Európai látnok által követvén

Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz.

Szűz Mária: Alapos vizsgálatnak és támadásnak leszel kitéve. A tizenkét nemzetből álló új Paradicsomban különböző szintek lesznek. Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz. Hívnom kell mindazokat, akik hisznek Szavamban, és meg kell kérdeznem tőlük: mikor néztem Én el valaha is a bűnt? Én megbocsátom a bűnt, de azt soha nem helyeslem! Ha úgy gondoljátok, hogy Én helyeslem a bűnt, akkor ti ezzel azt igazoljátok. Isten, az Atya: A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól. Ne féljetek, gyermekeim, mert ezeknek a dolgoknak gyermekeim megtisztulása érdekében meg kell történniük, hogy örvendeni tudjanak, amikor majd eljön a vég nélküli világ kezdetének a Napja. Ígéreteim mindig beteljesedtek, és minden jól fog végződni. Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra Hangomat meg fogják hallani, és sokan meg fognak rémülni, amikor az a nap kezdetét veszi. Hangom mennydörgéshez hasonlóan fog felcsendülni, és minden igaz ember térdre fog ereszkedni Isten dicsőítésére. Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra. Nekik kellene az utolsóknak lenniük a módért, ahogyan bántak Velem. És mégis ők lesznek elsőként bebocsátva Királyságomba. Az igazak utolsóként fognak jönni. A gonoszok lemaradnak.

Egy kő sem fog érintetlenül maradni egészen az utolsó pillanatig, és azok, akik Irgalmamért kiáltanak, megkapják azt. Azok, akik átkoznak Engem, átkozottak lesznek.

2019.10.12. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Szűz Mária: Alapos vizsgálatnak és támadásnak leszel kitéve


2011. október 12., szerda

Gyermekem, ez az az idő, amikor alapos vizsgálatnak és támadásoknak leszel kitéve, miközben Fiamnak munkálkodsz. Neked mindig tisztelned kell Fiam kívánságait és minden időben engedelmeskedned kell Neki. Sohase védd meg Szent Szavait, Ő nem ezt kívánja tőled. Ne válaszolj, vagy ne foglalkozz azokkal, akik kételkednek Szavaiban vagy helytelenül értelmezik azokat, mert emiatt viták és kétségek léphetnek fel.
Te most a sátán támadásainak leszel kitéve, de imádkoznod kell a védelmemért és sohasem szabad a hasonló (ilyen fajta) gúnyolódásnak engedned. Ő, a csaló, másokon keresztül dolgozik azon, hogy (meg)bántson téged, ha engeded neki, hogy ezt tegye, akkor teret adsz neki, és megadod neki azt a hatalmat, amit akar. (Megj.: Ha bánkódsz, akkor eléri a célját.)
Ezekben az esetekben maradj mindig állhatatos gyermekem, és fordulj Hozzám. Mindig, a legszentebb Palástommal foglak betakarni téged, hogy megvédjelek tőle, és minden rendben lesz.
Maradj bátor és vedd úgy ezt, mint a Legmagasságosabb Isten ajándékát, mert ilyen erő nélkül ezt a munkát nem tudnád sikeresen elvégezni. Sohase feledd, hogy ebben a munkában nem vagy egyedül, mert minden Szent közbenjár a te segítségedért, és mindenféle Isteni védelmet megkapsz.
Maradj továbbra is engedelmes Fiam iránt, és próbáld örömteljesen elfogadni azt a szenvedést, amelyet Ő a lelkek megmentéséért engedélyez neked. Továbbra is ki kell tartanod a naponkénti Szent Rózsafüzér elimádkozásában, és imádkoznod kell Velem is, hogy a lelkek megmenekülhessenek.
Megáldalak, gyermekem. A Mennyország nagyon örül ennek, az Én drága Fiam nevében történő legszentebb munkának, aki az egész emberiséget szereti, de bánatában mégis sír mindazokért a lelkekért, akik a Nagyfigyelmeztetés után Irgalmas kezét el fogják utasítani.

Szeretett Édesanyád

 

A tizenkét nemzetből álló új Paradicsomban különböző szintek lesznek

2012. október 12. péntek, 23:15

Drága szeretett leányom, Szeretetem olyan erőteljes, hogy most azok is érzik, aki nem ismerik Istent.

Annak ellenére, hogy a gonosz jelen van a világban, az ember most szeretetet érez mások iránt a szívében, mely nem egyeztethető össze azzal a romlottsággal, mely jelen van a lelkekben, és amely meglepi majd őket.

Olyan váratlanul fog ez a szeretet áthullámzani a lelkükön, hogy sokan könnyekre fakadnak. Ezek a szeretet könnyei – olyan tiszták a szívükben -, melyek kettészakítják őket. Nem tudják majd, hogy miért éreznek így testvéreik iránt. Ezt az igaz és egyedülálló szeretetet érezni fogják Teremtőjük, Isten, az Atya iránt is. Mégsem fogják elismerni, hogy létezik. Ehelyett sokan elkóborolnak majd és önmaguktól kérdik:

Mi ez a hihetetlen, de erőteljes szeretet, amit a szívemben érzek? Hogyan lehetséges ez, ha nincs Isten? Hogyan érezhetem ezt a szeretetet, ha én csak az evolúció egyik terméke vagyok, a Föld részecskéiből összeállított termék?

Az Igazság az, gyermekeim, hogy ti nem vagytok a Föld részecskéi, (vagy) az idő maradékai. Ti élőlények vagytok, élő lelkek, akiknek megvan a képességük a vég nélküli örök életre.

Ti Ádám és Éva, az ős-szüleitek bűnei miatt szenvedtek. Talán azt gondoljátok, hogy ez egy kitalált mese, és lehet, mosolyogtok, gúnyolódtok és tréfát űztök belőle, de az Igazság az, hogy ti a tökéletlenség életét élitek. Ez az élet, az ős-szüleitek bűnei miatt lett a szenvedés élete. Bűneitektől megfertőzve, vakok lettetek Isten Igazságára, ugyanazon kígyó miatt, mely őket megtévesztette.

Azt hiszitek, hogy egy igaz életet éltek, egy anyagi világ életét, melynek egy meghatározott élettartama van. Életetek rövid a Földön. Testetek megöregszik. Egészségetek megromlik. Idővel a testetek meghal. Amennyiben elhanyagoljátok szellemeteket, a lelketeket, semmik vagytok.

Fogadjátok el, hogy ti Isten gyermekei vagytok, és ha Isten Törvényeinek megfelelően éltek, életeteknek nagyobb jelentősége lesz. Az életetek meghosszabbodik majd, és ti egy nagy Ajándékot kaptok: az Örök Életet.

Ha csak sejtelmetek lenne erről az életről – mindössze egy órára – sohasem bántanátok meg Atyámat. Tudnotok kell, hogy megkapjátok ezeket az Ajándékokat.

Együtt fogtok élni az egész családotokkal, azokkal, akik a kegyelem állapotában haltak meg, és azokkal, akik maradék hadseregemet fogják alkotni a Földön.

Testetek meg lesz tisztítva és újra teremtve a tökéletesség állapotára, arra a korra alapozva, amelyben elfogadtátok Isten szeretetét.

Szeretetben és békében fogtok élni szeretteitekkel és szomszédjaitokkal. Egyikőtök sem fog akarni egyebet.

A tizenkét nemzetből álló új Paradicsomban különböző szintek lesznek. Az alsó szinten városok és falvak lesznek, melyek a béke, a szeretet, a boldogság és az elégedettség érdekében fognak munkálkodni. Senki sem fog akarni egyebet. Én leszek a Királyuk, a Mesterük és Misztikus egyesülésben velük, uralkodni fogok közöttük.

Aztán lesznek magasabb szintek. Ezek összetartanak majd minden nemzetet Tanításaimmal egységben, és minden ember teljes harmóniában lesz majd a másikkal, és a Föld állataival, úgy a kicsikkel, mint a nagyokkal.

Mindenki élve marad majd azáltal, hogy enni fognak az Élet Fájáról. Senki sem fog az élelemben hiányt szenvedni.

Aztán ott lesznek a nemzetek kormányai. Ők fogják biztosítani, hogy majd minden megfeleljen Tanításaimnak. Kormányaimat az apostolok és a szentek fogják vezetni.

Ez egészen a végsőkig fog tartani, amikor a halottak második feltámadása, a végső szembesülés fog bekövetkezni.

A Sátán, démonaival együtt egy rövid időre ki fog szabadulni. Azután minden gonosz el lesz pusztítva. Végül az egyesült Égen és Földön, Irgalmasságom bemutatásra kerül a világ számára.

Akkor minden kinyilvánul majd, mivel Isten misztériuma, teljes és végső Dicsőségében, mindenki számára bemutatásra kerül.

Jézusotok

 

 

Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz

2013. október 12. szombat, 17:00

Drága szeretett leányom, Trónom a megújult Földre lesz helyezve, és hamarosan mindenki békében és harmóniában fog élni egymással, összhangban Atyám Akaratával.

A Föld olyan lesz, mint kezdetben volt, és viszálykodásnak nyoma sem lesz. Isten minden gyermeke, akik arra vannak kiválasztva, hogy egyesüljenek az angyalokkal és a szentekkel, egy tökéletes létet fognak élni. De tudnotok kell a következőt: Azok, akik nem fogadják el az Új Paradicsom valóságát, miután minden lehetőséget megkapnak, hogy eldönthessék, melyik utat szeretnék választani, nem fognak egy újabb esélyt kapni. Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz. Az egyetlen út, amelyen járni fognak azok a lelkek, akik nem fogadják el Irgalmamat, amikor az szabadon kerül átadásra számukra, a Pokolba vezet. Sokan annyira makacsok lesznek, mivel ők teljesen az intellektuális érvelésre támaszkodnak, hogy önkéntelenül is úgy döntenek, hogy a Pokol Tüzében töltik az örökkévalóságot.

Azok, akik nem hisznek Istenben vagy nem fogadják el az Igazságot, nem hisznek a Sátán létezésében. Ő, a csaló, hazugságokkal fogja elhomályosítani az elméjüket, hogy így a kínzókamrába csábítsa őket. Ha egyszer már ott vannak, a Sátán, mivel gyűlöli az embert, egy egész örökkévalóságon át szenvedni hagyja őket. Akkor már nem tudok segíteni ezeknek a lelkeknek. A keserű bánat könnyeit sírom az arrogáns és tudatlan lelkekért, és a megkeményedett szívűekért. Ők annyira tele vannak büszkeséggel, hogy soha nem fognak látni Engem, mert képtelenek látni. Lehetetlen, hogy lásson Engem egy ember, vagy elteljen Igaz Szavammal, ha el van telve a büszkeség bűnével. Másrészt pedig, közületek azok, akik ismernek Engem, de csak a saját szempontjuknak megfelelően fogadnak el Engem: ti szintén eltávolodtok Tőlem.

Miért mondjátok, hogy ismertek Engem, s aztán kiforgatjátok azt, amit arról mondtam, hogy hogyan kövessetek Engem? Hogyan nevezhetitek magatokat Kereszténynek, és ugyanakkor készek vagytok elfogadni a hamis teológiát és a hazugságokat, amelyek éppen azért ferdítettetek el, hogy megfeleljenek az életmódotoknak? Kik vagytok ti, ha nem követtek Engem, és nem fogadjátok el Tanításaim teljes Igazságát? Ti árulók vagytok! Elárultok Engem! Ha pedig egyszer már elárultatok, akkor újra és újra kísértésbe fogtok esni, hogy újra eláruljatok, amíg már többé nem lesztek Keresztények Szemeimben.

Hívnom kell mindazokat, akik hisznek Szavamban, és meg kell kérdeznem tőlük: mikor néztem Én el valaha is a bűnt? Én megbocsátom a bűnt, de azt soha nem helyeslem! Ha úgy gondoljátok, hogy Én helyeslem a bűnt, akkor ti ezzel azt igazoljátok. Szenvedni fogtok utatok hibáiért, és nem vagytok jobbak azoknál, akik elárultak, kigúnyoltak, kinevettek és megfeszítettek Engem. Ne feledjétek, Én az Igazságot tanítottam nektek.

Ne felejtsétek el soha: Én vagyok az Igazság. Tőlem csakis az Igazság jön. Csakis az Igazság fog segíteni nektek abban, hogy elfogadjátok az üdvösséget, amit most jövök, hogy elhozzam a világnak Szövetségem e végső szakaszában, hogy megmentsem az emberiséget.

Jézusotok

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Isten, az Atya: A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól


2014. október 12. vasárnap, 18:40

Drága leányom, sok változás fog bekövetkezni, amint Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetel közeledik.

Ne féljetek, gyermekeim, mert ezeknek a dolgoknak gyermekeim megtisztulása érdekében meg kell történniük, hogy örvendeni tudjanak, amikor majd eljön a vég nélküli világ kezdetének a Napja.

Ígéreteim mindig beteljesedtek, és minden jól fog végződni.

Azt kívánom, hogy könyörögjetek kegyelemért a világban élő minden egyes lélek számára, hogy az emberi nem egyként egyesülhessen az Én Szememben. Hamarosan a gyűlölet, a rossz és minden igazságtalanság a világban hirtelen véget fog érni, és Királyságom Fénye rátok fog ragyogni. Béke fog uralkodni, és szeretet fogja eltölteni a Földet, amint az Új Paradicsom a maga teljes pompájában feltárul. Igazságosságom gyökerestől fog kitépni minden gonoszságot, és azok, akik Beavatkozásom ellenére továbbra is az ördöghöz ragaszkodnak, félre lesznek dobva. Ezután már több könny nem fog hullani, Szövetségem végső része pedig le fog zárulni.

Álljatok fel gyermekeim, és emeljétek fel szíveteket reménnyel és bizalommal. Én többféleképpen be fogok avatkozni, megakadályozván, hogy a gonosz cselekedetek, álnok árulások és az eretnekség elpusztítson benneteket. Az Én Időm felvirradt, és ellenségeimre le fogok sújtani, miközben igyekszem mindent a helyes sorrendben tenni, hogy minden készen legyen. A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól, és Én fel fogom emelni a szelídeket, az alázatosakat és a gyöngéd szívűeket, hogy elfoglalják helyüket az Új Égen és Új Földön.

Soha ne veszítsétek el a reményt, mert minden Hatalom az Enyém. Jöjjetek Hozzám, kicsinyeim, és merítsetek vigaszt az irántatok való feltétel nélküli Szeretetemből. Bízzatok Bennem, és minden dicsőség a tietek lesz.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra

2014. október 12. vasárnap, 21:20

Drága szeretett leányom, Én Isten minden gyermekének a Védelmezője Vagyok – mindnyájatoké, függetlenül a nemtől, a kortól és vallástól. Én Vagyok földi Egyházam Védelmezője, és senki sem győzedelmeskedhet vele szemben. Egyházam sértetlen marad, jóllehet sokan el fognak hagyni Engem.

Azok, akik elhagynak Engem, akik megváltoztatják Isten Igéjét, nem mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, mert Én nem védelmezhetek egy olyan egyházat, mely nem az Igazságot mondja. Hitetek valódi megpróbáltatása elkezdődött, hamarosan nagyon össze fogtok zavarodni, és nem lesz hova fordulnotok. Biztosak lehettek abban, hogy amilyen Irgalmas Én Vagyok, nem fogok csak úgy állni és az árulóknak engedni, hogy Testemet megszentségtelenítsék. Ők csak egy bizonyos pontig mehetnek el, míg Atyám Kezének mennydörgő ereje hallhatóvá nem válik.

Nektek Rám kell összpontosítanotok, és el kell fogadnotok, hogy a megpróbáltatás felerősödött, és hogy minden megjövendölt dolognak be kell következnie. Csak miután nyilvánvalóvá válnak a Kezdetektől a világ számára adott próféciák, fogja az ember teljes mértékben megérteni, hogy az Én Időm szinte már elérkezett hozzá. Soha nem szabad félnetek Tőlem, mert Szeretetem és Irgalmam határtalan. Egyedül csak azoktól féljetek, akik nem Tőlem jönnek, mert a gonosz szelleme az, mely őket a szörnyű dolgok elkövetésére hajtja. Egyedül az ima által segíthettek engesztelni bűneikért, az ilyen nagylelkű cselekedetek által eloszlathatjátok a Sátán füstjét. Az ő füstje jelenleg elnyeli a világot, azonban hogy képesek legyetek felismerni jelenlétét, sokkal nehezebb, mint azt gondolnátok. Befolyása mindig egy külsőleges dolog mögé van rejtve, mint pl. a humanitárius cselekedetek, de azt mindig a legváratlanabb időben, de mégis tiszteletteljes módon mutatja be. Az az ember, aki meg van áldva a tisztánlátás Ajándékával, meg fogja érteni, hogyan működik a Sátán. Fel fogja ismerni munkálkodását, bármennyire gondosan álcázva kerülnek is azok bemutatásra egy olyan világ számára, mely vak az Igazságra.

Hangom hamarosan fel fogja ébreszteni az ember szívében a lelkiségüket, azt az érzést, hogy valójában ki ő, annak megértését, hogy kihez tartozik, és az örök élet tudatát, amelyet Én hozni fogok nekik. Tudnotok kell, hogy amikor ez a felébresztés elkezdődik, Isten Hatalma érezhető lesz, amikor Isten Igazságszolgáltatása feltámad a hamuból, és egy Világítótorony Fénye visszahozza az életet a kopár mezőbe, amelyet a gonosz otthagyott egy kiaszott állapotban. Hangomat meg fogják hallani, és sokan meg fognak rémülni, amikor az a nap kezdetét veszi. Hangom mennydörgéshez hasonlóan fog felcsendülni, és minden igaz ember térdre fog ereszkedni Isten dicsőítésére. Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra. Nekik kellene az utolsóknak lenniük a módért, ahogyan bántak Velem. És mégis ők lesznek elsőként bebocsátva Királyságomba. Az igazak utolsóként fognak jönni. A gonoszok lemaradnak.

Egy kő sem fog érintetlenül maradni egészen az utolsó pillanatig, és azok, akik Irgalmamért kiáltanak, megkapják azt. Azok, akik átkoznak Engem, átkozottak lesznek.

Jézusotok

2019.10.12. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

Üzenet Amerikának: szeressétek (öleljétek át) minden felekezetű testvéreteket. Sokan közületek megtagadtok majd Engem a gonosz törvények elfogadásával. Lazítsatok mindannyian és tudjátok meg, hogy Isten mindig Erőteljes, és legyen az bármilyen gonosz cselekedet, Ő mindent eltiporhat. Az emberiség iránti szeretetem végtelen. Az Isteni gondviselés mindig érvényesülni fog.

2019.10.11. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Üzenet Amerikának: szeressetek (öleljetek át) minden felekezetű testvéreteket

2011. október 11., kedd, 15:30

Drága szeretett leányom, az amerikai emberekhez szeretnék szólni. A következő üzenetem van számukra: Ti, drága gyermekeim, ezekben az időkben nagyon szenvedtek. Egy tisztításnak vagytok alávetve, amire lelketek megtisztulása miatt van szükség.
Amerika legnagyobb bűnei, melyekkel Engem kínoznak, a magzatelhajtás és a test erkölcstelenségének bűnei. Sok gyermekemet fertőzött meg a csaló, akik titokban, zárt ajtók mögött, a pénzügyi és politikai rendszereteket uralják. Oly sokan közülük egyáltalán nincsenek tudatában ennek a ténynek. Most sürgősen imára szólítalak fel benneteket, hogy megszabaduljatok attól a fondorlatos tervtől, mellyel el akarják országotokat pusztítani.
Az ima, gyermekeim, segíteni fog a büntetés enyhítésében, amelyet Atyám a világra szabadít a magzatelhajtás bűnéért. Imádkozzatok, imádkozzatok és egyesüljetek, hogy kifejezzétek Atyám iránti hódolatotokat. Mert azáltal, hogy minden vallású együtt dicsőíti az Atyát, a világ Megteremtőjét, segíthettek országotoknak.

Imádkoznotok kell a megbocsájtásért, és bíznotok, hogy imáitok meghallgatásra találnak Atyám isteni időzítése szerint.

Szeressetek (öleljetek át) minden vallási felekezetű testvéreteket, akik hisznek Istenben, az Atyában, és egységben imádkozzatok országotok bűneinek jóvátételéért. Gyermekeim, olyan nagy kiterjedésű az országotok, ezért nagyon fontos, hogy annyi lelket menthessek meg, amennyi csak lehetséges. Ezt csak a megtérés által tehetem meg, mely a Nagyfigyelmeztetés alatt imáitok és odaadásotok által fog megtörténni.
Most mindannyian forduljatok Hozzám. Ne különböztessétek meg mások vallását a tietektől, egyszerűen bízzatok Istenben, az Atyában, és Ő válaszolni fog imáitokra.
Ti, drága gyermekeim, olyan elveszettek vagytok. Olyan sok zűrzavart mutattak már be nektek, és elferdítették előtettek az igazságot Isten, az Atya létezéséről. A vallást csak lepelként használjátok, hogy a mérgeteket azokon töltsétek ki, akik szerencsétlenebbek, mint ti vagytok. Itt az ideje, hogy fogadjátok el az igazságot, vagyis azt, hogy felebaráti szeretetetek által csak egy nemzetként térhettek vissza Teremtőtök, Isten, az Atya karjaiba.
Teljes Lényem könnyező együttérzésével szeretlek benneteket. Azon fáradozom, hogy megmentselek és bevezethesselek benneteket az új és csodálatos Béke Korszakába, amely ezen a földön vár rátok. Ahhoz, hogy ebbe az új Paradicsomba bemehessetek, lelketeknek meg kell szabadulnia a bűntől.

Imádkozzatok bűneitek megbocsátásának kegyelméért és a kormányotok által elkövetett bűnökért.

Békével és szeretettel válok el tőletek,

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus

 

Sokan közületek megtagadtok majd Engem a gonosz törvények elfogadásával


2012. október 11. csütörtök, 10:03

Drága szeretett leányom, a nehézségek megkétszereződtek, melyekkel tanítványaim szembesülnek ebben az időben.

Először is tanúi a hazugságoknak, melyeket a világ kormányai felvonultatnak előttük, rájuk kényszerítenek. Ezek a hazugságok, új törvényjavaslatok, új ötletek és előírások formájában csak egyetlen dolgot váltanak ki: megszegik Isten törvényeit. Ezek a tolerancia törvényei, melyek tartózkodás nélkül megengedik, hogy a bűn tettei bekerüljenek alkotmányaitokba és templomaitokba.

A második a kínzatás, a rátok gyakorolt nyomás következménye, amiért ki meritek mondani az Igazságot, Isten Igéjét. Ha ki meritek mondani az Igazságot, leányom, hevesen fognak támadni benneteket. Aztán azzal vádolnak majd benneteket, hogy hitetlenek vagytok és hiányzik belőletek a tolerancia.

Látjátok, hogyan dolgozik a sátán? Megtéveszti a gyenge lelkeket, azáltal, hogy elhiteti velük a hazugságokat és elfogadtatja a bűnt, érvénytelennek nyilvánítva azt, mintha egyáltalán nem is létezne.

Ezek az emberek, akik szorosan kötődnek egymáshoz a nemzetek fölött, megnövelik a nyomást annak érdekében, hogy elpusztítsák Keresztény Egyházamat, és hogy a bűnt elfogadhatóvá tegyék. A céljuk: hallgatásra bírni Követőimet, hogy ne legyenek képesek nyíltan hangoztatni Szent Szavam Igazságát.

Ti ezektől az utálatosságoktól szenvedni fogtok. Ha így lesz, tudnotok kell, hogy Én szorosan egyesítem Magam a Szívetekkel.

Kérlek benneteket, legyetek erősek a kedvemért. Nektek imádkoznotok kell ezekért a szegény megtévesztett lelkekért, mert ők a gyalogosok (sakk) egy gonosz játékban, melyet azok terveznek, akik a Sátánt tisztelik.

Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek benneteket, mert amikor azt gondoljátok, hogy gonoszságuk – melyet toleranciával és a szeretettel álcáznak mások jogaiért – legyőzte az emberiséget, akkor fog a csata kiéleződni.

Atyám Keze olyan erővel fog lecsapni, hogy elsöpri majd őket, a tetteseket. Sohasem szabad kétségbe esnetek és azt gondolnotok, hogy ez a csoport legyőzi majd Tanítványaimat. Ők sohasem lesznek erre képesek, bár idővel talán annak fognak látszani.

Ébredjetek fel, felszentelt szolgáim. Nem szabad megengednetek, hogy zaklassanak benneteket, vagy, hogy ebbe a ravasz tervbe beszippantsanak titeket, melyet azért terveznek, hogy megszentségtelenítsék Isten Szavát.

Nektek támogatnotok kell Tanításaimat, Üdvözítőtök tanítását, és soha ne tagadjatok meg Engem. Mégis kísértésbe fogtok esni, hogy ezt tegyétek. Sokan közületek megtagadnak majd Engem, azáltal, hogy elfogadják majd ezeket a gonosz törvényeket.

Ha ezt teszitek, várni fogok rátok, mert ha hívtok Engem, felemellek benneteket. Isteni Beavatkozásommal támogatni foglak benneteket.

Kérlek, benneteket imádkozzátok ezt a Litániát (3): Védjétek meg Isten Igéjét

Ó, Jézus, védj meg minket a hazugságoktól, melyek megbántják Istent.

Védj meg minket a Sátántól és hadseregétől.

Segíts nekünk, hogy jobban szeressünk Téged.

Tarts fenn a küzdelmünkben minket.

Védj meg minket a hitünkben.

Vezess minket menedéked biztonságába.

Segíts nekünk, hogy felálljunk és megvédjük Szent Akaratodat.

Erősítsd azon elhatározásunkat, hogy igaz Tanítványaid legyünk.

Adj nekünk bátorságot.

Adj nekünk bizalmat.

Az Igazság útján vezess minket.

Védj meg minket ellenségeinktől.

Áraszd ránk Védelmed Kegyelmeit.

Segíts nekünk, hogy elkerüljük a kísértéseket.

Vigyél közelebb minket Szentséges Szívedhez.

Segíts nekünk, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Hozzád.

Ámen.

Menj Hadseregem nyugalommal és békével, abban a tudatban, hogy ebben a félelmetes időszakban közel vagyok szívetekhez. Ha magányosak vagytok, ha elveszettnek, vagy elhagyatottnak érzitek magatokat, tudnotok kell a következőket: Ekkor leszek majd a legközelebb hozzátok. Ekkor lesz az is, amikor gyengeségetek nagy erővé fog változni, éppúgy, amint ellenségetek érezhető ereje semmivé válik.

Jézusotok

 

 

Lazítsatok mindannyian és tudjátok meg, hogy Isten mindig Erőteljes, és legyen az bármilyen gonosz cselekedet, Ő mindent eltiporhat

2013. október 11. péntek, 22:30

Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy Én minden nap, minden percben melletted járok, válaszodra várva. Vannak időszakok, amikor túl sok teendőd van ezzel a Küldetéssel kapcsolatban, de neked mindig elegendő időt kell szánnod Rám, Jézusodra. Ne feledd, hogy Én mindig Jelen vagyok, és mindig válaszolok azoknak, akik hívnak Engem. Nem szabad, hogy bármi is elválasszon a Társaságomtól, mert az az idő, amit elhatározásod szerint Nekem adsz, nagy Kegyelmekben részesít téged.

Ma azt kérem, hogy mindazok, akik elfogadják, hogy most Én beszélek az Igazság Könyvén keresztül az egész világhoz, hogy készüljenek fel. Soha ne engedjétek, hogy Üzeneteim nyugtalanságot, aggodalmat vagy pánikot okozzanak nektek. Soha ne gondoljátok azt, hogy Én arra foglak kérni benneteket, hogy otthonaitokból menedékhelyekre fussatok, mert ez a parancs nem Tőlem jön. A menedékhelyek, amelyekről beszélek, azok a helyek, ahová mennetek kell, hogy Szentmisén vegyetek részt, és Szentségekhez járuljatok.

Hűséges szolgáim most készülnek fel világszerte erre az eljövendő napra, amikor megszűnik a mindennapi Szentmise Áldozat.

A Megáldott Élő Isten Pecsétjét mindig az otthonaitokban kell tartanotok, és amilyen formátumban csak lehetséges, magatokkal kell hordanotok. Ez meg fog védeni benneteket mindenféle üldöztetéstől, és el fogjátok nyerni a szükséges erőt, hogy továbbra is hűségesek maradjatok Istenhez és mindahhoz, ami a Szent Bibliában egyértelműen le van írva.

Lazítsatok mindannyian és tudjátok meg, hogy Isten mindig Erőteljes, és legyen az bármilyen gonosz cselekedet, Ő mindent eltiporhat.

Áldottak azok, akik úgy döntenek, hogy válaszolnak Hívásomra. Ti viszont a felebarátaitok iránti szeretet cselekedeteként, mindenhol, ahol csak jártok, terjeszteni fogjátok az Élő Isten Pecsétjét. Most a következőt kell tennetek: Bízzatok Bennem. Ne érezzetek nyugtalanságot soha, mert Én nem a félelmet terjesztem. Én az Igazságot terjesztem, ami egyesek számára nyomasztó lehet.

Én vagyok a ti Védelmetek, a ti Üdvözítőtök, és hamarosan el fogok jönni, hogy elhozzam nektek a végső üdvösséget, és az eljövendő világot, melyben nem lesz gonoszság. Legyetek békében. Én vezetni és védelmezni foglak mindnyájatokat, és megadom nektek a kitartás Ajándékát az előttetek álló minden megpróbáltatáshoz.

Jézusotok

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

 

Az emberiség iránti szeretetem végtelen

2014. október 11. szombat, 1:00

Drága szeretett leányom, az emberiség iránti Szeretetem végtelen. Szeretetem erőteljes és védelmező, tiszta, és eltekint sok hibától a bűnösökhöz való mély ragaszkodásom miatt.

Együttérzésemben hordozom a lelkeket, és nincs olyan dolog, amit ne tennék meg a megmentésük érdekében, csakhogy Önmagamban mindenkit egyként egyesíthessek. Azonban könnyeim jelenleg nagy patakokban folynak, mert Annak ellenségei, Aki a világot teremtette, fájdalmat okoznak, bántalmazzák, kínozzák, megalázzák, meggyalázzák és megölik Isten gyermekeit. Akik ilyen szenvedést okoznak, teljesen a gonosz szellemek befolyása alatt vannak, akik a hazugság, a gyűlölet és az emberi élet semmibevételének az érzésével mérgezik elméjüket. Egy percig sem mondhatja senki, hogy Isten Nevében hajt végre egy cselekedetet, amikor megöl egy másik embert. Azok, akik háborúk és különféle népirtások kirobbantásának okozói, és azt mondják, hogy Isten Dicsőségéért munkálkodnak, nemcsak önmagukat csapják be, hanem azokat is, akiket összetoboroztak gonosz szándékaik végrehajtására.

Szeretetem olyan erős, hogy amennyiben úgy döntötök, hogy imádkoztok ezekért az elveszett lelkekért, akik azt hiszik, hogy mások Isten Nevében való megölése egy jó dolog, mely a becsületükre fog válni, Én az által fogom megmutatni nekik Irgalmamat, hogy felébresztem bennük az Igazság Lelkét. Ne hagyjátok elnehezedni a szíveteket. Ehelyett, tudnotok kell, hogy miközben ezek a legaljasabb cselekedetek, amelyeket azok követnek el, akik életeket oltanak ki, félelmetesek, Isteni Igazságszolgáltatásom során véget fogok vetni ezeknek a borzalmaknak.

Egy pillanat alatt Szentséges Szívembe foglak emelni mindnyájatokat és megmentelek benneteket, akiknek meleg és gyöngéd szívük van, mert ilyen az irántatok való Szeretetem. Szeretett követőim, ti nem fogjátok elviselni a fizikai halál fájdalmát, ha imáitokkal segítetek Nekem megmenteni azok lelkét, akiknek a legnagyobb szükségük van Megbocsátásomra és Irgalmamra – ez az Én Ígéretem.

Segítsetek Nekem ebben a nagy törekvésben, és hamarosan minden tündökölni fog a fényességtől és Új Királyságom Dicsőségétől. Itt fogtok élni mindörökre, anélkül, hogy gondjaitok lenne a világban.

Az Irántam, Örök Atyám, családjaitok és barátaitok iránti Szeretet uralkodni fog az egész világon, amelynek sohasem lesz vége.

Menjetek békével, hogy Engem szeressetek és szolgáljatok.

Jézusotok

Az Isteni gondviselés mindig érvényesülni fog

2014. október 11. szombat, 20:30

Drága szeretett leányom, senki se becsülje alá Isten Hatalmát, semmiféle dologban, amelyek ezekben az időkben fognak kibontakozni. Isten Hatalma végtelen, és egyetlen ember sem képes arra, hogy legyőzze az Ő Istenségét vagy Akaratát. Egyetlen ellenségem sem büszkélkedhet azzal, hogy nagyobb, mint az Isten, Aki egyetlen leheletével kiáraszthatja Igazságszolgáltatását a világra. Miközben Isten türelmes, becsületes, igazságos és tele van feltétel nélküli szeretettel minden gyermeke iránt, beleértve közöttük a gonoszokat is, meg fogja torolni az emberi gonoszságot, amelyet az ördög gonosz hatása okoz.

Átkozottak azok, akik ellenszegülvén a Szent Igének felemelkednek Isten ellen. Amikor eljön Isten Ideje, meg lesznek büntetve, mivelhogy minden lehetőséget megkaptak arra, hogy megváltoztassák útjaikat. Azokat, akik a gonoszságot és a fenevadat imádják, villámcsapás fogja sújtani, éppen úgy, ahogyan az akkor történt, amikor Lucifer, mint villám lett a pokol mélységébe dobva.

Amikor ellenségeim másoknak ártanak, megpróbálják őket megölni vagy megnyomorítani, csakhogy hatalmat szerezzenek a gyengék fölött, egy szörnyű büntetést fognak elszenvedni.

Ha az ördög imádói bárminemű népirtást követnek el az ártatlanok ellen, akkor ők ezért a Pokolban fognak égni, és éppen akkor lesznek megállítva, amikor már azt hitték, hogy sikerrel jártak.

Az Isteni Gondviselés mindig érvényesülni fog, mert nincs Hatalom, amely Hatalmasabb lenne, mint Azé, Aki a semmiből mindent megteremtett.

Jézusotok

2019.10.11. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

Pogányságot fognak kényszeríteni Isten minden Egyházára. Üdvösség Anyja: A halálnak hamarosan nem lesz hatalma az ember felett. Ebben az időben emlékeznetek kell arra, hogy minden élet Istentől származik. A halálnak nincs hatalma Isten fölött. Az élet, miután egyszer megadatott, nem halhat meg soha. A halálnak hamarosan nem lesz hatalma az ember felett, Fiam Feltámadásának köszönhetően pedig az embernek testben és lélekben Örök Élete lesz.

2019.10.10. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Pogányságot fognak kényszeríteni Isten minden Egyházára

 

2012. október 10. szerda, 21:50

Drága szeretett leányom, mondd meg a világnak, hogy fel kell ébrednie szendergéséből. Ha nem teszi, nem fogja látni a gonosz terv kibontakozását, melyet egykor megjövendöltem.
A globális uralomról beszélek, melyet úgy vezényelnek, hogy elpusztítsa a Kereszténységet.
Szent Szolgáimra szándékosan elviselhetetlenségükig nyomást gyakorolnak.
Egyházamat is azok szentségtelenítik meg, akik a fenevad imádatát gyakorolják.
Ezek a megtévesztő szélhámosok, nem keresztények. Ők titokban gyakorolják a fenevad imádatát, és beszivárognak minden szervezetbe, beleértve a különböző Egyházakat és vallásokat is. Különösen a Katolikus Egyházat veszik célba.
Ez az az Egyház, amelyet a legjobban gyűlölnek. Hazugságaik szerint, a Katolikusok összezavarodtak, ezért felállnak és megvédik Egyházukat.
Minden Keresztény Egyháznak teljesen eltérő hazugságokat találtak ki, hogy megtiltsák az Isten által parancsolt törvényeket.
Pogányságot fognak kényszeríteni Isten minden Egyházára, és jaj annak, aki feláll, hogy megvédje Isten Igazságát.
Eljött az idő az emberiség megoszlására. Eljövök majd és megosztom a Földet.
A Tanításaimhoz hűségeseket a Keblemre helyezem. Azok pedig, akik szembeszállnak Istennel és káromolják az Igazságot, félre lesznek dobva.
A csata már elkezdődött. A bizonyíték bemutatásra kerül.
Még mindig van idő, hogy válasszatok a báránynak öltözött sátáni csoport hazugságai és az Igazság között, melyről azt fogják mondani, hogy hazugság.
Nektek ébereknek kell maradnotok minden időben. Tartsátok nyitva a szemeteket. Fordítsatok hátat, amikor a Nevemet, Testemet és Szavamat káromolják.

Jézusotok

 

 

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

 

Üdvösség Anyja: A halálnak hamarosan nem lesz hatalma az ember felett

 

2014. október 10. péntek, 13:10

Drága gyermekeim, Fiam Keresztre feszítése sok szempontból több jelentőséggel is bírt. Ő nem egyszerűen csak a római katonák keze által lett meggyilkolva, hanem azok parancsára, akik azt állították magukról, hogy ők Isten Igéjének elkötelezett követői.

Megkorbácsolása, üldöztetése és meggyilkolása azok utasításaira történt, akik a híveknek vezetői voltak Isten Templomában. Ők mindent elvetettek, amit az Igazságról tudtak, mert nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy Fiam, Jézus Krisztus a Messiás. Kigúnyoltak minden Törvényt, amit Isten tollba mondott, mert örömüket lelték Fiam kivégzésében.

Mielőtt az Úr Napja elérkezne, ők újból megrendezik Keresztre feszítését. Szent Igéjének elárulása által meg fogják Őt ostorozni. Üldözni fogják azokat, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, Testét pedig meg fogják szentségteleníteni. De megölni már nem fogják tudni Őt, mert a Teste – Egyháza – nem halhat meg, fennmarad, bár mindvégig egy törékeny állapotban.

Ebben az időben emlékeznetek kell arra, hogy minden élet Istentől származik. A halálnak nincs hatalma Isten fölött. Az élet, miután egyszer megadatott, nem halhat meg soha. A halálnak hamarosan nem lesz hatalma az ember felett, Fiam Feltámadásának köszönhetően pedig az embernek testben és lélekben Örök Élete lesz. Azok, akik bíznak Krisztusban és hűek maradnak Hozzá, életük lesz. Életük csak azoknak nem lesz, akik végleg elutasítják Őt.

Örüljetek annak tudatában, hogy egy dicsőséges élet vár mindnyájatokra, akik megtartjátok Isten Szent Igéjét, mert a halál soha nem fog elpusztítani benneteket.

 

Szeretett Édesanyátok

 

 

Az Üdvösség Anyja

2019.10.10. Szerző: | Üzenet | , | Még nincs hozzászólás

Isten, az Atya: Vegyétek figyelembe az emberiségnek adott utolsó felhívásomat. Ez az új világvallás a fenevadnak fejezi majd ki hódolatát. A vallási különbözőségek először a széleken homályosodnak el, aztán rövid időn belül már nem fogjátok felismerni Tanításaimat, mert észrevehetetlenül fognak eltűnni. Ezek helyére egy sor homályos, de költői kifejezés kerül, mely előmozdítja a bűnnel szembeni toleranciát. A sebesség, mellyel ez megtörténik, elképeszti majd követőimet. A tervet gondosan kezelik. A kampány, hogy a Keresztények ellenségeskedését a világi törvények elfogadására használják fel, mesteri módon van kitervelve. Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni. Minden, ami a kígyótól ered, úgy kerül bemutatásra a bűnösök szívében, mintha az egy jó dolog lenne. A bűnösök, akik megadják magukat az ördögnek, mindig igazolják a bűnt. Ha egyszer a bűnt igazolják, akkor majd dicsőíteni is fogják, míg végül egy nagy, elismerésre méltó cselekedethez fogják azt hasonlítani. Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni.

2019.10.09. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Isten, az Atya: Vegyétek figyelembe az emberiségnek adott utolsó felhívásomat

2011. október 9., vasárnap, 15:30

Leányom, beszélj arról a szeretetről a világnak, amelyet Én, minden teremtményem iránt érzek, szerte a világon. Tájékoztasd arról is őket, hogy most fogom (a háttérből) irányítani Isteni Beavatkozásom legnagyobb cselekedetét, amilyet még nem láttak a földön, szeretett Fiam, Jézus Krisztus feltámadása óta.
Minden készen áll erre az Irgalmasság nagy cselekedetére, melyet azért szentesítettem meg, hogy segítsen mindannyiatokat megmenteni.
Irántatok érzett szeretetem azt jelenti, hogy most még engedélyezem, az Irgalmasság utolsó cselekedete által, hogy megtérjetek, ezáltal megállítom a csaló próbálkozásait az emberiség elpusztításában. Ez, Irgalmasságom utolsó cselekedete, vagyis, hogy szemeim előtt megváltást találjatok, azt jelenti, hogy még egyszer meg lehet tanulni Létezésem Igazságát.
Gyermekeim, kérlek benneteket, hogy most hajoljatok meg és kérjétek az irgalmat családjaitok és szeretteitek számára. Ha nincsenek (gyermekeim) a kegyelem állapotában, akkor a Nagyfigyelmeztetést nehéznek fogják találni. Értesítenetek kell őket, hogy milyen fontos elgondolkodniuk az igazságról.
Az idő rövid. A Nagyfigyelmeztetés szinte már elérkezett hozzátok. Amint megjelenik fölöttetek, lesz időtök arra, hogy eldöntsétek, hogy melyik utat szeretnétek választani. Az Isteni világosság ösvényét, vagy a csaló ösvényét. Nálatok a választás lehetősége.
Egy idő után, ha nem fordítanak hátat annak a gonosz ösvénynek, amelyen haladnak, el fogom pusztítani azokat az országokat, melyek a csalónak hódolnak. Amikor bűntető Kezem lesújt, ők el fognak majd bújni, de nem fognak találni egyetlen helyet sem, ahova mehetnének.
Türelmem a végére ért, és azt tervezem, hogy egyesítsem mindazokat, akik hisznek Bennem, minden Dolog Megteremtőjében és magammal viszem őket az új Béke Korszakába. Mindazok, akik úgy határoznak, hogy a másik utat választják, a Pokol tűzébe lesznek dobva.
Tartsátok figyelemmel ezt az emberiséghez intézett utolsó felhívást, ez az az idő, amikor a jövőtöket meghatározhatjátok. Imádkozzatok azokért, akik vakok Szeretetem iránt, mert sokan közülük, hiába lesz felfedve az Igazság előttük, ismét el fognak utasítani Engem és hátat fognak Nekem fordítani.

Szeretett Teremtőtök

Isten az Atya, a Legmagasságosabb Király

 

Ez az új világvallás a fenevadnak fejezi majd ki hódolatát

2012. október 9. kedd, 21:31

Drága szeretett leányom, sok lélek éber ebben az időben, mivel tanúi a Katolikus Egyházban történő gyors változásoknak, melyek most kezdenek megnyilvánulni.

A jelek elkezdik mindazt megmutatni, amit általad megjövendöltem. A Szentmisék elmaradása nyilvánvaló. A Szent Eukarisztiához már nem lehet egykönnyen hozzáférni. A gyónás szentsége korlátozva van számos templomomban.

Sok Templomomnak nincsenek papjai, hogy vezessék azokat. Oly sokan elhagyták Egyházamat a szenvedés ezen idejében, hogy hamarosan ezeket a templomokat átadják majd kereskedelmi tulajdonosoknak.

Mivel a Kereszténység hite próbára van téve, fontos tehát, hogy folytassátok a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását. Hamarosan új szolgákat helyeznek a Katolikus és más Keresztény Egyházakba.

A vallási különbözőségek először a széleken homályosodnak el, aztán egy rövid időn belül már nem fogjátok felismerni Tanításaimat, mert észrevehetetlenül fognak eltűnni. Ezek helyére egy sor homályos, de költői kifejezések kerülnek, melyek előmozdítják a bűnnel szembeni toleranciát.

A hazugságokat, melyeket a gyanútlan templomjáróknak mutatnak be, az elején nem veszik észre. Ezután követőimet egy mély nyugtalanító érzés fogja el, az, hogy valami nincs rendben.

A végső megtévesztés akkor lesz, amikor a Szent Szentségeket pogány helyettesítőkre cserélik fel.

Mindez a Hamis Próféta elnöklete alatt következik be, aki azt állítja majd, hogy valamennyi vallásnak ő a főpapja. Egy egyesített vallásnak. Ez az új világvallás a fenevadnak fejezi majd ki hódolatát.

A fenevad felfalja majd mindazokat, akik vakon követik, és ők Számomra örökre elvesznek.

A sebesség, mellyel ez megtörténik, elképeszti majd követőimet. A tervet gondosan kezelik. A kampány, hogy a Keresztények ellenségeskedését a világi törvények elfogadására használják fel, mesteri módon van kitervelve.

Ezt a kampányt sok nemzet között egy olyan csoport tervezi, mely arra használja fel a személyiségeket, hírességeket és a névleges vezetőket, akiknek a többség figyelmet szentel, hogy támogassák gonosz hazugságaikat.

Figyelmeztetlek benneteket. Ne fogadjatok el hazugságokat. Ne engedjétek, hogy belekeverjenek abba a tervbe, mely megszentségteleníti Szent Nevemet.

Jézusotok

Az egész emberiség Királya és Megváltója

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni.

2014. október 9. csütörtök, 20:40

Drága szeretett leányom, ó mennyire szomjazom az ember szeretetére, és mennyire szomjaznak ők is Utánam. De a megosztottság, ami elválasztja Tőlem, az Életadótól az embert, az emberi faj legnagyobb ellensége.

A Sátán ravasz álnok útjainak az lett a vége, hogy nagy megosztottságot okozott a világban. Rejtőzködése nagy hatalmat ad neki az emberek lelke fölött. Gonosz befolyása kétséget kelt a gyenge hitűekben a Létezésem felől. Arról győzi meg azokat, akik nem hisznek Bennem, hogy egyedül az ember felelős a meghozott döntéséért, legyen az bármilyen jellegű. Az ő megnyugtató befolyása – amikor kísérti az embert – arról győzi meg azokat, akikhez hozzá tud férkőzni, hogy a rossz jó, a jó pedig rossz. A szeretetet kéjvágyként mutatja be, a gyűlöletet, mint egyfajta vágyat, és az irigységet meg a féltékenységet, mint olyan eszközt, mely igazolja más emberek életének az elpusztítását.

Minden gondolat, vágy, sóvárgás vagy epekedés, amit az emberek lelkébe ültet, bűnre vezeti őket. Az a sok fertőzöttség, mely jelenleg az emberek között található odáig vezetett, hogy az Istentől jövő tiszta szeretet helyébe a kéjvágy lépett. Minden, ami a kígyótól ered, úgy kerül bemutatásra a bűnösök szívében, mintha az egy jó dolog lenne. A bűnösök, akik megadják magukat az ördögnek, mindig igazolják a bűnt. Ha egyszer a bűnt igazolják, akkor majd dicsőíteni is fogják, míg végül egy nagy, elismerésre méltó cselekedethez fogják azt hasonlítani.

Jaj annak az embernek, aki provokálni meri azokat, akik dicsőítik a bűnt. A bűnös, aki nagy örömmel öleli át a bűnt, hatással lesz másokra is, hogy azok is ugyanezt tegyék. Manapság a gonosz befolyását már mindenhol látni lehet. Míg a múltban a bűnös cselekedeteket gondosan elrejtették, ma már nem szégyen azt a világ szeme elé tárni. Mindent, ami iszonyatos Számomra, élvezettel ölelnek át. A rosszat jó dologként mutatják be, és mindazt, ami Isten Törvényei szerint jó, rossznak ítélik. Amikor az ördög munkálkodik, mindent fordítva mutat be, mely pontosan az ellenkezője annak, ami Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy amikor Igémről kijelentik azt, hogy téves, akkor a gonosz befolyása már elérte a csúcspontját.

Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni. Az Ég és a Föld eggyé fog válni, a Pokol pedig azok lakóhelye lesz, akik az ördögöt és mindazt bálványozzák, ami tőle származik. Az ő gonosz és bűnös útjainak füstje megfertőzte azokat is, akik hisznek Bennem, valamint azokat is, akik elutasítanak Engem. Senki sincs biztonságban.

Az ima, szeretett követőim, a ti menedéketek. Védelmezzétek Igémet és imádkozzatok, de ne magatokért, hanem azokért is, akik szövetséget kötöttek a gonosszal. Nekik állandóan szükségük van a ti imáitokra: reggel, délben, és este is.

Jézusotok

2019.10.09. Szerző: | Üzenet | , , | Még nincs hozzászólás

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Szűz Mária: A közömbösség bűne Fiam iránt féktelen

2011. október 8., szombat, 14:20

(Ez az üzenet, az Áldott Édesanya magán jelenése alkalmával adatott, mely 30 percig tartott)

Gyermekem, olyan sok lélek van már az örök kárhozatra szánva, abban az esetben, ha nem térnek meg drága Fiamhoz.

Fiam nagy gyötrelmet szenved el, amikor azt látja, hogy hogyan tántorognak ezek a gyermekek, egyik gonosz ösvényről a másikra.
A közömbösség bűne féktelen Fiam iránt és olyan sokan vannak, akik tudnak Létezéséről, de szabad akaratuk által, mégis megtagadják Őt.
Most itt van az az idő, amikor meg fogják érteni mindazt, ami előttük áll, ha nem tartanak bűnbánatot a Lélek Megvilágosítása közben, melyet nemsokára meg fognak tapasztalni.
Mindazoknak mondom, akik Fiamat szeretik: Vegyétek fel az Ő Keresztjét és segítsetek neki visszahozni mindazokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik, hogy drága, szerető karjaiba zárhassa őket.
Olyan sokan közületek, gyermekeim, főleg azok, akik Fiamat nem igazán ismerik, meg kell, hogy értsétek Szívének gyengédségét. Szeretete oly nagy mindannyitok iránt, és ha látnátok azt a szenvedést, melyet elutasításotok által okoztok Neki, akkor a földre borulnátok, sírnátok és könyörögnétek az emberiség bűneinek megbocsátásáért.
Kérlek benneteket, sürgetlek, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt erősen imádkozzatok a megtérésért, amelyre Fiam annyira vágyakozik.

Áldott Édesanyátok,

Az egész emberiség Királynéja

 

A hamis próféták sokaságának időszaka, akiket a sátán küldött

2011. október 8. szombat; 16:20

Drága, szeretett leányom, amint igaz prófétáim egyre haladnak előre, úgy fognak a hamis látnokok is. Akkor fogjátok felismerni őket, ha a világnak adott üzeneteiket gondosan megvizsgáljátok. Mert valahol legbelül érezni fogjátok, hogy manipulálták Tanításaimat és az igazságot, melyeket a Szent Biblia tartalmaz. Annyira finom hazugságok ezek, hogy csak azok lesznek képesek ezeket észrevenni, akik a Szentírás valódi ismeretével rendelkeznek.
Figyeljetek oda minden olyan gyűlöletre, amelyeket az ilyen látnokok, követőik között szítanak, amikor veszekednek, megoszlanak és családokat választanak szét. Azok a szekták, melyek az ilyen látnokok munkálkodásai által keletkeznek, most szétszóródnak a világban, hogy zavarodottságot és félelmet okozzanak a hívők között.
Szent Szavam, bárhol is legyen az megtalálható, ott szeretetet fogtok találni. Az Én üzeneteim megszaporítják a szeretetet és a harmóniát, és képesek lesznek befolyásolni a lelketeket. Az Én üzeneteim mindig az igazságot mondják, miközben lehet, hogy időként kemények és félelemkeltőek, mégis szeretetből adatnak nektek.
A hamis látnokok olyan üzeneteket tesznek majd közé, amelyeket nem könnyű olvasni, vagy megérteni. Látszatra a hatalom eszméjét fogják sugározni és a szeretet érzését kelteni. Azonban nem fognak lelki békét hozni nektek. Az ilyen látnokok – a legtöbb nem Istentől van – először elcsábítanak, majd ellenőriznek, végül a hazugság és a megtévesztés ágyába szippantanak benneteket.
A sátán és hadserege befolyásolni fogják az ilyen látnokokat. Ő még az igaz látnokokat is meg tudja támadni, amikor arra biztatja őket, hogy összezavarodottan elhagyjanak Engem. Sürgősen arra kérlek benneteket gyermekeim, hogy legyetek mindig résen.
Utasítsátok vissza az olyan üzeneteket, amelyek valamilyen módon ellent mondanak Tanításaimnak, mert akkor biztosak lehettek abban, hogy hamisak.
Ma a világhoz, csak néhány kiválasztott valódi látnok által szólok. Kevesebb, mint húszan vannak és kevesebb, mint amennyire ti gondoltok. Közülük mindegyik más szerepet kapott, de Hangom és Utasításaim a bizalmasság gyűrűjét fogják kelteni, amint azt majd ti is fel fogjátok fedezni. Az üzenetek azzal a céllal lesznek adva, hogy arra bátorítsanak benneteket, hogy a lelketeket felkészítsétek.
Azoktól, akik látnoknak nevezik magukat, minden olyan bátorító cselekedet, mely talán különlegesnek tűnik, vagy ha követőiket arra bátorítják, hogy olyat cselekedjenek, melyek ellent mondanak a felebaráti szeretetnek, akkor forduljatok el tőlük.
Ezeket tartsátok figyelemmel, mert ez az időszak, mely a hamis próféták időszaka, akik nemsokára ismertté válnak a világban. Ugyanakkor ez a hamis próféták sokaságának időszaka is, akiket a Sátán küldött a világba, hogy zavarodottságot és sötétséget okozzon a lelkeknek.

 

Szeretett Jézusotok

 

Második Eljövetelem kihirdetése hirtelen lesz

2012. október 8. Hétfő, 19:00

Drága szeretett leányom, sürgetem minden követőmet, hogy legyenek erősek ebben az időben.

Szent Szavam, az emberiségnek adott Ajándékom, melyet ezen üzenetek által adok, sok kritika tárgya lesz.

Nektek erősnek kell maradnotok, amikor Szavamat széttépik és lekicsinylik. Ez nagyon nehéz lesz számotokra, de el kell viselnetek ezt a gyötrelmet, mert ez csak a kezdet. Az ellenség fel fog emelkedni, hogy szétszedje Üzeneteimet, melyet mindnyájatoknak adok, hogy a lelkek megmenekülhessenek.

Ő minden lélekre számít, akit elcsábít, aztán elvonja őket ezektől az üzenetektől. Ezt azáltal teszi, hogy először is elcsábítja a híveket, hogy ne dolgozzanak Velem testvéreik megmentéséért. Ő nem akarja, hogy imádkozzatok, hogy megmentsétek a lelküket.

Egyházam valamennyi szolgájának, aki megtiltja nektek, hogy a Keresztes imahadjárat imáit imádkozzátok, szüksége van imáitokra. Ők nem tudják megakadályozni Imáim terjesztését. Ha megpróbálják ezt, akkor szükségük van a segítségetekre. Sajnos sok lelket eltereltek Küldetésemtől, mert mint olyan, ez az utolsó a Földön.

Ezekben az időkben lesz látható, hogy Egyházamban a szakadás egyre nagyobb lesz. Miközben az egyik oldal szenved, hogy megvédje Evangéliumomat, a másik megpróbálja felújítani Egyházamat, Tanításaimat modernizálni, és ocsmány törvényeket bevezetni Egyházamba.

Álljatok fel bátran és egyesüljetek, mert ez az idő szinte elérkezett, és ti hallani fogtok ezekről az új gyakorlatokról, melyek egyikének sem lesz köze az igaz Evangéliumomhoz, vagy Tanításaim Igazságához.

Ezek a megpróbáltatások fenyegetően közelednek, mint a nagy barikádok. Ti tanítványaim úgy érzitek majd, mintha csapdába estetek volna. Tehetetlennek fogjátok érezni magatokat és könnyeitek fognak folyni.

Gyengeségeitek az erőtök lesz. Szenvedésetek által, vagyis, amikor ennek a szörnyű megkorbácsoltatásnak lesztek tanúi, erősekké váltok.

Minden megpróbáltatásért, melyet a Nevemben viseltek el, még erősebbé teszlek benneteket. Tartsatok ki és Én megáldalak benneteket az erő, a bátorság és a meggyőződés kegyelmével.

Ti vagytok az Én Hadseregem, fénysugaram ebben a világban. Minden kísérletet meg fognak tenni arra, hogy ezt a fényt eloltsák, de hasztalan.

A ti fényetek sugarai, Irántam való szeretetetek kigyulladnak majd, egy világítótoronyhoz hasonlóan, később pedig egy nagy tűzhöz lesz hasonló. A Szentlélek e tüze, mely mindnyájatokat magával ragad, kiterjeszti majd lángjait a világ minden sarkára.

Ti lesztek ezek, drága hadseregem, akik ezt megteszik. Mennyei vezetésben lesz részetek. Menetelni fogtok előre. El fogjátok taposni a szegény lelkek gonosz hadseregét, akiknek a Sátán parancsol, és ők tehetetlenek lesznek veletek szemben.

Nem sokkal ezután Dicsőségem Nagy kihirdetése fog történni a világban.

Második Eljövetelem kihirdetése hirtelen lesz. Ez tehát váratlan lesz, jóllehet, ti már jól fel voltatok készülve. Abban az időben lesztek megadományozva az Örök Élet nagy Ajándékával.

Jézusotok

 

Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak

2013. október 8. kedd, 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.

A bűn olyan féktelen, hogy Fiam most ugyanazt a Gyötrelmet szenvedi el, mint amit annak idején mindnyájatokért elviselt a Kereszten. A bűn annyira elterjedt, hogy ti már mind immúnisak vagytok a bűnnel és a gonosszal szemben, amelyik azt lélegzi. Gyermekeim, nektek Hozzám kell jönnötök, és nem szabad feladnotok soha a béke és a szeretet keresését. Soha ne gondoljátok azt, hogy nem fogom meghallani a hangotokat, amint hangotok Hozzám kiált, nem számít, hogy mennyire kicsinyek vagytok.

Fiam Második Eljövetele nagy pusztítást, megosztottságot, bizalmatlanságot, gyűlöletet és szomorúságot fog előidézni, mivel Szent Szavam Igazságát félre fogják dobni. A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak – egy olyan nagy és erőteljes hadsereget, mely hihetetlen lenne számotokra, ha láthatnátok, hogy az hogyan van kialakítva. Ez a hadsereg, gyermekeim, ellenőrzi mindazt, amit nektek a nyilvánosság előtt mondanak. Mostantól kezdve csak nagyon ritkán fogják nektek az Igazságot mondani. Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg.

Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni.

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban.

Én, mindnyájatok Atyja, a Legmagasságosabb Isten, szeretném a tudomásotokra hozni, hogy az Antikrisztus most titkos rituálékon akarja ellenségeimet magához láncolni. A rejtett falak mögött teszik le neki az esküt, azokon a helyeken, amelyeket Fiam imádására jelöltek ki. Az egyházi szabadkőművesség, amelynek most tanúi lesztek, fontos szerepet játszik ebben az utálatban. Sajnos, mindennek meg kell történnie, még a Szövetségem beteljesedése előtt, hogy összegyűjtvén minden gyermekemet, újból visszavigyem őket a Paradicsomba, amelyet mindenekelőtt a számukra teremtettem.

Rajtatok, az Általam kiválasztott lelkeken fog múlni, hogy mindig felismerjétek az Igazságot, és segíteni tudjatok Fiamnak azok megmentésében, akik felesküdtek a fenevad követésére.

Fiam világszerte közismert képét a hamis próféta képével fogják felcserélni. Elsőként az ő képét fogják imádni a Fiam képe helyett. Majd ezt fogják követni a fenevad nagyméretű képei, mindenféle formátumban, akinek jele a 666- os szám minden egyes azonosítóba be lesz ágyazva, amelyet rá fog erőszakolni egy gyanútlan világra. Látni fogjátok ezt a jelet elrejtve ezekben a gonosz tárgyakban, amelyeket pontosan úgy fognak használni, mint a szent tárgyakat. Egyfajta Rózsafüzért is létre fognak hozni, hogy az „újat” bálványozza, a hamarosan bejelentésre kerülő világ egyházak egyesítését. Az Új –Világvallást azáltal fogják megünnepelni, hogy összegyűjtik az imakönyveket, érméket, skapulárékat, Rózsafüzéreket, Kereszteket, hogy megszentségtelenítvén azokat, új szerencsehozókká váljanak.

Mindenki szeretni fogja az Antikrisztust, mivel ő fogja képviselni a világot vallási kívülállóként, másrészt pedig mivel őt Fiam földi Egyházának hamis szélhámosa üdvözölni fogja; úgy fognak rátekinteni, mint minden dolog képviselőjére, ami szent a világon.

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

Szerető Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti)Crusade of Prayers ; ArabulLitany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; FranciáulCroisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; SzlovénülLitany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; VietülCrusade of Prayers (vietnamese)

 

Amikor a szeretet csökken, Isten is kevesebb helyet fog elfoglalni az életetekben

2014. október 8. szerda, 20:25

Drága szeretett leányom, milyen hideggé vált az emberek szíve! Milyen keveset törődnek mások szükségleteivel, vagy az élet ajándékával. Hagyták elmérgesedni a szívüket, mert többé már nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy az igazi szeretet uralkodjék a lelkükben. Amikor a szeretet meggyengül, a mások szükségletei iránti jótékonykodás pedig szűkölködik, akkor ennek nem más, mint igazságtalanság lesz a következménye.

Amikor a szeretet csökken, Isten is kevesebb helyet fog elfoglalni az életetekben. Mert azoknak a szíve, akik egykor talán szerettek Engem, de többé már nem hisznek Bennem, kővé fog válni. Ha hátat fordítotok az egymás iránti szeretetnek, akkor sivárrá és nyugtalanná váltok. Szeretetetek hiánya minden olyan gyakorlat elfogadására fog vezetni benneteket, amelyek iszonyatosak Számomra. Mindent, amit Én képviselek, el fogtok utasítani Az emberiségnek az Isten Hatalma által adatott élet minden területe meg lesz bolygatva, és sok esetben el fogjátok azt pusztítani. Az Isten Törvényei és az emberi élet iránti tisztelet többé már nem fognak jelenteni semmit. A földi dolgokhoz és az e világ termelte javakhoz való ragaszkodásotok, kielégületlenül fognak hagyni benneteket.

Amikor Istennel szemben megkeményítitek a szíveteket, akkor az emberiség nagyon fog szenvedni. Amikor a gonosz, hatalma felváltja azt a szeretetet, amelyet a világ egykor Irántam, Jézus Krisztus iránt érzett, akkor tudnotok kell, hogy az idő szinte már elérkezett.

Hagyjatok fel az élvezetek utáni önfejű és vakmerő törekvéseitekkel.

Ne próbáljátok megváltoztatni Isten Törvényeit, csakhogy az megfeleljen saját bűnös életmódotoknak. Kérjétek, kérjétek, kérjétek Beavatkozásomat, hogy meg tudjam mutatni nektek az utat. Ha nem tértek vissza az Örök Élet útjára, mely Isten minden gyermeke számára lett készítve, akkor soha nem lehetek Királyságom részei.

Jézusotok

Egyházam, az Én Igaz Egyházam a hasán fog csúszni

2014. október 8. szerda, 20:45

Drága szeretett leányom, Egyházamat romba döntik, és e miatt sokat kell majd szenvedniük azoknak, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Törvényeihez.

Egyházam, az Én Igaz Egyházam a hasán fog csúszni, miközben minden olyan sértést hozzá fognak vágni, mely Istenségemmel és az Örök Atyám által meghatározott Törvényekkel kapcsolatos. Bezárván az aranyozott börtön kapui mögött, szolgáim közül sokan kénytelenek lesznek lenyelni az eretnekséget. De nem csak ez, hanem még arra is kényszeríteni fogják őket, hogy hirdessék az eretnekséget, és győzzék meg az ártatlanokat arról, hogy Isten átírt Igéje a mai világban elfogadható.

Atyám Haragját most az a felháborodás váltotta ki, hogy az Egyház hamarosan – miután a felismerhetetlenségig megváltozott – olyan új rítusokat, szabályokat és gyakorlatokat fog előkészíteni, hogy az már egyáltalán nem fog arra az Egyházra hasonlítani, amelyet Én építettem.

Mindezeket a dolgokat Atyám engedte meg, hogy a Sátán próbára tehesse azok hitét, akik Hozzám tartoznak. Jaj azoknak, akik elárulnak Engem, mivel ők magukkal fogják vinni azok lelkét, akiknek a neve az Én Számomra volt fenntartva. Én harcolni fogok ezekért a lelkekért. Meg fogom büntetni ellenségeimet, mert a megtévesztés és a ravaszság segítségével csábították – és vitték el Tőlem a lelkeket. Ezekért a bűnökért el fognak veszni Számomra.

Egyházamat Én hoztam a világra. Halálom által a Testemet adtam nektek, és ez lett az Én Egyházam. Most be fogják mocskolni azt, és Testemet újból keresztre fogják feszíteni. Ellenségeim egy parányi szégyent sem fognak érezni, mivelhogy gőgös ambícióiknak és önelégültségüknek semmi köze sincs Hozzám.

Milyen könnyen lehet vezetni azokat, akiknek gyenge a hite. Milyen könnyen lehet majd vezetni az erős hitű lelkeket is, mivel ők félni fognak megvédeni az Igazságot. Egyedül csak a maradék, mely valóban engedelmeskedik Szavamnak, lesz hűségesek Egyházamhoz. Nekik lesz köszönhető, hogy Egyházam soha nem fog meghalni.

Jézusotok

Most a Keresztes Imahadjárat utolsó Imáját adom nektek (&170.)

2014. október 8. szerda, 21:10

Drága szeretett leányom, nagyon megtört a Szívem ebben az időben. Az árulók átszúrták az Oldalamat, és a Földet most kiáradó Bánatom árasztja el, mely oly nagy, hogy vigasztalhatatlan Vagyok.

Most tehát kérdem: Felszentelt szolgáim közül ki lesz elég erős ahhoz, hogy megvédje az Igazságot?

Most a Keresztes Imahadjárat utolsó Imáját adom nektek.

Ez a papok számára van. Azt kérem, hogy felszentelt szolgáim ezt az imát naponta imádkozzák el.

A Keresztes Imahadjárat 170. Imája: Isten Szent Igéjének a védelmére

Ó, Drága Uram, szeretett Jézus Krisztusom

Tarts erősen Engem.

Védj meg Engem.

Tarts Engem Arcod Fényében, amint üldöztetésem fokozódik, amikor egyetlen bűnöm az, hogy védem Isten Szent Igéjét.

Segíts nekem bátorságra találnom, hogy Téged mindenkor hűségesen szolgáljalak.

Add nekem Bátorságodat és Erődet, miközben azért harcolok, hogy megvédjem Tanításaidat az erős ellenállással szemben.

Ne hagyj el engem, Jézus, a szükség ezen idején, és biztosítsd számomra mindazt, amire szükségem van, hogy Téged továbbra is szolgálhassalak a Szentségek kiszolgáltatása és a Szentmiseáldozatban kiosztott drága Tested és Véred által.

Áldj meg engem, Jézus.

Járj velem.

Pihenj meg bennem.

Maradj velem.

Ámen.

A te Jézusod

 

2019.10.08. Szerző: | Üzenet | , , , | Még nincs hozzászólás

Szűz Mária: A közömbösség bűne Fiam iránt féktelen. A hamis próféták sokaságának időszaka, akiket a sátán küldött. Az Én üzeneteim megszaporítják a szeretetet és a harmóniát, és képesek lesznek befolyásolni a lelketeket. Az Én üzeneteim mindig az igazságot mondják, miközben lehet, hogy időként kemények és félelemkeltőek, mégis szeretetből adatnak nektek.

A hamis látnokok olyan üzeneteket tesznek majd közzé, amelyeket nem könnyű olvasni, vagy megérteni. Látszatra a hatalom eszméjét fogják sugározni és a szeretet érzését kelteni. Azonban nem fognak lelki békét hozni nektek. Az ilyen látnokok – a legtöbb nem Istentől van – először elcsábítanak, majd ellenőriznek, végül a hazugság és a megtévesztés ágyába szippantanak benneteket. Második Eljövetelem kihirdetése hirtelen lesz. Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak. Amikor a szeretet csökken, Isten is kevesebb helyet fog elfoglalni az életetekben. Egyházam, az Én Igaz Egyházam a hasán fog csúszni. Atyám Haragját most az a felháborodás váltotta ki, hogy az Egyház hamarosan – miután a felismerhetetlenségig megváltozott – olyan új rítusokat, szabályokat és gyakorlatokat fog előkészíteni, hogy az már egyáltalán nem fog arra az Egyházra hasonlítani, amelyet Én építettem.

Mindezeket a dolgokat Atyám engedte meg, hogy a Sátán próbára tehesse azok hitét, akik Hozzám tartoznak. Jaj azoknak, akik elárulnak Engem, mivel ők magukkal fogják vinni azok lelkét, akiknek a neve az Én Számomra volt fenntartva. Én harcolni fogok ezekért a lelkekért. Meg fogom büntetni ellenségeimet, mert a megtévesztés és a ravaszság segítségével csábították – és vitték el Tőlem a lelkeket. Ezekért a bűnökért el fognak veszni Számomra.

Egyházamat Én hoztam a világra. Halálom által a Testemet adtam nektek, és ez lett az Én Egyházam. Most be fogják mocskolni azt, és Testemet újból keresztre fogják feszíteni. Ellenségeim egy parányi szégyent sem fognak érezni, mivelhogy gőgös ambícióiknak és önelégültségüknek semmi köze sincs Hozzám.

2019.10.08. Szerző: | Üzenet | | Még nincs hozzászólás