Európai látnok által követvén

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A béke és dicsőség korszaka majdnem elérkezett

2011. szeptember 17. szombat, 18:50
Drága szeretett leányom, végre megértetted azt, hogy amikor úgy érzed, hogy elutasítanak, az egyszerűen az Én saját gyötrelmem tükörképe. Amikor Velem egyesülsz, ahogyan most is, ez a gyötrelem mostantól életed részévé fog válni. Amikor az emberek elutasítják az általad közzétett üzeneteket, akkor ők a Legszentebb Szavaimat utasítják el. Amikor kétségbe vonják és hamisnak találják azokat, akkor Engem kritizálnak. Amikor lenéznek téged, akkor Engem gúnyolnak. Amikor kinevetik ezeket az üzeneteket, akkor keresztre feszítenek Engem.
Amit te érzel, az csak egy töredéke Szenvedésemnek, amint szomorúan figyelem az emberiség vakságát, Örök Atyám létezésének igazságával szemben. A fájdalom és szomorúság, amit Érzek, akkor a legerősebb, amikor tanúja kell, hogy legyek az emberek bűneinek, beleértve a hívők bűneit is. Ez a gyötrelem alig szűnik, de az engesztelő lelkek szenvedései enyhítik. Ez (a gyötrelem), az által a szeretet által is enyhül, amelyet követőim Irántam való odaadásuk által mutatnak.
Leányom, miközben a szenvedésre szükségem van, hogy más szegény szerencsétlen lelkek megmenekülhessenek, ez mégsem olyan dolog, ami örömet nyújt Számomra. Fájdalmas számomra ezt látni, de általa vigasztalást érzek. Olyan sok dolgot kell még tanulnod leányom, melyeket nehezen tudsz megérteni. Az Isteni Birodalom útjait nem tudná az emberiség megérteni. Egy nap azonban meg fogják majd érteni.
Tudjátok meg Gyermekeim, hogy a nehéz idők, amelyeket az embereknek évszázadokon keresztül el kellett viselniük, a végéhez közeledik. Ez egy örömhír annak az embernek, aki felebaráti szeretetet mutat, és aki ez által szeret Engem. Végül ez a Szenvedésemnek is véget fog vetni, amelyet azért viselek el, mivel mindannyiatokat Szeretem. Ez a szeretet erőteljes és örökké termő, és ez lesz a ti végső megmentésetek oka.
Menj most leányom, és fogadd el a szenvedést több megértéssel a szívedben. Örvendezz(etek) a Béke és Dicsőség időszakának, amely majdnem elérkezett.
A ti szerető Barátotok és Megváltótok
Jézus Krisztus

Az Emberiség Királya

 

Nagy Britannia Protestáns nemzete hamarosan áttér az Én Útjaimra

 

2012. szeptember 17. hétfő, 21:15

Drága szeretett leányom, egy Általam tervezett csodát szeretnék kinyilatkoztatni neked:

Nagy Britannia Protestáns nemzete hamarosan áttér az Én Útjaimra, a Tanításaimhoz és az Igazsághoz.

Ez a Keresztény ország oly sokáig alakította és módosította Isten Törvényeit, hogy azok megfeleljenek büszke útjaiknak.

Az egykor nagy Keresztény ország évszázadokon keresztül vétkezett Isten Törvényei ellen, és azt beszélték be maguknak, hogy ők valójában az Egyházam által megalapított Törvényeket követik.

A közöttük lévő hívők imái, és a szeretet, meg a hűség, melyet Nagy Britanniában a Keresztény vezetők a csapások ellenére mutatnak, közelebb hozta őket Szentséges Szívemhez.

Ez az ország meg fog térni, és az Igazság milliókat fog megmenteni.

Az Antikrisztus és sok követője a hatalmon levők közül sokakat befolyásoltak ebben az országban, de nem fog sikerülni nekik, hogy Isten gyermekeit ellopják.

Követőim egyesülni fognak egyházról egyházra Britannia szerte, és Én Szent Karjaimmal átölelem majd őket.

Hatalmas erővé válnak Hadseregemben, és egyesülésük terve elkezdődött.

Íme, egy különleges ima, a Keresztes Imahadjárat imája Isten gyermekeinek Britanniában.

A Keresztes Imahadjárat 77. imája Nagy Britannia számára

Ó, Mennyei Atya, az ember Teremtő Istene, kérlek, hallgasd meg imámat.
Könyörgöm Hozzád, mentsd meg Britanniát a gonosz karmaitól és a diktatúrától.
Kérlek, hogy mindnyájunkat egy családdá egyesíts a Te Szemedben, minden vallásút, minden hitűt és bőrszínűt.
Adj nekünk erőt egyesülni, ellenszegülve minden olyan törvénynek, melyet Tanításaid megtiltására vezetnek be.
Adj nekünk erőt és bátorságot, hogy soha ne hagyjunk el téged, és hogy imáink által segítsünk megmenteni minden gyermekedet.
Vezesd egységre testvéreinket, hogy tisztelettel adózzunk Ígéretednek, mely az örök életet és az Új Paradicsomba való belépést hozza el nekünk. Ámen.

 

Nagy Britannia gyermekei, tudnotok kell, hogy hamarosan a megtérés, mely beborítja országotokat, nagy kegyelmeket hoz nektek.

Akkor vezetni fogjátok Hadseregemet más nemzetekkel együtt Dicsőséges Királyságom felé.

 

Jézusotok

 

 

Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket. Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget

 

2013. szeptember 17. kedd, 22:45

Drága szeretett leányom, amikor ezt a munkát nehéznek találod és vonakodsz attól, hogy rossz híreket közölj a világgal, akkor meg kell értened, hogy te csak a hírnök vagy. Te a Szent Isten, a Legmagasságosabb Isten eszköze vagy, és neked az Ő Hívására kötelességed válaszolni. A te engedelmességed alapvető fontosságú, és nem szabad félned a következményektől, amellyel, mint az Úr prófétájának, számolnod kell.

Minden megjövendölt esemény már a kezdetben meg volt határozva, és Isten Tervének részét képezi azon Szövetség beteljesítésére, hogy végül összegyűjtse gyermekeit, hogy az Ő Isteni Akarata szerint egyetértésben tudjanak élni. Atyám hierarchiája és a gonosz közötti végső csata azt jelenti, hogy azok az emberek, akik támadásnak tették ki magukat, a bűn fertőzöttjei lesznek, és azon testvéreik ellen fognak fordulni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez.

A csata megvívásának idején Isten ellenségei sok gonosz rémtettet fognak elkövetni szeretett gyermekei ellen. De amint azt már előzőleg mondtam nektek, ők nem tudnak olyan messzire elmenni, mivel nekik az emberiség elpusztítására nincs hatalmuk, bár ők azt hiszik, hogy van. Vigasztalódjatok meg mindnyájan, mert Atyám be fog avatkozni azoknak a gonosz cselekedeteibe, akik minden nemzetet ellenőrizni akarnak, és Ő agyoncsapja őket – azokat, akik gyermekeit bántani merészelik. Sok szegény lélek fog szenvedni az ilyen üldöztetések alatt, de Atyám mindenkor irgalmas. Az Ő Hatalma érinthetetlen. A Keze Mindenható. Ő bármikor félredobhatja ellenségeit. De a megjövendölt próféciák valós t ények, amelyeknek még Második Eljövetelem előtt meg kell történniük. Ezek olyan módon fognak kibontakozni, mely talán nem mindenki számára lesz nyilvánvaló, de tudnotok kell a következőket. Az imádság a ti fegyveretek. Az imádság képezi számotokra azt a fegyverzetet, amelyre szükségetek lesz, hogy legyőzzétek a gonoszt. Az ima enyhíteni fogja a háború hatását, a szenvedést és mindenféle üldöztetést, amelyet Isten ellenségei fognak okozni az emberiségnek. Az ima meg fog menteni benneteket és mindazokat, akikért imádkoztok. Imáitok el fogja pusztítani a gonoszt, és amikor a Nagy Nap elérkezik, örömkönnyeket fogtok sírni, látván az Új Generációt , az emberek milliárdjait, akik azért menekültek meg, mert ti válaszoltatok a Hívásomra.

Miközben Üzeneteim a szomorúság, a félelem és a csalódottság keverékét hozzák, de ugyanakkor reményt is adnak az általuk létrehozott sok megtérés miatt. Atyám Terve a nagytöbbségetek számára ismeretlen. Amit meg kell értenetek, a következő: Az Ő Terve minden ellenségét el fogja pusztítani. Azáltal, hogy megengedi ezen megpróbáltatások bekövetkezését, meg fogja menteni végül az emberi nemet a bűn rabszolgaságától. Legyetek türelmesek. Legyetek nyugodtak. Mert hamarosan az öröm, a szeretet és a béke végül a tietek lesz egy egész örökkévalóságon át.

Azért jövök, mert mi egyek vagyunk – egy szent család Isten országában. Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket. Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget. Azért jövök, hogy az Igazságot hozzam nektek.

Szerető Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus

2019.09.17. - Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás

Még nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.