborút indítson a világban való Isteni Jelenlét ellen. Amikor a világ önmegszállottá válik, és mindenféle jogot követel, amelyet úgy ítél meg, hogy fontosabb, mint az, amit nagylelkűen önmagától nyújt, akkor ebből semmi jó nem származhat.
Amikor Lucifer nem engedelmeskedett Atyámnak, akkor a gőg volt az, ami a bukásához vezetett. A gőg és önszeretet mellett, minden más a második helyre kerül, s ez az emberi nem végső bukásához fog vezetni. Az Istennel szembeni engedetlenség féktelenné vált ebben az időben. Parancsait illetően csak kevés tisztelet látható, és ez azt jelenti, hogy az ember a Tízparancsolatból egy Parancsolatnak sem fog engedelmeskedni. Amikor földi Egyházam – mely Atyám utolsó bástyája gyermekei fölött – megszegi az első Parancsolatot, a világ a legnagyobb büntetésnek lesz tanúja az özönvíz óta.
Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni.
Amikor Isten gyermekei csak önmagukat szeretik, és illegetik magukat Színe előtt, akkor Ő keserű könnyeket sír. De amikor a pogánysággal és egy hamis istennel cserélik fel Őt a szívükben, akkor Haragja példa nélküli lesz.
Jézusotok

 

 

2018.05.24. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

Mindazok, akik megmentették magukat Szememben, a Nagyfigyelmeztetés alatt nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz fájdalmait.

Keresztes Imahadjárat 24. imája Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért.

Ezt az imát (7) egymást követő napon át kell imádkozni katolikusoknak és nem-katolikusoknak egyaránt. A katolikusoknak rendszeresen gyónniuk is kell, ahogyan azt Jézus kérte.

Ó, Jézusom, Te vagy a Föld Világossága, Te vagy a Láng, mely minden lelket megérint. Irgalmad és szereteted nem ismer határt. Kereszthalálod áldozatára mi nem vagyunk méltók.

Tudjuk azonban, hogy a Te szereteted irántunk nagyobb, mint amilyet mi tanúsítunk Irántad. Ó, Urunk, add nekünk az alázat ajándékát, hogy ez által kiérdemelhessük Új Királyságodat.

Tölts el minket Szentlelkeddel, hogy előbbre juthassunk, és vezethessük hadseregedet; hogy hirdetni tudjuk Szent Szavad Igazságát, és felkészíthessük testvéreinket Második Eljöveteled földi dicsőségére.

Tisztelünk Téged. Áldunk Téged. Felajánljuk Neked önmagunkat, bánatunkat, szenvedéseinket ajándékként a lelkek megmentéséért. Szeretünk Téged, Jézus. Légy Irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is vannak.

Ámen. Azoknak a katolikusoknak, akik megkérdőjelezik Ajándékomat, és akik húzódozva kritizálják azt, a következőket mondom:

Azt hiszitek, hogy Én nem ajándékoznám ezt a Szentséget Isten minden gyermekének?

Nektek nagylelkűnek kell lennetek és boldognak, hogy ezt megteszem.

Azt gondoljátok, hogy ők nem kaphatnának ilyen ajándékot? Ha így gondoljátok, akkor ti nem igazán szerettek Engem.

Hajtsátok meg a fejeteket, és dicsőítsétek Istent ezért a csodálatos ajándékért, amelyet az emberiségnek adott, hogy megmentse a lelküket.

Akik megmentették önmagukat az Én Szememben, akkor, a Nagyfigyelmeztetés alatt, nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz fájdalmát.

Azok, akik meglátják bűneiket leleplezvén előttük, ahogyan azok Szememben látszanak, meg lesznek döbbenve.

Sokan nehéznek fogják találni, hogy elfogadják, mennyire megfeketedett a lelkük.

Azok, akik ezt elfogadják, és bűnbánatot mutatnak, kérni fognak Engem, hogy bocsássak meg nekik. És Én megteszem.

De néhányan nem fogják bánni, és szívükben megvédik az általuk elkövetett rémtetteket, ahogy azok Szemem előtt megjelennek. Ők nem fognak bűnbánatot tartani, és arcul fognak ütni Engem.

Mindkét esetben a megtisztulás és a szenvedés tűzét fogja érezni minden bűnös.

Az időtartam a bűneik súlyosságától fog függni.

Azoknak, akik eltávolodtak Tőlem, szükségük van a ti imáitokra. Ők több időt kapnak, hogy visszatérjenek Hozzám, és kérjenek, hogy bocsássak meg nekik.

De ez az idő lehet akár olyan rövid, mint egy nap, vagy olyan hosszú is, mint néhány év.

Senki más, csak egyedül Atyám tudja Második Eljövetelem időpontját. Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át. Ez az utolsó hívás, hogy még a Második Eljövetelem előtt Isten gyermekeit a Keblemre vonjam, és mégis az emberek közül sokan, akiket a démonok által terjesztett hazugságok megzavarnak, el fognak fordulni Tőlem, és el fogják utasítani Irgalmasságomat.

Engem azok fognak ismét elutasítani, akik Isten Házában foglalnak helyet, a papok és mindazok, akik nem fogadják el az Igazságot. Hamarosan mindnyájan látni fogjátok a Nevemnek szánt végső sértést. Azok közületek, akik betakarjátok a szemeteket és bekötött szemmel jártok, végül is úgy fogjátok látni az Igazságot, ahogyan az ebben az időben adatik a számotokra.

Én nem hozhatok létre egyházszakadást Egyházamban, mert akkor saját Magamat tagadnám meg. Az Én Testem az Egyház maga és az sohasem halhat meg, de Egyházamban azok, akik el fognak Engem utasítani, meg fognak halni. Éppúgy, ahogyan az első alkalommal elutasítottak (Engem), ez alkalommal is megpróbálnak majd elpusztítani Engem, még mielőtt eljövök, hogy elhozzam az embernek a megígért végleges üdvösséget. Hamarosan nehéz lesz megkülönböztetni az Igazságot az új világszervezet hazugságaitól, amely az új pogány világvallást fogja bemutatni.

Ha most nem hallgattok Rám, akkor kényszeríteni fognak benneteket, hogy elfogadjátok ezt a gonosz helyettesítőt. Ezt egy csillogó aranyozott külsőbe fogják öltöztetni, mely közületek még a legbuzgóbbakra is nagy hatást fog gyakorolni, elferdítvén az Irántam való hűségeteket, és azt mindenki csodálni fogja. Ez lesz az a vallás, amely megtéríti az ateistákat elhitetve velük egy nagy hazugságot. Nem fognak békére találni azok, akik követni fogják ezt a pogány utálatot. Az egymástól való félelem és az egymás iránti gyűlölet nyilvánvaló lesz, ahol testvér a testvér ellen fog harcolni és az emberi nem két részre fog oszlani. Az egyik fele el fogja fogadni az igazságnak ezen új világvallás által kicsavart változatát, mely sok egyház és hitfelekezet fölött fog elnökölni, valamint a Katolikus Egyház nagy része fölött. A másik fele azokból fog állni, akik valóban szeretnek Engem, és akik hűek maradnak az Igazsághoz.

Ha nem fogadjátok el az Igazságot – a szent Bibliában foglalt Igazságot -, akkor hazugságban fogtok élni. Nem marad a lelketekben Irántam való szeretet, ha elfogadjátok azokat a hazugságokat, amelyeket majd megetetnek veletek. Ne feledjétek, hogy Én ezzel az utolsó alkalommal azért jövök Isten gyermekeihez, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem. Az ő Akarata most már úgy teljesülhet a Földön, mint az a Mennyben van. Senki sem tudja közületek megakadályozni, hogy ez bekövetkezzék. Senki sem tudja megakadályozni közületek – még ha néhányan utálnak is Engem – Második Eljövetelemet. Azok, akik dühükben ordítanak Szavam ellen és azt állítják, hogy az a Sátántól származik, a fenevaddal fognak lakni egy egész örökkévalóságon át.
Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni. a fő oka annak, hogy ma nagyon sok ember, különösen a fiatalok, nem akarnak tudni Rólam az, hogy az önérdekük féktelen. Az önmegszállottság és annak vágya, hogy az ember csak önmagának és vágyainak tegyen eleget, azt jelentette, hogy nincs egymás iránti igaz szeretet, és az ilyen lelkekben felebaráti szeretet is alig van. Amikor ők az önmegvalósításra törekedvén elkülönülnek a többiektől, nem tudják szeretni felebarátjaikat. Ha nem szeretik felebarátjaikat, Engem sem tudnak szeretni.

Az Istentől való elszakadás még soha nem volt ennyire elterjedt. A lélek üressége nagy veszélyhez vezet, mert a gonosz intelligens, és ebben a szakaszban arra fogja felhasználni a lelkeket, hogy háborút indítson a világban való Isteni Jelenlét ellen. Amikor a világ ön-megszállottá válik, és mindenféle jogot követel, amelyet úgy ítél meg, hogy fontosabb, mint az, amit nagylelkűen önmagától nyújt, akkor ebből semmi jó nem származhat.

2018.05.24. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Miért ilyen úton szólok a világhoz?

 
 
2011. május 23. hétfő, 9:45
 
Szeretett leányom, itt az ideje, hogy szent üzeneteimet megvilágosítsam nektek, és biztosítani tudjam azt, hogy az a sok bűnös lélek az egész világon megszívlelhesse ezeket.
 
Ne essetek tévedésbe, ezek az üzenetek azért adattak a világnak, hogy segítségetekre legyen megmentésetekben, és minden gyermekem megmentésében, beleértve azokat is, akik más ösvényen követik Istent, az Örök Atyát.
 
Az emberek, különösen a katolikusok összezavarodnak, ha a más vallási felekezetű gyermekeimmel szemben nem részesítem előnyben őket.  Szavaim szándékosan választékosak, azért, hogy mindenki meghallhassa őket, és nemcsak az a kevés kiválasztott. Szeretetem nem tesz különbséget. Ti, akik azt kérdezitek, hogy miért így szólok az emberiséghez ez által a hírnökömön keresztül, most figyeljetek szavaimra: mivel ti, követőim, megértettétek, hogy keresztre feszítésem ideje óta az Igazság sohasem változott meg, tudnotok kell, hogy szeretetemet Isten minden gyermekére ki kell terjesztenem. Egyik sem jobb, mint a másik.
 
Leányom, neked nem kell válaszolnod, vagy megpróbálnod azt, hogy Igéimet megvédjed, amikor arra hívnak ki téged, hogy elmagyarázd nekik, hogy miért ilyen módon szólok a világhoz. Ezek Isteni Igék. Nem kell sem megváltoztatni, sem kijavítani ezeket, csak azért, hogy azoknak is ínyére legyen, akik magukat a teológiai törvényekben szakértőknek tartják. Igéim olyan nyelvezettel kerülnek a világba, hogy a mai világ embere világosan értse meg azokat. Sokan azt fogják kérdezni, hogy miért nem ugyanazokkal a kifejezésekkel, vagy terminológiával vannak megfogalmazva, mint ahogyan azt prófétáim és apostolaim egykor használták. Erre most válaszolok:
 
Ne feledjétek, hogy tanításaim sohasem változnak. Mindegy, hogy milyen nyelvezetet használok, hogy a mai világban modern úton szólok hozzátok, az Igazság ugyanaz marad, mert az sérthetetlen.
 
Legyetek éberek azokkal a látnokokkal szemben, akik azt állítják, hogy üzeneteket kapnak Tőlem, de ezekben Én állítólag régi nyelvezettel szólok, vagy bibliai részeket idézek. Ez nem az a mód, ahogyan Én a mai emberiséggel kommunikálnék. Miért is tenném ezt? Nem inkább elidegeníteném ezt az új generációt? Azt a generációt, akik nem értik azt a nyelvezetet, ami Atyám Szent Könyvében található?
 
Az egyszerűség, gyermekeim, ez a kulcsa annak, ahogyan Szent Igéimet hirdetni kell. Ne feledjétek, amikor másokat Létezésem Igazságaira tanítotok, hogy az egyszerű nyelvezet elengedhetetlen ahhoz, hogy meg tudjátok őket közelíteni. Ha nem így tesztek, akkor az elveszett lelkeknél semmit sem fogtok elérni, mert süket fülekre fog találni.
 
Szeretetem üzenete
 
Szeretetem üzenete nagyon egyszerű. Én az az élet vagyok, amelyre itt a Földön gyermekeim vágyódnak. Magyarázzátok el nekik, hogy Én vagyok az Igazság. Ez legyen érthető. Nélkülem nincs Örök Élet. Használjátok fel ezeket az üzeneteket, amelyeket ezen a hírnökömön keresztül adok, hogy megnyerjétek a hitetlenek figyelmét. Mert nem azért lettek ezek a világnak adva, hogy félelmet okozzanak, hanem azért, hogy Szent Igéimet ne csak meghallgassák, hanem higgyenek is benne, ezért ilyen módon közlöm most ezeket a mai világgal.
 
A ti szerető Megváltótok és Tanítótok,
 
Jézus Krisztus, az Irgalmasság Királya
 
 
 

A Nagyfigyelmeztetés közben az ég megnyílik

 
2011. május 23. hétfő, 14.30
 
Drága szeretett leányom, te most azokat a kínokat szenveded el, amelyeket Én is elszenvedtem az emberek bűneiért.  Ez éppen olyan,  amilyennek érzed. Most futólag te is megláthattad egy töredékét annak a szenvedésnek,  amellyel Én is szembenézek a nap minden percében.
 
A Nagyfigyelmeztetéstől nincs mitől félnetek.
 
A Nagyfigyelmeztetés dramatikus esemény lesz.
 
Ez az esemény a világon,  sok embert sokkolni fog,  mert ez, egy dramatikus esemény lesz, amikor az ég meg fog nyílni és szerte a világon kilövellnek az Irgalmasság sugarai. Sok ember nem fogja megérteni,  hogy mi is történik valójában. Olyan sokk alatt lesznek,  hogy tévesen azt fogják hinni,  hogy eljött a világ vége. Mondd meg nekik,  hogy örüljenek,  mert tanúi lehetnek dicsőségemnek, és ha rendesen fel vannak rá készülve,  akkor ez számukra Irgalmasságomra a leglátványosabb példa lesz, a keresztre feszítésem napja óta. Ez gyermekeim,  egy mentő kegyelem lesz számotokra és megvédi azokat, akik arra lennének ítélve,  hogy átlépjék a pokol mélységének kapuit.
 
A világon minden gyermekemnek figyelmeztetnie kell az elveszett lelkeket,  arra, ami be fog következni. Sürgessétek meg őket,  mert itt az ideje,  hogy beismerjék bűneiket. Nagyon fontos,  hogy minél több ember kegyelmi állapotba kerüljön,  mert különben a sokk miatt, nem biztos,  hogy túlélik ezt az eseményt. Sokkal jobb tanúja lenni ennek az Istentől jött látványos eseménynek,  mint felkészületlen lenni az ítélet napján.
 
Szorosan tartsatok össze mindannyian. Örüljenek mindazok,  akik igaz hittel követnek Engem,  mert azok akkor egy pillantást vethetnek Isteni jelenlétemre, amit elődeik életük során sohasem tehettek meg.
 
Imádkozzatok a többi gyermekeimért is. Még most mondjátok meg nekik az Igazságot,  ameddig tudjátok. Ne törődjetek azzal,  ha megvetnek benneteket,  még most tegyétek meg a szükséges intézkedéseket azáltal,  hogy imádkoztok bűneik megbocsájtásáért és ők meg fogják nektek köszönni, ha a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezett.
 
Most menj békével. Ne félj. Csak imádkozz a hitetlen lelkekért,  hogy ne halálos bűnben haljanak meg.
 
A ti Isteni Megváltótok,
 

Jézus Krisztus

Isten, az Atya: A szenvedés a világban már egyesült Fiam, Jézus, múltbeli szenvedésével

 

2012. május 23., szerda, 15:38

Drága leányom, beszélj gyermekeimnek arról a szeretetről és védelemről, amelyet azoknak ajánlok, akik hívnak Engem.

Szent Szavam a Földön végre meghallgatásra kerül, és sok lélek készen áll arra, hogy a legnagyobb ugrást tegyék meg a hit terén, hogy átöleljék Fiam, Jézus Krisztus, Isteni Irgalmasságát.

Ők kevésbé tudják, hogy az Új Paradicsomba, a Béke Új Korszakába belépni egyszerű dolog.

Nézzetek fel, és fogadjátok el, hogy ti elsősorban Isten gyermekei vagytok.

Ismerjétek el, hogy Én teremtettem mindenkit közületek, hogy senki sem a véletlen műve közületek, és hogy ti az Én gyermekeim vagytok. Az Én Családom. Az Én szeretteim.

Szívem gyengédsége mindnyájatok iránt tele van szeretettel.

Sokan azt gondolják, hogy mert Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég, akkor a Hatalmam büszkévé tesz Engem.

Ez természetesen nem lehetséges.

Hogyan homályosíthatja el a büszkeség egy szülő igaz szeretetét gyermeke iránt?

Én mindnyájatokért szenvedek. Azokért sírok, akik elvesztek Számomra. Minden Hatalmamat fel fogom használni, hogy visszahozzam elveszett gyermekeimet Családomba, Királyságomba.

Képzeljetek el egy szülőt, akit a gyermeke elutasít. A fájdalom, amit érzek, nem Miattam, Atyjuk miatt van, hanem értük, és azért a gyötrelemért, amelyet el fognak szenvedni, ha nem tudom megmenteni őket.

A szenvedés a világban már egyesült Fiam, Jézus, múltbeli szenvedésével.

Hogy Én miért teszem ezt? Miért engedem meg a szenvedést? Ez a bűnök miatt van.

Azok a bűnösök, akik nem önként jönnek Hozzám, csak mások szenvedése által menthetők meg.

Azok, akik ebben az életben szenvednek, Ajándékaimmal lesznek megjutalmazva a következő életben.

A segítség, amelyet azok a gyermekek ajánlanak fel, akik szeretnek Engem, egy erőteljes fegyver azon erő ellen, ami a sátánnak adatott.

Azok, akik Fiam oldalán harcolnak, hogy megmentsék mások lelkét, az egész emberiséget menthetik meg.

A sátánnak hatalma van, de egyedül csak ez adatott neki; hatalom, amelyet az Ítélet Napjáig nem lehet visszavenni.

Sokan közületek, drága gyermekeim, nem értik az isteni Törvényeket, amelyek ezeket a dolgokat lehetővé teszik. De bízzatok Bennem, mivel Én kinyilatkoztatom ezeket.

A sátán el fogja lopni azon gyermekeim lelkét, akik nem hisznek Bennem, vagy abban a jóságban, amelyet gyermekeimnek biztosítok.

Ő erőtlenné válik, amikor a bűnösök, a szenvedés által hoznak áldozatot, hogy a pokolba jutástól megmentsék testvéreiket.

Amikor gyermekeim a bűnösökért megmenekülésért imádkoznak, akkor tehetetlenné teszik őt.

Az imádság azon gyermekeim fegyvere, akik segíteni szeretnének az egész emberiség megmentésében.

Gyűljetek össze, gyermekeim, Fiammal együtt, és segítsetek Nekem végre egyesíteni a családomat.

Segítsetek Nekem, hogy elvigyelek mindnyájatokat a csodálatos Béke Korszakába.

Csak akkor teljesülhet akaratom úgy a Földön, mint a Mennyben.

Menjetek gyermekeim! Egyesüljetek az imában!

Dolgozzatok Velem, Atyátokkal, hogy segítsetek megmenteni Családomat.

 

Szeretett Atyátok,
A Magasságos Isten

Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben

2013. május 23. csütörtök 22:30
Drága szeretett leányom, szeretett követőim hamarosan érezni fogják Jelenlétemet világszerte, mert Én olyan módon jelenítem meg Magam a szívükben, ahogyan azt korábban még nem tapasztalták. Így fogom felkészíteni a Keresztényeket, hogy harcoljanak az Én Nevemben annak érdekében, hogy mindenki lelke megmeneküljön.
 
Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben. Utalok itt mindazokra, akik ismernek Engem és hűségesek maradnak Szent Tanaimhoz, melyeket a legszentebb Biblia foglal magába. Utalok azokra is, akik gyakorolják a hitüket, azokra, akik hisznek Bennem, de nem látogatnak meg Engem és mindazokra, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz. Ti össze fogtok gyűlni a világ minden sarkából, és bár több nyelvet beszélve fogtok csatlakozni Maradék Hadseregemhez, egy egységet fogtok Velem alkotni.
 
Akik ezeket az Üzeneteket követik, azok fogják alkotni a magot, és ebből fognak kinőni a hajtások, és aztán Maradék Hadseregem ágai a világ minden táján. Egy ország sem marad a Szentlélektől érintetlen az Igazság Könyvének köszönhetően.
 
Az Igazság Könyve akkor fog egyesíteni benneteket, amikor a hitetek próbára lesz téve. Amikor az Irántam való hűséget manipulálják, és amikor kidobnak Engem a templomokból és összetaposnak, és aztán eltemetnek szemetek elől, akkor ti majd felemelkedtek, és életben fogjátok tartani Szavamat. A Szentlélek Lángja az utatok minden lépésénél vezetni fog benneteket. Ti egy olyan erőt és bátorságot fogtok érezni, ami meglepi majd még a legszelídebbeket is közületek. A félénk bátorrá válik és az elnyomott az Igazság harcosaként fog majd előre menetelni. És mindeközben, ahogy Maradék Hadseregem növekedni fog és milliókra duzzad, sok akadályt fognak eléjük helyezni.
 
Sértések, az eretnekség vádjai, hazugságok, harag és gyűlölet lesz az osztályrészük. Zűrzavar lesz látható azon ócsárlók között mindenhol, akiknek érvei rejtélyesek, mert tele lesznek pontatlanságokkal, ellentmondásokkal és érthetetlenség indokaival. A Sátán befolyása mindig zűrzavart, összevisszaságot fog okozni, logikátlan és ravasz érveket fog támasztani, és az Isten gyermekei elleni gyűlölettel lesz mindig tarkítva. Azok, akik Isten Világosságával és az Igazság Világosságával áldottak, rettenetes és gyűlöletes támadásokat fognak (magukra) vonzani. Mert ahol Én Jelen vagyok, biztosak lehettek abban, hogy nagy lesz azok üldöztetése, akik Szent Szavamat hirdetik. Minél rosszabb az üldöztetés – Isten bármelyik Küldetésével szemben -, biztos lehettek, hogy a Sátán nagyon dühös.
 
Amikor szenvedtek, mint ahogy szenvedni is fogtok az irántatok mutatott gyűlölet miatt, mert felveszítek Keresztemet és követtek Engem, a fenevad lesz a legzaklatottabb, és egyre keményebben fog dolgozni azokon a lelkeken keresztül, akiken a gőg bűne foltot ejtett, hogy elpusztítson benneteket. Figyelmen kívül kell hagynotok az ilyen támadásokat. Legyetek békében, mert ahogy ők megnövelik a veletek szembeni gyűlölet erősségét, biztosan tudni fogjátok, hogy valódi egységben vagytok Velem, Jézusotokkal.
 
Menjetek szeretettel és békével, és tudjátok, hogy Én a szívetekben élek.
 
Jézusotok

 

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

Nektek nem kell megértenetek Isten Útjait – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok

 

 

2014. május 23. péntek, 18:00
Drága szeretett leányom, jöjjetek mindnyájan, akik szerettek Engem, és hozzátok el Nekem szereteteteket, mert nagy szükségem van a vigasztalásra. Én Vagyok az, a ti Jézusotok, az Emberfia, a világ Üdvözítője, és Én mégis sírok. Minden Kegyelmet, melyek az embernek adattak, visszadobnak Rám a hálátlan lelkek. Nagylelkű Szívem nyitva áll, hogy mindnyájatokat Magamhoz tudjalak vonzani, de ti elfordultok Tőlem. Még ti sem adjátok Nekem az időtöket, akik szerettek Engem. Ahelyett, hogy Velem beszélnétek, egymással beszélgettek Rólam. Túl sokat beszélnek Isten Terveinek a Misztériumáról, és ami ebből származik, zaklatottságot és összezavarodottságot okozhat. A túl sok elemzés és az úgynevezett intelligens vita, eltávolít benneteket Tőlem.
Nektek nem kell Isten Útjait megértenetek – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok. Én soha nem kértelek benneteket arra, hogy megértsétek Istenségem Misztériumát, mert azok a lelkek, akik igazán szeretnek Engem, azért fognak szeretni, Aki Vagyok, és nem azért, amit hozok. Ők nem fognak maguknak dicsőséget keresni. Ők nem azért dolgoznak a lelki fejlődésükön, hogy csupán csak megvessék lábukat Királyságomban. Soha nem fogják a Velem kapcsolatos ismeretüket kérkedő módon arra használni, hogy pontokat gyűjtsenek maguknak. A lelkek, akik Bennem fognak lakozni, olyan lelkek, akik nem kérnek semmit, csak azt, ami a saját lelkük és más lelkek javát szolgálja.
Amikor azt mondjátok, hogy Engem képviseltek, nem arról kell beszélnetek és kiabálnotok, hogy mennyire jól ismertek Engem, mint ahogy ezt mondjátok. Nektek egyszerűen csak szeretettel kell lennetek mások iránt, és követnetek kell Tanításaimat egy olyan lelkülettel, amelyben nincs helye a büszkeségnek. Ha tehát ti valóban az Enyéim vagytok, akkor kevesebb időt fogtok azzal tölteni, hogy megpróbáljátok meghatározni azt, amit mondtam, amit tanítottam, és amit megígértem nektek. Azt kérem, hogy jöjjetek Hozzám, és fordítsatok több időt a Velem való csendes szemlélődésre. Ha ezt teszitek, akkor Én sokkal világosabban fel fogom tárni Magam előttetek, és ti a szívetekben tudni fogjátok, hogy valójában mit is jelent Engem igazán szolgálni.
Jézusotok

2018.05.23. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

A Nagyfigyelmeztetés közben az ég megnyílik. A sátánnak hatalma van, de egyedül csak ez adatott neki; hatalom, amelyet az Ítélet Napjáig nem lehet visszavenni.

Az egyszerűség, gyermekeim, ez a kulcsa annak, ahogyan Szent Igéimet hirdetni kell. Ne feledjétek, amikor másokat Létezésem Igazságaira tanítotok, hogy az egyszerű nyelvezet elengedhetetlen ahhoz, hogy meg tudjátok őket közelíteni. Ha nem így tesztek, akkor az elveszett lelkeknél semmit sem fogtok elérni, mert süket fülekre fog találni.
Szeretetem üzenete…

Szeretetem üzenete nagyon egyszerű. Én az az élet vagyok, amelyre itt a Földön gyermekeim vágyódnak. Magyarázzátok el nekik, hogy Én vagyok az Igazság. Ez legyen érthető. Nélkülem nincs Örök Élet. Használjátok fel ezeket az üzeneteket, amelyeket ezen a hírnökömön keresztül adok, hogy megnyerjétek a hitetlenek figyelmét. Mert nem azért lettek ezek a világnak adva, hogy félelmet okozzanak, hanem azért, hogy Szent Igéimet ne csak meghallgassák, hanem higgyenek is benne, ezért ilyen módon közlöm most ezeket a mai világgal. Isten, az Atya: A szenvedés a világban egyesült Fiam, Jézus jelenlegi szenvedésével. Szent Szavam a Földön végre meghallgatásra kerül, és sok lélek készen áll arra, hogy a legnagyobb ugrást tegye meg a hit terén, hogy átölelje Fiam, Jézus Krisztus Isteni Irgalmasságát.

Ők kevésbé tudják, hogy az Új Paradicsomba, a Béke Új Korszakába belépni egyszerű dolog.

Nézzetek fel, és fogadjátok el, hogy ti elsősorban Isten gyermekei vagytok.

Ismerjétek el, hogy Én teremtettem mindenkit közületek, hogy senki sem a véletlen műve közületek, és hogy ti az Én gyermekeim vagytok. Az Én Családom. Az Én szeretteim.

Szívem gyengédsége mindnyájatok iránt tele van szeretettel.A sátán el fogja lopni azon gyermekeim lelkét, akik nem hisznek Bennem, vagy abban a jóságban, amelyet gyermekeimnek biztosítok.

Ő erőtlenné válik, amikor a bűnösök a szenvedés által hoznak áldozatot, hogy a pokolba jutástól megmentsék testvéreiket.

Amikor gyermekeim a bűnösök megmeneküléséért imádkoznak, akkor tehetetlenné teszik őt.

Az imádság azon gyermekeim fegyvere, akik segíteni szeretnének az egész emberiség megmentésében.

Gyűljetek össze, gyermekeim, Fiammal együtt, és segítsetek Nekem végre egyesíteni a családomat.

Segítsetek Nekem, hogy elvigyelek mindnyájatokat a csodálatos Béke Korszakába.

Csak akkor teljesülhet akaratom úgy a Földön, mint a Mennyben.

Menjetek gyermekeim! Egyesüljetek az imában!

Dolgozzatok Velem, Atyátokkal, hogy segítsetek megmenteni Családomat. Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben. Nektek nem kell megértenetek Isten Útjait – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok. nagy szükségem van a vigasztalásra. Én Vagyok az, a ti Jézusotok, az Emberfia, a világ Üdvözítője, és Én mégis sírok. Minden Kegyelmet, melyek az embernek adattak, visszadobnak Rám a hálátlan lelkek. Nagylelkű Szívem nyitva áll, hogy mindnyájatokat Magamhoz tudjalak vonzani, de ti elfordultok Tőlem. Még ti sem adjátok Nekem az időtöket, akik szerettek Engem. Ahelyett, hogy Velem beszélnétek, egymással beszélgettek Rólam. Túl sokat beszélnek Isten Terveinek a Misztériumáról, és ami ebből származik, zaklatottságot és összezavarodottságot okozhat. A túl sok elemzés és az úgynevezett intelligens vita, eltávolít benneteket Tőlem. A lelkek, akik Bennem fognak lakozni, olyan lelkek, akik nem kérnek semmit, csak azt, ami a saját lelkük és más lelkek javát szolgálja.

Amikor azt mondjátok, hogy Engem képviseltek, nem arról kell beszélnetek és kiabálnotok, hogy mennyire jól ismertek Engem, mint ahogy ezt mondjátok. Nektek egyszerűen csak szeretettel kell lennetek mások iránt, és követnetek kell Tanításaimat egy olyan lelkülettel, amelyben nincs helye a büszkeségnek. Ha tehát ti valóban az Enyéim vagytok, akkor kevesebb időt fogtok azzal tölteni, hogy megpróbáljátok értelmezni azt, amit mondtam, amit tanítottam, és amit megígértem nektek. Azt kérem, hogy jöjjetek Hozzám, és fordítsatok több időt a Velem való csendes szemlélődésre. Ha ezt teszitek, akkor Én sokkal világosabban fel fogom tárni Magam előttetek, és ti a szívetekben tudni fogjátok, hogy valójában mit is jelent Engem igazán szolgálni.

2018.05.23. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Fontos, hogy minden Keresztény éber maradjon a Sátán által kidolgozott azon tervekkel szemben, melyek segítségével ő fel akarja falni azok lelkét, akik szeretik és szolgálják Fiamat.

Fiam csak akkor tud igazán a lelkekben elmerülni, amikor azok megnyílnak Számára, de akikben nincs büszkeség, rosszindulat vagy önszeretet. De mihelyt Ő már teljesen a lélekben lakozik, sokan fogják érezni Jelenlétének Fényét azok, akikkel ezek a lelkek kapcsolatba kerülnek. Ők vonzani fognak másokat, hogy Fiam tanítványaivá váljanak. Ők ugyanakkor a gonosz célpontjaivá is válnak, aki elszántan fog harcolni azért, hogy elszakítsa őket Fiamtól. Amikor a gonosznak nem sikerül kísértésbe vinnie ezeket a lelkeket, akkor az ellenük folytatott küzdelme még hevesebbé válik, ezért ő másokat fog megfertőzni azért, hogy megtámadják, sértegessék és rágalmazzák ezeket a lelkeket.

Fontos, hogy minden Keresztény éber maradjon a Sátán által kidolgozott azon tervekkel szemben, melyek segítségével ő fel akarja falni azok lelkét, akik szeretik és szolgálják Fiamat. Ő sokkal jobban vágyik ezekre a lelkekre, mint bármelyik más lélekre, és nem fog addig nyugodni, amíg ezek a lelkek nem engednek kísértéseinek.Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a hitetekért, mert mindaz, ami kedves a szíveteknek, rétegről rétegre el lesz távolítva. Nektek úgy kell keresnetek a Kiengesztelődés Szentségét, mint még soha ezelőtt, mert nélküle képtelenek lesztek ellenállni annak a fertőzésnek, amelyet a Keresztényekre kényszerítenek ebben az időben.

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik. Jöjjetek, és kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy imádkozzak mindnyájatokért, hogy így továbbra is hűségesek maradhassatok az Igazsághoz; és hogy az alábbi imádságot imádkozván, megvédjétek a hiteteket.

A Keresztes Imahadjárat 151. imája: A hit megvédéséért

Ó, Istennek Anyja, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Isten Igaz Szavához. Készíts fel bennünket, hogy védjük meg a Hitet, támogassuk az Igazságot, és utasítsuk el az eretnekséget.

Védd meg minden gyermekedet a szükség ezen idején, és adj mindnyájunk számára Kegyelmeket, hogy bátrak legyünk, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy utasítsuk el az Igazságot, és tagadjuk meg Fiadat.

Imádkozz, Istennek Szent Anyja, hogy megadassék nekünk azon Isteni Beavatkozás, hogy Isten Szent Igéje szerinti Keresztények maradjunk. Ámen.

Ti mindnyájan nagy bátorsággal lesztek megáldva, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját imádkozzátok. Menjetek békével, gyermekeim, hogy szeressétek és szolgáljátok Fiamat, Jézus Krisztust.

2018.05.22. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Újabb jövendölés: A nyár folyamán árvíz lesz Franciaországban…

 

 
2011. május 22. vasárnap, 14.30
 
Szeretett leányom, most teljesedett be az a jövendölés, amit 2011. március 18 – án adtam neked, és ami arról szólt, hogy a májusi hónap folyamán vulkánkitörés lesz Izlandon.
Lehet, hogy csodálkozol azon, hogy miért sokkolt ez téged, amikor megtörtént, pedig megjövendöltem neked. Tehát elmagyarázom.
Habár a legtöbb kétséged abban volt, hogy valódiak az általam kapott közlések, mégis attól féltél, hogy a jövendöléseket nem helyesen ismered fel. Most bizalommal kell felemelkedned és meg kell engedd nekem, hogy eloszlassam félelmeid. Itt az ideje, hogy cselekedj és minden vonakodás nélkül kinyilatkoztasd azokat az eseményeket, amelyeket megjövendöltem neked. Miközben ezt teszed, egyre több ember fogja felfogni azt, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki figyelemre szólít fel, ami azért fontos, hogy segítsetek a lelkek megmentésében.
 
Amikor ezek a jövendölések valóra válnak, követőim szívében már kevesebb kétségek lesznek a hitelességükre való tekintettel. A megkeményedett lelkek, akik a hitet elutasítják, és akik mindig egy logikus feleletet adnak, amikor az Igazságnak tanúivá válnak, mégsem lesznek erről meggyőződve.
 
Árvíz Franciaországban és kánikula Törökországban…
Hallgass most meg Engem. Ezen a nyáron Dél-Franciaországban árvíz lesz. Törökországban egy nagy hőhullám (kánikula) fog bekövetkezni. Más természeti események is lesznek, amelyek összezavarják az embereket, beleértve egy földrengést is Angliában (de ez nem most rögtön fog megtörténni). Egyes események más Európai országokra fognak kiterjedni. Várható a Földközi-tenger szintjének a megemelkedése is, ami mindenkit sokkolni fog. Földrengések lesznek érezhetőek Norvégiában és Dél-Amerikában is. Leányom, még más eseményeket is ki fogok neked nyilatkoztatni, de csak egy okkal teszem ezt: hogy ezáltal megtérjenek gyermekeim. Örömet fog Nekem hozni az, ha elfogadják azt a tényt, hogy Én általad hozzájuk szólok. Nem akarom megijeszteni gyermekeimet, de ezek az események a világban továbbra is fokozódni fognak, amelyek az elkövetkezendő nagy büntetésnek csak egy része. Ezek elengedhetetlenek a csaló elleni harcban.
 
Imádkozzatok most gyermekeim, hogy meggyengüljenek, vagy elmaradjanak ezek az események, mert az ima különös erővel bír, hiszen ez a megbocsájtás eszköze.
Most eredj békével. Ne félj nyilvánosságra hozni ezeket a jövendöléseket, mert be fognak teljesedni.
 
Megváltótok,
 

Jézus Krisztus

Az Én Könyvem, az Igazság könyve, mint egy láng, gyorsan fog elterjedni az egész világon

 

2012. május 22. kedd, 15:20

 Drága szeretett leányom, ebben a Szent Küldetésben a következő szakasz most van kibontakozóban.

Az Én Könyvem, az Igazság könyve, mint egy láng, gyorsan fog elterjedni az egész világon.

A megtérés gyorsan fog bekövetkezni, és Szent Szavamat minden nyelven meghallják majd.

Isten minden gyermeke pedig terjeszteni fogja üzeneteimet, és a Szentlélek tölti majd el őket.

Ajkuk az Igazságot fogják közölni, és mindenki nyelveken fog prófétálni, hogy az Igazság gyorsan hallható legyen.

Isten azon gyermekeinek szomjúsága, kik lelkük üressége miatt zavart tudatállapotban kóborolnak, csillapítva lesz.

A Jelenlétem iránti kínzó éhségérzet akkor lesz kielégítve, amikor elhozom a lelkeknek a táplálékot, amelyre kétségbeejtően szűkségük van.

Amikor ez megtörténik, nagyon kevés lélek lesz a világon, aki nem lesz tudatában Nagy Irgalmasságomnak.

Vegyétek Ajándékomat, Szent Szavamat, Könyvemet, az Igazság Könyvét, és faljátok azokat. Mert ezek nélkül ti olyanok lesztek, mint a test, lélek nélkül.

Ha majd nyelitek Bölcsességem Szavait, akkor ti újra egészségesek lesztek.

Amikor újra egészségesek lesztek, akkor készen fogtok állni arra, hogy Velem jöjjetek a Béke Új Korszakába, a Földön.

Várakozzatok most, szeretett követőim, mert az Én Írott Szavam hamarosan veletek lesz, és ti örvendezni fogtok szeretettel és békével a lelketekben.

Induljatok mindnyájan, Követőim.

Tegyétek lehetővé, hogy ti, szeretteitek és minden követőm az Én Nevemben prófétálhassatok.

Járjatok Velem, miközben Én, elvezetlek benneteket az Örök Életre.

 

Szeretett Jézusotok,
Az emberiség Megváltója

 

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

Üdvösség Anyja: Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a Hitetekért (&151.)

 

2014. május 22. csütörtök, 15:26

Drága gyermekeim, a szenvedés, amelyet Fiam az ember bűne miatt elvisel, mérhetetlen ebben az időben. Az Ellene és a legszentebb Szava – ahogyan azt a Legszentebb Biblia tartalmazza – elleni gyűlölet sok ember szívében megmutatkozik, és ez magába foglalja a hamis vallásokat, ahol a Szentháromság Egy Istent nem ismerik el, valamint azokat, akik Kereszténynek vallják magukat.

Minden elkövetett bűn fájdalmat okoz Fiamnak, és minden halálos bűnt a Testére mért brutális ökölcsapásként érez. Az eretnekség minden elkövetett cselekedete olyan, mint egy újabb tüske elsüllyesztve a szenvedés Koronájába, amelyet már elviselt. Ahogy Fiam szenvedése nő, egy olyan időszakban, amikor minden Isten ellen elkövetett bűnt tagadnak, úgy fog növekedni az igazi Keresztények szenvedése is.

Bár a szenvedés egy szörnyű dolog, és bár azok szenvedése, akik az Ő Szent Igéjét megvédik, elviselhetetlen, mégis ez az útja annak, hogy még bensőségesebb kapcsolatba kerüljenek Fiammal. Amikor a szenvedést úgy fogadjátok, mint egy áldást, és azt nem átoknak tekintitek, akkor meg fogjátok érteni, hogy hogyan használja fel azt Fiam a gonosz legyőzésére. Ha elfogadjátok a zaklatás és a gúnyolódás fájdalmát, amire mindig számíthattok, amikor Fiammal egységben jártok, akkor sok Kegyelem adatik nektek. Ezek a fájdalmak nemcsak, hogy erősebbé tesznek benneteket, hanem Fiam még a mások iránti Együttérzését is fel fogja tárni nektek, akikről le tudja mosni a bűnt a Számára hozott áldozatotoknak köszönhetően.

Oly sok ember nem ismeri azt fel, hogy amikor sikerül egy szorosabb kapcsolatba kerülni Fiammal, és amikor Ő bizonyos lelkekben ott lakik, akkor ez mindig szenvedést eredményez azok számára, akik magukra veszik a Keresztjét. Fiam csak akkor tud igazán a lelkekben elmerülni, amikor azok megnyílnak Számára, de akikben nincs büszkeség, rosszindulat vagy önszeretet. De mihelyt Ő már teljesen a lélekben lakozik, sokan fogják érezni Jelenlétének Fényét azok, akikkel ezek a lelkek kapcsolatba kerülnek. Ők vonzani fognak másokat, hogy Fiam tanítványaivá váljanak. Ők ugyanakkor a gonosz célpontjaivá is válnak, aki elszántan fog harcolni azért, hogy elszakítsa őket Fiamtól. Amikor a gonosznak nem sikerül kísértésbe vinnie ezeket a lelkeket, akkor az ellenük folytatott küzdelme még hevesebbé válik, ezért ő másokat fog megfertőzni azért, hogy megtámadják, sértegessék és rágalmazzák ezeket a lelkeket.

Fontos, hogy minden Keresztény éber maradjon a Sátán által kidolgozott azon tervekkel szemben, melyek segítségével ő fel akarja falni azok lelkét, akik szeretik és szolgálják Fiamat. Ő sokkal jobban vágyik ezekre a lelkekre, mint bármelyik más lélekre, és nem fog addig nyugodni, amíg ezek a lelkek nem engednek kísértéseinek.

Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a hitetekért, mert mindaz, ami kedves a szíveteknek, rétegről rétegre el lesz távolítva. Nektek úgy kell keresnetek a Kiengesztelődés Szentségét, mint még soha ezelőtt, mert nélküle képtelenek lesztek ellenállni annak a fertőzésnek, amelyet a Keresztényekre kényszerítenek ebben az időben.

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik. Jöjjetek, és kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy imádkozzak mindnyájatokért, hogy így továbbra is hűségesek maradhassatok az Igazsághoz; és hogy az alábbi imádságot imádkozván, megvédjétek a hiteteket.

A Keresztes Imahadjárat 151. imája: A hit megvédéséért

Ó, Istennek Anyja, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Isten Igaz Szavához. Készíts fel bennünket, hogy védjük meg a Hitet, támogassuk az Igazságot, és utasítsuk el az eretnekséget.

Védd meg minden gyermekedet a szükség ezen idején, és adj mindnyájunk számára Kegyelmeket, hogy bátrak legyünk, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy utasítsuk el az Igazságot, és tagadjuk meg Fiadat.

Imádkozz, Istennek Szent Anyja, hogy megadassék nekünk azon Isteni Beavatkozás, hogy Isten Szent Igéje szerinti Keresztények maradjunk. Ámen.

Ti mindnyájan nagy bátorsággal lesztek megáldva, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját imádkozzátok. Menjetek békével, gyermekeim, hogy szeressétek és szolgáljátok Fiamat, Jézus Krisztust.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

2018.05.22. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény…

 
 
2011. május 21. szombat, 10.40
 
Leányom, a megbocsátás nem más, mint egy ösvény, ami szabadsághoz vezet. Amikor megbocsájtotok mindazoknak, akik megbántottak benneteket, vagy fájdalmat okoztak nektek, akkor lelketek igaz szabadságra talál. Ez az, amikor öröm tölti el lelketeket. Ez azt is jelenti, hogy Én jelen vagyok bennetek. Amikor másoknak megbocsájtotok, akkor ez a szeretetnek egy jele, és nemcsak a szomszédotokkal szemben jelent szeretetet, hanem Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt is. Mindazoknak mondom, akik nem hisznek Nekem: tudjátok meg, amikor másoknak megbocsátanak Én is jelen vagyok és kísérem útjukat. Mégsem tudják, hogy ez így van.
 
A megbocsátás egyenlő a szeretettel. Az Én szeretetem végtelen. De könyörgöm hozzátok gyermekeim, engedjétek, hogy megbocsássam bűneiteket. Ha csak megkérnétek Engem arra, hogy ezt megtegyem, nem csak felszabadulnátok, de meg is lepődnétek attól a szeretettől és boldogságtól, ami eltöltene benneteket. Ez az alázatosság cselekedete, ami arra ösztönözne benneteket, hogy szeretettel legyetek mások iránt. Fényetek világítani fog, ami a többieket különleges módon fogja befolyásolni, de ez nem lesz tudatos sem nektek, sem nekik. Miután a megváltás cselekedete megtörtént, szeretetem elárasztja lelketeket. Megtisztult lelketek olyan lesz, mint egy mágnes, ami vonzani fogja a többieket, hozzátok.
 
Másoknak megbocsátani nem egyszerű, gyermekeim. A büszkeség és az öndicséret az, ami megakadályozza, hogy megtörténjen ez a nagy Irgalmasság cselekedete. Ez pedig a sátán műve, mert ő azt jól tudja, hogy a megbocsátás hiánya, a legsúlyosabb bűnök elkövetéséhez vezet Atyámmal szemben. Ha nem tudtok másoknak megbocsátani, akkor harag keletkezik belőle, ami, ha tovább fokozódik, gyűlölethez, sőt gyilkossághoz is vezethet. Sok esetben pedig háborúhoz vezet.
 
Ha az emberek jóságosan meg tudnának egymásnak bocsátani, akkor nem is létezne gyűlölet. Nem lenne gyakori a gyilkosságok száma sem, és a szeretet, Isten, az Örök Atya Szeretete elterjedhetne a világon.
 
Tanuljatok meg egymásnak megbocsátani. Tegyétek félre büszkeségeteket és kérjétek Irgalmasságomat, mert ha Szent Akaratomnak megfelelően kértek valamit, akkor kéréseteknek eleget teszek.
 

Szerető Megváltótok
Az Irgalmasság Királya,
Jézus Krisztus

 

Közeledik az idő a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésére

2012. május 21., hétfő, 20:15

Drága szeretett leányom, közeledik az idő a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésére.

Mégis oly sok teendő van még a lelkek felkészítésében az Én Nagy Irgalmasságomra.

Felkérem mindazokat, akik szeretnek Engem, hogy imádkozzanak kitartóan a globális megtérésért, amelyre vágyom.

Oly sokan fognak futva jönni a Karjaimba, a megkönnyebbülés elárasztja majd a lelküket, mert ők tudni fogják azt, hogy Én vagyok az, szeretett Jézusuk, aki hívja őket.

Oly sokan fognak küzdeni az Igazsággal, amikor azt bemutatják majd nekik. A bizonyíték, amit Én majd feltárok előttük, nem lesz elég ahhoz, hogy akár egyetlen szeretet lángot is gyújtson a lelkükben.

Őket ellopták tőlem, de mégsem akarnak megszabadulni attól, aki foglyul ejtette őket, a fenevadtól, aki felfalta a lelküket.

Olyan gyorsan terjeszd Szavamat, leányom, amilyen gyorsan csak tudod.

Hagyd figyelmen kívül azok gúnyolódását, megvető mosolyát és kinevetését, akik megpróbálnak megállítani téged.

Keljetek fel és hirdessétek Legszentebb Szavamat, bármibe is kerül.

Azok, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, és megpróbálnak megalázni benneteket,keresztre feszítenek Engem. Nem titeket kínoznak, hanem Engem, szeretett Megváltójukat.

Az emberi vélemény nem fontos. Minden, ami számít, azok a lelkek, akiknek megmentésére vágyakozom.

Imádkozzátok ezt az imát, a Keresztes Imahadjárat 55. imáját, hogy Felkészüljetek a Nagyfigyelmeztetésre:

Ó, drága Jézusom,

Kérlek, nyisd meg Isten minden gyermekének a szívét Nagy Irgalmasságod ajándékára.

Segíts nekik, hogy Isteni Irgalmadat szeretettel és hálával fogadják el.

Tedd őket képessé arra, hogy alázatosakká váljanak Színed előtt, és könyörögjenek bűneik bocsánatáért, hogy így Dicsőséges Királyságodnak részeseivé válhassanak. Ámen

Hamarosan sok millió ember világszerte meg fogja hallani hívásomat, és egyre több lélek menekülhet meg, és meg is fog menekülni.

Soha ne feledkezzetek meg annak fontosságáról, hogy mindennap imádkozzátok az Irgalmasság Rózsafüzért a lelkek megmentéséért.

Menjetek békével és szeretettel,

Szeretett Jézusotok

 

Amikor eljön az idő a fenevad számára, hogy felfedje az Antikrisztust, nagy jelek lesznek láthatók

2013. május 21. kedd 16:30
 
Drága szeretett leányom, amikor eljön az idő a fenevad számára, hogy felfedje az Antikrisztust, nagy jelek lesznek láthatók. A mennydörgés, ahogyan azt még sohasem lehetett hallani, a világ sok részén lesz érzékelhető, de különösen a világ azon részén, ahol az Antikrisztus született.
 
Ekkorra a Szentlélek kiárad Követőim között – minden Keresztény Egyházamban -, és biztosítani fogja azt, hogy készen álljanak. Ők, e Misszióban részt vevő Tanítványaimmal fogják alkotni Maradék Egyházamat. Nagy lesz az ő hatalmuk, és senkinek sem esik bántódása, aki az Élő Isten Pecsétjével rendelkezik. Hatalmukat az Édesanyámtól kapott imákból és a Keresztes Imahadjárat Imáiból fogják nyerni.
 
Az Antikrisztus óvatosan fogja majd megkezdeni uralkodását. Senki sem fog gyanakvóan tekinteni szándékaira, mert egyfajta béke fog a Földre leereszkedni. Ez az időszak nagyon fontos lesz a számotokra, Maradék Hadseregem, hogy Imacsoportokat alkossatok. Ünnepélyesen megígérem, hogy ezek az Imák sok olyan szörnyű tettet fognak megenyhíteni, amelyeket ő, az Antikrisztus fog előidézni a világ négy sarkát beborító nemzeteknek.
 
Haladékot fogok adni mindazoknak a nemzeteknek, ahol Imacsoportok alakulnak. A ti Irántam, szeretett Jézusotok iránti odaadásotoknak köszönhetően lelkeket fogok menteni, és még több Ajándékot fogok az emberiségre árasztani annak érdekében, hogy Isten gyermekei védve legyenek a szenvedésekkel szemben, melyeket a fenevad tervez.
 
Bízzatok Bennem. Legyetek békében és abban a tudatban, hogy vezetve és védve vagytok.
 
Jézusotok

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

 

Azok a csoportok, amelyek elősegítik az eretnekséget a Szent Bibliával szemben, fel fogják keresni azokat, akik állhatatosak maradnak a hitben

 
2014. május 21. szerda, 20:40
Drága szeretett leányom, Atyám azt óhajtja, hogy minden gyermeke legyen egymás iránt szeretettel és könyörülettel. A bűn, mint a büszkeség közvetlen eredménye olyan gyorsan terjed, hogy a fertőzés – különösen azok között, akik azt állítják, hogy Keresztények – sok olyan lelket kerített hatalmába, akik egykor közel álltak Szentséges Szívemhez.
A Sátán, és minden démon, akiket ő küldött, hogy elpusztítsák az emberiséget, sok megosztottságot okozott a világban. Ők azzal próbálkoznak, hogy a nemzeteket és a közösségeket egymás ellen vitába keverjék. A terrortámadások nagyobb méreteket fognak ölteni, de a legsúlyosabb jel a Keresztények üldözésének formájában lesz. Soha ezelőtt nem voltak így megalázva a Keresztények, mint ahogyan most lesznek – korlátozni fogják vallási szabadságukat, és meg fogják sérteni azon jogukat, hogy hűségesek maradjanak az Igéhez.
A Keresztények nemcsak ellenségeim célpontjául fognak szolgálni, hanem még egymás ellen is fogják őket uszítani. Azok a csoportok, amelyek elősegítik az eretnekséget a Szent Bibliával szemben, fel fogják keresni azokat, akik állhatatosak maradnak a hitben. Nyilvánosan kritizálni fogják őket, az Igazság iránti hűségüket kigúnyolják és felkeresnek minden felszentelt szolgámat, akik ki merik hívni őket, az Engem, Jézus Krisztust való elárulásukért.
A gonosz rettenetes dühvel harcol Ellenem ebben az időben, mivel tudja, hogy az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Ismerjétek fel az üldöztetés minden formáját, mely ellenetek, Keresztények ellen, az igaz látnokok és próféták ellen, vagy a felszentelt szolgák ellen irányul, mint egy közönséges és gonosz támadást, mely valójában Ellenem, Jézus Krisztus ellen irányul. Ne feledjétek, drága követőim, hogy az Irántam való szeretetetek miatt nem szabad engednetek az üldöztetésnek. Imádkozzatok azokért a szegény lelkekért, akik lehetővé tették azt, hogy gonoszság áradjon a szájukból. Legyetek türelmesek és nyugodtak, amikor tanúi vagytok a Kereszténység elleni üldöztetésnek, mert egyedül csak Istenségem Örökké tartó. Minden Ellenem irányuló tett, cselekedet, vagy eretnekség egy pillanat alatt el fog tűnni. És egyedül csak azok, akik valóban Értem vannak, fognak békére és üdvösségre találni.
Imádkozzatok üldözőitekért és gyötrőitekért, mert amikor ezt teszitek, meggyöngítitek a gonosz hatalmát.
Jézusotok

 

2018.05.21. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

Közeledik az idő a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésére.

Mégis oly sok teendő van még a lelkek felkészítésében az Én Nagy Irgalmasságomra.

Felkérem mindazokat, akik szeretnek Engem, hogy imádkozzanak kitartóan a globális megtérésért, amelyre vágyom. Hagyd figyelmen kívül azok gúnyolódását, megvető mosolyát és kinevetését, akik megpróbálnak megállítani téged.

Keljetek fel és hirdessétek Legszentebb Szavamat, bármibe is kerül.

Azok, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, és megpróbálnak megalázni benneteket, keresztre feszítenek Engem. Nem titeket kínoznak, hanem Engem, szeretett Megváltójukat.

Az emberi vélemény nem fontos. Minden, ami számít, azok a lelkek, akiknek megmentésére vágyakozom.

Imádkozzátok ezt az imát – a Keresztes Imahadjárat 55. imáját -, hogy Felkészüljetek a Nagyfigyelmeztetésre

„Ó, drága Jézusom, kérlek, nyisd meg Isten minden gyermekének a szívét Nagy Irgalmasságod ajándékára. Segíts nekik, hogy Isteni Irgalmadat szeretettel és hálával elfogadják. Tedd őket képessé arra, hogy Színed előtt alázatosakká váljanak, és könyörögjenek bűneik bocsánatáért, hogy így ők is részeseivé válhassanak Dicsőséges Királyságodnak. Ámen.”Soha ne feledkezzetek meg annak fontosságáról, hogy mindennap imádkozzátok az Irgalmasság Rózsafüzért a lelkek megmentéséért. Azok a csoportok, amelyek elősegítik az eretnekséget a Szent Bibliával szemben, fel fogják keresni azokat, akik állhatatosak maradnak a hitben. A bűn, mint a büszkeség közvetlen eredménye olyan gyorsan terjed, hogy a fertőzés – különösen azok között, akik azt állítják, hogy Keresztények – sok olyan lelket kerített hatalmába, akik egykor közel álltak Szentséges Szívemhez.A gonosz rettenetes dühvel harcol Ellenem ebben az időben, mivel tudja, hogy az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Ismerjétek fel az üldöztetés minden formáját, mely ellenetek, Keresztények ellen, az igaz látnokok és próféták ellen, vagy a felszentelt szolgák ellen irányul, mint egy közönséges és gonosz támadást, mely valójában Ellenem, Jézus Krisztus ellen irányul. Ne feledjétek, drága követőim, hogy az Irántam való szeretetetek miatt nem szabad engednetek az üldöztetésnek. Imádkozzatok azokért a szegény lelkekért, akik lehetővé tették azt, hogy gonoszság áradjon a szájukból. Legyetek türelmesek és nyugodtak, amikor tanúi vagytok a Kereszténység elleni üldöztetésnek, mert egyedül csak Istenségem Örökké tartó. Minden Ellenem irányuló tett, cselekedet, vagy eretnekség egy pillanat alatt el fog tűnni. És egyedül csak azok, akik valóban Értem vannak, fognak békére és üdvösségre találni.

Imádkozzatok üldözőitekért és gyötrőitekért, mert amikor ezt teszitek, meggyöngítitek a gonosz hatalmát.

2018.05.21. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Csak akkor fogjátok igazán megérteni azt a szomorúságot, amelyet érzek, amikor fel tudjátok fogni a bűn szennyét, amely bennetek van.

Összezavarodottság visszajövetelem valódi értelmével kapcsolatban Sátán más emberek által fog cselekedni, hogy elriasszon titeket… Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek. Ma átölelik és elfogadják azokat, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, de nem Istentől kapnak üzeneteket.

Azok pedig, akik Szent Szavamat hirdetik, és Atyám Nevében prófétálnak, a legnagyobb elutasítást fogják elszenvedni. Azoknak, akik nem hisznek Szent Szavamban, amely a világnak adatik ebben az időben, azt mondom: Nektek csendben kell maradnotok.

Mert ha nem teszitek, és bíráltok Engem, akkor felelősségre lesztek vonva, sírni és könyörögni fogtok, hogy bocsássak meg nektek. Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek.

Jaj, azoknak, akik szétszaggatják prófétáimat, mert nekik majd felelniük kell a bűncselekményekért, amelyeket Atyám, a Legmagasságosabb Isten ellen követtek el.

Menjetek, és nyissátok ki a szemeteket!

Lássátok meg, amikor Én kinyilvánítom nektek az igazságot.

Ne fordítsátok el a fejeteket!

Ne csukjátok be a szemeteket!

Elérkezett a választás ideje számotokra.

Kövessetek Engem, és segítsetek Nekem gyermekeimet az Örök Életre vezetni.

Elfordulván Tőlem, megtagadjátok a lelkektől az esélyt, hogy megmentsék magukat az Én szememben. Elsőként a Keresztény Egyházakhoz tartozók jönnek Hozzám. Aztán idővel a zsidók meg fognak térni és végre elfogadnak Engem. Nektek, drága gyermekeim, tudnotok kell, hogy amikor Hívásomra válaszoltatok, különleges Ajándékot adtam nektek, egy áldást, mely segíteni fog nektek, hogy kibírjátok az Örök Élethez vezető Ösvényt. Szükségetek lesz ezekre az Ajándékokra, mert ti lesztek Maradék hadseregem gerince és ti fogjátok vezetni a többieket, akik végül követni fognak benneteket. Minden nemzet embere követni fog benneteket, amikor nem lesz majd hova fordulniuk, hogy Tanításaimban részesülhessenek. Mindazok, akik hűségesek Hozzám, Jézus Krisztushoz, újabb Ajándékokat fognak kapni, hogy segítsen nekik egységben egyesülni Velem világszerte. Elsőként a Keresztény Egyházakhoz tartozók jönnek Hozzám. Aztán idővel a zsidók meg fognak térni, és végre elfogadnak Engem. Minden más vallás is fel fogja ismerni Tanításaim Igazságát, és ők is követni fognak Engem. De nem mindenki fogadja el az Igazságot, még akkor sem, ha azt pont a szemük előtt mutatják is be nekik. A Sátán az emberi nem számára a legnagyobb csapás, a fertőzése pedig halálos. az az ember, aki nem hisz a gonoszságban, a bűnben sem hisz. Az, aki azt állítja, hogy a gonoszság csupán a szemlélő elméjében van, képes a gonoszság minden formáját elfogadni, végül pedig érzéketlen lesz azzal szemben. Amikor a gonoszság létezését elutasítják, akkor a Sátán létezését tagadják. Ez történik akkor, amikor a hazugság királya és minden ellenségem erőt nyer, és önkéntes áldozatai, mint az ő szócsövei, érzéketlenné válnak az Isteni Kegyelmekkel szemben.

2018.05.20. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás