Európai látnok által követvén

Gyermekek, öntsétek ki a szíveteket Örök Atyámnak, és kérjétek Őt, hogy védjen meg benneteket, és borítson be az Ő drága Fia Vérével.

Lelki vezetésem blokkolni fogja a sátán romboló akcióit. Azok, akik elutasítják Igéimet nem olvasták az Igazságot, azt az Igazságot, amely Szent Könyvemben található? A Jelenések Könyve minden gyermekem számára adatott, hogy segítségükre legyen a végidők nyugtalanságának megértésében, melyet a sátán és démonai okoznak. Ha nem értitek meg az Igazságot, amely a Jelenések könyvében található, hogyan is érthetnétek meg mindazokat az üzeneteket, amelyeket most adok nektek?

Azt hiszitek, hogy hátat fordítok nektek és sátán meg gonosz hadseregének az „irgalmasságára” hagylak benneteket? Nem fogjátok fel, hogy előbb figyelmeztetni akarlak benneteket és aztán pedig segíteni nektek?

Nagy Irgalmasságom elpusztítja majd azt a hatást, amellyel a sátán gyermekeimet befolyásolja. Azért jöttem még egyszer, hogy kiszabadítsalak benneteket sátán karmai közül. Ajándékom, a Nagyfigyelmeztetés, meg fogja a terrort gyengíteni, ami egyre csak növekedne, ha ez meg nem történne. Ne feledjétek, hogy ez egy olyan háború, amelyet Maradék Egyházam fog megnyerni a földön. Örvendezz Hadseregem, mert te áldott vagy, hogy erre a dicsőséges feladatra kiválasztottak.

Irántam, Isteni Üdvözítőtök iránti szeretetetek által segíteni fogtok Nekem szegény fivéreitek és nővéreitek megmentésében, hogy ne vesszenek el a gonosz javára.

Gyertek most, követőim, és engedjétek meg Nekem, hogy átvezesselek benneteket a sűrű és tövises dzsungelen, földi Új Királyságom Világosságába.

Soha ne féljetek Kezemtől, mivel Én most félelem nélkül vezetlek benneteket az Antikrisztus elleni harcba.

Ne feledjétek, hogy ez egy olyan háború, amelyet Maradék Egyházam fog megnyerni a Földön.

Azt se feledjétek, hogy a megmenthető lelkek száma hitetek erősségétől függ, nagylelkűségetektől és attól, hogy készségesen vállaljátok-e a szenvedést az Én Nevemben.

Szeretlek benneteket.

Megáldalak benneteket.

Megadom nektek azokat a kegyelmeket, amelyekre szükségetek van, hogy felvegyétek fegyverzeteteket, és hogy az Örök Életbe meneteljetek. Az Üdvösség Anyja: Imádkozzatok a Keresztény Egyházakért, hogy megkapják a kegyelmeket hitük megvédésére.
Isten, az Atya: A Szentháromság Hatalma meghalad minden emberi beavatkozást. az a Vágyam, hogy mindnyájan válaszoljatok a Legszentebb Szentháromság Hívására, ebben az időben. A Szentháromság Hatalma meghalad minden emberi beavatkozást és Szeretetem Kegyelmével elérem az emberiséget, hogy kinyilvánítsam az Igazságot.

Ne féljetek Atyátoktól, mert Én a tietek vagyok, ti pedig az Enyéim. Minden Hatalom az Én Kezemben van, és Én nagy kivételeket teszek annak érdekében, hogy egyesítsem a világot. Sok lélek közömbös Velem szemben. Ők kerülnek Engem, tagadják Jelenlétemet, és aranyból öntött hamis isteneket állítván Színem elé, megsértik Istenségemet. Minden Irgalom az Enyém. Azokat halmozom el bőségesen Irgalmammal, akik tiszta szívűek, kiknek a lelkében azért van szeretet, mert megengedték Nekem, hogy belépjek a szívükbe. Az Örök Élet elnyerésének legfőbb akadálya az emberi kevélység. A kevélység az egyetlen legnagyobb akadálya annak, hogy Velem egyesüljetek. Lehet, hogy Fiam által ismertek Engem; lehet, hogy megértitek Szavamat, de nem a szerint éltek, amit tanítottak nektek. A Szeretet Tőlem jön. A szabad akarat Ajándékát adtam nektek, de ti visszaéltetek vele, hogy kielégítsétek a saját bujaságotokat és vágyaitokat. A szabad akarat Ajándékának kettős célja van: hogy megadja nektek a választás szabadságát, hogy ne félelemből, hanem szeretetből jöjjetek Hozzám; és hogy legyőzze az ördög hatalmát. Minden ajándék közül a szabad akaratotokra vágyik a leginkább a Sátán, és minden csalárdságot be fog vetni, csak hogy azt neki odaadjátok. Amikor a lelkek ezt megteszik a büszkeség bűne, a new age gyakorlatai és az okkultizmus által, akkor a gonosz rabszolgáivá válnak. Ő pedig majd minden egyes lélekben, akik átadják neki szabad akaratukat, kifejezésre fogja juttatni jellemvonásait. Viselkedésük által fogjátok felismerni őket. De az egyetlen biztos jele annak, hogy átadták a szabad akaratukat a gonosznak az, hogy ezek a lelkek folyamatosan azt keresik, hogy nyilvánosan kigúnyolják Fiamat, Jézus Krisztust, és az Ő Édesanyját, a Szeplőtelen Szűz Máriát, a Világ Anyját. A Sátán mindkettőjüket megveti.

Azonban, ha a szabad akaratot, amelyet Én adtam nektek, a lelketek javára használjátok, és arra, hogy egymást szeressétek, akkor ez egy erőteljes eszközzé válik a Sátán hatalmának gyengítésére. De azok a lelkek, akik szabad akaratuk Ajándékát Fiam, Jézus Krisztus által átadják Nekem, minden ajándék leghatalmasabbikját adják Nekem. Az fog történni, hogy ezeken a lelkeken keresztül fogom a gonoszt legyőzni, és ők lesznek azok az eszközök, melyek által meg tudom menteni azok lelkét, akik teljesen elszakították magukat Tőlem.

Ez az Én Ígéretem: Meg fogom menteni a lelkeket, még a legreménytelenebb helyzetekben lévőket is, azok áldozatainak köszönhetően, akik szabad akaratuk ajándékát Fiam, Jézus Krisztus által átadják Nekem.

2018.06.11. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.