Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Isten, az Atya – A szenvedés szerepe

 

2011. augusztus 7. vasárnap; 14:45

Én vagyok az Alfa és az Omega.  Én vagyok Isten, az Atya, az Ember és a Világmindenség Megteremtője.

Drága leányom, most véglegesen elfogadtam ajándékodat, amely segítség a lelkek megmentésében. Ajándékodat szeretettel és örömmel fogadom el. Ez nem lesz egy egyszerű út, de védelemben lesz részed, ha minden egyes nap kéred az Én segítségem. Szenvedésed a szellemi (elme) és a lelki sötétség által fog bekövetkezni.  Amint ez rosszabbodik, akkor mindig gondolj azokra a teremtményekre, akik szenvedésed által fognak megmenekülni.
Menj Szentségimádásra olyan gyakran, ahogyan csak teheted, hogy megszerezd a szükséges erőt ehhez a munkához. Szeretett Fiam üzenetei folytatódni fognak. Ezeket, úgy, mint ezelőtt, terjeszteni kell, mert az Ő világnak szóló üzeneteiből egyre több lesz, nem kevesebb. Sok szent lesz segítségedre, akik a te nevedben közben járnak.
Imádkozz továbbra is a Szentháromsághoz a szükséges kegyelmekért, hogy erős maradj. Sohase érezd magad elhagyatottnak, ez szenvedésed részének fog tűnni. Pihentesd fejedet. Csendesedj el, és mutatkozz örömtelinek a külvilág felé. Ne végy tudomást mindazokról, akik bántani fognak téged. Inkább arra gondolj, hogy ez azért van, mert az Isteni fény, amely lelkeden keresztül át fog ragyogni, más lelkekben a sötétséget fogja előidézni.  Akkor és csakis akkor, fogod megérteni azt a kínt, amely keresztülégeti Fiam szívét, amikor a világban a bűnöket látja.  A te szenvedésed csak egy töredéke lesz annak, amit Ő a nap minden percében elszenved.
Most fogadd el az ajándékot, amely neked is adatott, mikor engesztelő lélekké váltál elhívásod által. Ne felejtsd el leányom, te mindig a Szívemben vagy. Őrködöm fölötted és védelmezlek téged. Most mosolyogj. Ne félj, mert ez a munka téged, családodat és szeretteidet nagy jutalomban fogja részesíteni, az Én Dicsőséges Királyságomban.

 

Szerető Atyátok,

Isten, a Mindenség Teremtője

Ez az Én utolsó küldetésem a Földön, melynek során a Szentháromság Szent Üzeneteket ad a világ számára

 

2012. augusztus 7. kedd, 15:50

Drága szeretett leányom, az irántad való szeretetem éppen olyan erős, mint bensőséges, bár jelenleg ez nem tűnik annak számodra.

Neked több időt kell a Társaságomban töltened, és csak az által, hogy ezt teszed, fogsz békét találni ebben a küldetésben.

Kegyelmem eltölti most lelkedet, úgy, hogy Üzeneteimet a lehető leggyorsabb időn belül közölni tudjad a világgal.

Mennyire fáradt vagyok, és milyen egyedüllét van a Szívemben éppen most, leányom.

Nyugtalankodom azokért az ártatlan lelkekért, akik nem tudnak a Létezésemről. Az alapján, ahogyan másokkal bánnak, ők jó szívűek és Keresztények, de mégsem hisznek a Létezésemben.

Mindennap figyelem azt, miként élik a mindennapi életüket anélkül, hogy hinnének Isten létezésében, vagy az elkövetkezendő életükben, az Új Paradicsomban.

Kérlek, segítsetek Nekem, hogy elmondjam nekik: Szeretem őket.

Terjesszétek Szavamat és Én meggyújtom majd a felismerés érzékét a lelkükben.

Nem számít, ha elutasítanának téged, leányom, vagy a Követőimet, mindaz, amire szükség van, hogy olvassák Üzeneteimet.

El fogom küldeni Szentlelkemet, hogy meggyújtsa Szeretetem lángját a lelkükben, akár csak egy kis szikrát is.

Ez az Én utolsó küldetésem a Földön, melynek során a Szentháromság Szent Üzeneteket ad a világ számára.

A Szentlélek Isteni eredetével van jelen ezekben a Szavakban. Ezek a ti táplálékotok, hogy táplálják a lelketeket annak érdekében, hogy segítsen nektek felkészülni a csatára.

Hallgassatok Isten Szent Szavára. Álljatok ki mellette, adjátok tovább azt, és egyesítsétek Isten minden gyermekét, hogy harcra készen álljanak

Vezessétek valamennyi testvéreteket nagy Irgalmasságom felé, különösen azokat, akik küzdenek azért, hogy higgyenek Istenben.

Szeretettel lüktet értük a Szívem. Ők mind Isten gyermekei.

Szükségem van a lelkükre, hogy gondoskodni tudjak a jövőjükről, úgy, hogy az örök életben és boldogságban részük legyen.

Nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy mi történne velük, ha nem tudnám megmenteni őket.

Leányom, bár Irgalmasságom az emberiség nagy részét megmenti, mégis szükségem van rád, és követőimre, Felszentelt Szolgáimra és a rendes emberekre, hogy kifeszítsék a hálót, és megtalálják azokat a szegény, boldogtalan és összezavart lelkeket, akiknek szükségük van az Isteni Szeretetre.

Feszítsétek ki Szeretetem hálóját, mint egy halász, szélesre és messzire, és olyan helyeken, ahol Istent teljesen elutasítják, megvetik, és különösképpen gyűlölik.

Aztán menjetek és találjátok meg Isten drága, fiatal gyermekeit, akik semmit sem tudnak a Kereszténységről, mégis az úgynevezett Keresztény országokban élnek.

Menjetek el egészen Oroszországig, Kínáig és olyan országokig, ahol az Istent nem tisztelik, menjetek tehát és hódítsátok meg a lelkeket.

Tápláljátok őket Üzeneteimmel. Nem számít, hogy hogyan kommunikáltok, de tegyétek azt olyan módon, hogy az ne tűnjön prédikálásnak.

Azzal csalogassátok őket, ami érdekelheti őket. Használjatok erre mindenféle modern kommunikációs eszközt. Minél hamarabb szükségem van rájuk. Bízom Szavam minden Követőm általi terjesztésében.

Én vezetni foglak benneteket.

A szívetekben tudni fogjátok, hogy mit kell tennetek. Kérjetek Engem, hogy ezzel a Keresztes Imahadjárat különleges imájával segítsek nektek:

A Keresztes Imahadjárat 72. imája: A tanítványok imája

Drága Jézus, készen állok, hogy terjesszem Szavadat
Add meg nekem a bátorságot, az erőt és a tudást, hogy úgy terjesszem az Igazságot, hogy a lehető legtöbb lelket juttassak el Hozzád.
Helyezz engem Szent Szívedbe és boríts be engem drága Véreddel,
Úgy, hogy elteljek azokkal a kegyelmekkel, melyekkel Isten minden gyermeke üdvösségének érdekében a megtérést terjeszthetem, a világ minden részén, függetlenül hitvallásuktól.

Én mindig bízom Benned.
Szeretett Tanítványod.

Jézusotok

Isten, az Atya: Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát

2013. augusztus 7. szerda, 18:50
Legdrágább leányom, a világnak fel kell készülnie az emberiség legnagyobb ellenségének az érkezésére, amilyen még nem volt, amióta gyermekeim otthont kaptak a Földön.
Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és a terve a következő: ő addig várni fog, mígnem a háborúk már mindenhol tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem egy olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon.
Akkor minden jónak fog tűnni. Hamarosan kapcsolatba kerül az emberbaráti intézményekkel, és össze fogja kapcsolni a legfőbb vezető világbankokat, hogy egy új, nagy teljesítményű pénzügyi rendszert hozzon létre. Sok vállalati és politikai vezető fog belekeveredni a terveibe. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének a nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.
Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.
Az új Babilont – ezt fogják mindenkinek mondani – dicsőíteni kell, mint a nagy egységet, hogy támogatni tudja a környezetet, átölelni az anyaföldet és megszabadítani a világot a gazdagok okozta szegénységtől – ahogyan annak gonosz szájából ömleni fog.
Amikor ez megtörténik, beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből. Nem fogom tétlenül nézni, anélkül, hogy ne figyelmeztetném gyermekeimet e förtelem felkarolásának következményeire, melyet a Pokol mélyén hoztak létre és az emberiségnek okoznak. Nagy jeleim mindazoknak adatnak, akik a sértéseket az Én Szent Nevemben tárt karokkal üdvözlik és elfogadják.
Meg fogom rázni a világot és az fel fog borulni. Senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni Beavatkozásomat. Aztán a Föld egyharmadára tüzet fogok bocsátani. Hamarosan éhínség lesz tapasztalható, de nem az Én Kezem által – ez a Föld szándékos beszennyezése miatt lesz az Antikrisztus által. Miközben ő és serege gonoszságot okoznak sok nemzet gyanútlan embereinek, Én vissza fogok ütni.
Bár ezt a szenvedést nehéz lesz elviselni, de ti ne féljetek, gyermekek, mert rövid lesz. Nagy az Én Szeretetem mindnyájatok iránt, de Igazságosságom gyors és büntetésem nagymértékű.
Nektek nem kell elfogadnotok, amit elétek terjesztenek. Amikor látni fogjátok, hogy a béke embere, az Antikrisztus, elismerésekben részesül és nagy műveiért kitüntetéseket kap a háború sújtotta országokban, akkor tudnotok kell, hogy Beavatkozásom már közel van.
Nektek mindenkor egységben kell maradnotok Fiammal, Jézus Krisztussal, és imádkozzatok, hogy a hűséges papok és a klerikusok által hozzájuthassatok a Szentségekhez a megpróbáltatások ideje alatt, amely előtettek áll.
Akaratom teljesülni fog.
Semmi sem tudja és fogja megakadályozni, hogy a Végső Szövetség létre jöjjön, ahol Fiam Békében Uralkodni fog.

 

 

Szeretett Atyátok
A Legmagasságosabb Isten

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

Szavam – amint azt mondani fogják – oly sok megbotránkoztatást okoz, hogy politikailag helytelennek fogják azt tartani

 

 

2014. augusztus 7. csütörtök 23:40

Drága szeretett leányom, ha nem lennék Türelmes, Büntetésem most azokat az igazságtalanokat sújtaná, akik Földi Egyházamat ostorozzák.

A Kereszténység elleni gyűlölet háromféle módon sújt benneteket. Az első a világméretű hitehagyás, amelyet bosszúállóim okoztak, akik abba a megtévesztésbe vezetik a világot, hogy utasítsanak el mindent, ami Tőlem származik, Engem pedig dobjanak egy kietlen vidékre, hogy az enyészet martaléka legyek. A második, a racionalizmus és az ember által Szavamra gyakorolt zavaró beavatkozása miatt jött létre, melyet Szavam tudósai terjesztenek, akik nem az Igazság Lelkével vannak eltelve, hanem saját önelégültségükkel, amelyet a gőg táplál. Mivel ők annyira jártasnak hiszik magukat, új értelmezéseket fognak adni Tanításaimnak, és át fogják alakítani mindazt, amit tanítottam, hogy saját önző igényeiket kielégítsék. És aztán ott vannak azok, akiknek kőből van a szíve – hideg, érzéketlen, s tele Irántam való mély és heves gyűlölettel, és mindazok iránt, akik Keresztény voltukat nyíltan gyakorolják.

Az ördög hatása olyan sokféleképpen nyilvánul meg, hogy az ember egyedül képtelen lesz ellenállni azoknak a követeléseknek, amelyeket ez a három csoport vele szemben támaszt, akik megpróbálják megállítani őt Isten Igazságának a hirdetésében. Szavam – amint azt mondani fogják – oly sok megbotránkoztatást okoz, hogy politikailag helytelennek fogják azt tartani és így elsődleges okként ez lesz megnevezve, hogy gyökeresen megváltoztassák a Kereszténység arculatát.

Csak az egyszerűek, azok az emberek lesznek hűek Hozzám, akik olyanok, mint a kisgyermekek, mert a többiek túlságosan el lesznek foglalva azzal, hogy végrehajtsák az Igém értelmezésére vonatkozó változásokat.

És ez idő alatt, a papok, akiket arra hívtam, hogy tanúságot tegyenek az Igazságról, előkészületeket fognak tenni az Igazság megőrzése érdekében.

Az Igazság elrejtése rettenetes sötétséget fog hozni; annak megváltoztatása, Keresztre feszítésem megcsúfolása. Az Igazság egy új helyettesítőjének a bemutatása, az Engem való teljes megtagadás. Mégis, ennek a legnagyobb elkövetői azok lesznek, akik a Rólam való ismeretükkel büszkélkednek – az ő maszkjuk a hamis szentség, éppen ezért a szavaik és tetteik soha nem fognak Hozzám vonzani benneteket, mert a Szentlélek nem lesz jelen a lelkükben. Amikor a Szentlélek nincs jelen, akkor ők –Szavam ezen árulói – a sötétségbe fognak másokat vonni, akik hazugságaikat lelkesen át fogják ölelni. Mindezek a hamisságok a gonosz jelét fogják magukon viselni – a gőg jelét –, mely a sivatag kapuja. Amint ez a kapu kinyílik, minden más gonoszság át fog áramlani rajta, és mindazok lelke, akik megadják magukat az eretnekségnek, sivárrá fog válni.

Az Igazság nélkül egy olyan világban fogtok élni, ahol semmi olyat nem fogtok hallani, ami békét hozna nektek. Jelenlétem Fénye nélkül, a nap nem fog ragyogni – eltompul és elbágyad, és aztán köddé válik, mígcsak a halandó ember keze nem fogja elhozni a fényt úgy, hogy azok, akiknek szemük van, de nem hajlandók látni, többé már nem fognak látni, míg azok, akik láttak és elfogadták Isten Lelkét, továbbra is látni fognak.

 

Jézusotok

2018.08.07. - Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.