Európai látnok által követvén

Nagy szükség van a mindennapi imádságra és a Szentségimádásra

Második Eljövetelemre való előkészületek már nagyon előrehaladottak.

Most sok embert lehet megmenteni a világon, és sokan meg is lesznek mentve, szeretett követőim és a kiválasztott lelkek imáinak köszönhetően.

Így sokkal többet, mint amennyit a Hozzám közel állók áldozatai nélkül meg lehetne menteni.

Arra vágyom, hogy mindnyájatokat elvigyem az Új Béke Korszakába, az Új Paradicsomba a Földön.

Bárcsak meghallgatnának azok a makacs lelkek, akik Irgalmasságom hívását elutasítják, és akiknek szükségük van arra, hogy a Szemeimben megmentsék magukat.

Sok hívőnek langyos a hite, és nem alkalmas arra, hogy belépjen Új Királyságomba. Bezárt és megkeményedett szívvel visszautasítanak Engem, amikor most hozzájuk is beszélek.

A templomokban ők képmutatók Velem szemben, de mégis azt állítják, hogy követnek Engem.

Most, amikor Irgalmasságom kezét kinyújtom feléjük, hogy kezeiket az Enyémbe vehessem, félretolnak Engem.

Oly gyanakvóak, a megértés hiányával tekintenek arra, ahogyan a Mennyből a világgal kommunikálok, miközben azt állítják, hogy hisznek Istenségemben.

De nem fogadják el, hogy Hatalmamban áll az Isteni kinyilatkoztatások által a világhoz beszélni.

Ők elszalasztják annak a lehetőségét, hogy megragadják azokat a különleges kegyelmeket, melyeket adni szeretnék nekik, annak érdekében, hogy közelebb hozzam őket Szentséges Szívemhez.

Ez egy kicsit olyan, mint egy falu, amely az élelmiszer hiánya miatt az éhínségtől szenved, s közben lassan éhen hal.

Én azonban ott állok mellettük, és minden táplálékot és élelmet fel tudok nekik kínálni, hogy az Örök Életre életben tartsa őket. Ők ellenben nem látnak Engem

Sokan nem akarnak meglátni Engem, mert kétlik, hogy Én most beszélni tudnék velük.

A Szeretet az a hajtóerő, amely minden jó dologhoz vezet. A szeretet jelen van Isten minden gyermekében attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett. Isten Ajándéka, a szeretet, segít az emberiségnek abban, hogy legyőzze a gonoszt. Amikor Isten közbelép és növeli a lélekben a szeretetet, akkor Ő ezt azért teszi, hogy megvédje gyermekeit az ördög gonoszságával szemben. A szeretet sokkal erősebb, mint a gyűlölet, azonban a gyűlölet hosszan tűrő. A Sátán, aki tele van az emberiség iránti gyűlölettel, semmilyen szeretettel sem rendelkezik kivéve az önszeretetet. Ő azáltal fertőzi meg az emberiséget, hogy gyűlöletet ültet azokba a lelkekbe, akik a bűn miatt meggyengültek. A gyűlölet kész otthonra talál azok lelkében, akik féltékenyek, tele vannak büszkeséggel, magányosak és összezavarodottak. A Sátán soha nem fogja olyan módon a gyűlölet bűnével kísérteni a lelkeket, hogy azt a léleknek úgy mutassa be, mint ami az valójában. Ehelyett a büszkeség bűnével fogja mindig megkísérteni a lelket, mivelhogy ez az ő első taktikája. A lelket arra fogja rávezetni, hogy elhiggye, neki neheztelnie kell, mert a saját igényei ezt követelik meg, mert ő jobban tudja, és amit ő tesz, az egy jó dolog.

Isten Szeretete terjed gyermekei között ebben az időszakban. Teszi mindezt Irgalmának köszönhetően. Ő növelni fogja az emberek szívében a szeretetet, hogy így segítse az emberiséget a gyűlölet elleni küzdelemben, amely hamarosan fokozódni fog a világban, amikor is az emberek szíve olyan hideggé fog válni, mint a kő.

Kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját, hogy keressétek Isten Szeretetét ebben az időben.

A Keresztes Imahadjárat 149. imája: Keressük Isten Szeretetét

Ó, Jézus, tölts el engem Isten Szeretetével. Tölts el engem Isteni Fényeddel, és árassz el engem azzal a szeretettel, amelyre szükségem van, hogy Isten Irgalmának a magját elhintsem minden nemzetben.

Engedd, hogy terjesszem Isteni Szeretetedet mindazok között, akikkel kapcsolatba kerülök. Áraszd szét Szeretetedet, hogy az minden lélekre, hitre, vallásra, és nemzetre rátaláljon – mint a köd, egységbe ragadván Isten minden gyermekét.

Segíts nekünk, hogy úgy terjesszük Isten Szeretetét, hogy Az meg tudjon, és meg is hódítson minden gonoszságot a világban. Ámen.

A szeretet mindig azonos Isten Jelenlétével. Tudnotok kell, hogy csak a szeretet hozhat Nekem lelkeket. Tudnotok kell, hogy Istentől csakis szeretet jöhet. Csak a szeretetnek van arra hatalma, hogy békét, megelégedettséget és egységet vigyen a nemzetek közé. A gyűlölet a Sátántól jön, és bárhol tanúi vagytok annak, imádkoznotok kell a fentebb említett imát: „Keressük Isten szeretetét”. Ne feledjétek, hogy a szeretet mindent le fog győzni, mert az Istentől jön.

2019.05.11. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.