Európai látnok által követvén

Isten, az Atya – A szenvedés szerepe.Ez az Én utolsó küldetésem a Földön, melynek során a Szentháromság Szent Üzeneteket ad a világ számára. Nyugtalankodom azokért az ártatlan lelkekért, akik nem tudnak Létezésemről. Az alapján, ahogyan másokkal bánnak, ők jó szívűek és keresztények, de mégsem hisznek Létezésemben. Nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy mi történne velük, ha nem tudnám megmenteni őket. Menjetek el egészen Oroszországig, Kínáig és olyan országokig, ahol az Istent nem tisztelik, menjetek tehát és hódítsátok meg a lelkeket. Isten, az Atya: Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének a nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.

Az új Babilont – ezt fogják mindenkinek mondani – dicsőíteni kell, mint a nagy egységet, hogy támogatni tudja a környezetet, átölelni az anyaföldet és megszabadítani a világot a gazdagok okozta szegénységtől – ahogyan annak gonosz szájából ömleni fog.

Amikor ez megtörténik, beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből. Nem fogom tétlenül nézni, anélkül, hogy ne figyelmeztetném gyermekeimet e förtelem felkarolásának következményeire, melyet a Pokol mélyén hoztak létre és az emberiségnek okoznak. Nagy jeleim mindazoknak adatnak, akik a sértéseket az Én Szent Nevemben tárt karokkal üdvözlik és elfogadják.

Meg fogom rázni a világot és az fel fog borulni. Senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni Beavatkozásomat. Aztán a Föld egyharmadára tüzet fogok bocsátani. Hamarosan éhínség lesz tapasztalható, de nem az Én Kezem által – ez a Föld szándékos beszennyezése miatt lesz az Antikrisztus által. Miközben ő és serege gonoszságot okoznak sok nemzet gyanútlan embereinek, Én vissza fogok ütni.Szavam – amint azt mondani fogják – oly sok megbotránkoztatást okoz, hogy politikailag helytelennek fogják azt tartani Mivel ők annyira jártasnak hiszik magukat, új értelmezéseket fognak adni Tanításaimnak, és át fogják alakítani mindazt, amit tanítottam, hogy saját önző igényeiket kielégítsék. Szavam – amint azt mondani fogják – oly sok megbotránkoztatást okoz, hogy politikailag helytelennek fogják azt tartani és így elsődleges okként ez lesz megnevezve, hogy gyökeresen megváltoztassák a Kereszténység arculatát. Az Igazság elrejtése rettenetes sötétséget fog hozni; annak megváltoztatása, Keresztre feszítésem megcsúfolása. Az Igazság egy új helyettesítőjének a bemutatása, az Engem való teljes megtagadás. Az Igazság nélkül egy olyan világban fogtok élni, ahol semmi olyat nem fogtok hallani, ami békét hozna nektek. Jelenlétem Fénye nélkül, a nap nem fog ragyogni – eltompul és elbágyad, és aztán köddé válik, míg csak a halandó ember keze nem fogja elhozni a fényt úgy, hogy azok, akiknek szemük van, de nem hajlandók látni, többé már nem fognak látni, míg azok, akik láttak és elfogadták Isten Lelkét, továbbra is látni fognak.

2018.08.07. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.