Európai látnok által követvén

Ez most nem annak az ideje, hogy leboruljatok és sírjatok. Ez az üdvösségetekért folytatott harc ideje.

A Hamis Próféta nemcsak a Katolikus Egyház vezetését veszi át, hanem ő fog irányítani minden Keresztény Egyházat is Sohase hagyjátok el Tanításaim igazságát.

Sohase hagyjatok el Engem.

Sohase hagyjátok el Egyházamat. Mert Én vagyok az Egyház.

Sohase hagyjátok el Testemet, mert Én vagyok az Élet Kenyere.

Sohase fogadjátok el a hazugságokat, amelyeket hamarosan elültetnek köztetek, hogy kiszorítsa Egyházamat a Földön.

Itt a felkészülés ideje.

Hamarosan egy új, ember alkotta vallást kell lenyelnetek.

Hamarosan olyan (lelki) táplálkozásra kényszerítenek majd benneteket, amely hasonló az Oltáriszentséghez, de az már nem lesz az Én Testem.

Ez üres lesz és terméketlen, és nem az igaz életet eredményezi.

Az egyetlen valóságos Szent Eucharisztia az, amelyik azon a módon létezik, ahogyan Jelenlétem jelenleg ismertté válik a Szentmise Áldozatában.

Soha ne térjetek el ettől, még akkor sem, ha azok a pogányok kényszerítenek erre benneteket, akik majd Keresztény Egyházaimat átveszik. Legyetek bátrak, felszentelt szolgáim.

Fogadjátok el, hogy Visszatérésem Ideje a küszöbön áll. Nincs vesztegetni való időtök. Nem szabad félnetek, mert amit Ígérek, a tiétek és a ti örökségetek. Én vagyok a Király, aki az Új Paradicsom fölött fog uralkodni, melyet Atyám ígért Nekem. Azokhoz szólok, akik nem ismernek Engem: hallgassatok most meg. Ti az Enyéim vagytok, Én Életet hozok nektek, nem olyan életet, mint ahogyan azt ezen a Földön ismeritek, hanem Örök Életet.

Nem szabad félnetek, mert amit Ígérek, a tiétek és a ti örökségetek.

Ez az a Királyság, amelyre születtetek, így tehát Isten, szeretett Atyám újra teremtheti azt a világot, ami kezdetben volt. Ő a Kezdet, mert Ő teremtette azt. Ő a vég, mert amikor a Nagy Nap elérkezik, többé már nem lesz szenvedés, mert az Új Kezdet – Az Örök Élet – bemutatásra kerül azok számára, akik elfogadják Isten Szeretetét. Bizakodóbbakká kell lennetek, legyetek kevésbé cinikusak és fogadjátok el az Élet Nagy Ajándékát, ami egyedül csak egy tökéletes Istentől jöhet.

Egyedül csak Isten alkothat ilyen csodát – az Élet Ajándékát.

Egyedül csak Isten adhat Örök Életet nektek, ahol a halál már legyőzetett és vele együtt minden gonosz.

Várakozással kell a jövő felé néznetek. Ha a bizalom hiánya miatt most nem tudtok válaszolni Nekem, Én segíteni fogok nektek, ha hívtok Engem. Kérjétek a Bizalom Ajándékát a Keresztes Imahadjárat ezen imája által:

A Keresztes Imahadjárat (109.) imája a Bizalom Ajándékáért

Ó, drága Jézus,

Segíts, hogy bízzak Benned.

Hogy bízzak azon Ígéretedben, hogy újra eljössz.

Hogy elfogadjam Második Eljöveteled Igazságát.

Hogy bízzak az Atya Ígéretében, midőn azt mondta, hogy átadja Neked Királyságodat.

Segíts nekem, hogy bízzak Tanításaidban,

Azon Tervedben, hogy megmented a világot.

Segíts nekem, hogy Kegyesen elfogadjam Ajándékaidat.

Segíts nekem, hogy bízzak Benned, hogy megszabaduljak félelmeimtől és így lehetővé tehessem Szeretetednek, hogy elárassza szívemet és lelkemet. Ámen.

Világosságom nélkül nincs semmi, csak a lélek sötétsége. Nincs béke. Nincs szeretet. Nincs remény. Nincs élet. A Mise az Én Jelenlétem középpontja – az Én Valódi Jelenlétem a világban. Jelenlétem úgy Életet, mint Világosságot hoz. Életet fog hozni a léleknek, és egyedülálló Kegyelemmel tölti el. A Jelenlétem Világosságot hoz magával, az Én Világosságomat, mely sokkal erősebb, mint a nap fénye. Világosságomnak egy töredéke is elég ahhoz, hogy megvilágítson egy sötét szobát. Egyházam lesz az, amelyet elsőként üldözni fognak, és azok, akiknek gyenge a hite, hódolattal fognak adózni a fenevadnak. Ezek lesznek azok az emberek, akik azt állítják majd, hogy Egyházamat képviselik – akik még egyszer keresztre fognak Engem feszíteni. Amikor a csaló kijelenti, hogy ő, Én Vagyok, akkor az óra elkezd ketyegni, és aztán az ég fülsüketítő búcsúszava és mennydörgése kinyilvánítja Visszatérésemet. Akkor a világ meg fogja érteni Ígéretem Igazságát, hogy végre visszatérek visszakövetelni Királyságomat, és hogy egységet hozzak Egyházamnak, Igaz Egyházamnak – azoknak, akik minden megpróbáltatáson és szenvedésen át hűségesek maradtak Hozzám.

Semmi sem diadalmaskodhat Egyházam fölött, mert az Én Vezetésem és irányításom alatt bevehetetlen marad a fenevad és mindazok számára, akik a saját érdekük miatt árultak el Engem.

Hallgassátok most meg Ígéretemet. Mindaz, amiről azt mondtam, hogy meg fog történni: meg fog történni. Mindaz, amit megígértem nektek: be fog teljesedni. Mindaz, ami az Enyém, a tietek is. Ti mindannyian Hozzám tartoztok. Kapaszkodjatok Belém, mintha ettől függne az életetek, mert Védelmem nélkül nagy tévedésbe fogtok esni, és ez kettészakítaná a Szívemet. Soha ne hagyjatok el Engem cserében azért, aki utál benneteket. Én sohasem foglak elhagyni benneteket, mert nagyon szeretlek titeket. Én húzlak Magam felé benneteket, ti pedig még mindig vonakodtok. Miért? Mitől féltek? Nem tudjátok, hogy az Enyéim vagytok, és hogy ez egy természetes születési jog? Támaszkodjatok Rám, szeretett követőim, mert hamarosan elveszettnek fogjátok érezni magatokat, és nem fogjátok tudni, hogy hova forduljatok. És Én várni fogok, hogy elhozzam nektek Szeretetemet, és hogy vigaszt nyújtsak nektek.

Jöjjetek. Ne féljetek Tőlem. Én egyedül csak Szeretettel jövök, hogy az Én Békémet hozzam nektek.

Világosságom látást hoz nektek.

Szeretetem reményt hoz nektek.

Szívem vigasztalást nyújt nektek.

Kezem meggyógyít benneteket.

Szemeim látnak titeket.

Sebeim vonzanak benneteket.

Testem táplál benneteket.

Fájdalmam a ti fájdalmatok.

A ti fájdalmatok az Én fájdalmam.

Irgalmam meg fog menteni benneteket.

Szavam a Királyságomhoz vezető utatok.

2018.06.10. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A Hamis Próféta nemcsak a Katolikus Egyház fölé helyezi magát, hanem az összes Keresztény Egyház fölött is diktálni fog

 

2012. június 10. vasárnap, 15:30

Drága szeretett leányom, felszólítom minden követőmet, hogy mutassanak bátorságot ebben az időben.

Ez most nem annak az ideje, hogy leboruljatok és sírjatok. Ez az üdvösségetekért folytatott harc ideje.

Felhívok minden Keresztény Egyházat, Klérusomat és mindazokat, akik az életüket Nekem, Jézusuknak szentelték, hogy hallják meg kérésemet:

Sohase hagyjátok el Tanításaim igazságát.

Soha se hagyjatok el Engem.

Sohase hagyjátok el Egyházamat. Mert Én vagyok az Egyház.

Sohase hagyjátok el Testemet, mert Én vagyok az Élet Kenyere.

Sohase fogadjátok el a hazugságokat, amelyeket hamarosan elültetnek köztetek, hogy kiszorítsa Egyházamat a Földön.

Itt a felkészülés ideje.

Hamarosan egy új vallást kell lenyelnetek, amely egy mesterséges vallás lesz.

Hamarosan olyan táplálkozásra kényszerítenek majd benneteket, amely hasonló az Oltáriszentséghez, de az már nem lesz az Én Testem.

Ez majd üres lesz és terméketlen, és nem az igaz élet lesz az eredménye.

Az egyetlen valóságos Szent Eukarisztia az, amelyik azon a módon létezik, ahogyan Én Jelenlétem jelenleg ismertté válik a Mise Szent Áldozatában.

Soha ne térjetek el ettől, még akkor sem, ha azok a pogányok kényszerítenek erre benneteket, akik majd Keresztény Egyházamat átveszik.

Ők megszentségtelenítik majd, templomaimat, és semmi más nem lesz belőlük, mint szórakozóhelyek és szociális központok, amelyre változtatják azokat.

Nektek mindig azokat a rendszabályokat kell követnetek, amelyeket az Utolsó Vacsorán Apostolaimnak tanítottam.

Nektek most gondoskodnotok kell arról, hogy minden rendben legyen, mielőtt a támadás elkezdődik.

Mert hamarosan lehetetlennek fogjátok találni, hogy egy hamis tant kövessetek, amelyet az előtettek álló förtelemmel rátok kényszerítenek.

A Hamis Próféta nemcsak a Katolikus Egyház fölé helyezi magát, hanem az összes Keresztény Egyház fölött is diktálni fog, amelyeket majd eggyé akar egyesíteni.

De nem Én leszek az, Jézus Krisztus, akire majd ezt az Új Templomot fel fogják építeni. Ez egy olyan templom lesz, amellyel a Szent Széket akarják helyettesíteni a fenevad tiszteletére.

Most vegyétek figyelembe Szavaimat, mert hamarosan látni fogjátok az Igazságot.

Azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy hitük ezen üldöztetését kiállják, azt mondom: nektek most kell elkezdenetek tervezni.

Azoknak pedig azt mondom, akiknek nincs elegendő bátorságuk az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodásával megküzdeni, hogy boruljatok térdre és kérjetek Engem, hogy segítsek nektek.

Én vezetni foglak benneteket új vezetőim által, akik közületek fognak kiemelkedni, és akiket az Én Két Tanúm fog vezetni.

Énok és Illés, akik jelen vannak Keresztény Egyházamban a Földön, és Izrael Házában, hamarosan hatással lesznek az Evangélium Prédikálására az egész világon.

Az Igazság tanítását semmi sem állíthatja meg.

Ez az időszak nehéz lesz, de ti álljatok fel és kövessétek hadseregemet a Földön, és így több lélek fog megmenekülni. Ne hagyjátok el azt a nyájat, amelyet a vezetésetekre bíztam.

Ne féljetek; mert egyedül csak az Örök Élethez vezető ösvény követése által üdvözülhettek.

Amennyiben a Hamis Próféta ösvényét követitek, akkor ti nemcsak elvesztek Számomra, hanem az ártatlan lelkeket is a Pokol útja felé vezetitek.

Legyetek bátrak Felszentelt Szolgáim.

Fogadjátok el, hogy Visszatérésem Ideje a küszöbön áll. Nincs vesztegetni való időtök.

Jézusotok

Nem szabad félnetek, mert amit Ígérek a tiétek és a ti örökségetek


2013. június 10. hétfő 23:00
Drága szeretett leányom, meg kell mondani a világnak, hogy Visszatérésem Ideje közel van. Az Én Időm már elkezdődött, mivelhogy arra törekszem, hogy még a Nagy Nap előtt Felém fordítsam az emberiséget.
Én most mindnyájatokat felkészítelek, bár sokan fogják süketnek tenni magukat. Én ezt szeretettel teszem, mivel minden egyes embert szeretek közületek, hiszen a Testemet egyenként mindenkiért feláldoztam. Ti jelenleg tanúi vagytok Beavatkozásomnak, mialatt megnyitom az emberiség szemét, és amelyet egyértelműen lehet látni.
Csodákra kerül majd sor, amikor a Küldetésemet elfogadják. A Jelenlétem érezhető lesz, és az Irgalmasság Cselekedetein keresztül fogom felismertetni Magamat. Ez a terv arra szolgál, hogy Dicsőséges Üdvözítésemhez visszacsalogasson benneteket, hogy megtérítse azokat, akik többé már nem hisznek Létezésemben.
Én vagyok a Király, aki az Új Paradicsom fölött fog uralkodni, melyet Atyám ígért Nekem. Azokhoz szólok, akik nem ismernek Engem: hallgassatok most meg. Ti az Enyéim vagytok, Én Életet hozok nektek, nem olyan életet, mint ahogyan azt ezen a Földön ismeritek, hanem Örök Életet.
Nem szabad félnetek, mert amit Ígérek a tiétek és a ti örökségetek.
Ez az a Királyság, amelyre születtetek, így tehát Isten, szeretett Atyám újra teremtheti azt a világot, ami kezdetben volt. Ő a Kezdet, mert Ő teremtette azt. Ő a vég, mert amikor a Nagy Nap elérkezik, többé már nem lesz szenvedés, mert az Új Kezdet – Az Örök Élet – bemutatásra kerül azok számára, akik elfogadják Isten Szeretetét. Bizakodóbbakká kell lennetek, legyetek kevésbé cinikusak és fogadjátok el az Élet Nagy Ajándékát, ami egyedül csak egy tökéletes Istentől jöhet.
Egyedül csak Isten alkothat ilyen csodát – az Élet Ajándékát.
Egyedül csak Isten adhat Örök Életet nektek, ahol a halál már legyőzetett és vele együtt minden gonosz.
Várakozással kell a jövő felé néznetek. Meg kell próbálnotok hallgatni ezekre az Üzenetekre, mert ez lesz a ti mentőövetek, amelyre szükségetek lesz, mivel az elkövetkezendő napok egyre sötétebbek lesznek.
Az a vágyam, hogy közületek senki se nyugtalankodjék, ne aggódjon, ne féljen és ne legyen szomorú, mert az Én Dicsőséges Napom azt fogja jelenteni, hogy letörlök a szemetekről minden könnyet, és Nagy Dicsőségemmel megtisztítalak benneteket minden fájdalomtól, szomorúságtól és szenvedéstől. Végül, meg fogjátok tapasztalni a tiszta örök boldogságot. Minden, amiről valaha is azt képzeltétek, hogy Mennyei pompa, a tietek lesz.
Ha a bizalom hiánya miatt most nem tudtok válaszolni Nekem, Én segíteni fogok nektek, ha hívtok Engem. Kérjétek a Bizalom Ajándékát a Keresztes Imahadjárat ezen imája által:
A Keresztes Imahadjárat (109.) imája a Bizalom Ajándékáért
Ó, drága Jézus,
Segíts, hogy bízzak Benned.
Hogy bízzak azon Ígéretedben, hogy újra eljössz.
Hogy elfogadjam Második Eljöveteled Igazságát.
Hogy bízzak az Atya Ígéretében, midőn azt mondta, hogy átadja Neked Királyságodat.
Segíts nekem, hogy bízzak Tanításaidban,
Azon Tervedben, hogy megmented a világot.
Segíts nekem, hogy Kegyesen elfogadjam Ajándékaidat.
Segíts nekem, hogy bízzak Benned, hogy megszabaduljak félelmeimtől, és így lehetővé tehessem Szeretetednek, hogy elárassza szívemet és lelkemet. Ámen.
Ó, mennyire szeretnélek megvigasztalni benneteket, megkönnyíteni a félelmeteket, aggodalmaitokat és gondjaitokat. Mennyire szeretném fájdalommentessé tenni az átmenetet, amennyire az csak lehetséges; hogy ne kelljen szenvednetek a fenevad kezétől, kinek munkálkodása Isten ellenségein keresztül lesz felismerhető.
Ha teljesen megbíztok Bennem és átadjátok magatokat Irgalmasságomnak, akkor Én ünnepélyesen megígérem nektek, hogy Irgalmasságom le fogja rövidíteni azt az időt, amikor az emberi szenvedés azok gonoszsága miatt növekszik meg, akik szenvedést akarnak okozni nektek.
Megígérem, hogy a csodák által történő Beavatkozásom fel fogja ébreszteni azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre – az Igazság ráébredésére. Amikor Isten Igazságát elfogadják – akik nem igazán értik azon Ígéretemet, hogy újra eljövök, de elfogadják azt a szívükben -, akkor a szenvedés enyhülni fog, és Én irgalmas leszek a lelkek milliárdjaihoz.
Mindazonáltal a Belém vetett bizalmatok segíteni fog nektek, hogy meglássátok az Igazságot. Ha elfogadjátok az Igazságot, akkor elfogadjátok Új Királyságom kulcsát is.

 

 

Jézusotok

 

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

 

Világosságom nélkül nincs semmi, csak a lélek sötétsége. Nincs béke. Nincs szeretet. Nincs remény. Nincs élet.

 

 

2014. június 10. kedd, 12:05

Mélységesen szeretett leányom, az emberek talán azt kérdezik, hogy miért fontos minden áron megőrizni a Szentmiseáldozat bemutatását. A Mise az Én Jelenlétem középpontja – az Én Valódi Jelenlétem a világban. Jelenlétem úgy Életet, mint Világosságot hoz. Életet fog hozni a léleknek, és egyedülálló Kegyelemmel tölti el. A Jelenlétem Világosságot hoz magával, az Én Világosságomat, mely sokkal erősebb, mint a nap fénye. Világosságomnak egy töredéke is elég ahhoz, hogy megvilágítson egy sötét szobát. Amíg Templomaim oltárain nagy dicsőségben őrzik Szent Eukarisztiámat, addig élet lesz. Nélküle pedig sötétség lesz. Ahol Én nem vagyok jelen, ott nincs Világosság. Világosságom nélkül nincs semmi, csak a lélek sötétsége. Nincs béke. Nincs szeretet. Nincs remény. Nincs élet.

Bármilyen új szabályokat fognak is az evangelizáció és a modernitás neve alatt az Én Nevemben rátok kényszeríteni, tudnotok kell, hogy amennyiben Eukarisztiámat többé már nem úgy tisztelik, mint ahogyan Azt kellene, és aminek Az szánva lett, biztosak lehettek abban, hogy nemsokára végképp el fog tűnni. Azon a napon, amikor ez megtörténik, sötétség lesz, ami a Földre fog ereszkedni. Ti nem fogjátok azt látni, de érezni fogjátok az emberek hideg szívében, mert addigra az emberiség meg fog változni. Amint Jelenlétem csökken, a Pokol kapui megnyílnak, és az antikrisztus el fogja foglalni a Helyemet Egyházamban. Ő lesz az, aki nem Tőlem való; aki azon a Trónon fog ülni, mely jogszerűen az Enyém. És ő lesz az, akinek a lábai elé Egyházam le fog borulni. Ez lesz az Én legnagyobb elárulásom, a ti Jézusotoké, azóta, hogy Júdás átadott Engem ellenségeimnek, hogy Keresztre feszítsenek.

Egyházam lesz az, amelyet elsőként üldözni fognak, és azok, akiknek gyenge a hite, hódolattal fognak adózni a fenevadnak. Ezek lesznek azok az emberek, akik azt állítják majd, hogy Egyházamat képviselik – akik még egyszer keresztre fognak Engem feszíteni. Amikor a csaló kijelenti, hogy ő, Én Vagyok, akkor az óra elkezd ketyegni, és aztán az ég fülsüketítő búcsúszava és mennydörgése kinyilvánítja Visszatérésemet. Akkor a világ meg fogja érteni Ígéretem Igazságát, hogy végre visszatérek visszakövetelni Királyságomat, és hogy egységet hozzak Egyházamnak, Igaz Egyházamnak – azoknak, akik minden megpróbáltatáson és szenvedésen át hűségesek maradtak Hozzám.

Semmi sem diadalmaskodhat Egyházam fölött, mert az Én Vezetésem és irányításom alatt bevehetetlen marad a fenevad és mindazok számára, akik a saját érdekük miatt árultak el Engem.

Hallgassátok most meg Ígéretemet. Mindaz, amiről azt mondtam, hogy meg fog történni: meg fog történni. Mindaz, amit megígértem nektek: be fog teljesedni. Mindaz, ami az Enyém, a tietek is. Ti mindannyian Hozzám tartoztok. Kapaszkodjatok Belém, mintha ettől függne az életetek, mert Védelmem nélkül nagy tévedésbe fogtok esni, és ez kettészakítaná a Szívemet. Soha ne hagyjatok el Engem cserében azért, aki utál benneteket. Én sohasem foglak elhagyni benneteket, mert nagyon szeretlek titeket. Én húzlak Magam felé benneteket, ti pedig még mindig vonakodtok. Miért? Mitől féltek? Nem tudjátok, hogy az Enyéim vagytok, és hogy ez egy természetes születési jog? Támaszkodjatok Rám, szeretett követőim, mert hamarosan elveszettnek fogjátok érezni magatokat, és nem fogjátok tudni, hogy hova forduljatok. És Én várni fogok, hogy elhozzam nektek Szeretetemet, és hogy vigaszt nyújtsak nektek.

Jöjjetek. Ne féljetek Tőlem. Én egyedül csak Szeretettel jövök, hogy az Én Békémet hozzam nektek.

Világosságom látást hoz nektek.

Szeretetem reményt hoz nektek.

Szívem vigasztalást nyújt nektek.

Kezem meggyógyít benneteket.

Szemeim látnak titeket.

Sebeim vonzanak benneteket.

Testem táplál benneteket.

Fájdalmam a ti fájdalmatok.

A ti fájdalmatok az Én fájdalmam.

Irgalmam meg fog menteni benneteket.

Szavam a Királyságomhoz vezető utatok.

 

Jézusotok

2018.06.10. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás