Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Szeretet vagyok. Isten vagyok. A kettő egy és ugyanaz.

 

2013. június 19. szerda 3:00

 
Drága szeretett leányom, azon Kívánságom, hogy Hadseregem magja megalakuljon a Földön, ebben az időben teljesedik be. Kicsiny makkokból fognak szétszóródni és mindenhol növekedni és terjedni fognak.
 
Leányom, az alapok lerakása fontos rész. Akárcsak egy csecsemő, aki az anyaméhben formálódik, időt és alapos odafigyelést igényel, hogy a gyermek jóllétét biztosítsa, aki táplálékát a placentán keresztül kapja. Lassan, de tökéletesen fog növekedni, míg végül eltávolodik az anyaméhből és készen áll arra, hogy az Atyám által meghatározott életet élje.
 
Maradék Hadseregem születése ugyanígy lesz. Nagy felkészülést igényel, mielőtt készen állna arra, hogy átvegye helyét a világban, de ennek alapja szilárd, és a lelkek, akik az építőköveket alkotják, eggyé forrnak majd, hogy egy félelmetes Hadsereget építsenek. Aztán ez a Hadsereg mindenhol terjedni és növekedni fog, hirtelen és olyan erővel, hogy nehéz lesz azt figyelmen kívül hagyni. A Maradék Hadseregemben lévők mentesek lesznek az egójuktól, a büszkeségtől vagy annak szükségétől, hogy Szavam tudományos értékelésére támaszkodjanak, amit követelni fognak tőlük, hogy bizonyítsák be Isten Igazságát.
 
A tudomány Isten Ajándéka, de a tudomány nem tudja elmagyarázni Isten Misztériumát. Így azok, akiknek arra a logikus magyarázatra van szükségük, hogy hogyan kommunikálok Isten gyermekeivel a Földön ebben az időben, csalódni fognak. Nem lesz olyan válasz, ami meggyőzné majd őket.
 
Az embernek adott legnagyobb Ajándékok egyike, a szeretet. A szeretetet nem lehet tudományosan elmagyarázni vagy bebizonyítani, mert az Isten Lelkéből jön. Mindnyájatokban jelen van. Érzitek azt. Ez az a kapocs, mely összetartja az emberiséget, ami aláássa a gonosz hatalmát.
 
Szeretet vagyok. Isten vagyok. A kettő egy és ugyanaz. Szeretet nélkül nem lenne életetek. A szeretet egyesít majd benneteket, erősnek fog tartani és össze fog tartani titeket. A szeretet segíteni fog nektek, hogy lelkeket hozzatok Nekem.
 

Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Üdvösség Anyja: Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni

2014. június 19. csütörtök, 13:48

Drága gyermekem, Örök Atyám által elrendelt Csodák hamarosan ismertek lesznek a Föld minden részén. Ezek a Csodák felülmúlnak minden emberi gondolkodást, tudományos ismeretet és tapasztalatot. A Föld a Nap és a Hold egymásra gyakorolt hatása rendkívüli látványosságokat fog előidézni, és sokan tudni fogják, hogy ezeket egyedül csak Isten Keze tehette lehetővé. Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni, és okkal fognak végbemenni. Ezek segíteni fognak lángra gyújtani az emberiség hitét, hogy ez által felismerjék: mindent Isten Keze ellenőriz.

Amikor az ember gonosz tetteket és cselekedeteket követ el, ezeket egyedül csak Isten fékezheti meg. Nehéz megértenie az embernek Isten és a gonosz között dúló csatát. Amikor igazságtalanságok történnek, azok különleges okok miatt vannak megengedve, de legfőbb céljuk, a megtisztulás szükségessége. Ez talán igazságtalannak tűnhet, de ezt nem kell az embernek megértenie, amíg meg nem kapja a Tudás Ajándékát, ami a Szentlélektől jön. Amikor a lelkek megtisztulnak, csak akkor kezdik majd felismerni a módot, ahogyan Isten munkálkodik, annak érdekében, hogy olyan állapotba hozza gyermekeit, amelyben képesek Őt felismerni.

A Csodák, amelyekről beszélek, Isten nagy Cselekedeteit fogják magukba foglalni, amelyek ugyan tragédiákat hoznak magukkal, de el lesznek hárítva, és ami úgy fog tűnni, hogy tudományos szempontból lehetetlen. Ezek égi nagy jeleket, a Föld mozgását és a természettel kapcsolatos színeket is magukba fogják foglalni.

Ezen Csodákban való részvételemet azokon a jeleken keresztül lehet majd látni, amelyeket a jelenéseim helyein fogok elhelyezni világszerte. Ne féljetek ezektől a csodáktól, mert ezek Isten Ajándékai. Legyetek hálásak Irgalmáért, mert nem létezik olyan nagy feladat, amelyet Isten magára nem vállalna, annak biztosítása érdekében, hogy felébressze az emberiséget, hogy Őt elfogadja. Ez Isten Akarata, mert Ő szeret mindnyájatokat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

 

2018.06.19. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

Az alapok lerakása fontos rész.

Akárcsak egy csecsemő, aki az anyaméhben formálódik, időt és alapos odafigyelést igényel, hogy a gyermek jólétét biztosítsa, aki táplálékát a placentán keresztül kapja. Lassan, de tökéletesen fog növekedni, míg végül eltávolodik az anyaméhből és készen áll arra, hogy az Atyám által meghatározott életet élje.

Maradék Hadseregem születése ugyanígy lesz. Nagy felkészülést igényel, mielőtt készen állna arra, hogy átvegye helyét a világban, de ennek alapja szilárd, és a lelkek, akik az építőköveket alkotják, eggyé forrnak majd, hogy egy félelmetes Hadsereget építsenek. Aztán ez a Hadsereg mindenhol terjedni és növekedni fog, hirtelen és olyan erővel, hogy nehéz lesz azt figyelmen kívül hagyni. A Maradék Hadseregemben lévők mentesek lesznek az egójuktól, a büszkeségtől vagy annak szükségétől, hogy Szavam tudományos értékelésére támaszkodjanak, amit követelni fognak tőlük, hogy bizonyítsák be Isten Igazságát.Örök Atyám által elrendelt Csodák hamarosan ismertek lesznek a Föld minden részén. Ezek a Csodák felülmúlnak minden emberi gondolkodást, tudományos ismeretet és tapasztalatot. A Föld, a Nap és a Hold egymásra gyakorolt hatása rendkívüli látványosságokat fog előidézni, és sokan tudni fogják, hogy ezeket egyedül csak Isten Keze tehette lehetővé. Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni, és okkal fognak végbemenni. Ezek segíteni fognak lángra gyújtani az emberiség hitét, hogy ez által felismerjék: mindent Isten Keze irányít.A Csodák, amelyekről beszélek, Isten nagy Cselekedeteit fogják magukba foglalni, amelyek ugyan tragédiákat hoznak magukkal, de el lesznek hárítva, és ami úgy fog tűnni, hogy tudományos szempontból lehetetlen. Ezek égi nagy jeleket, a Föld mozgását és a természettel kapcsolatos színeket is magukba fogják foglalni.

Ezen Csodákban való részvételemet azokon a jeleken keresztül lehet majd látni, amelyeket a jelenéseim helyein fogok elhelyezni világszerte. Ne féljetek ezektől a csodáktól, mert ezek Isten Ajándékai.

2018.06.19. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Egyetlen próféta sem kapott ilyen nagy mennyiségben üzeneteket szeretett Édesanyámtól, vagy a Szentháromságtól

 

2012. június 18. hétfő 20:36

Drága szeretett leányom, nem szabad megengednek, hogy Szent Üzeneteim kegyetlen elutasítása azon követőim részéről, kikről tudod, hogy Szent Akaratomhoz rendkívüli módon ragaszkodnak, megzavarjon téged.

Várható az ilyen fajta elutasítás, hogy megnövelje annak intenzitását, amikor Szavamat majd darabokra szedik és elvetik, mintha semmi sem volna.

Az elutasítás fájdalma, amelyet érzel, az Én fájdalmam is egyben. A megaláztatás és a gúny, amelyet kirónak rád: az Én üldöztetésem. Ahelyett, hogy megengedd, hogy az ilyen elítélés fájdalmat okozzon neked, csendben kell azt elfogadnod.

Könnyeid közepette tele vagy örömmel, mert most már tudod, hogy Engem mindig elutasítottak, még a saját tanítványaim is.

Ha te megengeded, hogy Szavam elutasítása feltartson téged Üzeneteim terjesztésében, akkor kevesebb lélek kerül majd megmentésre.

Mindig emlékezz arra, hogy az Én legnagyobb vágyam, a lelkek megmentése.

Küldetésemet az emberi vélemény nem szabad beszennyezze, amelyet arra szánnak, hogy tönkretegyenek téged.

Ma este a Szavakat nem vigasztalásként adom neked, hanem hogy hangsúlyozzák Figyelmeztetéseim sürgősségét a világ számára.

Előtted leányom, Istennek sok prófétája eljött már, hogy a Második Eljövetelemre felkészítse a világot.

Egyetlen próféta sem kapott ilyen nagy mennyiségben üzeneteket az Én szeretett Édesanyámtól, vagy a Szentháromságtól.

Egyedül csak ezek az üzenetek fedhetik fel az eljövendő idők titkait, és ajánlják fel azokat az áldásokat, amelyekre Isten minden gyermekének az utolsó napig szüksége van.

Ragadjátok meg az egész emberiség számára adott Szavam ajándékát, hogy életet adjon nektek.

Segítségem nélkül nagyon nehéznek találnátok, hogy ellenálljatok az előtettek álló megpróbáltatásoknak.

Minden igaz hírnököm Második Eljövetelemre készíti fel Isten gyermekeit.

Tudnotok kell, hogy ez, még ennek a generációnak az életében fog bekövetkezni.

Vegyétek Kelyhemet, igyatok belőle, engedjétek, hogy eltöltsön benneteket a megkülönböztetés kegyelmével, hogy ez által segíthessetek Nekem a lelkek megmentésében.

Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

Üdvösség Anyja: Minden egyes lépésért, amelyet azért tesztek, hogy közelebb kerüljetek Drága Fiamhoz, két lépést hátra fogtok tenni

 

2014. június 18. szerda, 14:51

Drága gyermekeim, kövessetek Engem, az Üdvösség Anyját, és fogjátok meg a kezemet, miközben én az Igazság útján Fiamhoz vezetlek benneteket.

Közbejárásomnak köszönhetően, sokan bátorságra fognak lelni, hogy az Örök Üdvösségnek ezen a tövissekkel és kövekkel kirakott útján járjatok.

Drága gyermekek, annak érdekében, hogy valóban megismerjétek Fiamat, nagy kitartásra van szükségetek. Még mielőtt képesek lennétek látni, meg kell nyitnotok elméteket, szíveteket és a lelketeket kételynek vagy gőgnek minden nyoma nélkül. Amikor az Igazság feltárul a szívetekben, akkor meg kell kapaszkodnotok benne, mert ez lesz az az eszköz, amelynek segítségével szabaddá fogtok válni.

Minden egyes lépésért, amelyet azért tesztek, hogy közelebb kerüljetek Drága Fiamhoz, két lépést hátrafelé fogtok tenni, azon mód miatt, ahogyan a gonosz ki fog benneteket gúnyolni. Ő sohasem fogja abbahagyni próbálkozását, hogy Krisztustól eltávolítson benneteket, mivel már kimesterkedte gonosz küldetését, hogy az ellenkező irányba húzzon benneteket. Tehát, amikor útközben elestek, ismét fel kell állnotok, és újra kell kezdenetek. Mindannyiszor, amikor hátra léptek, tudnotok kell, hogy minden, amit a Sátán befolyásol, mindig visszafelé lesz – ellentéte mindannak, amit Fiam az emberi nemre örökségül hagy. Ezért tehát nagy türelemre lesz szükségetek, de ha egyszer minden akadályt legyőztök, sokkal gyorsabban fogtok haladni a Fiam felé vezető úton. Minden kudarc, amelyen fölülkerekedtek, a hitetekben erősebbé tesz benneteket. És amikor a hitetek erősebbé válik, már semmi sem fog az utatokban állni, hogy Jézus Krisztus igaz tanítványaivá legyetek.

Menjetek békében, drága gyermekek, és engedjétek meg nekem, az Üdvösség Anyjának, hogy segitsek nektek a Jézus Krisztus iránti szeretetetekben erősebbé válnotok, mert Nélküle soha nem fogtok arra a békére és vigasztalásra találni, amelyet ebben – vagy a túlvilági életben kerestek.

 

Szerető Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

2018.06.18. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Gonosz tervük az új globális védőoltást is magába foglalja, amely világszerte betegséget fog okozni

2012. június 17., vasárnap, 20:15

Drága szeretett leányom, a szabadkőműves csoportok tervei a világpénznem átvételére, a befejezéshez közelednek.

Gonosz tervük az új globális védőoltást is magába foglalja, amely világszerte betegséget fog okozni, hogy soha nem látott mértékben okozzon szenvedést.

Kerüljetek el minden ilyen hirtelen bejelentett globális védőoltást, mert ez meg fog ölni benneteket.

Gonosz tervezetük sokkolna minden olyan ártatlan lelket, akiknek fogalmuk sincs, hogy ők milyen hatalommal rendelkeznek.

A hatalomvágytól, a jólét utáni vágytól vezetve, és hogy mindenben, amit tesznek, hasonlóak legyenek Istenhez, azt hiszik, hogy ők legyőzhetetlenek

Ellenőrzik a bankokat, a kormányokat és ők a felelősek a Közel – Keleti terror okozásáért.

Ellenőrzik a világ médiájának nagy részét, és gonoszságuk igazsága az úgynevezett humanitárius szervezetek mögé van elrejtve.

Sajnos Istennek csak nagyon kevés gyermeke ismeri az ő tervüket.

Tudjátok meg, hogy Atyám Keze nagyon hirtelen és gyorsan fog lecsapni azokra a nemzetekre, akik védik az ilyen vezetőket.

Ők olyan nagyságú cunamikkal (szökőárral) és földrengésekkel lesznek sújtva, amelyek eltörlik majd őket (a föld színéről).

Azok, akik azt hiszik, hogy ők milyen hatalmasak, tűzet fognak majd látni, amint leesik az égből, közvetlenül Második Eljövetelem előtt.

A tengerek tüzes tavakká válnak, és nekik nehezükre fog esni, hogy elrejtőzzenek a büntetés kezétől, amely azokra a gonosz lelkekre árad majd ki, akik elutasítják Kelyhemet.

A végsőkig dacolva fognak harcolni Örök Atyám és a Mennyország hatalma ellen.

Az Antikrisztus mellé állva, ezek a csoportok, – amelyből ő (az Antikrisztus) kibontakozott – csak akkor fogják felismerni útjuk hibáit, amikor már túl késő lesz számukra.

Sokan ezekből a csoportokból, beleértve a bankok, a kormányok és a nagyvállalatok vezetőit, – mindegyikük kapcsolódva egymáshoz, együtt dolgoznak, hogy koldusokat csináljanak az átlagemberből – a Nagyfigyelmeztetés után meg fognak térni. Ez így van rendjén.

Az idő Számomra már nincs messze, hogy különválasszam azokat a lelkeket, akik szeretnek Engem, azoktól, akik a gonosz oldalán állnak.

Figyelmeztetlek benneteket. Csak annyi idő lesz adva számotokra, hogy megtérhessetek. Azoknak a lelkeknek van legnagyobb szükségük Irgalmasságomra, akik ezekhez a gonosz csoportokhoz tartoznak, és nem tisztelik Isten Törvényeit.

Nektek imádkoznotok kell, hogy ők majd meglássák az Igazságot.

Imádkoznotok kell, hogy abbahagyják azon nehézségek okozását, melyeket a szörnyű törvényeik behozásával szándékoznak tenni.

Nektek imádkoznotok kell az általuk tervezett népirtás megállításáért, amely rosszabb, mint amit Hitler tett a Második Világháborúban.

Ez a csoport, amely a legnagyobb számú a középkorban történő megalakulása óta, a Sátán hadserege. Őket az Antikrisztus fogja vezetni.

Ők már évtizedek óta megtervezték, hogy a bankokat saját ellenőrzéseik alá vonják.

Ők 15 éve tervezik a fenevad bélyegének bevezetését, egy chipet, mellyel minden férfit és nőt kényszeríteni fognak, hogy beültessék testükbe az élelmiszerhez való hozzáférés miatt.* (ez az utolsó 15 évre vonatkozik, amikor ezt tervezték.)

Most, amikor eljött számukra az idő, hogy felfedjék az Egy Világ Pénznemet, tudnotok kell, hogy a nagyon sok ima sokat segíthet tervük meggyengítésében.

Egy ima az Egy Világ Ellenőrzés elhárítására.

A Keresztes Imahadjárat 61. imája: Hárítsd el az ’Egy-Világ’ Ellenőrzését

Ó, drága Mennyei Atyám,

Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Keresztrefeszítésének emlékére

Kérlek téged, védj meg minket, gyermekeidet, a Keresztrefeszítéstől, amelyet az Antikrisztus és követői terveznek, hogy elpusztítsák gyermekeidet.

Add meg nekünk azokat a kegyelmeket, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy elutasítsuk a Fenevad Bélyegét, és add meg nekünk a szükséges segítséget, hogy leküzdjük a világ gonoszságait, melyeket azok terjesztenek, akik a sátán útját követik.

Esedezünk Hozzád, drága Atyánk, hogy védd meg minden gyermekedet ezekben a szörnyű időkben, és tégy minket elég erőssé ahhoz, hogy mindenkor felállhassunk Szent Szavad hirdetésére.

Leányom, szomorú vagyok, hogy feltártam neked ezeket a dolgokat. Követőimnek tudniuk kel, hogy mi történik.

Azok, akik nem hisznek ezekben az üzenetekben, nem fognak többé kételkedni, amikor az Antikrisztus bemutatja majd magát, amint az meg volt jövendölve.

Nektek világszerte egyesülnötök kell az imában, csoportokat alkotva.

Minél több Követőm megteszi ezt, annál erősebb lesz a Szentlélek jelenléte, és annál jobban meggyengül a Sátán hadserege.

Nem kell félnetek, mert egy ilyen üldöztetéssel félelem nélkül is lehet szembesülni.

Ha ti jól felkészültök, azáltal, hogy követitek Utasításaimat és kitartotok a napi imában, akkor gyorsan eltelik majd az idő.

Bízzatok mindig Bennem.

Emlékezzetek arra, hogy Én a bűneitekért haltam meg. Ez csak úgy ér valamit, ha megengeditek Nekem, hogy az Új Királyságom felé vezesselek benneteket.

Egyedül csak Én, Jézus Krisztus, vezethetlek benneteket. Ne feledjétek, hogy semmik vagytok Nélkülem.

Jézusotok

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

A világ éhezik Szavam Igazságára

 

 

 

2014. június 17. kedd, 22:23

Mélységesen szeretett leányom, Maradék Hadserem nagy számban gyűlt össze és szétszóródott a világ minden táján. Az Enyéim ismernek Engem és a Szentlélek Ereje által ismertté tettem Magam ezen Üzenetekbe foglaltatott Szavaim Hatalmán keresztül.

Szavam gyorsan fogja Hozzám vonzani azokat, akik a Szentlélekkel áldottak. Ezeknek a lelkeknek nincs kétségük. Szavaimon keresztül a Szentlélek még a legvonakodóbbakat is vonzani fogja és bár talán ők nem biztosak abban, hogy valóban Én, Jézus Krisztus Vagyok az, Aki odahívja őket, hogy válaszoljanak Hívásomra, óvakodva fognak Hozzám jönni. Végül egészen át fognak ölelni Engem. Aztán ott vannak azok is, akik hisznek Bennem, de nem fogadják el, hogy Én hívom őket. Idővel ők is válaszolni fognak Hívásomra. De mi is az Én Hívásom? Ennek egyszerűen igazolnia kellene Engem? Nem, mert erre nincs szükség. Hívásom, az összegyűjtésetek, felkészítésetek miatt van, hogy minden Keresztény segítsen majd Nekem azon igyekezetemben, hogy megmentsem az emberiséget. Szeretett tanítványaimnak köszönhetően sok mindent meg tudok valósítani.

A Küldetésem az, hogy lelkeket mentsek és ezt a szabad emberi akarat felhasználásának segítségével fogom megtenni. Isten Akarata az, hogy életet adjon, és hogy Védelme alá vegye minden gyermekét. Az Isteni Akarat által minden lelket meg lehet menteni, de az Örök Üdvösséghez vezető út alapja a szabad akarat, melyet Isten adott az embernek. Szabad akaratotok által közületek mindenki ki fogja választania jövőjét. Ti nem lesztek arra kényszerítve, hogy elfogadjátok Isten Irgalmát, de meg lesztek kérve arra, hogy kövessetek Engem. Én soha nem fogom megparancsolni, hogy ezt tegyétek, mert ez a ti jogotok – a szabad akaratotok joga -, hogy ti magatok döntsétek el, amit csinálni szeretnétek.

Néhány ember bölcsen fog választani, mert ők tudni fogják, hogy mit ajánlok fel: az Örök Élethez vezető Igazság útját. Néhány ember ostobán fog dönteni és a rossz utat fogja követni. Ők ezt azért fogják megtenni, mert nem sikerült az Igazságot megérteniük, az Isten Szavát. Hagyni fogják, hogy a nagy anyagi vonzás, a kéjelgések és az élvezetek elirányítsák őket Tőlem. Ők nem hisznek a halál utáni életben és nem éreznek bűnbánatot bűneik miatt, melyeket önző vágyaik beteljesüléséért követnek el. Mégis, amikor az Igazságot bemutatják nekik és mások arra ösztönzik őket, hogy hallgassanak Isten Szavára és a Jövőről tett Ígéretemre, meg tudnának változni. A Megtérés Ajándéka által Királyságomban lakhatnának.

Ezért Hívásom azért van, hogy arra bátorítson minden lelket, hogy keresse az Igazságot. Szabad akaratuk által – és ennek saját elhatározásukból kell történnie – meg fogják engedni Nekem, szeretett Jézusuknak, hogy megmentsem őket. Hívok most minden Keresztényt: vegyétek fel fegyverzeteteket, segítsetek Nekem összegyűjteni a szétszóródott és az elveszett lelkeket. Segítségetek által bátorítani tudok minden valláshoz, fajhoz és bőrszínhez tartozó lelket, hogy jöjjenek Hozzám. Ha eléritek őket, Én a Szentlélek nagy Ajándékaival foglak beborítani benneteket, hogy sikerrel járjatok és elhozzátok Nekem az elveszett lelkeket, akikért minden másodpercben epekedem.

Isten Akarata az, hogy mindenkit megmentsen. De az ember – aki úgy dönt, hogy a saját szabad választása által a Karjaimba jön – szabad akarata által, fog az Isten Isteni Akarata beteljesedni úgy, ahogyan annak lennie kell. Menjetek mindnyájan és tanítsátok a Szent Evangéliumok Igazságát. A világ éhezik Szavam Igazságára. Szavamat többé már nem úgy tanítják, ahogyan kellene. Az embereknek meg kell adni az Igazságot – ezért adtam oda az Életem. Az Igazság – Szent Szavam – hozzáférése nélkül, ti nem tudjátok az Örök Üdvösséghez vezető utat választani.

Ezért jövök most, hogy elhozzam az Igazságot nektek. Hogy észhez térítselek benneteket, hogy legyetek felkészülve, készen, és félelem, aggodalom nélkül a szívetekben várjátok a Nagy Napot. Ha elfogadtok Engem és teljesen megbíztok Bennem, békében lesztek.

 

 

 

Jézusotok

2018.06.17. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

Küldetésem, hogy lelkeket mentsek, és ezt az emberi szabad akarat segítségével fogom megtenni.

Nektek világszerte egyesülnötök kell az imában, csoportokat alkotva.

Minél több Követőm megteszi ezt, annál erősebb lesz a Szentlélek jelenléte, és annál jobban meggyengül a Sátán hadserege.

Nem kell félnetek, mert egy ilyen üldöztetéssel félelem nélkül is lehet szembesülni.

Ha ti jól felkészültök, azáltal, hogy követitek Utasításaimat és kitartotok a napi imában, akkor gyorsan eltelik majd az idő.

Bízzatok mindig Bennem.

Egy ima az Egy Világ Ellenőrzés elhárítására.

A Keresztes Imahadjárat 61. imája: Hárítsd el az „Egy – Világ” Ellenőrzését

„Ó, drága Mennyei Atyám, Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Keresztre feszítése emlékére kérlek, védj meg minket, gyermekeidet, a Keresztre feszítéstől, amelyet az Antikrisztus és követői terveznek, hogy elpusztítsák gyermekeidet. Add meg nekünk azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy elutasítsuk a Fenevad Bélyegét, és add meg nekünk a szükséges segítséget, hogy leküzdjük a világ gonoszságait, melyeket azok terjesztenek, akik a sátán útját követik. Esedezünk Hozzád, drága Atyánk, hogy védd meg minden gyermekedet ezekben a szörnyű időkben, és tégy minket elég erőssé ahhoz, hogy mindenkor felállhassunk Szent Szavad hirdetésére. Ámen.”

Hívok most minden Keresztényt: vegyétek fel a fegyverzeteteket, segítsetek Nekem összegyűjteni a szétszóródott és az elveszett lelkeket. Segítségetek által bátorítani tudok minden valláshoz, fajhoz és bőrszínhez tartozó lelket, hogy jöjjenek Hozzám. Amikor eléritek őket, Én a Szentlélek nagy Ajándékaival be foglak borítani benneteket, hogy sikerrel járjatok, és elhozzátok Nekem az elveszett lelkeket, akik után másodpercenként epekedem.

2018.06.17. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető

 
2012. június 16, szombat, 19:40
 
Drága szeretett leányom, Hangomat milliók hallják szerte a világon, miközben Isteni Irgalmasságomra készítem fel Isten minden gyermekét.
 
Vannak olyanok – akiket a Szentlélek megáldott-, akik Üzeneteim elolvasása után azonnal tudni fogják, hogy ezek Isteni Ajkamról származnak.
 
Azok, akik azt mondják, hogy ismernek, de nem ismernek fel Engem, mégsem tudnak ellenállni Szavam olvasásának, bár harcolnak Ellenem.
 
Ők elutasítanak Engem, mégis vonzódnak Üzeneteimhez.
 
Nem ismerik fel azt, hogy ez maga a Szentlélek, aki bár a lelkükben szunnyad, mégis Hozzám vonzza őket?
 
A következőket mondom nekik: Az idő elérkezett, hogy sértegetéseitek hamarosan, a Nagyfigyelmeztetés alatt, bemutatásra kerüljön számotokra.
 
Szavam iránti gyűlöletetek feltárul majd előtettek, és akkor tudni fogjátok az Igazságot.
 
Amikor ez majd megtörténik, nektek csatlakoznotok kell testvéreitekhez, és harcolnotok kell a jogért, Egyházam megvédéséhez a Földön.
 
Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető, hogy feltárja a tüzet és Isteni Irgalmasságom lángjait.  
 
A Föld olyan erővel fog megrázkódni, hogy senki sem fog elmenekülni Szemem, Lelkem és Ajándékom elől.
 
Sokan reszketni fognak a félelemtől, de csak azért, mert sokak számára ez lesz az első alkalom, hogy felismerjék a lelküket.
 
Tudni fogják, hogy a testük és minden érzékük iránti szeretetük, amelyet táplálnak, értelmetlen.
 
A lélek minden egyes részét látni fogják, de nem a saját szemükkel. Ők a lelküket az Én szememmel fogják látni.
 
Betegnek és undorítónak fogják érezni magukat, mint ahogy Én, amikor gonosz tetteik szánalmas rondaságát látom.
 
Látni fogják, hogy mennyire romlottak voltak viselkedéseik mások iránt, és azt a gonoszságot, amelyet felebarátaik ellen elkövettek.
 
Aztán az önszeretetüket fogják látni, önteltségüket és a hamis bálványok iránti szeretetüket, és tudni fogják, hogy mennyire megbántottak Engem.
 
Mert azok, akiknek oly fekete bűneik vannak, betegnek és meggyötörtnek fogják érezni magukat, és nem lesznek képesek kiállni azt a rémületet, amelyet látniuk kell. Nekik minden erejükre szükségük lesz ahhoz, hogy kibírják a megtisztulás folyamatát, amelyre szükségük lesz, hogy a túlélést lehetővé tegye számukra, és hogy az Igazság ösvényét kövessék.
 
Fontos megérteni, hogy a Nagyfigyelmeztetés a következőt jelenti: Azért jövök, hogy figyelmeztessem Isten gyermekeit arra, hogy bűneiket meg lehet bocsátani és meg is lesznek bocsátva.
 
Azért jövök, hogy megmutassam, milyen lesz az Ítélet Napja. Ez azt fogja jelenteni, hogy akik eddig az időszakig a bűnbocsánatért esedeznek, megmenekülnek.
 
Azok, akik még mindig elutasítanak Engem, a bűnbánatra időt fognak kapni, de nem sokat. Ha ők Irgalmasságom Kezét mégis eljátsszák, akkor Nekem vissza kell vonulnom.
 
Akkor majd megosztom őket: az igazakat egyik oldalra és az igaztalanokat a másikra. Még lesz egy esély a megváltás keresésére, és azok, aki visszautasítják Szeretetem és Irgalmasságom Kezét, a Pokolba lesznek vetve.
 
Ez a prófécia már a kezdetben meg volt jövendölve.
 
Szívleljétek meg a Nagyfigyelmeztetést, és mentsétek meg a lelketeket, amíg tehetitek.
 

Jézusotok

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

 

Az ajtók kinyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára Egyházam meggyalázását

 

2014. június 16. hétfő, 17:27
Drága szeretett leányom, azoknak közületek, akik nem szeretik, hogy kommunikálok veletek, tudniuk kell a következőt: A szabad akaratotok azt jelenti, hogy szabadon választhattok: elfogadjátok vagy sem, amit mondok, vagy amit óhajtok. Hiszitek, vagy nem hiszitek, a ti választásotok, és bármit is döntötök Én nem foglak ezért Elítélni benneteket.
De nektek soha nem szabad másokat elítélnetek az Én Nevemben. Ezalatt azt értem, hogy elítélitek azokat, akik elutasítanak Engem, valamint azokat, akik elfogadják Beavatkozásomat. Nincs joga senkinek sem közületek, hogy azt állítsa egy másik emberről, hogy gonosz vagy vétkes lenne a rossz cselekedet miatt. Azok közületek, akik kíméletlenül elítélik azokat az embereket, akikről azt hiszitek, hogy rosszak, vétkesek a rossz cselekedet, vagy az eretnekség bűne miatt – nem rendelkeznek ezzel a joggal. Nektek csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell azokért, akikről azt gondoljátok, hogy (ebben) érintettek. Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van Hatalmam arra, hogy megítéljem az emberiséget.
Amikor egy másik embert lealjasítotok az Én Nevemben, akkor bűnt követtek el és Én ezt fel fogom róni nektek. Amikor a nyelvetekkel bántotok másokat, el foglak hallgattatni benneteket. Amikor kárt tesztek mások hírnevében, akkor a ti saját hírneveteket fogják mások megkérdőjelezni. A képmutatás undorít Engem, és amikor az Én Nevemben elkövetett rágalmazásért vagytok vétkesek, akkor nemcsak magatokra hoztok nagy szégyent, hanem Szent Nevemre is.
Minden olyan ember, aki fájdalmat okoz egy másik embernek és közben nyilvánosan azt vallja, hogy Isten Nevében beszél, saját magát csapja be. Azok, akik megbüntetnek másokat és azt mondják, hogy az Isten iránti elkötelezettségük és odaadásuk miatt csupán feladataikat teljesítik, nem Tőlem valók. Szégyelljétek magatokat, mert ti nem ismertek Engem! És miközben egymás között harcoltok – Keresztény a Keresztény ellen –, a köztetek lévő pogányok elözönlötték Egyházamat. Az ellenség nagyon okosan dolgozik. Ravasz terve nem más, minthogy viszályt okozzon Egyházamban és mivel gyengül az Irántam való valódi hűség, az ajtók megnyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára, hogy meggyalázzák Egyházamat és a Szent Eukarisztiát.
Szégyen azokra közületek, akik ismerik az Igazságot – Szent Szavamat, mely a Szentírásban adatik nektek. Minden áldozat meg volt hozva értetek; Isten hozzátok küldött prófétáit meggyalázták, üldözték és megölték; a látnokokat és a szenteket csak a haláluk után tiszteltétek, de megostoroztátok őket amikor megosztották Szavamat, majd az Én Saját Áldozatom – amikor Keresztre feszítettetek Engem. Most pedig mit csináltok? Megengeditek azoknak, akik hamis isteneket imádnak, hogy Oltáraimon adózzanak tisztelettel nekik, melyek az Én tiszteletemre voltak szánva. Vajon nektek megengednék ezek a pogányok, hogy ugyanezt tegyétek templomaikban?
A történelem megismétli önmagát. A pogányok átvették Atyám Templomát és ők ki lettek dobva. Amikor megszentségtelenítitek Egyházamat és Testemet, nem vagytok alkalmasak többé arra, hogy szolgáljatok Engem és Én ki fogom dobni minden felszentelt szolgámat, aki ily módon elárul Engem. A ti bűnötök feketébb, mint azoké, akiket az Én Nevemben szolgáltok, mert magatokkal viszitek a lelkeket, akiket elvesztek Tőlem. Itt a választásotok ideje. Vagy elfogadtok Engem, Jézus Krisztust, olyannak, amilyen Vagyok és nem olyannak, amilyennek szeretnétek, hogy Legyek – vagy elutasítotok Engem. Nincs semmi a kettő között.

 

Jézusotok

 

 

 

2018.06.16. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

Az idő elérkezett, hogy sértegetéseitek hamarosan, a Nagyfigyelmeztetés alatt, bemutatásra kerüljenek számotokra.

Az egyszerűség és az Igazság legyenek azok a fegyverek, amelyeket kiválasztotok. A modern kommunikáció segítségével terjesszétek Igéimet. Szeretlek benneteket. Erőtök által és az arra való elhatározottságotok által, hogy ez a munka sikerrel járjon, ami tiszta szeretetetekből fakad Irántam és szeretett Anyám iránt, olyan lelkeket hoznak vissza karjaimba és az örök megváltásra, akik különben a pokolra jutnának.

Ne törődjetek azokkal, akik Nevem iránt nem mutatnak tiszteletet. Legyetek bátrak. Ne törődjetek a bántalmazásokkal. Ne válaszoljatok azoknak, akik megvetéssel vannak Nevem iránt.Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető. Hangomat milliók hallják szerte a világon, miközben Isteni Irgalmasságomra készítem fel Isten minden gyermekét.

Vannak olyanok – akiket a Szentlélek megáldott-, akik Üzeneteim elolvasása után azonnal tudni fogják, hogy ezek Isteni Ajkamról származnak.

Azok, akik azt mondják, hogy ismernek, de nem ismernek fel Engem, mégsem tudnak ellenállni Szavam olvasásának, bár harcolnak Ellenem.

Ők elutasítanak Engem, mégis vonzódnak Üzeneteimhez.

Nem ismerik fel azt, hogy ez maga a Szentlélek, aki bár a lelkükben szunnyad, mégis Hozzám vonzza őket?

A következőket mondom nekik: Az idő elérkezett, hogy sértegetéseitek hamarosan, a Nagyfigyelmeztetés alatt, bemutatásra kerüljenek számotokra.

Szavam iránti gyűlöletetek feltárul majd előtettek, és akkor tudni fogjátok az Igazságot.

Amikor ez majd megtörténik, nektek csatlakoznotok kell testvéreitekhez, és harcolnotok kell a jogért, Egyházam megvédéséhez a Földön. Fontos megérteni, hogy a Nagyfigyelmeztetés a következőt jelenti: Azért jövök, hogy figyelmeztessem Isten gyermekeit arra, hogy bűneiket meg lehet bocsátani és meg is lesznek bocsátva. Az ajtók kinyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára Egyházam meggyalázását. soha nem szabad másokat elítélnetek az Én Nevemben. Ezalatt azt értem, hogy elítélitek azokat, akik elutasítanak Engem, valamint azokat, akik elfogadják Beavatkozásomat. Nincs joga senkinek sem közületek, hogy azt állítsa egy másik emberről, hogy gonosz vagy vétkes lenne a rossz cselekedet miatt. Azok közületek, akik kíméletlenül elítélik azokat az embereket, akikről azt hiszitek, hogy rosszak, vétkesek a rossz cselekedet, vagy az eretnekség bűne miatt – nem rendelkeznek ezzel a joggal. Nektek csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell azokért, akikről azt gondoljátok, hogy (ebben) érintettek. Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van Hatalmam arra, hogy megítéljem az emberiséget.

Amikor egy másik embert lealjasítotok az Én Nevemben, akkor bűnt követtek el és Én ezt fel fogom róni nektek. Amikor a nyelvetekkel bántotok másokat, el foglak hallgattatni benneteket. Amikor kárt tesztek mások hírnevében, akkor a ti saját hírneveteket fogják mások megkérdőjelezni. A képmutatás undorít Engem, és amikor az Én Nevemben elkövetett rágalmazásért vagytok vétkesek, akkor nemcsak magatokra hoztok nagy szégyent, hanem Szent Nevemre is. Az ellenség nagyon okosan dolgozik. Ravasz terve nem más, minthogy viszályt okozzon Egyházamban és mivel gyengül az Irántam való valódi hűség, az ajtók megnyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára, hogy meggyalázzák Egyházamat és a Szent Eucharisztiát.

Szégyen azokra közületek, akik ismerik az Igazságot – Szent Szavamat, mely a Szentírásban adatik nektek. Minden áldozat meg volt hozva értetek; Isten hozzátok küldött prófétáit meggyalázták, üldözték és megölték; a látnokokat és a szenteket csak a haláluk után tiszteltétek, de megostoroztátok őket amikor megosztották Szavamat, majd az Én Saját Áldozatom – amikor Keresztre feszítettetek Engem. Most pedig mit csináltok? Megengeditek azoknak, akik hamis isteneket imádnak, hogy Oltáraimon adózzanak tisztelettel nekik, melyek az Én tiszteletemre voltak szánva. Vajon nektek megengednék ezek a pogányok, hogy ugyanezt tegyétek templomaikban?

A történelem megismétli önmagát. A pogányok átvették Atyám Templomát és ők ki lettek dobva. Amikor megszentségtelenítitek Egyházamat és Testemet, nem vagytok alkalmasak többé arra, hogy szolgáljatok Engem és Én ki fogom dobni minden felszentelt szolgámat, aki ily módon elárul Engem. A ti bűnötök feketébb, mint azoké, akiket az Én Nevemben szolgáltok, mert magatokkal viszitek a lelkeket, akiket elvesztek Tőlem. Itt a választásotok ideje. Vagy elfogadtok Engem, Jézus Krisztust, olyannak, amilyen Vagyok és nem olyannak, amilyennek szeretnétek, hogy Legyek – vagy elutasítotok Engem. Nincs semmi a kettő között.

2018.06.16. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Bánt Engem az intellektuális, vallásos sznobizmus

 
 
2011. június 15. szerda; 10:00
 
Leányom, ma azokat a hűséges követőimet akarom figyelmeztetni, hogy legyenek óvatosak, akik nyilvánosan hirdetik Nevemet, azért, hogy Igazságom Tanításait kövessék.
 
Minden követőmet szeretem, különösen azokat, akik minden időben alázatot mutatnak. Mégis csalódottnak érzem Magam, amikor a megfontolt és komoly keresztények, akik Igéimet hirdetik, megpróbálják tanításaimat hangoskodva és arrogáns módon elemezni. Nem elégednek meg annyival, hogy hirdessék Igéimet, hanem azt gondolják, hogy Tanításaimat intellektuális vita tárgyává kell tenniük,  aminek csak egy célja van, az,  hogy ők mások előtt Szent Igéim megértésében képzettebbnek tűnjenek. Olyan elszántan bizonyítják, hogy igazuk van, hogy ezáltal megosztják igaz követőimet. Az Irántam való megfontolt és komoly odaadásuk gyakran képtelenné teszi őket, hogy igaz szeretettel szeressenek Engem, ami pedig az alázatosságból kellene, hogy fakadjon.
 
Nekik vissza kell fogniuk hangoskodásaikat, ami tele van intellektuális kritikával. Nekik  nem kell a hangomra  hallgatniuk (f. megj. az üzenetekre vonatkozik), és ellent kell, hogy mondjanak annak a kényszernek, hogy bizonygassák másoknak a lelki (egyházi) ügyekben való jártasságukat. Mert ha így cselekednek, akkor a büszkeség bűnébe esnek. Ők egyáltalán nem ismernek Engem, mert arra nem szánnak időt, hogy elcsendesedve és alázatosan álljanak meg Szemeim előtt,  amelyek pedig mindent látnak. Ameddig ezek a „komoly” követőim nem teszik magukat kicsinyekké és alázatosakká Szemeim előtt, addig nem fogom tudni Magamhoz vonzani őket.
 
Dicsőítsetek Engem. Tiszteljétek Igéimet. Kövessétek példámat. Ne üldözzetek másokat az Én Nevemben, különösen ne keresztény testvéreiteket.
 
A ti szeretett Tanítótok és Megváltótok,
 
Jézus Krisztus
 
 
 

Beszélj egy fiatal, materialista és ingatag társadalomhoz

 
2011. június 15. szerda, 23:00
 
Drága, szeretett leányom, azokat a megpróbáltatásokat és azt a lelki szárazságot, amelyeket most el kell szenvedned, Én engedtem meg,  hogy egyesülésünkben téged közelebb hozhassalak Magamhoz.
 
Néha, amikor szenvedsz, el kell, hogy forduljak, hogy szomorúságodnak ne lehessek tanúja. De azáltal, hogy kiállod a  megpróbáltatásokat és a következő lépcsőfok felé haladsz,  sokkal erősebb leszel, mint valaha is voltál. Minél mélyrehatóbb szenvedésed,  amelyet mások kegyetlenségükkel és megbántásaikkal okoznak neked, amikor ezért a  szent munkádért kigúnyolnak, annál több kegyelmet fogsz kapni.
 
Hogyan kell szenvedni az Én Nevemben
 
Az Én Nevemben való szenvedés azonban nem elegendő. Nem szabad nyíltan ezekről a kínokról panaszkodnod. Engem, leányom, a csendes szenvedéseddel kell kielégítened. A külvilágnak azt kell mutatnod, hogy tele vagy örömmel. Csak így  erősödik meg a lelked és csak így lesz a szentség szintjére felemelve, amit ezért a misszióért elvárok tőled. Ha ilyen módon fogsz fejlődni,  akkor az,  amikor Szent Igéimről beszélni fogsz, gyümölcsöt fog teremni és üzeneteim hatásosabbak lesznek a világ minden sarkában.
 
Ezúttal, amikor a keresztre feszítésem óta, minden gyermekemet a legnagyobb kihívásra készítem fel, életfontosságú az, hogy minél több ember, meghallhassa Szent Igéimet.
 
Azt az Igazságot, amelyet most kinyilatkoztatok, nemcsak a hívő emberek hallgatják meg, hanem azok is, akik nem akarnak Engem megismerni, vagy akik nem akarják elfogadni Isten, az Örök Atya létezését.
 
Beszélj egy fiatal, materialista és ingatag társadalomhoz
 
Leányom,  módszereket kell alkalmaznotok, hogy átadhassátok Szent Igéimet a fiatal, materialista és ingatag társadalomnak. Mire jó ez a munka, ha Szent Igéim csak a hívő embereket erősítik meg? Igen, fontos, hogy követőim emlékeztetve legyenek Ígéretemről, amely a visszajövetelem ígérete volt,  de mindenáron el kell érnem azokat is, akik nem ismerik Irgalmasságomat, vagy, akik ezt nem értik meg, vagy, akiknek erre nincs semmi érdeklődésük.
 
Nektek, leányom és követőim, most az a feladatotok, hogy Igazságomról felvilágosítsátok az agnosztikusokat, az ateistákat és egy egész fiatal generációt. Szelíd hangon beszéljetek velük. Ne legyetek agresszívak. Bátorító szavakat használjatok. Tegyétek érdekessé Igéimet. (Szavaimat)
 
Nem a világ vége
 
Beszéljetek nekik arról az Ígéretemről, amit az Új Paradicsomról tettem. Ez nem azt fogja jelenti, hogy vége lesz a világnak, sokkal inkább azt, hogy egy új korszak, a béke, az öröm és a boldogság korszaka fog bekövetkezni. Nem fordíthatnak és nem is szabad hátat fordítaniuk ennek a dicsőségnek. Imádkozzatok értük. Hozzátok Hozzám őket és különleges vezetésben és kegyelmekben lesz részetek.
 
Az egyszerűség és az Igazság legyenek azok a fegyverek, amelyeket kiválasztotok
 
A ti példamutatásotok által vezessétek őket. Leányom, meg kell terveznetek most, hogy Igéim átadásában megkülönböztetést és új metódusokat alkalmazzatok.  Segítséget küldök nektek, hogy mindezeket végre tudjátok hajtani.
 
A modern kommunikáció segítségével terjesszétek Igéimet
 
A modern kommunikáció metódusait kell bevetni, hogy ezek biztossá tegyék Igéim gyors terjesztését.  Most imádkozzatok.  Kérlek, hogy adasd ki a könyveket annyi országban és nyelven, amennyiben csak lehetséges. Használjátok az audio és videó módszereit, hogy Igéim gyorsan terjedjenek. Forduljatok önkéntesekhez, hogy mindenfele terjesszék üzeneteimet.
 
Mert ez leányom, lelkeket fog menteni. Szeretlek benneteket.  Erőtök által és az arra való elhatározottságotok által, hogy ez a munka sikerrel járjon, ami tiszta szeretetetekből fakad Irántam és szeretett Anyám iránt, olyan lelkeket hoznak vissza karjaimba és az örök megváltásra, akik különben a pokolra jutnának.
 
Ne törődjetek azokkal,  akik Nevem iránt nem mutatnak tiszteletet
 
Legyetek bátrak. Ne törődjetek a bántalmazásokkal. Ne válaszoljatok azoknak, akik megvetéssel vannak Nevem iránt.  Az Én híveim lesznek azok, akik a legtöbbet fognak sérteni benneteket, mert sok jóhiszemű tanítványom időről időre tévedésbe esik. Tanításaim ismeretei,  kihozzák belőlük a büszkeség érzelmét, ami arroganciához vezet. Így az intellektuális büszkeség lopódzik beléjük. Azok a szegény, szeretetteljes és komoly lelkek, akiknek nem kérdéses az Irántam való szeretetük,  nem szabad lenézniük azokat, akik érzéseik szerint, a helytelen ösvényen járnak. Nekik nem szabad a sátán csapdájába esniük, azáltal, hogy fölényes és rideg komolyságot öltenek magukra. Ebből egy szellemi párbaj alakul ki, hogy kiderüljön, emberi szóval kifejezve, melyik okosabb a másiknál, vagy ki érti meg jobban Tanításaim Igazságait.
 
Ne feledjétek el, mindazt, amit mindannyiatoknak tanítottam. Az Igazság egyszerű. Az Igazság maga a szeretet. Amikor a ti véleményetek szerint, Szent Igéim értelmezésének bizonyítására igyekeztek, de szeretet és türelem nélkül, akkor a ti verziótok az Igazságról nem Tőlem való.
 
Szeressétek egymást. Ti, Szemeimben ti mind egyformák vagytok. De azoknak azt mondom,  akik sajátságos módon mennek ki, hogy segítségemre legyenek az elveszett lelkek visszahozásában, hogy Szemeimben mind megnőnek.
 
A ti Isteni Megváltótok,
 
Az egész világ Királya,
 

Jézus Krisztus

A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem

 

2013. június 15. szombat 16:48

 
Drága szeretett leányom, éppúgy, ahogyan Én egyedül tettem meg a lassú és fájdalmas utat a Kálvária hegyére, ugyanígy fogja Maradék Hadseregem is azt megtenni.
 
Amikor ezen a gyötrelmes dombon kapaszkodtam fel, több száz Római katonával voltam körülvéve, akik megakadályozták az út mentén levőket abban, hogy vigaszt nyújtsanak Nekem. Bár nem lett volna szükség arra, hogy egy embert ilyen sok katona őrizzen, jelenlétük mégis azért volt, hogy számos dolgot szemléltessen. Meg akarták mutatni Követőimnek vagy bárki másnak, akik megpróbálták Tanításaim Igazságát terjeszteni, hogy kik azok, akik parancsolnak. Azért volt ez az agresszív cselekedet, hogy megfélemlítsék és megfenyegessék azokat, akik meg merték mutatni Irántam való hűségüket.
 
A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.
 
Miközben hamarosan sor kerül Második Eljövetelemre, és miközben feltárul azon Végső Küldetésem, hogy eljövök elhozni a megígért végső üdvösséget az emberiség számára, a történelem meg fog ismétlődni. A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig. Isten ellenségei mindenhol fel fognak lázadni Ellenem. Azok, akik szeretnek Engem, és akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem.
 
A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem. Babilon, a Római Birodalom hazája és ahol azok a nemzetek találhatók, akik a hamis istenek javára elhagyták Istent, lesz az a székhely, ahonnan továbbra is köpködni fognak minden hazugságot.
 
A tízszarvú fenevad maga Európa, és Rómában egy hadsereg fog felemelkedni Ellenem. A Nagy Nap előtti keresztrefeszítésért ismét ők lesznek a felelősek. Ők fogják a végső sértést is elkövetni, amikor keresztrefeszítik és elpusztítják Misztikus Testemet a Földön. Az Én Testem maga az Egyházam. Azok, akik az új tanok követését választják, eltávolodnak Testemtől, el fognak árulni Engem és mégis felmernek majd állni, és azt mondani, hogy Tőlem jönnek.
 
Azon a napon, amikor az Egy – Világvallást megismertetik, melyet egy Katolikus Egyházon belüli csoport támogatni fog, amint az meg volt jövendölve, az Ég elsötétül és egy nagy mennydörgés le fog sújtani a Földre. Ez olyan lesz, mint az a pillanat, amikor az utolsó lélegzetet vettem a Kereszten, amikor Atyám Haragja lesújtott a Kálvária Dombjára. Amikor ez történik, és amikor a jel bekövetkezik, miszerint az Egy Igaz Egyházat megszüntetik és egy pogány utálattal cserélik fel, tudnotok kell a következőket: Ez akkor lesz, amikor az emberi nemre mindenhol záporozni fognak a büntetések.
 
Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a hamis próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva. Meg lesz mutatva Nekik, hogy milyen lenne Atyám haragját megtapasztalni. Sok püspök és pap fogja az Igazságot felismerni ebben a szakaszban, és harcolni fognak a gonoszság ellen. Ők nem fognak elhagyni Engem és továbbra is vezetni fogják Igaz Egyházamat a Földön. Sajnos sokaknak nem lesz bátorságuk ahhoz, hogy ezt tegyék és olyanok lesznek, mint a vágóhídra vezetett bárányok, de ők meg lesznek vigasztalva azzal a tudattal, hogy Én sohasem fogom elhagyni őket. Sok segítséget fogok küldeni nekik és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni és terjeszteni fogja az Evangéliumot, amikor azt már mindenhol félretolták. Ők a világ minden sarkában fognak prédikálni és nem fognak félelmet ismerni. Az Irántam való szeretetük meghiúsítja majd az Antikrisztus munkálkodását. Irántam való engedelmességük és Keresztes Imahadjáratom imáira adott válaszuk a lelkek milliárdjait fogja megmenteni.
 
És aztán Tervem beteljesedik.
 
Jézusotok

Isten jelen van minden egyes e világban született emberben függetlenül hitétől vagy szüleik hitétől

 

2013. június 15. szombat 23:44

 
Én vagyok a ti szeretett Jézusotok, aki a lelketeken keresztül munkálkodik. Még akkor is, ha figyelmen kívül hagytok Engem, Én itt Vagyok. Én a lelketeken keresztül munkálkodom, mert azt Nekem adtátok és így ti mindig szenvedni fogtok Érettem és Velem.
 
Ma leányom, azokhoz fordulok, akik azt mondják, hogy nem hisznek Istenben: ha nem hisztek Istenben, el kell magyaráznom nektek, hogy honnan ismeritek fel, hogy Isten valóban Létezik. Isten jelen van minden egyes e világban született emberben függetlenül hitétől vagy szüleik hitétől. Isten valamennyi életformán keresztül egyfajta áhítat érzelmét és a csodálat érzelmét hozza magával, mely mindig az intenzív szeretet érzését kelti egy lélekben Isten másik Teremtménye iránt.
 
Közületek mindenki Isten Teremtménye. Ez tény. Néhányan közületek nagy szépséggel (megáldva) születtek. Egyesek fogyatékossággal születtek. Mások pedig szörnyű hiányossággal. Mégis mindannyian megszülettetek, mert Isten megengedte azt.
 
Mégis sokan fogják igazolni az élet meggátolását, Isten azon gyermekei esetében, akik nem tökéletesek. Néhányan közületek megölik az anyaméhben Isten gyermekeit, és ezt, aztán a legtöbb esetben önző érvekkel igazolják. Ezért el lesztek ítélve, hacsak nem kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Meg lesz bocsátva nektek, de csak akkor, ha valóban megbánjátok, amit Isten káromlására tettetek.
 
Egyesek közületek hiányosságokkal születnek, mely traumát okoz életetekben. Bármennyire keserves is, azért kaptátok ezt a szenvedést, hogy megmentsetek másokat, akik egyébként megszűnnének létezni. Látjátok tehát, hogy azok, akik Atyámat gyalázzák és sohasem kérnek bocsánatot bűneikért, mindörökre a Pokol tüzében fogják végezni. A ti szenvedésetek segíteni fog a megmentésükben, mert ők vagy nem tudják, vagy nem akarják magukat megmenteni. Ezt a szenvedést ti választjátok, mielőtt megszületnétek. Ezt elfogadhatjátok most, vagy talán később, de ti biztonságban vagytok Királyságomban, mert tietek lesz a Dicsőség az örökkévalóságra.
 

Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben

 

 

2014. június 15. vasárnap, 9:30
Drága szeretett leányom, annak mértéke, ahogyan Engem figyelmen kívül hagynak, elutasítanak és gyűlölnek, meghaladja a legtöbb ember ismeretét.
Vannak olyan csoportok és szekták, amelyek a Sátán imádatára vannak szánva, és amelyek szörnyű rémtetteket követnek el annak irányítása alatt, aki gyűlöl Engem. A szegény bűnösök, akik ebben részt vesznek, eladták lelküket az ördögnek, és látszólag ők a szórakozás forrásai, de hallgassatok meg most Engem: Nekik csak egy mesterük van, és ennek a mesternek nagy hatalma van fölöttük, mert ők neki adták szabad akaratuk ajándékát. És ahogyan a Sátán megveti az emberi fajt, épp úgy fel is használja ezeket a lelkeket, bár ők valójában nem értik ezt a tényt. Gyűlöletük irántam éppoly intenzív, mint azok iránt, akik Nekem, Jézus Krisztusnak szolgálnak.
A lelkekért folytatott végső csatát a világ minden sarkában meg fogják vívni, és éppen ezek a csoportok lesznek azok, akik nagyon keményen fognak harcolni azért, hogy az embereket elszakítsák Tőlem és a végső Üdvösségtől, amelyet Isten gyermekeinek hozok. Mivel Én mindenkit szeretek – beleértve azokat is, akik feláldozták az életüket és az Örök Üdvösséghez való jogukat a hazugság királyának üres ígéreteiért –, az a kötelességem, hogy elérésük érdekében legyőzzek minden akadályt, hogy meg tudjam őket menteni.
Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben. Azoknak, akik kiszabadulnak a gyűlöletnek eme börtöneiből, azt ígérem, hogy rájuk várakozva fognak megtalálni Engem. Minden egyes lélekért, akik ezekből a csoportokból, a békét keresvén Hozzám jönnek, a lelkek tízszeresét fogom megtéríteni. Le fogom győzni a gonoszt, és el fogom ragadni Isten gyermekeit a Pokol mélységének széléről, nem számít, hogy mit követtek el.
Soha ne féljetek a gonosz hatalmától, ha teljesen megbíztok Bennem. Hatalmam, az Isten Hatalma, mely a Kezdet és a Vég, soha nem lesz megsemmisítve. De ha bárki is megpróbálja Isten Hatalmát megsemmisíteni – ismervén bár a következményeket -, és elutasít minden Általam tett erőfeszítést a lelke megmentése érdekében, egy örökkévalóságon át szenvedni fog.

Jézusotok

Én gyengéd, szerető és türelmes Vagyok

 
 
2014. június 15. vasárnap, 14:25
Drága szeretett leányom, azon Tervem, hogy megmentsem az emberiséget és felfedjem Új Királyságomat, sikerrel fog járni, ahogyan az meg volt jövendölve. Én nagy Ajándékot fogok hozni a világ számára, és mindazoknak, akik ezt nyomasztónak és félelmetesnek találják, tudniuk kell a következőt:
Én gyengéd, szerető és türelmes Vagyok, és minden el lesz követve Atyám Szent Akarata által, Aki nem szeret fájdalmat és gyötrelmet okozni gyermekeinek, függetlenül attól, hogy mennyire megfeketedett a lelkük. Ha ez lenne a helyzet, már elpusztította volna a világot és csak a kiválasztottakat vitte volna Új Paradicsomába. És így Atyám várt és várt, amíg a világ népessége a legnagyobb lett. Elkezdte Tervének utolsó részét, hogy megmentse az emberiséget, hogy egyszerre nagyon sok embert lehessen megmenteni.
Ettől a Tervtől nem szabad félni vagy ellenezni azt, mert a végső díj a legnagyobb dicsőséget fogja hozni mindnyájatok számára. Nem szabad annak ellenállnotok, kigúnyolnotok, vagy eldobnotok azt, mert ezt a döntést mindörökre meg fogjátok bánni. Egy ember se avatkozzon Isten Akaratába. Annak érdekében, hogy a többséget megmentse, Atyám nem fog tétovázni abban, hogy megbüntesse azokat, akik az útjába állnak, hogy ezáltal milliárdok lelkét mentse meg. És bár minden lélek értékes számára és bár Ő mindenféleképpen be fog avatkozni, hogy magukhoz térítse a lelkeket, mégis el fogja pusztítani azokat, akik felelősek, hogy lelkek millióit tagadják meg Tőle. Ne legyen kétségetek afelől, hogy ezért ők szenvedni fognak, és legyetek tudatában annak, hogy ezeket a lelkeket a tetteikről fogjátok felismerni és aztán pedig büntetéseikről. Büntetésük a Földön fog elkezdődni, ebben az időben, abban a reményben, hogy felismerik majd az Igazságot. Ennek hiányában, Atyám el fogja őket távolítani.
Isten Hatalma nyilvánvaló a Földön ebben az időben és ti látni fogjátok, hogy ezek a csoportok mennyire kiemelkednek a lelkekért folytatott csatában. Ezek közé tartoznak azok, akik valóban szolgálnak Engem, azok, akik nem ismernek Engem, és azok, akik bár ismernek, de úgy döntenek, hogy egy másik mesternek szolgáljanak, nem pedig Nekem. Az egyedüli győztesek azok lesznek, akiknek Isten Irgalma által megadatik a Kulcs Isten Királyságához.
Jézusotok

2018.06.15. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás

Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a hamis próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva.

“Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata. A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem. Ők a világ minden sarkában fognak prédikálni és nem ismernek majd félelmet. Az Irántam való szeretetük meghiúsítja majd az Antikrisztus munkálkodását. Irántam való engedelmességük és Keresztes Imahadjáratom imáira adott válaszuk a lelkek milliárdjait fogja megmenteni.

És aztán Tervem beteljesedik. Isten jelen van minden egyes e világban megszületett emberben, függetlenül hitétől vagy szüleik hitétől. ha nem hisztek Istenben, el kell magyaráznom nektek, hogy honnan ismeritek fel, hogy Isten valóban Létezik. Isten jelen van minden egyes e világban megszületett emberben, függetlenül hitétől vagy szüleik hitétől. Isten valamennyi életformán keresztül egyfajta áhítat érzelmét és a csodálat érzelmét hozza magával, mely mindig az intenzív szeretet érzését kelti egy lélekben Isten másik Teremtménye iránt.

Közületek mindenki Isten Teremtménye. Ez tény. Néhányan közületek nagy szépséggel (megáldva) születtek. Egyesek fogyatékossággal születtek. Mások pedig szörnyű hiányossággal. Mégis mindannyian megszülettetek, mert Isten megengedte azt.

Mégis sokan fogják igazolni az élet meggátolását, Isten azon gyermekei esetében, akik nem tökéletesek. Néhányan közületek megölik az anyaméhben Isten gyermekeit, és ezt aztán a legtöbb esetben önző érvekkel igazolják. Ezért el lesztek ítélve, hacsak nem kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Meg lesz bocsátva nektek, de csak akkor, ha valóban megbánjátok, amit Isten káromlására tettetek.

Egyesek közületek hiányosságokkal születnek, mely traumát okoz életetekben. Bármennyire keserves is, azért kaptátok ezt a szenvedést, hogy megmentsetek másokat, akik egyébként megszűnnének létezni. Látjátok tehát, hogy azok, akik Atyámat gyalázzák és sohasem kérnek bocsánatot bűneikért, mindörökre a Pokol tüzében fogják végezni. A ti szenvedésetek segíteni fog a megmentésükben, mert ők vagy nem tudják, vagy nem akarják magukat megmenteni. Ezt a szenvedést ti választjátok, mielőtt megszületnétek. Ezt elfogadhatjátok most, vagy talán később, de ti biztonságban vagytok Királyságomban, mert tietek lesz a Dicsőség az örökkévalóságban. Vannak olyan csoportok és szekták, amelyek a Sátán imádatára vannak szánva, és amelyek szörnyű rémtetteket követnek el annak irányítása alatt, aki gyűlöl Engem. A szegény bűnösök, akik ebben részt vesznek, eladták lelküket az ördögnek, és látszólag ők a szórakozás forrásai, de hallgassatok meg most Engem: Nekik csak egy mesterük van, és ennek a mesternek nagy hatalma van fölöttük, mert ők neki adták szabad akaratuk ajándékát. És ahogyan a Sátán megveti az emberi fajt, épp úgy fel is használja ezeket a lelkeket, bár ők valójában nem értik ezt a tényt. Gyűlöletük irántam éppoly intenzív, mint azok iránt, akik Nekem, Jézus Krisztusnak szolgálnak.

A lelkekért folytatott végső csatát a világ minden sarkában meg fogják vívni, és éppen ezek a csoportok lesznek azok, akik nagyon keményen fognak harcolni azért, hogy az embereket elszakítsák Tőlem és a végső Üdvösségtől, amelyet Isten gyermekeinek hozok. Mivel Én mindenkit szeretek – beleértve azokat is, akik feláldozták az életüket és az Örök Üdvösséghez való jogukat a hazugság királyának üres ígéreteiért –, az a kötelességem, hogy elérésük érdekében legyőzzek minden akadályt, hogy meg tudjam őket menteni.

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben. Azoknak, akik kiszabadulnak a gyűlöletnek eme börtöneiből, azt ígérem, hogy rájuk várakozva fognak megtalálni Engem. Minden egyes lélekért, akik ezekből a csoportokból, a békét keresvén Hozzám jönnek, a lelkek tízszeresét fogom megtéríteni. Le fogom győzni a gonoszt, és el fogom ragadni Isten gyermekeit a Pokol mélységének széléről, nem számít, hogy mit követtek el. Tervem, hogy megmentsem az emberiséget és felfedjem Új Királyságomat, sikerrel fog járni, ahogyan az meg volt jövendölve. Én nagy Ajándékot fogok hozni a világ számára, és mindazoknak, akik ezt nyomasztónak és félelmetesnek találják, tudniuk kell a következőt:

Én gyengéd, szerető és türelmes Vagyok, és minden el lesz követve Atyám Szent Akarata által, Aki nem szeret fájdalmat és gyötrelmet okozni gyermekeinek, függetlenül attól, hogy mennyire megfeketedett a lelkük. Ha ez lenne a helyzet, már elpusztította volna a világot és csak a kiválasztottakat vitte volna Új Paradicsomába. És így Atyám várt és várt, amíg a világ népessége a legnagyobb lett. Elkezdte Tervének utolsó részét, hogy megmentse az emberiséget, hogy egyszerre nagyon sok embert lehessen megmenteni.

Ettől a Tervtől nem szabad félni vagy ellenezni azt, mert a végső díj a legnagyobb dicsőséget fogja hozni mindnyájatok számára. Nem szabad annak ellenállnotok, kigúnyolnotok, vagy eldobnotok azt, mert ezt a döntést mindörökre meg fogjátok bánni. Egy ember se avatkozzon Isten Akaratába. Annak érdekében, hogy a többséget megmentse, Atyám nem fog tétovázni abban, hogy megbüntesse azokat, akik az útjába állnak, hogy ezáltal milliárdok lelkét mentse meg. És bár minden lélek értékes számára és bár Ő mindenféleképpen be fog avatkozni, hogy magukhoz térítse a lelkeket, mégis el fogja pusztítani azokat, akik felelősek, hogy lelkek millióit tagadják meg Tőle. Ne legyen kétségetek afelől, hogy ezért ők szenvedni fognak, és legyetek tudatában annak, hogy ezeket a lelkeket a tetteikről fogjátok felismerni és aztán pedig büntetéseikről. Büntetésük a Földön fog elkezdődni, ebben az időben, abban a reményben, hogy felismerik majd az Igazságot. Ennek hiányában, Atyám el fogja őket távolítani.

2018.06.15. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

A Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek, mégis szenvedést fog okozni azok számára, akik nem lesznek a kegyelem állapotában.

Követőimnek bátorságot kell mutatniuk, hogy másokat felkészíthessenek a Nagyfigyelmeztetésre. Hozzátok őket vissza nyájamhoz, azáltal, hogy felkészítitek őket. Ha nem akarják meghallgatni, imádkozzatok értük. kérd meg minden követőmet: vegyék figyelembe Utasításaimat.

Figyeljetek családjaitok minden tagjára, azokra, akik köztetek vannak, akik nem követik Tanításaimat.

Figyeljetek azokra közületek, akiknek a lelke eltávolodott Tőlem, akik látszólag elutasítanak Engem. Azon kívül arra kérlek benneteket, hogy kitartóan imádkozzatok értük.

Nektek Irgalomért kell könyörögnötök a lelkük számára. Imáitok és áldozataitok szörnyű szenvedéstől menthetik meg őket a Nagyfigyelmeztetéskor, a Megtisztulás alatt.

Bár a Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek, és mint Különleges Ajándékomat kell üdvözölnötök, mégis fájdalmat fog okozni azoknak, akik nincsenek a kegyelem állapotában.

Még idejében készítsétek fel a lelketeket, mert az egészséges lelkek a Nagyfigyelmeztetést örömteli eseménynek fogják érezni.

Ők nem fognak szenvedni, mert a kegyelem állapotában lesznek, különösen akkor, ha rendszeresen részesülnek a Gyónás Szentségében.

Az ő erejük segíteni fog azoknak, akiknek a Tisztítótűz fájdalmán kell keresztül menniük a Nagyfigyelmeztetés után.

Segítsetek azoknak, akik nem akarnak naponta eleget tenni az Irgalmasság Rózsafüzére elimádkozásának.

Ajánljatok fel egy áldozatot Nekem, Jézusotoknak, családotok bűneinek jóvátételéért.

Én mindenki iránt Irgalommal leszek, akik elfogadják lelkük fekete állapotát, amikor a bűneiket a Nagyfigyelmeztetés alatt majd megmutatom nekik.

Csak az őszintén alázatosaknak és a tiszta szívűeknek lesz megbocsátva.Itt van az az ima, amelyet imádkoznotok kell a Nagyfigyelmeztetés alatti Megtérésükért.

A Keresztes Imahadjárat 60. imája: Ima a családok megtéréséért a Nagyfigyelmeztetés alatt

„Ó drága, édes Jézusom, Irgalmasságodért könyörgöm családom tagjainak a lelkéért.– Itt nevezd meg őket. – Felajánlom Neked szenvedéseimet, megpróbáltatásaimat és imáimat, hogy megmeneküljön a lelkük a sötétség szellemétől. Ne engedd meg egyiküknek sem, e gyermekeid közül, hogy ellent mondjanak Neked, vagy, hogy visszautasítsák Irgalmasságod Kezét. Nyisd meg a szívüket, hogy egybefonódjon a Te Szentséges Szíveddel, hogy így keresni tudják a szükséges megbocsátást, hogy megmeneküljenek a Pokol Tűzétől. Adj nekik esélyt arra, hogy elégtételt adhassanak, és így a Te Isteni Irgalmasságod Sugarai által megtérjenek. Ámen.”

Oly sok ember – olyanok, akik nem fogadják el, hogy a földi élet a Királyságomhoz vezető lelki útjuknak csak egy kis része – sok, drága időt pazarol el. Arra az időre utalok, melyet Isten adott számotokra, amelyet Parancsolatainak megfelelően kell megélnetek, ha el akarjátok nyerni az Örök Életet. Ha nem fogadjátok el Istent, akkor elvágjátok magatokat Tőle. Ha ezt teszitek, akkor rövidre szabott lesz az életetek és így az Örök Élet helyett, ez az életetek véget ér, amikor meghaltok. Nem szabad a nektek adott időt ebben az életben elpazarolnotok a haszontalan dolgok hajhászása által, melyek idővel csak porrá válnak.

Isten nem várja el, hogy megvonjátok időtöket a napi dolgoktól, illetve családotoktól és a barátaitoktól. Ez nem azt jelenti, hogy miközben az élet gyümölcseit élvezitek a Földön, ne tudnátok ragaszkodni az Úr útjaihoz. Tudtok. A nevetés jó. A társaság fontos. Egy teljes életet élvezni jó, miközben alázatot mutattok Istennek és dicsőítitek Őt, és még a legkisebb örömökért is hálát adtok Neki. Minden Adomány, melyet ebben az életben kaptok, hogy mások javát szolgálja, csakis Istentől jöhet. Az, hogy hogyan használjátok ezeket az Adományokat – amikor az Isten által nyújtott Ajándékokat másokkal is megosztjátok -, fontos lesz a lelketek megmentésében. Az Isten által adott életnek oka van. Ez arra szolgál, hogy Dicsőséget hozzon Istennek, és amikor az élet megváltozik, arra ösztönözze gyermekeit, hogy egyesüljenek végre Vele. Isten gyermekei most lesznek felkészítve erre a változásra, amikor végre ez a dicsőséges Örök Élet az övék lesz. Nektek soha nem szabad más istent imádnotok a Szentháromság Egy Istenen kívül Ahhoz, hogy megismerjétek az Atyát, el kell ismernetek az Emberfiát, mert Nélkülem, Jézus Krisztus nélkül, nem tudjátok megismerni az Atyát. Esedezem hozzátok, hogy segítsetek Nekem megmenteni ezeket a szegény, szerencsétlen lelkeket, mert szabad döntésük erejéből ők többé már nem tudják megmenteni a saját lelküket. Azt szeretném, ha imáitokkal kérnétek ezeknek a lelkeknek a sátán fogságából való kiszabadulását, hogy visszatérjenek Hozzám.

A Keresztes Imahadjárat 157. Imája: A fogságban lévő lelkekért

Ó, drága Jézus, mentsd meg azokat a lelkeket, akik hamis isteneknek és a Sátánnak lettek a rabszolgái. Segíts nekünk, hogy imáink által enyhülést vigyünk nekik a megszállottság fájdalmában.

Nyisd meg börtönük kapuját, és mutasd meg nekik az Isten Királyságához vezető utat, még mielőtt a Sátán túszul ejtené őket a Pokol mélységében.

Könyörgünk Hozzád, Jézus, borítsd be ezeket a lelkeket a Szentlélek Erejével, hogy keressék az Igazságot, és segíts nekik bátorságra lelniük, hogy hátat fordítsanak az ördög csapdáinak és gonoszságainak. Ámen.

A probléma, amellyel ezek a lelkek találkoznak, akik hamis isteneket imádnak az, hogy nyitva hagyják magukat a gonosz lélek előtt, akinek csupán ezek szabad akaratának egy apró töredékére van szüksége ahhoz, hogy megfertőzze őket. A hamis istenek rettenetes veszélybe sodorják a lelkeket. A legnagyobb veszély, amellyel szembesülniük kell, hogy azt hiszik, ezek normális, lelkük számára egészséges gyakorlatok és olyan eszközök, melyeknek segítségével életükben békére és nyugalomra lelnek. Mindaz, amit érezni fognak, nem lesz más, mint fájdalom és bánat.

Óvakodjatok attól a veszélytől, hogy kövessétek az okkultizmus és a new age gyakorlatait, mert ezek nem Tőlem vannak. Egyedül csak Engem, Jézus Krisztust követve lehet Örök Életetek. Az élet ellentéte a halál. A test halála nem a létezésetek végét jelenti. A ti létezésetek egy örökkévalóságra szól. Az Örök Élet egyedül csak Tőlem jön. Az örök halál a Sátántól jön.

2018.06.14. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás