Európai látnok által követvén

Isten, az Atya: Vegyétek figyelembe az emberiségnek adott utolsó felhívásomat. Ez az új világvallás a fenevadnak fejezi majd ki hódolatát. A vallási különbözőségek először a széleken homályosodnak el, aztán rövid időn belül már nem fogjátok felismerni Tanításaimat, mert észrevehetetlenül fognak eltűnni. Ezek helyére egy sor homályos, de költői kifejezés kerül, mely előmozdítja a bűnnel szembeni toleranciát. A sebesség, mellyel ez megtörténik, elképeszti majd követőimet. A tervet gondosan kezelik. A kampány, hogy a Keresztények ellenségeskedését a világi törvények elfogadására használják fel, mesteri módon van kitervelve. Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni. Minden, ami a kígyótól ered, úgy kerül bemutatásra a bűnösök szívében, mintha az egy jó dolog lenne. A bűnösök, akik megadják magukat az ördögnek, mindig igazolják a bűnt. Ha egyszer a bűnt igazolják, akkor majd dicsőíteni is fogják, míg végül egy nagy, elismerésre méltó cselekedethez fogják azt hasonlítani. Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni.

2018.10.09. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.