Európai látnok által követvén

Szűz Mária üzenete – az engesztelő lélek elhagyatottsága. Felebarátaitokat úgy szeretni, mint önmagatokat sokkal nehezebb, mint gondolnátok. Szemeimen keresztül nézzetek testvéreitekre, amellyel úgy nézzetek rájuk, mint a teremtés csodájára, ez, az Örök Atya adománya, ajándékként az emberiség számára. Minden érintett lélek egyformán van szeretve. Atyám szemeiben nincs megkülönböztetés. Teljesen mindegy, hogy milyen nagyon sértenek meg az emberek benneteket, arra kérlek benneteket, hogy az Én Nevemben kövessétek vezetésemet. Mert ha imádkoztok értük, akkor meggyengítitek a sátán által kiokádott gyűlöletet. Azt a gyűlöletet, amely bosszúvá fajulhat. A Nevemet már nem tisztelik. A Nevem el van átkozva. A lelkek tisztaságától függően, szakaszonként hozok Ajándékokat. Követőim a világ minden egyházában az Irántam lévő szeretetük újraéledését fogják érezni, mivel Én annak az Ígéretemnek a nagyobb megértésével áldom meg őket, hogy újra Eljövök. A sátán sóvárog a lelkek után, farkasétvágya van, és az akarata könyörtelen. A kételkedő ember meg fogja kérdőjelezni Isten Szavának hitelességét, de amikor tanúja lesz mindannak, ami meg volt jövendölve a Jelenések Könyvében, el fog csendesedni, mert amikor ezek az események magukkal ragadják az emberiséget, egyetlen vigaszt abban fognak találni, ha megkeresnek Engem. A Sátán, az ő utolsó óráiban, aki azokban a lelkekben nyilvánul meg, akiket az ő rothadt útjaival tölt el, meg fogja mutatni az emberiségnek, hogy milyen erős a gyűlölete az emberi nem iránt.

2019.09.04. - Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.