Európai látnok által követvén

Az utolsó Fatimai titok feltárja az igazságot a sátán gonosz szektájának Vatikánba való beáramlásáról, itt az ideje annak, hogy az Isteni Birodalom misztériumainak teljes igazsága kinyilvánításra kerüljön.

Az igazság már egy ideje el van rejtve. A világban való Isteni beavatkozásom elismerését, mint a csodák, jelenések és a kiválasztott lelkekkel való Isteni kommunikációk, Egyházam sok éven keresztül halogatja. Leányom, a hatalmak Luciát elhallgattatták, melyek a Vatikán egy részét ellenőrzik, s amely fölött szegény, szeretett pápáim csak csekély ellenőrzéssel rendelkeznek.

Figyeljétek meg, hogy ezek nemcsak kiforgatták Tanításaim igazságát, hanem még új módszereket is bevezettek a Katolikus Istentiszteletbe, melyek úgy Számomra, mint Örök Atyám számára is sértőek.

A Katolikus Egyház az egyetlen igaz Egyház, és mint ilyen, elsődleges célpontja a sátánnak és gonosz szektájának.

Az igazság Tőlem származik.

Az igazság kényelmetlen helyzetbe hozza az embereket, mert személyes áldozatot foglalhat magába.

Az igazság bizonyos esetekben felháborodást okoz, és sok esetben úgy kezelik, mintha eretnekség lenne.

Mégis egyedül az igazság az, ami megszabadíthat a hazugságtól benneteket. A hazugságoktól, melyek a sátántól erednek, és melyek súlyos terhet hoznak létre lelketek számára.

Eljött az idő az igazság számára, hogy lelepleződjék egy olyan világban, amely tele van hazugsággal. oly sok hazugságot mutattak már be gyermekeimnek a hamis vallások, a hamis istenek, a hamis egyházi vezetők, a hamis politikai vezetők és szervezetek, valamint a hamis média által.

Oly sok igazság van elrejtve. De ha ma kiderülne az igazság, ami a világban történik, azt csak nagyon kevés ember fogadná el. Ugyanez érvényes Atyám Tízparancsolatára is. Ezek azok a szabályok, melyeket Atyám állított fel, és melyet prófétájának, Mózesnek adott.

Az igazság sohasem változik, függetlenül attól, hogy az emberiség mennyire próbálkozik megváltoztatni azt.

Atyám Tízparancsolatát még a Keresztény Egyházakon belül sem fogadják el.

A „Ne ölj” azt jelenti, hogy nem ölhetsz meg egy másik emberi lényt. Ez nem vonatkozik az önvédelemre, de ezen kívül minden más körülményre igen.

A gyilkosságot senki sem igazolhatja, legyen az magzatelhajtás, kivégzés vagy eutanázia. Senki sem!

Ez halálos bűn, és ennek büntetése nem más, mint a pokol örök élete. Isten az Atya: Ez az oka annak, amiért csak egy csoda mentheti meg az emberi nemet. Az a terv, hogy eltöröljék minden nyomomat, elkezdődött. Amikor új ideológiákkal, tanokkal vagytok körülvéve, és azt mondják nektek, hogy a mai emberiség megköveteli ezeket a változásokat, akkor ez lesz az az idő, amikor Isten Kívánságaira már nem válaszolnak. Ehelyett, amikor a mesterséges tanok – tele hibákkal és hiányosságokkal – azt nyilatkozzák, hogy a bűn többé már nem bűn, akkor közel lesz Számomra az idő, hogy elpusztítsam ellenségeimet, amint az meg volt jövendölve.

Közületek még sokan mások is fel fognak ébredni az Igazságra és a szörnyű gyalázatra, amelyet Nekem, Jézus Krisztusnak fognak szánni földi Egyházamban. Ezek a hűséges szolgák fel fogják ismerni a gonoszságot, s aztán közülük sokan el fognak menekülni. De amikor eljön az idő, és választás elé kerültök, sajnos sokan el fognak hagyni Engem, és részt fognak venni a pogány gyakorlatokban.

Az a terv, hogy eltöröljék minden nyomomat, elkezdődött.

Szavam Igazságát alkotmányaitokból, iskoláitokból el fogják űzni, míg végül a Saját Egyházamban is meg fogják azt szüntetni. Ha nem maradtok éberek, független attól, hogy mennyire szerettek Engem, akkor egy sor olyan szertartásba fognak vezetni benneteket, amelyek nem Istent fogják tisztelni. Ha ők nem tisztelnek Engem, akkor meg kell kérdeznetek magatoktól: miért van ez? Miért történtek ezek a változások, és miért ilyen hirtelen? A válasz: az idő – mert már csak kevés maradt.

A lelkek megnyeréséért folytatott verseny mindkét oldalon egy heves csatába fog torkolni. Az egyik oldal arról fog meggyőzni benneteket, hogy az aljas gyakorlatok javára, amelyek a Sátánt fogják bálványozni, elutasítsátok Isten Igéjét. Annyira ravaszul fogják előadni érvelésüket, hogy még azokat is el fogják bolondítani, akik jól ismerik Szavamat, csakhogy eltávolítsanak Engem Egyházamból. A másik oldal a hűsége miatt fog szenvedni, és nem csupán csak ezekért az Üzenetekért, hanem Isten Igaz Igéjéért, amely Atyám Könyvében adatott a világ számára.

2019.01.26. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.