Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Az elkövetkezendő élet

2010. december 11. szombat; 9:15
Szeretett leányom, te már készen állsz az továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.
Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a föld megteremtése óta.
A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy a mások kárára.
Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.
Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindannyiatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindannyiatokra mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.
Gyertek ide Hozzám Gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.
Sok gyermekem félelmet érez szívében, azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket és örömkönnyeket fogok sírni.
Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amit akkor érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.
Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra. Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.
Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a szeretetet és az igazságot olyan módon, hogy annak értelme legyen. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.
A semmibe vezető Üres Ösvény
Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.
Szenvedésem a Getszemáni kertben
Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam, azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem (kínfájdalom), és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.
Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, vagy Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével. Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.
Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok,

Jézus Krisztus

 

Az Új Paradicsomba való átmenet gyors és szenvedésmentes lesz

 


2011, december 11, 12:45

 

Legszentebb Szívem nagy örömével jövök ma hozzád, mint vőlegényed. Te, leányom, már elfogadtad azt a legszentebb kérést, hogy csatlakozz Hozzám, a lelkek megmentéséért.

 

A te alázatos engedelmességednek köszönhetően, most sok az elvárás tőled. A félelem el fog tűnni, miközben te, különleges hagyatékom eredményeként, egyre előrébb haladsz abban, hogy az életedet lelkes kérésemnek szenteld, az emberiség pokol mélyétől történő megmentésére

 

A munkád, melyet Isteni kezem irányít, mára már teljesen megszentelődött, és mindenféle gonosz (ördögi) beavatkozástól mentes lett.

 

Többé semmi kétség nem fog megtámadni téged, de tudnod kell a következőket: a hozzád intézett Szavamat sértegetni fogják, kiforgatják és szétszedik azokat. Mindent megpróbálnak megtenni azért, hogy beszennyezzék ezeket a Szent üzeneteket, sőt éppen azok teszik ezt, akik azt vallják, hogy ismernek Engem.

 

Mostantól a szenvedést teljes önátadással és lelked minden örömével fogod elfogadni. Az Én erőm, mely a Szentlélek hatalma által adatott neked, fel fog rázni téged. Szíved teljes meggyőződésével és csendes, de elszánt bizalommal fogsz kiállni, hogy Szavamat az egész világon elterjeszd.

 

Nincs olyan ember, aki téged ebben a munkában meg tudna állítani. Senki sem tudja ezt a legszentebb, igaz égi elhívatást megakadályozni.

 

Te, leányom, készen állsz arra, hogy mentőövük légy azoknak a lelkeknek, akik a vadonba sodródtak. Ők válaszolni fognak ezen üzenetek hívására, megkeményedett lelkük ellenére is. Sokan azt sem fogják tudni, hogy miért is történik mindez velük. A Szentlélek ereje fogja lelkükben a szeretet és az öröm lángját fellobbantani, , mely vonzani fogja őket Hozzám, azért, hogy sürgős kérésem által, szent karjaimba hozza vissza gyermekeimet.

 

Köszönöm, hogy erre a különleges kérésemre válaszoltál, hogy mennyasszonyom lehess, a Velem való végső egyesülésben. Ez a szerződés, amiben teljesen rám bízod a lelkedet, meg fogja adni Nekem azt a szabadságot, melyre szükségem van ahhoz, hogy ez a küldetés, melyre ki voltál választva, sikeresen befejeződjön.

 

Menj most, drága leányom, és segíts Nekem teljesíteni az emberiségnek tett Ígéretemet! Visszatérésem, drága gyermekeim visszaszerzése érdekében történik, és azért, hogy elvigyem őket a Béke Új Korszakába. Ez az átmenet az Új Paradicsomba gyors lesz és szenvedésmentes, a Nekem adott ajándékodért.

 

Mondd meg gyermekeimnek, hogy most Szívem tele van örömmel, mivel közeledik az az idő, amikor Születésemet ünnepelni fogják.

 

Szeretlek benneteket. Szeretett Megmentőtök és Megváltótok,
Jézus Krisztus

 


Isten, az Atya: A védettség ígérete azok számára, akik Jézust elutasítják

2011. december 11., vasárnap, 15:30
Drága leányom, köszönöm, hogy válaszoltál a Mennyei Birodalom eme fontos hívására, arra a kérésre, hogy elfogadd a misztikus egyesülést, drága Fiammal, Jézus Krisztussal.
Én jelen vagyok Fiamban, Jézusban, amint Ő is jelen van Bennem, egyesülvén a Szentlélek szeretetével. Lelked most az Enyémmel fonódott össze, és minden sokkal tisztább lesz számodra.
Gyermekem, te azzá a lénnyé lettél formálva, hogy teljesen méltó lehess erre az Isteni küldetésre, melyre annyira vágyakoztam. Az Isteni beavatkozás könnyei adattak neked, hogy azonnal felismerd ezt az új, váratlan elhívatást. Most, hogy elhullattad könnyeidet, többé ne sírj, mert ezentúl csak a boldogság fog a lelkedben uralkodni.
Leányom, elszomorít Engem, hogy a világon már senki sem ismer fel Engem. Sokan teljesen elfelejtettek Engem. Oly sok gyermekemnek Én már semmit sem jelentek.
Segítened kell Nekem, leányom, hogy az ima által felismerjenek Engem akkor, amikor kinyilvánítom jelenlétemet.
Kérlek, imádkozz, hogy az egész emberiség elfogadja az új élet ajándékát, melyet szeretett Fiam, Jézus Krisztus fog most nekik adni.
Senki sem érti igazán aggodalmamat azon lelkek iránt, akik elutasítanak Engem, vagy a Megváltó létezését, akit Én küldtem a világba.
Ezek a szegény lelkek annyira tele vannak logikai magyarázatokkal, melyekkel Létezésem igazságát elutasítják, hogy ők ezekben az időkben el fognak veszni Számomra. Az egyetlen menekülést számukra azok imája jelenti majd, akik az Atyát szeretik. (mivel a Nagyfigyelmeztetés alatt a felajánlott Isteni Irgalmasságot sokan vissza fogják utasítani)
Oly sokan vannak, akik nem ismernek Engem, vagy oly keveset tudnak Rólam. Én az apai szeretet Istene vagyok, egy olyan Mennyei Atya, aki minden egyes gyermekére vigyáz: az erősre, a gyengére, a betegre, a jó és a rossz gyermekre egyaránt. Egyetlenegy sincs végtelen szeretetemből kizárva, az sem számít, hogy milyen fekete a lelke.
Arra sürgetlek benneteket, gyermekeim, hogy Fiam nevében imádkozzatok Hozzám az emberiség bűneinek engeszteléséért.
Fiam most Irgalmasságával betakarja az egész emberiséget, és amikor a lelkiismeret megvilágítása már bekövetkezett, akkor ebben a szakaszban imáitokra nagy szükség lesz. Imáitok, gyermekeim, segíteni fog azon emberek megmentésében, akik továbbra is nyíltan elutasítják azt az Irgalmasságot, melyet Fiam fog megmutatni nekik.
Az Én ünnepélyes ígéretem az, gyermekeim, hogy mindazok, akik szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében hívnak Engem testvéreik megmentésére, azonnali védettségben részesülnek. Különleges kegyelemben fognak részesülni mindazok közületek, akik egy teljes hónapon keresztül felajánlják imáikat ezen lelkek üdvösségéért. Az alábbi imát kérem tőletek:
„Ó, Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, kinek kereszthalála a bűntől megmentett minket, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még visszautasítják Irgalmassága Kezét.
Áraszd el lelküket, drága Atyám, szereteted zálogának jeléül.
Könyörögve kérlek Téged, Mennyei Atyám, hallgasd meg imámat, és mentsd meg ezeket a szegény lelkeket az örök kárhozattól. Add, hogy Irgalmasságod által legyenek ők, akik majd elsőként lépnek be a földi Béke Új Korszakába.”
Mennyei Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

 

 

 

 

Imahadjárat (13) Ima a védettség kérésére

 

2011. december 11. vasárnap 15.33

Ezt az imát Isten, az Atya adta az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriának, sürgetvén az imádságot azon lelkekért, akik visszautasítják Jézus Irgalmát, mely a Nagyfigyelmeztetés során megmutatkozik.

“Fiam most majd beborítja az egész emberiséget, és amikor a Lelkiismeret Átvilágítása megtörténik, akkor imáitokra igazán nagy szükség lesz. Imáitok, gyermekek, segíteni fognak megmenteni azokat az embereket, akik továbbra is fennhangon el fogják utasítani az irgalmasságot, melyet Fiam fog megmutatni nekik.

Gyermekek, ünnepélyes Ígéretem az, hogy mindazok, akik szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében hívnak Engem, hogy mentsem meg testvéreiteket, meg fogják kapni az azonnali védettséget. Különleges kegyelmeket kaptok ti mindannyian, akik egy teljes hónapnyi imádságot ajánlotok fel lelkeikért. Kérésemnek megfelelően az alábbi imát mondjátok:

„Ó Mennyei Atya, a Te szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, akinek kereszthalála megmentett bennünket a bűntől, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még mindig elutasítják az Ő Irgalmas Kezét.
Áraszd el lelküket, drága Atya, szereteted jelével. Könyörögve kérlek, Mennyei Atya, hallgasd meg imám, és mentsd meg ezeket a lelkeket az örök kárhozattól. Irgalmasságod által add meg nekik, hogy elsőként léphessenek be a Béke Új Korszakába a Földön. Ámen.”

Mennyei Atyátok,

A Magasságos Isten

 

Szűz Mária: Ő, aki oly alázatos, nagy dicsőséges pompával fog eljönni, és Nagy Irgalmassága elárasztja majd a Földet

 

2012. december 11. kedd, 21:00
Drága kicsinyeim, a szívem örvend, mert Fiam Uralkodása nagyon közel van már.
Minden szenvedése, a hálátlan emberek elutasítása és a hitehagyás ellenére, mely beborítja a Földet, Ő nagy dicsőséget fog hozni az emberiségnek.
Ő egy nagy felhőn fog érkezni, és Felsége meghat majd minden egyes lelket, akik elragadtatásukban a Lábai elé hullnak.
Ő, aki oly alázatos, nagy dicsőséges pompával fog eljönni, és Nagy Irgalmassága elárasztja majd a Földet.
Gyermekek, nektek készülnötök kell, mert nagy erőre lesz szükségetek, hogy képesek legyetek (teljesen) átadni magatokat Neki. Alázatot kell mutatnotok, és kérnetek kell Őt, hogy megmentse a lelketeket, hogy ez által megláthassátok az Igazság Világosságát.
Nagy Irgalmasságát sokan elfogadják majd közületek. Mások azonban figyelmen kívül fogják hagyni Jelenlétét és nagy Ajándékát, melyet hozni fog.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azokért, akik elutasítják majd az örök élet létezését, mert ezeknek az embereknek szükségük van a segítségetekre. Nagy örömet fogtok érezni, amikor Fiamat szívből kéritek, hogy mentse meg ezeket a lelkeket.
Ti, gyermekeim, nemsokára meglátjátok, hogy a szenvedésetek véget ér, mert Fiamnak, Irgalmasságában, nagy tervei vannak minden emberrel, aki ma a Földön él.
Legyetek hálásak az Élet ajándékáért, melyet születésetek alkalmával kaptatok.
Legyetek hálásak az Örök Élet Ajándékáért, melyet Fiam nemsokára bemutat a világnak. Ez az Ajándék minden egyes bűnös számára adatik. A ti saját akaratotokon múlik majd, hogy elfogadjátok azt, vagy sem.
Gyertek Hozzám, gyermekek, mert Én Szeplőtelen Szívem menedékébe viszlek benneteket, és felkészítelek arra, hogy a Második Eljövetelre készenlétben álljatok.

 

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

 

Az emberi érvelés értelmetlen, amikor megpróbáljátok meghatározni az Örök Életet

 

2012. december 11. kedd, 23:16

Drága szeretett leányom, miközben a Földön az Adventet ünneplik, felszólítom hűséges Tanítványaimat, hogy emlékeztessék a többieket a Földön történt Születésem fontosságára.
Születésem a Szeretet mérhetetlen mélységét bizonyította, melyet Atyám érez gyermekei iránt. Ő készségesen feláldozott Engem, az Isten Bárányát, hogy mindenkinek örök élete lehessen. Ez az Ajándék örömmel adatott az emberiség számára, mely rettenetes fájdalmat és szenvedést okozott mindazoknak, akik közel álltak Hozzám.
Ez volt az egyetlen módja annak, hogy megváltsam az emberiséget az előttük álló vigasztalanságtól. A Nevem és a Jelenlétem ismert mindenki számára, de Létezésemben csak kevesen hisznek igazán a világban. Kereszthalálom, mely egy barbár és gonosz Keresztre-feszítés volt – azon szabályok ellenére is, amelyet az akkori időben a bűnözőkre alkalmaztak -, még ma is szabadságot hoz nektek.
Születésetek következtében mindegyikőtök megkapta a kulcsot a szabadságoz, az Örök Élethez az Én Dicsőséges Paradicsomomban. Sokan közületek nem értik, hogy ez mit jelent. Ez a miatt a nyomás miatt van, melyet rátok gyakorolnak, hogy nyilvánosan megtagadjatok Engem. Hányan félnek közületek azt mondani, hogy hisznek Bennem? Ha arra kérnének benneteket, hogy a hiteteket nyíltan megvalljátok, mellém állnátok és megmutatnátok az Irántam való hűségeteket?
Sokan azt mondjátok, hogy nem ismertek Engem, de hiszitek, hogy Létezem. Hiszitek, hogy van élet a földi idő után is, melyet Atyám adott nektek. Nem tudjátok, hogy ha hátat fordítotok Nekem, akkor a Királyságomhoz való jogot tagadjátok meg magatoktól?
Az emberi érvelés értelmetlen, amikor megpróbáljátok meghatározni az Örök Életet, mert ti nem kaptátok meg a szükséges tudást ahhoz, hogy ismerjétek Atyám Teremtésének Misztériumait. De Tanításaimon keresztül a Szavamat megkaptátok, s ez minden, amire szükségetek van annak érdekében, hogy befogadjalak benneteket az örök élet békéjébe, a szeretet és a boldogság életébe. Ez az új élet titeket illet, és Isten Szeretetének köszönhetően rátok vár, feltéve, ha válaszoltok hívásomra.
Én, a ti szeretett Jézusotok, Megváltótok és Királyotok, most arra készülök, hogy megmutassam magam nektek, amikor azért jövök, hogy mindnyájatokat visszaszerezzem.
Szeretetem mindnyájatokban jelen van. Nézzetek magatokba, és kérjetek Engem, hogy lángra gyújtsam bennetek a szeretet tüzét, melyre éppolyan szükségetek van, mint az oxigénre ahhoz, hogy ebben az Új Paradicsomban éljetek. Nincs mitől félni. Nektek üdvözölnötök kell Engem, mert Én azért jövök, hogy az örök boldogságot hozzam el nektek. Arra hívlak, benneteket, hogy Második Eljövetelemet fogadjátok örömmel a szívetekben.

Jézusotok

2018.12.11. - Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.