Európai látnok által követvén

Ti már három éve, hogy felkészítés alatt vagytok. Keljetek fel, vegyétek fel a kereszteteket, és kövessetek Engem.Sokan azok közül, akiket arra neveztek ki, hogy vezessenek benneteket, tévedésbe estek, és szégyenükben majd gőgös fejüket – amelyet magasra emeltek, belekontárkodván Isten Igéjébe – le fogják horgasztani, és félelem fog erőt venni rajtuk, amikor majd szembe néznek a Mennyei Figyelmeztetéssel. Ezeknek a felszentelt szolgáknak a következőket kell mondanom:

A másokért végzett munkátok semmit sem fog jelenteni Számomra, mert ti az Igazsághoz való hűségetek szerint lesztek megítélve. Én meg foglak büntetni benneteket, és Igazságszolgáltatásom könyörtelen lesz számotokra, amíg csak össze nem tépitek pogány törvényeiteket, hogy újból Isten Igéjét hirdessétek, amelyet már oly rég megkaptatok. Az Isten Törvényei iránti megvetésetek nagy szégyen Számomra, de a megtévesztésetek – ami Nekem sok lélekbe fog kerülni – a tönkretételetekhez fog vezetni benneteket. Népem azon tagjai, akik Isten Igéjének megfelelően élnek, jóllehet ők semmit sem érnek a ti szemetekben, az Ítélet Székén fognak ülni, és a Színem előtt fel fognak szólítani benneteket, hogy adjatok választ arra: miért vezettétek félre Népemet? Azt ugyan hihetitek, hogy hatalmatok és befolyásotok feddhetetlen, de tudnotok kell, hogy a ti dicsőségetek elsorvad, és hamarosan az arany és fehér öltözéketek, amelyet viseltek, ronggyá fog válni, csillogó koronátokat pedig a gaz fogja felcserélni.

Mert a világ összes bűnei közül nincs rosszabb a Szememben, mint az, amikor a képmutatók, mintha szolgáim lennének, úgy pózolnak, de mégsem szolgálnak Engem.

2018.12.14. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.