Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Szűz Mária harmadik üzenete

2010. december 20. hétfő
Hallgass meg, gyermekem. Erősnek kell maradnod szeretett Fiam, Jézus Krisztus számára. Ő oly nagyon fontos, és különleges a te számodra, mert kitörli a kétségeket elmédből. Igen, könnyű összezavarodni ebben a munkában, de teljes mértékben bíznod kell Benne. Szüksége van arra, hogy átadd magad neki, és hogy teljes bizalommal légy iránta.
Gyermekem, nem volt könnyű neked ez a munka. De amint azt már mondtam neked, szeress, hogy kitarthass. Munkád befejezése sikerrel fog járni. Sürgetlek téged, hogy térj vissza a napi imádkozás gyakorlatához, mert Legszentebb Rózsafüzérem által védelemben lesz részed. Nagyon szent ez a munka, gyermekem, kérlek, tisztelettel engedelmeskedj Fiamnak azáltal, hogy teljesen bízol Benne. Kétségeidet tedd félre, gyermekem, mert a Szentlélek által különleges kegyelmekben részesültél. Az igazság most a szívedben, a lelkedben és az elmédben van. Ezért találtad könnyűnek leírni az üzeneteket, amelyeket szeretett Fiam adott neked.
Ő szeret téged gyermekem, és téged választott ki ennek az évszázadnak a valaha is legfontosabb feladatára. A te munkád összehasonlítható azzal a munkával, amire Fausztina nővér volt felkérve. Te hasonló szenvedéseknek vagy alávetve, mint amit neki kellett elszenvednie. Ne félj ettől a szenvedéstől, amely magában foglalja az imádkozás képességének hiányát, és a napi kétségeket, mert ezek normálisak. Majd elmúlnak. Minden szent, beleértve Fausztina nővért is, kísérnek téged, gyermekem, és vezetnek téged minden nap.
Ez a munka, amelynek alá vagy vetve, hogy az Én segítségemre, és szeretett Fiam segítségére légy, előre meg volt jövendölve. Ez egyike a legfontosabb lehetőségeknek, amellyel lelkeket menthetsz meg. Ne bizonytalankodj, és ne tétovázz. Mindig, mindig hívjad szeretett édesanyádat támogatásért. Én itt vagyok neked. Kérlek, imádkozz naponta Fiamhoz, azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozod. Ilyen módon közelebb kerülsz Hozzá, és érezni fogod, amint szívedben megérint téged.
Végy most bátorságot, és haladj előre. Nézz szeretettel az értékes ösvény irányába, amely a Szentháromsághoz vezet. Mind veled vannak. Szenvedni fogsz, de vedd ezt kegyelemnek, mert szenvedés nélkül nem maradhatsz közel Fiam Szívéhez.
Ennyi volt most. Fordulj meg, és nyisd meg szívedet szeretett Fiam, Jézus Krisztus felé.
Szeretet és béke,
Miasszonyunk, a Rózsák Királynője



A nagy Szorongattatás

2010. december 2o., hétfő,10:00 óra

Leányom jegyezd meg a következőket: Ezek az üzenetek figyelmeztetnek arra a fejszére, amellyel az Örök Atya mindazokra le fog csapni, akik továbbra is elutasítják Őt. A nagy szorongattatás bekövetkeztéig egyre közeledik az idő. Ez az esemény 2o12 végétől kezdődik el. Ezt az időpontot nem szabad összetéveszteni a második visszajövetelem időpontjával, mert ennek az időpontja nem lesz megjövendölve ezekben az üzenetekben. Ha bármikor is valaki megpróbálná a földre való második visszajövetelem időpontját megadni, az hazudik, s nem igaz próféta. Eme prófétanő által azonban kinyilatkoztatom azoknak a különösen fontos eseményeknek az évét, amelyek a második visszajövetelemhez fognak vezetni.

Isten nem fog megengedni egy olyan tervet, amelyik a világ lakosságának megtizedeléséhez vezetne.

Ahogyan az már régóta ki volt jelentve, a nagy szorongattatás egy hitetlen világ szemei előtt fog kibontakozni. Ez akkor történik, amikor az igazságosság kardja mindenütt lesújt. Örök Atyám nem fogja visszatartani magát, s nem fogja hagyni, hogy az a gonosz terv megvalósuljon, amelyet ebben a pillanatban a világ lakossága lecsökkentésének céljából zárt ajtók mögött szőnek. Ez a gonosz csoportosulás, a sátán követői, már a múltban is megpróbált Atyám gyermekeire rákényszeríteni egy népirtást. Ez nem sikerült neki. Ezért újra megpróbálják. Most sem fog sikerülni nekik, de előtte rettenetes pusztítást fognak okozni.

A hívőknek nem kell félniük.

Nagy Irgalmasságában az Örök Atyának közbe kell lépnie, hogy megakadályozza őket, mégis megengedi a globális katasztrófákat, amelyek előttünk állnak, még akkor is, ha fáj neki. Hívők, ne aggódjatok sem magatok, sem a családtagjaitok miatt. Meg lesztek védve. De kérve kérlek benneteket, imádkozzátok minden időben a Rózsafűzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, hogy segíthessetek, hogy az említett katasztrófák közül némelyek enyhüljenek, vagy elmaradjanak.

Már most kezdjetek el tervezni. Le kell győzni ezeket az embereket, akik uralkodni akarnak a pénzetek, az egészségetek, az élelmetek, sőt még a hitetek fölött is. Az ima segítségével álljatok ki, hogy megvédjétek magatokat és családtagjaitokat. Hívjátok segítségül azokat a szenteket, akiket tiszteltek, hogy járjanak közbe értetetek az Örök Atyánál.

Globális katasztrófák fognak bekövetkezni

A globális katasztrófák következményeként elkezdődik a dramatikus időjárás változás – ami enyhébb formában már el is kezdődött -, ezt a globális felmelegedés eredményének tekintik. Igen, az emberiség valóban utálatos módon ártott a Földnek, de ezeknek a katasztrófáknak nincsen semmi közük a klímaváltozáshoz. Ha Örök Atyám úgy határozna, hátradőlhetne, és semmit sem tenne. Akkor győznének ezek a hatalomra éhes, és a hatalommal rendelkező döntőképes pozícióban lévők által félrevezetett csoportosulások. Lelkeket akarnak azáltal rabolni, hogy ártatlan gyermekeimet a sátán, a gonosz hipnotizált követőinek csapdáiba szippantják. Ez azonban nem lesz megengedve nekik.

Felhívás minden vallás részére, hogy egyesüljenek

Itt az ideje, hogy úgy Atyám gyermekei és követői, mint azok is, akik egy felsőbb lényben hisznek, aki maga az Isten, mindennek Megteremtője és Megalkotója, hogy egyesítsék erőiket s egy egységet alkossanak. Függetlenül attól, hogy milyen úton követitek Istent, vagy, hogy Bennem, az Ő szeretett Fiában hisztek, fogjatok össze és alkossatok egy egységet. Harcoljatok meg azokkal, akik a gonoszt képviselik. Ő, a gonosz, az ellenségetek lesz, ha Istenben, az Örök Atyában hisztek. A gonosz az által próbál meg visszatartani titeket, hogy ne léphessetek be a Paradicsomba, és azt hazudja a követőinek, hogy ő is egy ugyanolyan értékű szép isteni paradicsomba fogja vezetni őket. Szegény félrevezetettek és hűséges követői nem látnak át a csaláson, mivel megvakította őket az anyagiak dicsőítésének vonzóereje.

János könyvének próféciái most kerülnek a világosságra

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindannyian, minden egyes nap. Most már hamarosan meg fogjátok érteni a Szentírás minden Igazságát. Végül mindenki megérti majd, hogy az Atyám könyvében található tanítások mind helyesek. Azok nem hazudnak. A múltban elhangzott próféciák a világosságra kerültek. Azok a próféciák, amelyek a János könyvében találhatók, most lesznek nyilvánvalóak. Ezeket az üzeneteket, azért adtam ennek a prófétanőnek, hogy felkészítse gyermekeimet arra, hogy Atyám birodalmába bemehessenek.

Most menj, és hirdesd Igazságomat. Mentsétek meg egymást a gonosz karmaiból, mielőtt még késő lenne.

Szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus

 

Azok a bűnösök, akik Hozzám fordulnak, azonnal kegyelmet találnak
2011. december 20. kedd, 20.30
Legdrágább szeretett leányom, miért érzik Gyermekeim oly elhagyatottnak magukat a világban éppen most?
Miért esnek kétségbe a bánattól, a fájdalomtól és a magánytól, mikor mindössze annyit kell tenniük, hogy bizalommal Hozzám fordulnak, az ő Jézusukhoz, hogy megvigasztalhassam őket?
Mindegyiküknek Hozzám kell fordulniuk, és Tőlem kell segítséget kérniük. Én válaszolni fogok minden egyes imára. Egyetlen egy kérés sem lesz figyelmen kívül hagyva, és imáik Szent Akaratom szerint meghallgatásra fognak találni.
Olyan sokan elfelejtik, hogy amikor Hozzám fordulnak, Én folyamatosan ott állok mellettük.
Minden lélek a földön nagyon értékes Számomra.
Bárcsak megértenék, hogy milyen nagy örömet jelent Számomra, amikor Hozzám fordulnak segítségért.
Még nagyobb örömet és boldogságot jelent Nekem az, amikor a bűnösök kérnek Engem, hogy bocsássak meg nekik, és bűnbánatot gyakorolnak.
Ezek azok a lelkek, akik azonnal kegyelmet találnak (Istennél). Mondd meg nekik, hogy sosem szabad félniük Hozzám fordulni, mert Én mindig irgalmas vagyok. A megkönnyebbülés, amit ezután érezni fognak, maga a kegyelem, amellyel eltöltöm a meleg, őszinte szívűeket.
Ez az az időszaka az évnek, amikor Irgalmam a leginkább kiárad az egész világra. Hát forduljatok Hozzám most erőért és a szükséges kegyelmekért, amelyek segítenek nektek elviselni megpróbáltatásaitokat a világban.
A ti Jézusotok,
Az Emberiség Megmentője és Megváltója

 

Isten az Atya: A nagy változás ideje mindenki javára elérkezett

2012. december 20. csütörtök, 19:15

Drága leányom, felszólítom minden gyermekemet, hogy védelmezzék egyszülött Fiam, Jézus Krisztus Nevét, és mutassanak tiszteletet Iránta, ami az emberek között megilleti Őt.

Angyalaim harsognak és örvendeznek Szent Királyságomban az Irgalmasság miatt, mely Fiamon keresztül mindenki számára átadásra kerül.

Ennek a nagy Isteni Ajándéknak az lesz a célja, hogy legyőzze a sötétséget, amely betakarja a világot. Isteni Beavatkozásom által megmenthetem majd gyermekeim nagytöbbségét.

Ez a Karácsony a nagy öröm ideje, mivel ti az Üdvözítő születését ünneplitek, akit én adtam a világnak, és egyben egy fordulópont is az emberi nem történelmében.

Mint a ti Atyátok, megáldalak mindnyájatokat, és mély együttérzéssel nektek ajándékozom az Irgalmasság e nagy Ajándékát. Összegyűjtelek benneteket, mindenkit Teremtésemből, hogy megtisztíthassalak titeket minden kétségtől, minden bűntől, és minden káromlástól Királyságom Törvényei ellen.

A Földnek e nagy megtisztulása egy bizonyos ideig el fog tartani, de az üldöztetés idejét felgyorsítom majd. A korrupt kormányok – akik nem fogadják el Törvényeimet – kezei által okozott szenvedésetek nehéz lesz, de nem fog sokáig tartani.

Időt fogok adni minden ellenségemnek, hogy megnyissák szemüket a Dicsőséges Paradicsom Igazságára, amelyet nagyon várok már, hogy leleplezzek a világnak.

Örvendjetek. Dicsőítsétek Fiamat, mert miatta mutatom be az Új Paradicsomot, hogy az Uralom, amit Neki ígértem majd megvalósuljon.

A nagy változás ideje mindenki javára elérkezett. Hatalmam minden erejében és dicsőségében bemutatásra kerül, hogy a világ tanúja lehessen.

Én vagyok a Kezdet. Én vagyok a Vég. Új Királyságom, az Új Paradicsom, a régi helyébe kerül. A Földet elhomályosította Ádám és Éva bűne. Az ember tökéletes teremtettsége tönkre lett téve, amikor a bűn végett vetett a halhatatlanság Ajándékának. Nemsokára mindent helyreállítok majd, amit a Sátán és démonai fertőzésük által beszennyeztek. Ők nem sokáig lesznek a kísértés mesterei. Most el fogom küldeni Fiamat, hogy visszakövetelje azt a Trónt, amely az Ő Számára volt teremtve.

E trónért folytatott harc nagyon heves, de Hatalmam győzni fog, és minden Csoda arra szolgál majd, hogy Családomat biztonságban vigye vissza Fiam Szentséges Isteni Szívébe.

Ti gyermekeim el vagytok veszve, és tele vagytok fájdalommal. Most elküldöm Fiamat, hogy elkezdődjék az a folyamat, mely elvisz benneteket a jogos otthonotokba.

Szeretlek benneteket, legdrágább gyermekeim. Én sohasem hagytalak el benneteket, bár megbocsátható számotokra, ha így gondolnátok.

Most már fel vagytok szólítva. Senki sem lesz kizárva a Mennyország e hirdetéséből.

Imádkozzatok gyermekek, hogy mindenki válaszoljon Fiam Irgalmasságára.

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Az Ítélet Napján meg fogjátok végre érteni Isten Hatalmát

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 


Üdvösség Érme

 

 

Üdvösség Anyja: A Szeretet Ajándéka Karácsonykor felerősödik

2014. december 20. szombat, 16:25

Drága gyermekeim, Fiam Szeretete soha nem árad ki olyan széles körben, mint Karácsonykor.

Ebben az időben, Születésének megünneplése során, Ő Szeretetével árasztja el a lelkeket. Ez az az időszak, amikor meg kell élnetek, természetesen, mint Isten gyermekei a nektek adott szeretetet. Nektek ápolnotok kell a Szeretet Ajándékát, mely Istentől jön, és meg kell osztanotok azt mindazokkal, akiket ismertek.

A Szeretet Ajándéka Karácsonykor felerősödik Isten minden gyermekének a lelkében, és ez az az idő, amikor el kell ismernetek, hogy a szeretet a családban kezdődik. A Fiam egy családban született, és ennek jó oka volt. Isten megjelent, nem, mint egy Küldetésbe küldött egyedülálló személy, akihez senki sem áll közel, hanem a Szentcsaládban.

Szeressétek családjaitokat, és bocsássátok meg a múltban elkövetett bűneiket. Szeressetek mindenkit, azokat is, akik utálnak benneteket. A kölcsönös szeretet által le tudjátok győzni a gyűlöletet, és bár ez olykor nehéz lehet, ti ez által erősebbekké váltok és békések lesztek. A gyűlölet egy negatív érzelem, és a boldogtalanság mély érzése által kiüresíti a lelket. Addig eszi a lélek magját, amíg a lélek meg nem hal. Ne engedjétek, hogy a gyűlölet elválasszon benneteket a Szeretet Ajándékától, amely a legnagyobb Kegyelem, mert ez Istentől származik.

Szeressétek egymást úgy, ahogy Isten szeret benneteket ezen a Karácsonyon. Imádkozzatok azokért, akik gonosz cselekedetet követtek el ellenetek, és kérjétek Fiamat, hogy szabadítson meg benneteket a gyűlölet terhétől.

Isten Szeretete a maga teljes dicsőségében látható abban a családban, ahol virágzik a Szeretet. Az ilyen családoknak, amelyeknek van szerencséjük megtapasztalni az egymás iránti szeretetet, meg kell osztaniuk ezt a szeretetet azokkal, akik a saját életük során nem részesülnek szeretetben. Az a személy, aki egy szerető családban nevelkedett fel, és aki gyöngéd szívvel tud szeretni, megérinti mások szívét. Ilyen módon terjed Isten Szeretete – a család kebeléből.

Egy szerető család szívének volt köszönhető, hogy Fiam magára vette az Ő földi Küldetését, hogy megváltsa az embert a bűntől. Így tehát, e Karácsony alkalmával azt kérem tőletek, hogy szeressétek egymást, és kérjétek Fiamat, hogy minden családot kegyelmekkel áldjon meg, hogy jobban szeressétek egymást.

A családban jelenlévő szeretet le tud győzni minden akadályt, amelyet a Sátán eléje helyez. A család Isten Szeretetének az alapja, amelyet a Sátán megvet. A család az, amelyet a gonosz megcéloz, és ő mindent meg fog tenni, hogy elpusztítsa a családi egységet.

A Szeretet és az egység a családban a Mennynek egy nagy Ajándéka és nektek állandóan törekednetek kell arra, hogy mindig egységbe maradjatok.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

2018.12.20. - Szerző: | Üzenet | , , , , | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.