Európai látnok által követvén

Én dátumokat nem nyilvánítok ki. Papjaim, nektek nem szabad megbántanotok Engem azt állítva, hogy egy hazug vagyok. Miért büszkélkedtek a lelki dolgokban való tudásotokkal, amely, mint mondjátok, fölülmúlja az enyémet?

Az Én „földi Testem”, az Egyházam nevében beszéltek? Ha igen, akkor ezt nem Én engedélyeztem Szent Helytartómon keresztül.

Ez a kampány, mellyel oly intenzíven utasítjátok el ezeket az üzeneteket, a saját nézeteiteken és személyes véleményeteken alapszik?

Ti hibát kerestek, aztán azzal fenyegetitek nyájatokat, hogy ha olvassák Szavamat, akkor félre lesznek vezetve.

Szent Szavamat – mint mondjátok – el kell utasítani, és aztán azt mondjátok Követőimnek, hogy kötelességük nekik is ezt tenniük.

Miért féltek attól a Királytól, akinek elköteleztétek az életeteket?

Tőlem nem kell félnetek, mégis Szavam kényelmetlen számotokra.

A világban sok önjelölt próféta van, akik nem hitelesek, és sokak imájára van szükségük. Azonban mindig azokat fogjátok a legjobban célba venni, akik hitelesek. Hogy ez miért történt? Azért, hogy késleltesse ezt a Küldetést, és hogy elvonja az embereket az imáktól, melyek a Mennyből küldettek, hogy megmentsék a lelkeket. Üdvösség Anyja: A sötétség hamis egyháza élettelen lesz. Az Antikrisztus annak közelében fog uralkodni, ahol Fiam felépítette Egyházát, és sok ember azt fogja hinni, hogy az Antikrisztus Fiamhoz tartozik, de ezt hinni a legnagyobb tévedés lenne a részükről. Azokat, akik ezzel az egyházzal szembe kifogást mernek emelni, vagy hibát találnak benne, nevetség tárgyává fogják tenni, Fiam árulói pedig eretnekséggel fogják őket megvádolni, holott ők maguk a legnagyobb eretnekek, akik valaha is beszivárogtak Isten Egyházába, attól a naptól, amikor az kezdetét vette.

Ha egyszer már a szeretet szelleme és az emberszeretet meggyengült az emberekben, ez azt jelenti, hogy az a szeretet, mely egykor közösségeket, nemzeteket és országokat egyesített, megtört. Az emberek azért veszítették el a szeretetet az életükben, mert már nem tisztelnek Engem. Engem, Jézus Krisztust, elfelejtettek. Annyira el vannak foglalva az evilági dolgokkal, hogy egy magányos létet teremtettek maguknak. Amikor a szeretet hiányzik az életetekből, akkor sokan közületek kiszáradnak és elhervadnak, mint egy éhező növény. Ha megengeditek, hogy gyűlölet töltse el a szíveteket, akkor az elmérgesedik bennetek, és a rákhoz hasonlóan növekszik, míg csak fel nem fal benneteket. A gyűlölet életeket tesz tönkre és szörnyű megosztottságot okoz. Megmérgezi a lelketeket. Nagy boldogtalanságot teremt azokban a lelkekben, akik engedik, hogy a gyűlölet diktálja minden cselekedetüket. A gyűlölet nagyon gyorsan terjed egyik emberről a másikra; és ha egyszer elkötelezitek magatokat egy olyan embernek, aki tele van gyűlölettel, akkor ez a gyűlölet a markában fog tartani benneteket, arra csábítván titeket, hogy meghallgassatok minden olyan érvet, mely megindokolja a gyűlöletet.

2018.11.27. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.