Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A Globális Csoportok, akik lerombolták bankrendszereiteket, darabokra fognak hullani

 

2011. november 4. péntek, 19.00
Legdrágább leányom, Tőlem ered az igaz élet, az egyetlen élet, amelyre az emberiségnek valaha is szüksége lesz mostantól az örökkévalóságig.
Gyermekek, nektek tudnotok kell, hogy ez a szörnyű zűrzavar, amit magatok körül láttok, nem fog sokáig tartani.
Isten, az Én Örök Atyám, nem fogja engedni, hogy az Ő drága gyermekei még többet szenvedjenek. Ti, Gyermekeim, a csaló munkálkodásának áldozatai vagytok. A csaló, aki irányítja a Globális Csoportokat, folyamatosan gyengül. A csaló erői folyamatosan semmisülnek meg Atyám ereje által. Ez a csoport, aki szándékosan lerombolta bankrendszereiteket, hogy koldusokat csináljon belőletek, darabokra fog hullani. Nem szabad aggódnotok, mert Atyám keze le fog sújtani gonosz módszereikre.
Imádkozzatok, hogy mindazok a becsapott lelkek megtérjenek majd a Nagyfigyelmeztetés során, akik szolgamódra ragaszkodnak a gonoszsághoz, amely ennek a csoportnak a szíve mélyén áll.
Sosem szabad feladnotok a reményt gyermekek. A Magasságos Isten szeretete által vissza fogtok térni családotok kötelékébe. A Szentháromság a ti otthonotok gyermekek. Azok, akik elfogadják ezt a tényt a megtérés következtében, örökölni fogják a földi Paradicsom dicsőséges korszakát.
Bízzatok Bennem mindig. Adjátok át Nekem az aggodalmaitokat, a gondjaitokat és félelmeiteket. Engedjétek Nekem, hogy könnyítsek fájdalmaitokon és szenvedéseiteken. Most már nem lesz túl hosszú (idő), amikor a világ megkönnyebbül a fájdalmas szülési kínoktól, amiket el kell szenvednetek ezekben az időkben.
Sose veszítsétek el a reményt. Bízzatok Bennem. Imádkozzatok Kegyelmeimért, hogy azok erősebbekké tegyenek benneteket. Hajtsátok fejeteket Vállamra és engedjétek, hogy Békém beburkolja lelketeket. Csak akkor fogjátok megérteni az örök életre vonatkozó Dicsőséges Ígéretem igazságát.
A ti Jézusotok

Az Emberiség Megváltója

 

Az út örök Királyságom felé éles kövekkel és sziklákkal van tele

2012. november 4. vasárnap, 17:45

Drága szeretett leányom, senki se gondolja, hogy erős maradhat hitében, anélkül, hogy ezért a jogért harcolnia kellene.

Sok akadály van, melyek az Istenbe vetett hitet gátolják, és csak azok, akik az imában kitartanak, tarthatják égve szívükben az Isten iránti szeretetük lángját.

Az út örök Királyságom felé éles kövekkel és sziklákkal van tele. Ez olyan, mintha mérföldeken keresztül mezítláb járnátok, ahol minden vágást, minden éles fájdalmat megtapasztaltok, és ahol minden megtett lépésnél megbotlotok. Ezért van az, hogy sok jó szándékú lélek esik el az út szélén, mivel az út annyira küzdelmes.

Amikor Engem követtek, utazásotok mindig fájdalmas lesz. Sohasem lesz könnyű, amíg azt nem mondjátok: „Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg Engem és vedd el keresztemet.”

Csak ezután fogjátok könnyebbnek érezni, hogy kövessétek Utamat, mely Dicsőséges Királyságomhoz vezet.

A Keresztre-feszítés minden egyes szakaszát meg fogja tapasztalni mindenki, aki szereti Istent, egészen az utolsó napig.

A Második Eljövetelemig vezető szakaszban, a Keresztényeknek és mindazoknak, akik a Legmagasságosabb Istent szeretik, a Passióm szenvedését kell kiállniuk.

Vádaskodásokkal fog kezdődni, hogy Isten nem létezik.

Engem elutasítottak, mint Isten Fiát. Ez alkalommal a Legmagasságosabb Istent fogják elutasítani.

Minden hívőt megostoroznak és üldözni fognak, amikor bevezetik az elmúlt idők pogány törvényeit. Mégis sok ember, akik nem ismerik az Úr útjait, nem figyelnek az ilyen gonoszságokra, mert annyira el vannak ragadtatva a személyes szórakozásuk utáni törekvéseikben.

Aztán büntetéseket fognak kiszabni azokra, akik a nyilvánosság előtt hűséget mernek mutatni az egy Igaz Isten iránt. Őket nem fogják megtűrni, és el kell majd rejtőzniük ahhoz, hogy Atyámat tiszteljék.

A mindennapi Áldozatok, a Szentmisék végül megszűnnek – amint meg volt jövendölve –, mert a hamis próféta bejelenti majd, hogy egy új formájú misét fognak tartani, és hogy a régi formájú már nem fontos, – fogja mondani.

Jelenlétemet a Szent Eukarisztiából száműzni fogják és az Élet Tápláléka többé már nem fogja táplálni Isten gyermekeit. Ekkor Isten Keze lecsap majd azokra a pogányokra, akik azt merik majd mondani, hogy Isten Nevében beszélnek. Hűségük a fenevad iránt sokakat fog befolyásolni, és vezetni fogják azokat, akik félre voltak vezetve a Sötétség börtönében.

A szakadás növekedni fog, míg végül Isten minden gyermekének választania kell. Vagy a hamis illúziót fogják követni – melyet a hamis próféta fog bemutatni, aki azt fogja mondani, hogy Isten Nevében beszél -, vagy az Igazságot.

Soha ne higgyétek, hogy elég erősek lesztek ahhoz, hogy ellenálljatok a hamis papok e nyomásának, akik a fenevadat fogják képviselni. Nagy lesz az ő befolyásuk. A segítségem nélkül kísérteni fognak benneteket, hogy fordítsatok hátat tanításaimnak.

Ébredjetek fel, még mielőtt ezek az idők bekövetkeznének. Mindennap hívjatok Engem a Segítségemért.

Jézusotok

 

 

Atyám Haragja olyan mértékben fog növekedni, ahogyan hálátlan gyermekei egyre jobban ellenszegülnek az Ő Mindenható Szövetségének

2013. november 4. hétfő, 16:00

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeinek meg kell érteniük a nagy csata óriási voltát, mely szeretett Atyám és a gonosz között zajlik. Oly kevesen tudnák közületek valaha is megérteni ennek a nagy csatának intenzitását, amely már megkezdődött.

Az angyalok a Mennyben elkezdték a végső csatát, hogy elpusztítsák Atyám ellenségeit a Földön. Ahogy dúl a csata, mindenhol el fogja nyelni a lelkeket. Különösen azok lelkét fogja csábítani, akik sötétségben vannak, és akik nem igazán ismernek Engem, hogy harcoljanak azok ellen, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Azok, akik nem ismernek Engem, akik nem hisznek Bennem, akik nem hisznek Atyámban, és nem hisznek a Sátán létezésében, a harcmező széléről fogják szemlélni, amint a két Keresztény csapat összecsap a Földön. Ez a két tábor a Keresztény Egyházakhoz fog tartozni. A Keresztények mindkét oldalon a legnagyobb üldöztetést fogják elszenvedni, és ráncigálni fogják őket minden irányból, arra biztatván, hogy hagyjanak el Engem.

Az ártatlan lelkeknek azzal a gyűlölettel fognak fájdalmat okozni, melyet Isten ellenségei fognak okozni és a Sátán napirenden, tele gyűlölettel, mindkét tábort sakkfiguraként fogja használni. Ennek szörnyű pusztulás lesz a következménye a Földön. A pusztulást az ember bűnei fogja okozni, és mert elárultak Engem. Isten, az Én Atyám elutasítása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor úgy döntenek, hogy megváltoztatják a Törvényeket – melyeket az Ő Parancsára fektettek le -, hogy azokat elfogadhatóvá tudják tenni bűnös életükben. Tudjátok meg, hogy ennek rettenetes büntetés lesz a következménye.

Atyám Haragja olyan mértékben fog növekedni, ahogyan hálátlan gyermekei egyre jobban ellenszegülnek az Ő Mindenható Szövetségének. Azok, akik Második Eljövetelemre készülnek, egyfajta börtönbe lesznek elbarikádozva, amikor arra fogják őket kényszeríteni, hogy lenyeljék a hazugságokat. Amennyiben nem lesznek hajlandóak elfogadni az eretnekségeket, amelyeket lekényszerítenek a torkukon, akkor ki fogják őket dobni a Templomaikból. Szavam rövidesen feledésbe merül. Minden, amire figyelmeztettelek benneteket, pontosan úgy fog megtörténni, ahogyan azt mondtam nektek. Azok, akik vakok az Igazságra, inkább hazugságban szeretnének élni, mert könnyebb lesz elfogadni a hazugságokat, mivel azokat nagyon vonzó módon fogják nekik bemutatni.

Az eretnekséget a tömegnek úgy fogják bemutatni, mint Egyházam alkotmányának egy új részét, amelynek valójában semmi köze Hozzám. Mindenki hangosan fogja követelni, hogy fogadják el azt, mivel ők nem maradtak éberek az időkre, amelyekre figyelmeztették őket a Nagy Napra vonatkozólag, ahová (az idő) vezet. Most fel kell készülnötök erre a napra. Távoznotok kell, amikor kétségbe vonják Istenségemet, mivel az sokféleképpen fog történni földi Egyházamban. Ha megtámadjátok Ellenségeimet, nem fogtok győzni. Hagyjátok figyelmen kívül őket. Imádkozzatok a lelkükért, és készítsétek fel szeretteiteket, mert hamarosan vége lesz.

Jézusotok

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Mihelyt a zűrzavar belép Egyházamba, viszályt teremt. De tudnotok kell, hogy ennek nem Isten az okozója.

2014. november 4. kedd, 16:33

Drága szeretett leányom, a Jelenések Könyve ki lett nyitva, s annak most minden része kinyilvánításra kerül a világ számára. A földön valamennyi egyház, mely tiszteli Istent, azzal küzd egyházán belül, hogy az Istenbe vetett hitét megőrizze. Már minden egyházat megtámadtak, és azok, akik annak belsejében szörnyű bűnöket követnek el, és akik saját bűneiket elnézvén, azt állítják, hogy ők Isten Akarata szerint cselekednek, szégyent hoznak az egyházra. Egyetlen egyház sem maradt érintetlenül, mely Isten Akaratát támogatta, ahol a gonoszság hatalomra talált, és ahol az Igazságot mindenféle ürüggyel fogják helyettesíteni, hogy tagadják Istent Annak teljes Dicsőségében.

Mihelyt a zűrzavar belép Egyházamba, viszályt teremt. De tudnotok kell, hogy ennek nem Isten az okozója. Mihelyt sorra kerül az Igazság különböző értelmezésének a bevezetése, a Mennyei Atyámhoz vezető utat gaz fogja ellepni, mely gyorsan elszaporodik. Amikor ez megtörténik, annak egy sáros út lesz a következménye, mely járhatatlan lesz. A Mennyei Királyság felé vezető út meg lett ismertetve az emberrel. Ez egy egyszerű út, mely megtisztul minden akadályoktól, ha ti azon bizalommal a szívetekben jártok. Ellenségeim mindig megpróbálnak akadályt gördíteni az utatokba, és ha ti hallgattok gúnyolódásaikra, akkor részt vesztek hazugságaikban; ha pedig megengeditek, hogy a kétségek elhomályosítsák ítélőképességeteket, akkor ezt az utazást kanyargósnak fogjátok találni.

Isten Igéje most is ugyanaz, mint ami mindig is volt, a Tízparancsolat pedig világos – az nem változik soha. Az Istenhez vezető út azt jelenti, hogy ragaszkodni kell ahhoz, amit tanított. Isten nem köt kompromisszumot, és az ember által arra tett kísérleteket sem nézi el, mely által meg akarja változtatni az Igazságot. Ha hisztek Istenben, és követitek Parancsolatait, akkor fogadjátok el az Igét úgy, ahogyan azt a Szent Biblia tartalmazza, és akkor az egyetlen igaz úton maradtok, mely Királyságához vezet. Boldog az igaz ember, mert Isten iránti engedelmességének köszönhetően, meg fogja kapni a Paradicsom kulcsait.

Aki hízelgéssel akar rávenni benneteket arra, hogy bármit is elfogadjatok, ami eltér az Igazságtól, abban nem lehet megbízni. Egyedül csak Istenben bízzatok, és soha nem lesztek kísértve azáltal, hogy eltérjetek Igéjétől, mert ha megadjátok magatokat ennek a nyomásnak, el fogtok veszni Számomra.

Szeretett Jézusotok

2018.11.04. - Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.