Európai látnok által követvén

Töltsétek a júniusi hónapot csendes elmélkedésben, szeretett Édesanyám utasítása szerint

A ti pogány gyakorlataitok a Pokolba vezetnek benneteket a megkorbácsolás, amit ebben az időben elviselek, nemcsak az Elárulásom miatt van, amely Egyházamon belül most folyamatban van, hanem a hamis pogány bálványokkal is kapcsolatos, amelyekkel a mai világban helyettesítenek Engem.

A pogányság nagyon gyorsan növekszik és új népszerű kultúraként van felkarolva, mint az Egy Igaz Istenbe vetett hit egy alternatívája. Ennek számos formája van. A legfontosabb, hogy az úgy lesz bemutatva, mintha egy ártalmatlan szórakozás lenne azok számára, akik belekóstoltak a New Age gyakorlatokba, és mintha a személyes fejlődés egy fontos része lenne – egyfajta humanizmus és önszeretet. A pogányság másik formája az ateizmus gyakorlatában rejlik. Azoknak, akik büszkék az ateizmusukra, és akiknek jó az életvitelük, mely által kedvesek és szeretettel vannak mások iránt és tisztelettel bánnak felebarátjaikkal, tudniuk kell, hogy a Mennyek Országa nem lesz az övék. Én sohasem tudnálak befogadni benneteket Királyságomba, amikor majd az utolsó lélegzetet veszitek, függetlenül attól, hogy milyen nagy szívfájdalmat okoz ez nekem. Ha nem könyörögtök Hozzám – éspedig még halálotok előtt -, hogy fogadjalak el benneteket, akkor nem tudok segíteni nektek, mert a szabad akaratotokba nem avatkozhatok bele. Legyen az bárki, aki azt mondja nektek, hogy az ateizmusnak nincs jelentősége, az egy hazug. Az Igazság az, hogy csak azok léphetnek be Királyságomba, akik elfogadnak Engem, és akik elismerik Istent. enki más nem hozhatja meg helyettetek ezt a döntést, mert Isten szabad akaratot adott nektek, hogy a jó és a rossz között válasszatok, és ezt sohasem fogja elvenni tőletek, még akkor sem, ha a rossz utat választjátok. Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Én feláldoztam az Életemet. És ezt meg fogom tenni. az a szándékom, hogy a világon minden nemzetben megtéréseket eszközöljek, és ezt gyorsan fogom megtenni. Szeretetem mindnyájatok iránt oly nagy, hogy még azok esetében is, akik nem ismernek Engem és zűrzavar uralkodik a szívükben, olyan módon fogok beavatkozni, ami eddig ismeretlen volt az emberiség számára.

Az Én Békémet fogja megkapni minden lélek, aki látja az Igazság Fényét. Szeretetem a lélek egyfajta nyugalmát fogja hozni számukra, amilyet a lelkek eddig még nem igazán ismertek. Az Igazság Lelke Ajándék lesz a világ és azon emberek számára, akik nem ismernek el Engem. Csak akkor tud majd az ember nyitott lenni Isteni Beavatkozásommal szemben, mely szeretett Atyám Parancsára történik, hogy minden gyermekét megölelhesse.

2018.06.03. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.